Shock!

május 23.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Memory Garden: 1349

memorygarden_cA svéd Memory Garden az underground legmélyebb bugyraiban alkot, lefogadom, hogy még az ide rendszeresen feltévedőknek is mindössze töredéke ismeri őket, pedig egyébként bőven megérdemelnék a figyelmet. Persze a föld alatti működésben az is benne van, hogy különösebben ők sem erőltetik az intenzív jelenlétet: noha harminc éve léteznek, a decemberben megjelent 1349 még csak a hatodik nagylemezük, amely nyolc évvel követte a sorban a legutóbbi Doomaint. Vagyis érett, felnőtt, nem a zenélésből élő arcok szívből-szerelemből alkotó szabadidős tevékenysége ez a zenekar, és csak azért nem mondom rá, hogy hobbicsapat, mert annak mindig is túl jók voltak.

Amennyiben te sem vagy képben Stefan Berglundékat illetően, a zenekar klasszikus doomban utazik, annak is abban a bizonyos jellegzetes európai, heavy metalosabb színezetű változatában. Ennek a vonalnak mindig is a Candlemass volt a zászlóshajója, így különösebben a Memory Gardennél sem látom értelmét más vagy további párhuzamokkal dobálózni: nekik is megvan a maguk jellegzetes dallamvilága, sajátos fogásokkal, ízekkel játsszák ezt a muzsikát, de a lényeg azért nagyjából ugyanaz, mint Leif Edlingéknél. A fentiekben persze az is benne van, hogy nagyon sok újat senkinek sem mond majd a 1349. Viszont aki kedveli az ilyesféle sötét, súlyos, borongós, ám ezzel együtt is kellően lendületes, elsőrangú énekdallamokkal megkoronázott, epikus hangulatú muzsikát, biztos kézzel indíthatja el a lemezt. A Memory Garden mindig is nagyszerű érzékkel nyúlt ehhez a stílushoz, ez pedig egy kimondottan erős album tőlük. De végül is nyolc évük volt összerakni...

megjelenés:
2021
kiadó:
No Remorse
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 20 Szavazat )

Noha a lemez – a nagy pestisjárványra utaló címből is kikövetkeztethetően – nem túl szívderítő témákat boncolgat, mint fentebb is írtam, a Memory Garden sosem játszott magába borult muzsikát: dalaik a méltóságteljesen éjfekete atmoszféra ellenére sem gyászos kesergők, hanem erővel, élettel teli metálhimnuszok. Már az indító Shallow Waters is irgalmatlan dinamikával, súllyal dörren meg, beindul rá a fej és a láb, főleg, hogy minden túlzás nélkül baromi jól is szól a lemez, pedig ez tényleg minikiadós produkció (bár a keverésért Dan Swanö felelt). A zenekar ráadásul mindig is ügyelt a fogósságra. Az említett nyitány, a fület gyönyörködtetően radírozó Pariah, netán személyes kedvencem, a fennkölt hangulatú Rivers Run Black gyakorlatilag egy-két hallgatással a fülbe ragad, de még egy olyan kevésbé nyilvánvaló, kalandozósabb szerkezetű darabbal sem nehéz összehaverkodni, mint a The Flagellants. Ebben az elvitathatatlan dalszerzési rafinéria mellett Berglund mester is főszerepet játszik a maga jellegzetes, mégis mindenféle szélsőségtől mentes orgánumával és tényleges énekdallamaival. Utóbbit azért emelem ki, mert nem feltétlenül általános ezen a doomos csapáson, sokan beérik alibizős minimálmelódiákkal, netán szemérmetlen Ozzy-utánérzésekkel. A Memory Garden azonban – a Candlemasshez hasonlóan – mindig is komoly hangsúlyt fektetett az énekre, mi több, a kidolgozott vokálmunkára. Hallgattatják is magukat rendesen a nótáik...

Persze nem lenne igazságos kizárólag a frontembert méltatnom, hiszen Simon Johansson és Ante Mäkelä ízes riffelésében és előbbi szépen kidolgozott, dallamos szólóiban is benne van gyakorlatilag minden, amit tudni kell erről a stílusról. Ugyanígy a Berglund melletti másik alapító, Tom Björn dobos is nagyon szépen, jó ízléssel játszik, cines díszítései különösen ülnek, és sokat is tesznek hozzá a dalokhoz. A hangszerelés szintén végig parádés, érdemes például megfigyelni, milyen avatott kézzel építik a muzsikába mindenütt az akusztikus gitárokat, néhol szinte alig észrevehetően, az összkép szempontjából mégis jelentőségteljesen.

Nyilván végigelemezhetném dalról dalra a lemezt, de nem látom sok értelmét, a végeredmény önmagáért beszél. Nem mondom, hogy felülmúlták eddigi legerősebb munkájukat, a Mirage-t – én magam is utóbbival ismertem és szerettem meg őket –, de annyit azért megkockáztatok, hogy sikerült megközelíteniük a 2000-es lemezt. Vagyis a Memory Garden továbbra is osztályon felüli csapat, ez pedig itt az egyik legjobb albumuk, szóval tessék velük megismerkedni, megéri.

 

Hozzászólások 

 
-3 #3 Equinox 2022-01-29 18:48
Többet reméltem amúgy a cikk alapján. Nem elég maradandóak a számok, bár kellemes hallgatni. Egy Avatarium pl azért érdekesebb számokat ír szerintem.
Idézet
 
 
-3 #2 janomano 2022-01-23 16:14
Követtem a lemezeiket, anno a Hammerben is dicsertek, de nekem nem jön be, valahogy nincs kosz ebben a bandaban. Technikailag okes minden lemezük, de nekem ebböl hianyzik a feel, a hasonlo hangzasu Sorcerer pl. szimpatikusabb, plane a "szemérmetlen Ozzy-utánérzésekkel" siman vadolhato, Count Raven, akik szinten a hatodik lemezükkel, nalam meg ev lemeze statust is kivivtak.
Idézet
 
 
-3 #1 Celebril 2022-01-23 10:33
Dan Swanö? Már veszem is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.