Shock!

október 31.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Living Colour: The Chair In The Doorway

Évek óta vártam ezt a lemezt, hiszen a fekete mágusok visszatérését jelentő Collideoscope nagyon régen, 2003-ban jelent meg, és hiába játszottak azóta négyszer is Magyarországon, jó lett volna már tőlük új dalokat hallani. Ennek ellenére a The Chair In The Doorway nem volt szerelem első hallásra, kellett hozzá egy kis idő, míg azonos hullámhosszra kerültem Corey Gloverékkel, most már azonban nagyon is tetszik az album.

megjelenés:
2009
kiadó:
Megaforce
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 13 Szavazat )

Érdekes, hogy szükség volt egy-két hétre az összehaverkodáshoz, mivel a Living Colour magához képest épphogy visszafogta egy kicsit a kísérletezést. Könnyed, hagyományos értelemben vett slágerességre persze ne számíts, ennek ugyanis sosem voltak a hívei, még akkor sem, ha ennek ellenére jónéhány MTV-s sikerdalt kitermeltek a '80-as és '90-es évek fordulóján. Ma már persze senki sem fog rájuk jobban odafigyelni csak amiatt, hogy négy – könyörgöm, hadd ne írjak afroamerikait! – néger rockzenét játszik, de mindez aligha zavarja őket: ismét összeörömzenéltek egy albumnyi dalt abban a stílusban, ami csakis az övék.

Ha még életedben nem hallottál Living Colourt, nem fogom tudni értelmesen leírni, milyen is ez a zene: annyi bizonyos, hogy súlyos rock, de semmiképpen se valami szimpla négynegyedes gitárbalhéra gondolj, a csapat ugyanis továbbra is olyan módon ugrál a különböző stílusok között, hogy az egészen hihetetlen. Különlegességük mindig is abban rejlett, hogy szerves egységet voltak képesek létrehozni rockból, metalból, punkból, bluesból, jazzből, soulból és még ki tudja, mi minden másból, most sincs ez másképp. Mindebből persze egyenesen következik, hogy ha csakis a hagyományosabb műfajokat vagy képes meghallgatni, nem feltétlenül jön majd be a csapat eklektikus világa, ha azonban szereted a kísérletezős, izgalmas, nagyon-nagyon okos, ám egyszersmind ízig-vérig zsigeri és ösztönös dolgokat, továbbra is személyesen neked zenélnek. Nem tudom, a kimondottan ritka megnyilvánulások is közrejátszanak-e ebben, de egészen biztos, hogy a Living Colour 2009-ben is teljesen frissnek hat a tucatzenék özönében.

A lemez egy jellegzetesen pörgős tempójú, izgalmas lüktetésű darabbal (Burning Bridges) indul, majd két súlyos, az örök favorit Stain szigorú, tüskés világát idéző nótával folytatódik (Chair és Decadence), hogy aztán a folytatásban mindenfelé elkalandozzanak, amerre csak jólesik nekik. A ragadós Young Man szakasztott olyan, mintha a debütáló Vivid album oldottabb dallamait házasítanák benne össze a Collideoscope modernebb megközelítésével, de a borongós Methodban vagy a játékos, soulos-bluesos beütésű Bless Those (Little Annie's Prayer)-ben is ott rejlik ez a kettősség. A szenvedélyes refrénű Hard Times, a meglepően egyenes vonalú That's What You Taught Me vagy a húzós Out Of My Mind némileg szimplább nóták, a Not Tomorrow meg akkora gyapotszedő déli blues, hogy csak na, benne női vokálokkal és valami egészen sajátos pszichedelikus lüktetéssel, tényleg még csak hasonlót sem hallottam korábban. A csúcspont címet azonban egyértelműen a Behind The Sun kapja, ami a felszínen lazának és könnyednek tűnik, ha a mélyére tekintesz, akkor viszont nagyon is felkavaró, amikor pedig Corey kiereszti óriási hangját, nos, attól tényleg centis libabőrök jönnek elő az ember karján!

A zenekart ismerőknek nyilván nem kell külön ódákat zengenem Vernon Reid gitározásáról, Doug Wimbish basszusjátékáról vagy William Calhoun boszorkányos ritmusairól, tényleg zseni mind a négy figura, ez nem is kérdéses, minden dalban nagyon ízlésesen játszanak, de itt-ott azért persze el-eleresztik az ujjaikat, hogy porrá alázzák a teljes mezőnyt. Egyszerűen nem lehet velük versenyre kelni. Glover torka sem kopott egy szemernyit sem az évek során, sőt, mintha még magabiztosabban, még lendületesebben hozná a hatalmas dallamokat, mint azelőtt. A hangzás is óriási, hatalmas tere van, ahogy megdörren.

Semmi különleges nem történt, a Living Colour ismét összehozott egy új albumot, ami megint olyan erényekkel büszkélkedhet, amivel csakis ők rendelkeznek. Nyugodtan oda lehet tenni a sorba a többi mellé, november 26-án pedig ismét nézd meg őket Budapesten, ha teheted!

 

Hozzászólások 

 
+3 #1 GTJV82 2014-12-04 10:23
Érdekes, nekem meg pont hogy jobban bejött, mint a (túl) kísérletezgetős Collideoscope. :)
Az sem volt rossz, sőt, de az nekem helyenként már sok(k), pedig elég nyitott vagyok, ráadásul ott a nagyon mélyre hangolt hangzás sem segített a befogadásban. :)
Engem ez viszont elsőre megfogott, rövidebb, tömörebb, velősebb annál és nagyon jó! :)
(Hab a tortán, hogy 2015-re meg új albumot ígérnek Shade címmel!)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.