Egy Johnny Rotten-akcentusos nyávogós lányka, amint korai Kispálos/Police-os gitáralapokra sikítozik? Nem hangzik jól? Messziről elkerülni? Hát, lehet. Én mindenesetre nem kerültem el, persze mindezt én nem tudtam előre, egyszerűen csak a neve tetszett meg a zenekarnak: vajon mit érhet az élet épületek nélkül?

Az "Until Death Overtakes Me" fordulat a My Dying Bride egyik dalából, a Black Godból lehet ismerős, a fedőnév mögött pedig egy belga muzsikus, bizonyos Stijn Van Cauter rejtőzik. Az ő egyszemélyes próbálkozásáról van tehát szó, ez az ötödik nekifutása UDOM név alatt. Értelemszerűen minden hangszert maga Stijn kezel, és jó előre szólok, hogy a fent...

Érdekes zenekar ez a Rémember. Annak idején amolyan magyar Red Hot Chili-szerűségnek indultak, aztán lett belőlük valami alter-művész-funk-rock. Persze megvan még bennük a forrópirospaprika, de ezek a magyar paprikák próbáltak másféle ízeket is belevinni a zenébe. Mindenesetre ez az a fajta muzsika, amiről sose tudom eldönteni, hogy érdekes-e avagy...

Japán a dallamos és neoklasszikus metal zenekarok Mekkája. Ide menekül minden hard rock és tradicionális metal zenekar, ha épp egy aktuális divathullám lemossa őket hazájuk színpadairól. A 80-as évek első számú gitárhősének, Yngwie Malmsteennek is máig akkora kultusza van e szigetországban, amelynek már töredéke sem jut neki a világ más pontjain.

Egy jó öreg Chubby Checker beszólással indít a lemez, kivéve, hogy itt nem twistelésre buzdítják a nagyérdeműt. A Leadfootról legalább annyit érdemes tudni - már azon kívül, hogy játszottak nálunk a Summer Rocks-on anno), hogy itt bőgőzik Phil Swisher és zeng Karl Agell akik a C.O.C.-ben is megfordultak vala, a legendás Blind lemezt ugye meg sem ke...

A furcsa nevű csapat furcsa című lemeze egy olasz promócsomag, amit hihetetlenül nem tudok hová tenni. Az információs lap szerint ez az album "az ambient zene társítása poszt-indusztriális és izolációs hatásokkal". Sejtem, hogy ez alapján nem tudjátok hová tenni, de még én sem hiszem, hogy tudok segíteni!

InsideOut-os papírtok - akkor ez valami prog. dolog lehet... Ja, tényleg. Bodin mester a The Flower Kings nevű csapat billentyűse, így hát sejtettem előre, hogy kimunkált, billentyűgazdag zenét hallok majd. Na, lássuk.

Aligha kétséges, hogy az Unleashed Memories album kiugró sikere után nem kis nyomás nehezedett az olaszokra. Merre tovább, melyik úton?.. A csapat elbűvölő énekesnőjén, Cristina Scabbián, ha igaz, ma már egyes férfimagazinok olvasói is buzgón legeltetik a szemüket, ideje volt tehát, hogy az avatott füleknek is jusson némi friss csemege.

Több napra elegendő Proziumot nyomtam magamba, hátha így elkerülhetem azt az érzelmi túlfűtöttséget, amelyben esetleg nyomdafestéket sápasztó kijelentéseket tennék.

Erről a zenekarról eddig nem volt szerencsém hallani, bár megjelentettek két nagylemezt az utóbbi években. Chilei a csapat, és progresszív, komor, misztikus metalt játszanak. Nos, az ének tényleg olyan Moonspell-féle mélyen búgó gótos dolog, de nem annyira erős, kifejező a hang, mint a portugáloknál. Inkább bizonytalanságba hajló olykor. Kár, mert ...

A német cím ellenére csak egy dalban ragaszkodnak anyanyelvükhöz az osztrák srácok, a többi négy szám szövege angolul íródott. New school hardcore, metalcore, nevezd annak, aminek akarod; a lényeg, hogy a Plegde Alliance is ennek a mai, radikális mondanivalót közvetítő irányzatnak a képviselője.

Az ez évre rendelt Supernem maxi. A stílus nem változott, az énekes még mindig dadog, a zene még mindig butácska, ez egy fokkal rakenrólosabb, mint a tavalyi egy szem dalocska, de még mindig úgy megy el mellettem, mint vak ember mellett a Van Gogh kiállítás.

Jasonról eddig csak annyit tudtam, hogy az amerikai gitárhős iskola egyik illusztris tagja, anno játszott David Lee Roth lemezén, Marty Friedmannel megalkották a Cacophony projectet, és tovább öregbítették az Eddie Van Halen, Steve Vai és a többiek által is képviselt tekerős stílus hírnevét.