Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Avenged Sevenfold: The Stage

avengedsevenfold_cA Metallica kamualbuma apropóján poénkodtam a derült égből villámcsapással, erre tessék, az A7X tényleg meglépte minden reklámszakember rémálmát, és a direkt elterelésből decemberre beharangozott új albumot hirtelen már október végén, minden előzetes hókuszpókusz nélkül a boltokba küldte. A The Stage címet kapott kiadvány okozott is felhördülést, a hirtelen jött meglepit a rajongók és az ellentábor sem tudta egy szuszra megemészteni. Mára kellő idő telt el, hogy kicsit objektívebben lássunk, s rájöjjünk: a szar és a mestermű közötti tízezer árnyalat nagyon is érzékelhető, értékelhető.

Kicsit gáz, de az Avenged kapcsán még mindig a dobos személye ugrik be leghamarabb. Mike Portnoy mester a Nightmare-en is bizonyította, miért játszik a topligában, ám személye, személyisége, személyeskedése, szemtelensége és folyamatos szájjártatása miatt (is) mennie kellett. Tudása miatt rossz, egyénisége miatt jó döntés volt, a faszi egész egyszerűen nem illett bele az összképbe, ráadásul a Jimmy Sullivan halála miatt kialakult mítoszon is halványított egyet. Jött aztán Arin Ilejay, akire kígyót-békát kiabáltak utólag, de ne legyünk szemforgatók, a Hail To The King nem csak miatta lett olyan, amilyen: egy koncepciótlan, átgondolatlan és meglehetősen félresiklott album, ami hiába fogyott tonnaszám, zeneileg meg sem közelítette azt a mércét, amit elvárható lett volna a zenekartól. Bűnbaknak jó volt Ilejay, ki is rúgták gyorsított eljárásban. Az új püfölő Brooks Wackerman lett, akinek tudása ugyan megkérdőjelezhetetlen, ám a The Stage számos pontján művel nem pozitív értelemben vett meglepő dolgokat. Néhol annyira nem odaillő ütéseket produkál (főleg a cinekkel), hogy az embernek önkéntelenül eszébe jut: hát ez meg hogy jön ide? Mindemellett el kell ismerni: a csere jót tett, az előzetesen beharangozott promóduma az agresszióról pedig ezúttal igaznak bizonyult, s ebben bizony Wackerman oroszlánrészt vállalt.

megjelenés:
2016
kiadó:
Capitol
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 76 Szavazat )

Ha már szóba került a promóduma: Zacky Vengance óvatosan, de igen pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy nehéz jellemezni a végeredményt, de igyekeztek megtalálni az agresszió stíluson belül emészthető határait. A The Stage valóban változatosságával tudja megfogni a hallgatót. Néhol szinte paródiába hajlóan A7X-es, néhol viszont olyan, amit eddig fel sem tételeztünk volna a zenekarról.

A címadó és nyitónak betett The Stage a maga nyolc és fél percével rögtön az elején majdnem elvette a kedvem az egséztől, az orgonás nyitánnyal és a '80-as éveket idéző, rendkívül mókás gitárdallammal. Wackermannek nyilván odaszóltak, hogy „verd oda, brada, úgy verd, hogy mindenki hallja, miért vagy itt", s már ekkor eszembe jutott a ló másik oldala dobolás terén. A dal maga egyébként a tizenkettő egy tucat kategória, teljesen felesleges volt monstre hosszúságúra nyújtani. Ha azt mondom, hogy Hooligans nyakon öntve Eddával, plusz csipetnyi Guns N' Rosesszal, akkor elég jól körülírtam háborgásom okát. Mindenesetre már itt látszik, hogy az A7X a szó jó értelmében vett időutazással próbálkozik, s ha nem ezt rakják be indítónak, a későbbiekben simán elfogadtam volna még a hosszát is. Szerencsére kesergésem hamar elmúlt, mert jön a Paradigm, ami viszont azonnal jelzi, ezek a gyerekek nem szarral gurigáznak, és nagyon is el tudnak merülni a sötétben, ha összekapják magukat. Nem mondhatnám, hogy kuriózum-nóta, de az időnként groove-os zúzások nagyon jót tesznek a szerkesztettségnek, s pont mikorra megunnánk, mindig történik valami, ami miatt elismerően bólinthatunk.

A Sunny Dispositionben végre értelmet nyernek a dolgok, elsősorban Wackerman jelenléte. Okosan ágyaz meg a dalnak, a begyorsulások és tempórántások pedig gyorsan kiűzik a fejünkből a hat és fél perces hosszt. Mert ezt aztán tényleg telepakolták ötlettel, személyes kedvencem a szaxofonzúzda, amitől egy pillanat alatt Ihsahn-feelingem támadt. Komplex és agyas dal, tele ismert, mégis megcsavart panellel, s ebben az esetben a panel szó éppen a cifrázások miatt egyáltalán nem degradáló. A God Damn nálam abszolút favorit, a metallicás, durva kezdés tökéletesen feloldódik minden idők talán legslágeresebb A7X-refrénjében. (Kellett nagyjából két óra, hogy szégyenkezve rájöjjek: Caramel Jelenésének refrénjét juttatja eszembe.) A Creating God eleje híres Pantera-riffet idéz, de mielőtt beletunyulnánk, az egész szám elmászik egy teljesen más irányba, s itt már tényleg elkezdünk figyelni a rengeteg apró finomságra és a rácsodálkozni a végtelen ötlettengerre. Erőlködés nélkül illeszkednek egymásba a legkülönfélébb elemek, mindenből éppen annyi van, amennyi kell. Az Angels hallatán a Red Hot Chili prüntyögős nótái ugranak be először, aztán másodjára is, de a szólók itt is szépen elterelik a figyelmünket az összehasonlítgatásról. A Simulation mintha kistesója lenne az előző nótának, ám a közepe felé olyan finom zúzással öntötték nyakon és annyira begyorsul, hogy nem is emlékszünk az elejére, csak akkor, amikor szépen visszazökken a balladai homályba.

A Higher csak fokozza az összetettség érzetét. Itt, az album vége felé teljesen egyértelművé válik a koncepció: komplexitás a felsőfokon, olyan fajta zenei progresszió, amely egy utat kereső zenekarnál gyakorlatilag a révbe érést jelentheti. Egyetlen felesleges dalt éreztem az albumon, a Roman Sky-t, amelynek hegedűs témáját mintha a Metallica symphonicból rántották volna át, de istenkém, van ilyen, kell valami erősen nyálindító is. A Fermi Paradox aztán gyorsan visszaszippant bennünket az alaphangulatba, a fantáziadús, mégis nyers témákhoz, az ugráló tempókhoz és a kaotikus összhanghoz. (Wackerman itt külön piros pontot érdemel, bámulatosan érzett rá, mit kell dobolnia ahhoz, hogy a nóta különlegessé váljon.) A záró Existtől egy kicsit fáztam, amikor megláttam a negyedórás hosszt, de félelmem hamar elpárolgott: erőltetett stíluskavalkád helyett precízen megszerkesztett, különböző elemekre építkező tételt hallunk, amolyan összefoglalót, amely azonban egy másodpercig sem fullad unalomba.

Az album legnagyobb erénye, hogy hallatszik rajta a rengeteg meló, mégsem érzünk izzadságszagot. Komplex, lendületes anyag, amely kellő távolsággal és öniróniával kezeli az elvárásokat, amelyeknek nem is akart megfelelni. Nem éreztem egy pillanatig sem bizonyítási vágyat vagy kivagyiságot. Okos zenészek elkezdtek okos zenét készíteni. Ilyen egyszerű a recept, persze a kivitelezéshez rengeteg energia és ötlet kellett. Nálam nyertek, a The Stage lazán elkente a Nightmare-t és a Kinget is. Kövér kilences: stílusán belül kiemelkedő anyag.

 

Hozzászólások 

 
#26 bence 2018-07-05 18:31
lol, a cikkíró nagyon félrehallhatta a nyitószámot, ugyanis a The Stage zseniális zene lett :)
Idézet
 
 
+3 #25 Gazdag Illés 2017-03-27 11:08
Ha 9-et nem is de egy 7-est megadnék rá. Már csak azért is mert végre nem akarták eljátszani a rocksztárt, hanem Irtak egy lemezt ami csak rájuk jellemző minden görcs nélkül.
Idézet
 
 
#24 krisz 2016-11-29 21:12
Erős a 9, nagyon erős. Évek óta hallgatok Sevenfoldot, a WTF-től kezdve a HttK-ig minden albumukat meghallgattam, többször is, imádom is őket, de ez valahogy nem tetszik. Nincs az az érzésem hallgatás közben, hogy többször meg kell hallgatnom. 1-2 fogós szám van, pl. a God Damn, a The Stage vagy a Paradigm, de kb ennyi. Amennyire vártam 2013 óta ezt az albumot, annyira csalódtam is. Tudtam, hogy egy teljesen új anyag lesz, de akkor is... úgyhogy előveszem az etalont, a City of Evil-t és azt hallgatom.
Idézet
 
 
#23 Herczeg88 2016-11-27 20:58
2009 óta hallgatom ezt a zenekart, az egyik kedvenc bandám, de a mindenféle előrejelzés nélküli albumkiadás miatt csak ma jutott el hozzám a híre, hogy már kijött az album, így csak ma hallgattam meg a teljes albumot, leszámítva a The Stage-et, azt az első pillanatban meghallgattam természetesen.
Első és egyszeri hallgatás után egyértelműen a legösszetettebb , legbonyolultabb , legnehezebben emészthető albumuk ez a dalok zenei szerkezete miatt. Kb. a fele maradt meg bennem a lemeznek úgy hogy egy-egy adott dalról részletesebben vissza tudjak emlékezni és ilyen még nem volt.
Nagyon tetszik a minden eddiginél technikásabb és gyorsabb szólok, a váltások és azoknak a száma, a dalok összetétele, Tényleg nagyon érződik, hogy rengeteg munka van ebben a lemezben, nagyon változatos szerkezetű dalokat kaptunk. Sokszor csak kapkodtam a fejem.
Egy valamit hiányolok "régi" A7X-esként, mégpedig az igazi, fogós, fülbemászóan dallamos refréneket. Persze itt is találkozhatunk ilyenekkel, de ezen a téren csak három-négy dalnál kaptam fel a fejem, de még azoknál sem éreztem azt a libabőrös érzést, mint pl. a 2007-es albumon. Hiányolok egy Afterlife, A Little Piece of Heaven, Dear God refréneket, bár tudom, hogy ez is nagy részt szegény Jimmy-nek volt köszönhető. Pedig valójában tetszik az album, és ezt az új irányt is sikeresen elkapták, csak nekem emiatt egy kicsit sótlan a lemez, de ettől függetlenül beérős anyagnak tartom, ugyanis megvagyok róla győződve, hogy idővel be fog ütni az album, csak sok újrahallgatás kell, pont amiatt, mert eddig ez a legnehezebben emészthető lemezük, amit figyelembe vettem és veszek.
Az biztos, hogy a gyors és a technikás szólókkal, és a bonyolult, többváltásos dalszerkezetekk el már most megvettek kilóra. Shadows hangjával sem volt bajom, szerintem ide ez illett. Nem tudtam dönteni a pontozás két szintje között, ezért egyenlőre az album kap tőlem egy 7.5-öt. És már most tetszik az album, legyen ez a végszó.
Idézet
 
 
-1 #22 bogar 2016-11-11 06:18
Idézet - Chim:
Akárhogy hallgatom, ez sehogy sem ér nálam 9et. Korábban csak 2 számot tudtam rajta értékelni, többszöri hallgatás után azt mondom, hogy az első 6 szám jó, a többi unalmas.


Egyetértek. Én sem tudtam jóra hallgatni. 6 pont.
Idézet
 
 
-3 #21 Chim 2016-11-10 17:38
Akárhogy hallgatom, ez sehogy sem ér nálam 9et. Korábban csak 2 számot tudtam rajta értékelni, többszöri hallgatás után azt mondom, hogy az első 6 szám jó, a többi unalmas.
Idézet
 
 
+3 #20 Equinox 2016-11-09 21:45
Idézet - devilstrueface:
Idézet - Equinox:
Hogy elkente a Kinget, az nem nagy dolog. De hogy a Nightmare-t is? Na, arra befizetek. NÁLam amúgy:

Nightmare / City of Evil, self-titled, Hail, a koraiakat meg nem hallottam, de az gyakorlatilag másik banda.

Kíváncsi vagyok.


pedig a waking the fallen zsír album. a second heartbeat máig az egyik kedvenc számom tőlük


Utánanézek akkor. Nem undorodom a dallamos metalcore-tól vagy valami, szóval ilyen gátaim nincsenek.
Idézet
 
 
+5 #19 White Sunday 2016-11-07 23:04
"a Hail To The King nem csak miatta lett olyan, amilyen: egy koncepciótlan, átgondolatlan és meglehetősen félresiklott album, ami hiába fogyott tonnaszám, zeneileg meg sem közelítette azt a mércét, amit elvárható lett volna a zenekartól. "

Aha, nyilván :D
Idézet
 
 
+6 #18 devilstrueface 2016-11-07 22:25
Idézet - Equinox:
Hogy elkente a Kinget, az nem nagy dolog. De hogy a Nightmare-t is? Na, arra befizetek. NÁLam amúgy:

Nightmare / City of Evil, self-titled, Hail, a koraiakat meg nem hallottam, de az gyakorlatilag másik banda.

Kíváncsi vagyok.


pedig a waking the fallen zsír album. a second heartbeat máig az egyik kedvenc számom tőlük
Idézet
 
 
-4 #17 James Smith 2016-11-07 18:18
Nagyon sok kritikátokkal egyet értek de azt most nem értem, hogy ez a mindenféle eredetiséget mellőző szar hogyan kapott 9 pontot.
Idézet
 
 
+9 #16 biker 2016-11-07 18:04
Nem könnyű anyag,ez talán a banda legproresszíveb b albuma!Elsőre itt-ott nehezen adta meg magát ez a stíluskavalkád, de többszöri hallgatás után már összeáll a kép,és bizony egyre jobban tetszik amit hallok!Végül is fúvósok eddig is voltak az AX7 lemezein,mint ahogy nagyzenekari és filmzenés betétek is...a gitárosok pedig villognak, ahogy azt már megszokhattuk tőlük!Jó ez nagyon!
Idézet
 
 
+3 #15 nemmondommeg 2016-11-07 17:59
Érdemes megfigyelni miként változott ennek a bandának a zenéje. Szinte albumról albumra megújultak, és érdekes, hogy a Hail To The King faék egyszerűsége után a következő anyaguk már szinte prog metál. Ennek örülök, hogy újítani akarnak, és nekem be is jön az album, de kicsit sok a lassú szám, főleg az album vége felé. Több durvulást azért elviseltem volna. Nekem egyébként az Exist is tetszik, de a 15 perc szerintem is túlzás. Még azt nem tudom, hogy miket játszhatnának erről élőben. Mert nem tudom miért, de úgy érzem hogy a számok nagyrésze nagyon nem koncert kompatibilis. A címadón kívül a Paradigmot, God Damnt, és még talán a Sunny Dispositiont bírom elképzelni élőben, de ezek sem azok a tipikus koncert számok.
Összeségében amúgy jó albumnak tartom. 8-8,5/10, de még változhat, akármelyik irányba.
Idézet
 
 
+4 #14 bjorn 2016-11-07 16:48
Idézet - Piftakiller:
Sajnálom hogy nincs megemlitve Shadows hangja, mert simán hozza az el várható formáját, illetve talán egy mondatot Mr Gates is megérne, mert zseniális most is. Ellenben az album szerintem egyáltalán nem az. Első hallgatásra egy hatost adnék, viszont mivel legalább 5-6x végigment ezért egy 7.5 pont lenne nálam az ideális.
A nyitó The Stage nálam az utóbbi idők egyik legjobb sevenfold száma.
Ellenben a Paradigm a szóló előtti rész-szóló-outron kívül lapos.
A Sunny Dispositiont ugyan úgy mint az előzőt, a szóló dobja fel(meg a szaxofonos részek ahogy a szerző is említette a cikkben).
A God Damn szintén csatlakozik a Stagehez, mert remekmű.
Creating God ott van az album csúcspontjai között, fülbe mászó refrénnel és szintén zseni szólóval.
Angels...számomra egy felemás szám, mert a vége felé érik be ismét.
A Simulation Nightmare albumos, ami kifejezetten jót tesz neki.
Higher is rendben van, de nem kiemelkedő.
A Roman's sky picit So far away És sidewinder/strength of the world ös.
Fermi Paradox tekinthető a Planets "folytatásának". Viszont itt kiemelném hogy a verzék első része alatt idegesítő roppantul a dob. De picit a szám szintén léc körüli.
Végül az Exist... A szám 5.5 percig nagyon üt, majd kiállás-Gates szóló-akusztikus rész után még vállalható is, viszont valahogy itt szintén karcolja azt a bizonyos lécet, amit végül a jó téma menthetne meg viszont elkezd beszélni a cikkben nem említett asztrológus ami számomra megöli a számot teljesen.


A Creating God refrenje nagyon hasonlit a Faith No More Epic refrenjere :)
Idézet
 
 
+3 #13 örs 2016-11-07 13:14
Jó írás. Teljesen egyetértek.
Idézet
 
 
-1 #12 revdav11 2016-11-07 12:08
Shadows hangja nekem ponthogy már nem nagyon jön be, ezzel a nyávogással. Értem én, hogy öregszik, de az én fülem valamiért nem fogadja be.

Elsőre nagyon nem tetszett, már azóta lement kb. 4x, de valahogy nincs motiváció többször lepörgetni. Azt nem vitatom, hogy a Hail to the Kingnél jóval kreatívabb anyag, de nekem még így se ér a Nightmare közelébe, főleg nem körözi le azt.

Az Exist meg egy kihagyott ziccer, azt a monológot a közepén meg nem tudom hova tenni.

Nekem izzadtságszagú ez a lemez, Shadows hangjából kihalt az a rekedtség (és emellett még erőlteti is a magas hangokat), nem csalódás ez a lemez, mert a King után nem vártam semmit, de az Ő szintjükön szerintem ennél több kell...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.