Shock!

Szó, ami szó, baromira itt lenne már az ideje egy új Living Colour-lemeznek, hiszen a legutóbbi The Chair In The Doorway 2009-ben jelent meg, a Shade című folytatást pedig immáron legalább három éve ígérgetik. Ez az EP tehát nagyon jól jött, bár nem tudom, előrukkolnak-e vele, ha nem lángol fel az utóbbi hónapokban ismét az etnikai feszültség az amerikai nagyvárosokban néhány rendőri, majd ezekből fakadó rendőrellenes erőszakos cselekmény nyomán. De végső soron mindegy, végre kaptunk valami frisset a négy feketemágustól, aminek baromira itt volt az ideje.

A minialbum központi tétele a máig rejtélyes 1997-es gyilkosság áldozatául esett The Notorius B.I.G. Who Shot Ya dalának feldolgozása, illetve ennek különböző változatai. Bevallom, az eredetit eddig nem ismertem, de mondanom sem kell: Vernon Reidék zeneileg rengeteget tettek hozzá az ütemét tekintve egyébként hip-hopos változatban is húzós darabhoz. Úgy is mondhatom, parádésan hangszerelték át sajátos, súlyosan rockos világukba, Corey Glover pedig zseniálisan alakította át énekdallamokká a rappelést, de úgy, hogy végig megmaradt benne a hip-hopos lüktetés is. Valahogy így kell feldolgozást készíteni... Bár azt azért nem hallgathatom el, hogy a szám összesen négy különböző változatban szerepel az EP-n, és mindegyikből van még pluszban egy instru változat is, ami ebben a formában azért mindenképpen túlzásnak tűnik. Még akkor is, ha a vendégekkel (Chuck D, Prodigal Sunn, Black Thought, Pharoahe Monch, Kyle Mansa) felturbózott verzió lényegesen más, mint a táncos-diszkós végeredményt eredményező EDM-remix vagy a másik, szintén eléggé eltérő keverésű és megszólalású változat.

Az anyagon emellett még két téma kapott helyet szintén duplán, vokális és instrumentális verzióban. A Regrets már a rendes új album munkálatai során született, és az előzetes ígéreteknek megfelelően elég bluesos módon dörren meg – mindenesetre baromi jó, simán ki tudok egyezni vele, ha a teljes Shade is valami ilyesmi lesz. A másik téma szintén feldolgozás, a Michael Jackson által írt, de még a The Jacksons által rögzített This Place Hotel Living Colour-féle változata. Tekintve, hogy az eredeti is briliánsan jó dal, ezt ez a négy ember aligha ronthatta el, és maradéktalanul áll rá, amit a raptémáról mondtam. Vagyis úgy őrizték meg az alapváltozat sajátosságait, hogy közben átültették a saját stílusukba, groove-os, húzósan riffelő rocktémává alakítva a funkos-soulos-rhythm'n'bluesos eredetit – mondanom sem kell, Corey és Vernon itt is zseniálisat alakít. Csakis kalapemelés jár nekik érte.

45 percével kicsit hosszúra nyúlik az EP, és aligha tapossa olyan a bolygót, akinek egyformán bejön a címadó szám alapváltozata meg EDM-remixe, de nyilván az lehetett a cél, hogy a legkülönfélébb ízlésű emberek irányába is maradéktalanul átmenjen az üzenet, vagyis a dolog abszolút védhető. Ha pedig a kiadvány törzsét – azaz a két feldolgozást és a saját darabot – nézzük, az bizony hibátlan, így a pontszám is ennek szól. Nincs más hátra, jöjjön végre a Shade!