Az előző The Forsaken anyag nagyon bejött Tóth "Björn" Balázs szakíró kartársnak, neki való zene ez, jó svéd dallamos death metal. Sajnos mostanában kevés időt tud szakítani az írogatásra, így rám hárult a feladat, hogy ismertessem az új lemezt. Nem is lesz annyira alapos és részletes, mintha Balázs írta volna, valahogy az én fejemben nincs benne az összes svéd gitárriff, mint az övében. Azért igyekszem.
Na, ezek aztán jól kiszúrtak velem! Elérték, hogy habzó szájjal kelljen végighallgatnom egy alapvetően nagyszerű albumot. Ehhez pedig nem kellett több, mint a kiadónak az a bájos, előrelátó, másolásvédő gesztusa, hogy az album teljes egészét telepakolja kb. egy percenként ismétlődő, elektronikusan kluttyogó zörejjel, ami teljesen élvezhetetlenné te...
Egyenesen Chicagóból érkezett az I Decline cd-je, a dobos, John Doyle küldte el idei lemezüket recenzióra. A legjobb az lesz, ha idézek a levelükből, melyben ennyit írnak magukról: "Az I Decline négy szenvedélyes, tesztoszteronnal teli, kínai negyedbeli lakos, akik keverik a szónikus riffelést és a megkapóan trükkös ritmusokat az old-school rock ere...
Kaptam egy csinos, lilás-kékes árnyú borítót, óceánnal, csillagos égbolttal és villámokkal. Miután kinyitottam ezt a szépséget, meglepetésemre egy másolt korong mosolygott rám. Ez még nem lenne nagy baj - ám sajnos a kis füzetecske hiányzik belőle. A szövegekben így nem tudok elmélyedni, de annyi baj legyen.
Nem mondanám, hogy a demójukkal levett a lábamról a Hopika. Erre most már teljes lemezanyaggal leptek meg. Nos, jöjjön, aminek jönnie kell. A zene... nos, így lehet "magyar metalosan" Linkin Parkot játszani. Két demós dal itt is megtalálható, a cd gyengébb pillanatai közé tartoznak...
Ahogy a Gantz korongja is, ez a kiadvány szintén különleges csomagolást kapott, kihajthatós keménypapír tok, kék, fekete és fehér színkombinációval, külön papírdarabkákon a szövegek, infók, melyeken inkább gyerekrajzokra emlékeztető fura grafikákat helyeztek. Kimondom, bénák a rajzok nagyon. Összességében inkább érdekes, mint szép. Viszont a dalszö...
Hülye egy helyzet. Mikor a cd megérkezett, még híre sem volt annak, hogy ez lesz a Da Capo búcsúja. Aztán eltelt egy-két hét, és megtudtam, hogy a Da Capo, mint olyan, befejezte ebben a formában a ténykedését, viszont Kozó Tamás (gitár), Csörnyi Róbert (basszusgitár) és Göllicz László (dob) a Stonehenge-ből korábban kivált Bátky "BZ" Zoltán énekess...
A Haste emlékeimben ezidáig egy középszerű hardcore csapatként létezett. Valamelyik előző lemezük meg is van, de nem hallgattam agyon, ha ennyire nem ugrik be a zenéjük. Mikor megérkezett a cd, már az gyanús volt, hogy egy fehér alapú, az átlagtól (hardcore és metal egyaránt) nagyon eltérő, egyszerű, de ízléses borító takarja a lemezt.
Az Eidolon nem kispályás a maga területén: immáron hatodik anyagukat szórják szerte a világon, terjesztvén komplexnek nevezhető, rettentő szigorú és érzelmeket nem tűrő speed/heavy támadásaikat.
Enyhén szólva kiolvashatatlan logó (de legalább nem cirkalmas), na jó, ez még tetszik is, már a borítón látszik, hogy valami művészkedni akaró zenekarról van szó. Az infólapjuk úgy indul, hogy öt év után végre itt a második lemez. Jaj, de minek?.. És milyen lehetett az első?
Eléggé meg bírt tetszeni a Chimaira első lemeze, reméltem nagyon, hogy nem mennek trendi irányba, hanem. Mázlim van. Mert beletaposnak a földbe a második cd-vel, így egyszerűen. Azzal az extrém/death/kicsit nu metal keverék riffekkel osztják a népet, amit odaát Amerikában sikerült kifejleszteni némely zenekaroknak. A vokalista ordít, az élete függ ...
Hihetetlenül randa színeket bírtak találni az Insane-es srácok - vagy aki a borítót csinálta - új lemezükhöz: bugyikék (!!!!) az egész booklet, no meg piros a cd korong maga. Nem mondom, hogy egy grafikai csoda a füzetke, sőt, elég hányaveti az egész. Ráadásul a kék és piros szín általában üti egymást, színtévesztőknek főleg bántja a szemét.
Atyaég! Ez aztán hibrid egy társaság! A zenekari fotó után ítélve lehetnének akár nyolcvanas évekbeli szintipop zenekar, netán gót istenek vagy akár modern Cure rajongók. A zene ehhez a külsőhöz nem illően valami hardcore/göteborgi metal/black metal keverék. Amerikai a csapat, odaát meg bármi megtörténhet mostanában.
Én annyira, de annyira reménykedtem... Az Operation:Mindcrime nagy hatással bírt anno a zenei ízlésemre, a korai QR lemezeket beszerezve értettem meg a Crimson Glory és a Lethal zenéjének gyökereit, az Empire volt maga a Zene, a Promised Land pedig egy szomorkás, de szép művészlemez. Aztán valami nagyon elromlott.
Az új nagylemezt megelőző 3 számos maxi, rajta van a hipnotikus erejű refrénnel bíró Ghost Of The Sun, telitalálat a köbön az egész dal, fájjatok hallgatók, ne csak az énekes szenvedjen mélységesen. A Criminals kevésbé dühös, viszont annál zokogósabb, persze a refrénnél.
Ha akadna tévelygő lélek, aki a Gótikus Lovagok elnevezésből netán arra tippelne, hogy a banda olyan muzsikát játszik, melynek legalább tíz százalék köze van a gótikához, hát nagyot téved! Ez az amcsi - egész pontosan Brooklyn-béli - társaság oly vénségesnek számít a töméntelen újdonsült titán közt, hogy gyökerei egészen a kilencvenes évek legelejé...
Jesszasz, de rég láttam ilyen buta borítót! Mondjuk Anglia legtrágárabb és legextrémebb zenekarától mit várjon az ember. A zenekari fotókon hol fröcsög a vér, hol néhány játékos kedvű fiatalt láthatunk, na most melyik az igazi énjük?
Titkos argentin-finn fémszövetség. Az biz a'. Mert itt van ez az Adrián Barilari nevű énekmondó, aki a távoli Argentínában tengeti napjait, mígnem egyszer csak gondol egyet és letelefonál az ideát, Finnországban láblógató Nightwish-fiúknak: Ti, öcsik, mi lenne, ha közösen bazseválnánk végre valamit?
Szinte hihetetlen, de már tíz éve működik a Clawfinger. És azóta sem változtattak egy cseppet sem saját stílusukon, csupán a hangzás, dalszerkezet korszerűsödött valamelyest. Hiába, a bevált recepten sosem szabad módosítani, ha az egyszer már sikerre vitte a zenekart.
HevyDevy újra saját neve alatt írt egy metal szimfóniát. Tette ezt majdnem ugyanabban az időszakban, amikor egy hihetetlenül harapós Strapping Young Lad lemezt is rögzített. Furcsa lehetett két teljesen eltérő hangulatú anyagon dolgozni...
Az Ember Tragédiája... Ez a dráma anno eléggé kilógott az átlagos kötelező olvasmányaim sorából, már kisgyerekként nagy hatást tett rám a nagyívű történet, a kimunkált karakterek, a történelmen átívelő mese - vagy talán több. Nagy feladatot vállalt tehát magára a The Dethroners, mely az egykori Art Of Dethronement "egyenes ági leszármazottja". Enne...
Négy sorlemez után koncertlemezzel lepte meg közönségét a Machine Head. Igaz a hírekből lehetett tudni, hogy készül, mégis valahogy váratlanul ért maga a lemez. Talán azért, mert egy jól irányzott balegyenessel leküldött a padlóra az a nyers energia, ami árad itt a gépfej dalokból. Annak ellenére, hogy jómagam inkább az első két lemezt favorizálom,...
Az Agent Steel igazán veterán csapat. 1984 óta tolják a szekeret, akkor találta ki John Cyriis és Chuck Profus, hogy kellene egy szövegcentrikus (főleg sci-fi témában, ami dicséretes) zenekart csinálni, a zene pedig amolyan thrash-gyökerű lehetne (viszont énekelős/sikoltozós énekkel), hiszen akkor virágzott a thrash, elég csak belegondolni, milyen ...
Nagy jóindulattal akár azt is lehetne mondani, hogy zeneileg (énekileg nem, mert itt csak hörgés van) a Monastery hivatott betölteni a Fear Factory által keltett űrt, amit jó sok éve hagytak maguk után, mikor még nem akartak mindenáron pénzt keresni. De azért csak nagy jóindulattal.
Nem igazán tudtam mire vélni elsőre ezt a zenekarnevet. A kiadótól eddig elég vegyes minőségű és stílusú zenekarok érkeztek eddig, néha sikerült nagyon gyenge produkciókat kiadniuk, néha meg belenyúltak a jóba. A The Defaceddel úgy érzem, nem kakiba nyúltak.
Az év lemeze. A Dead Heart lemez után ráncos mazsolának éreztem magam egy kuglóf belsejében. Most apró szőlőmagnak érzem magam ebben a mazsolában. Ez volt a kritika. Vegye meg mindenki. Írtam vala ugye ezt kb. egy hete. Akkor most jöjjön a teljes kritika.
Csodás, verőfényes szombat reggel van. Nyár, lenge szellő, a nap fénye játékosan csillan meg a harmatcseppeken, minden szép, minden él... Én pedig alszom, mint a bunda. Ez a zene ugyanis amolyan doom-szerűség, de bizony, még a képzett lassulóknak is edzés kell, hogy bele ne bólintsanak a műbe. Ez olyan lassú, hogy az emberi evolúció ehhez képest Co...
Facebook
Twitter