Shock!

április 18.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Glenn Hughes: Resonate

glennhughes_cNyolc éve nem adott ki szólólemezt Glenn Hughes, de azért persze nincs szó arról, hogy közben semmit sem csinált volna. Sőt, épp ellenkezőleg, tartotta magát szokásos termékeny tempójához, hiszen három albumot is készített a Black Country Communionnel, meg még egy levezetésnek is tekinthető cuccost a California Breeddel, sőt, a Voodoo Hill is újjáéledt. Ugyan ezeket is szerettem – alapvetően mindent bekajálok, amihez az öregnek köze van, nincs is értelme tagadni ezt –, de azért kifejezetten hiányzott, hogy Glenn végre önállóan is villantson valamit, a Resonate pedig természetesen nem is okoz csalódást. De hát Hughes nem nagyon hibázott, mióta a modern orvostudomány kimosdatta a drogokból, és első újonnani életjelként belesüvöltötte a világba a The KLF dancefloor-világslágerében 1991 legvégén, hogy what time is looooooooooooooooooooooooove (bizony, az ott ő volt, még ha ezzel sokan a mai napig nincsenek is tisztában).

megjelenés:
2016
kiadó:
Frontiers
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 32 Szavazat )

Glenn legutóbbi önálló anyaga, a First Underground Nuclear Kitchen, azaz F.U.N.K. címéhez méltó módon az énekes/basszer funkos-soulos oldalát domborította ki, de azt azért nem mondanám, hogy a hard rockos vonallal szemben, hiszen Hughes alapvetően mindig is Hughes-zenét játszott, amiben alapvetőek a feketezenei hatások is. E játéktéren hangulatfüggő nála, éppen melyik elemek kerülnek túlsúlyba, de a lényeg ettől függetlenül is változatlan. Viszont ha a 2008-as album inkább funkos volt, a Resonate egyértelműen súlyosabb megközelítésű. De ezen sem lepődtem meg, hiszen Glenn évek óta bevallottan rockos korszakát éli.

És ami a lényeg: a Resonate annyira jó hangulatú, lendületes, dalközpontú anyag, hogy csakis ellenállhatatlanként tudom jellemezni. Eleve a nyitás elementáris a nomen est omen Heavy orbitális rockhimnuszával, és Hughes a folytatásban sem spórol a hasonlóan karakteres, energiától duzzadó témákkal. Tényleg szinte mindegyiket ki tudnám emelni a lüktető-csattanó ritmusokra alapított, világbajnok dallamokkal ékesített My Towntól kezdve a visszafogottabb, hipnotikus, harapós basszushangokkal és finom orgonás szőnyegezéssel ellátott Let It Shine-ig, és a funkos-bluesos-játékos, nagyon finom apróságokkal teli Landmines-tól a szokásosan epikus-heroikus, de időben nem túlhúzott Long Time Gone zárásig. És már ebből a felsorolásból is láthatod: noha az alaptónus húzós, lendületes, Glenn azért persze most sem gondolkodott egydimenziósan, kellően változatos is lett az album. A skála a When I Fall vonósokkal is díszített lírájától a Flow súlyosságáig terjed. Utóbbi dal konkrétan annyira masszív és erőteljes, hogy simán helyet kaphatott volna a mester Tony Iommival közös anyagain is.

Hughes hangja természetesen lenyűgöző, tényleg komplett orvosi csoda a faszi, 65 évesen egyszerűen semmilyen biológiai szabály szerint nem szabadna még mindig ennyire jól énekelnie. Basszusjátékát ritkán emelik ki, de én megint megteszem, baromi jellegzetesen nyomja, és szokás szerint jól előtérbe is tolták a hangszert. A társak is szépen dolgoznak a keze alá, legyen szó Søren Andersen gitárosról, Pontus Engborg dobosról vagy Lachlan „Lachy" Doley billentyűsről, sőt, a Heavyben és a Long Time Gone-ban ismét itt van Hughes nagy haverja, Chad Smith is a Red Hot Chili Peppersből. A hangzás is perfekt, természetes, élő hatású, fület gyönyörködtető mélyekkel.

Mint mondtam, Mr. The Voice Of Rock egyetlen gyenge lemezhez sem adta a nevét zenei-egészségügyi feltámadása óta, de az egységesen erős, töltelékmentes Resonate még így is a kiemelkedő szólóteljesítményei közé tartozik. Megkockáztatom, hogy a 21. században született önálló anyagai közül ez a legkerekebb, legerősebb, ráadásul annyira pozitív, életigenlő hangulat árad az egészből, hogy újból és újból elindítom, mert egyszerűen jó kedvem lesz tőle. A pontszám nem is kérdéses, nálam az év egyik legjobb albuma.

 

Hozzászólások 

 
+6 #11 GTJV82 2016-12-02 12:34
Hibátlan lemez, 10/10 nálam.
Ennyire súlyos Glenn szólóban talán csak az Addiction albumon volt. :)
A Fused, valamint szintén remek dalokkal ellátott '96 DEP Sessions nálam is nagy kedvenc, sokat pörögnek.
Már csak arra leszek kíváncsi, hogy mennyi muníció maradt a visszatérő Black Country Communion albumra Glenn tarsolyában...
Idézet
 
 
+9 #10 From The Delta 2016-11-29 20:21
Atom lemez, bár azt még nem döntöttem el, hogy ez a jobb, vagy a Fused.
Idézet
 
 
+10 #9 James Smith 2016-11-27 22:48
Nagyon vagány lemez meg jól is szól! Megérdemelt a pontszám!

Amúgy a mester már 65 éves és nem 64. :)
Idézet
 
 
+8 #8 Cseke Feri 2016-11-27 20:49
Idézet - Equinox:
Soul Moverhöz képest is tartod ezt az álláspontot, a kezdeti lelkesedés után is?


Az mekkora dal, te atyaúristen! Talán a legnagyobb Hughestól evör :)
Idézet
 
 
+10 #7 ntsouth 2016-11-27 18:09
Ez az, oda kellett rakni azt a vaskos tízest! A My Town az év dala, zseniális!
Idézet
 
 
+8 #6 ritchie02 2016-11-27 16:25
"....belesüvöltötte a világba a The KLF dancefloor-világslágerében 1991 legvégén, hogy what time is loooooooooooooo ooooooooooove..."

Sőt, még a klipben is szerepel, óriási :)
Idézet
 
 
+5 #5 Equinox 2016-11-27 16:10
Soul Moverhöz képest is tartod ezt az álláspontot, a kezdeti lelkesedés után is?
Idézet
 
 
+12 #4 queensryche999 2016-11-27 14:53


Amúgy nálam 9 pötty, de csak azért, mert annyira lelkes voltam az első dalok publikálása után, hogy még ennél is "tempósan rockosabb" anyagot vártam. Glenn egy csoda, rá tényleg mindig lehet számítani!
Idézet
 
 
+12 #3 Kondi István 2016-11-27 11:30
Újfent egyet kell értsek Ádám minden szavával, bár ha már hard rock, akkor nálam az új Dead Daisies, Alter Bridge ill. Black Stone Cherry lemezek esélyesek az év albumára, de ez se marad le sokkal mögöttük, sőt. Mondhatom, hogy a kedvenc lemezem eddig a mestertől. Örülök, hogy visszatért ehhez a súlyosabb, rockosabb vonalhoz. A Heavy-My Town-Let It Shine hármas a favoritok nekem, de a többi szám is hibátlan, akár csak a hangzás, nincs töltelék sem. Óriási basszusgitáros, na meg az a hang... Hihetetlen, hogy milyen brutálisan jó hangja van még 64 évesen is, tényleg orvosi csoda. Abszolút kellemes meglepetés így év vége felé közeledve. Várom az új Deep Purple-t is!!!
Idézet
 
 
+13 #2 garael 2016-11-27 10:44
Nálam is az év albuma. Ezzel a vastag hangzással valóban néha be-bevillan az Iommi Fused lemez is. Én talán elbírtam volna egy kicsit több gitárszólót is, de így is teljes és élvezetes az anyag.
Idézet
 
 
+16 #1 notreadam 2016-11-27 08:54
Igazad van Ádám, ez egy pokolian jó, bivalyerôs album lett!A mester pedig óriásit alakít, a Heavy egyszerûen zseniális, és azok az üvôltések,ÒRIÁS I!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.