Adott egy fantasy borítós album, melyen kardos, páncélos hős piszkálgat egy földön vonagló, tőrt szorongató, ledér öltözetű, szilikon keblű hölgyeményt. A 2002-ben létrejött finn csapat a Mars vulkánjának nevét kölcsönözte el magának. Egy villámkezű gitáros, nevezett Jari Sundström, valamint egy tenor hangszálbűvész, nevezett Ian E. Highhill (jó név!) állt párba, hogy összehozzon valami piacképes cuccot odafenn, északon.
Aki az elmúlt két és fél órában nem lelt volna új talján bandára, annak itt van egy. A bazseválás ötlete a gitáros Pier Gonellától származik, aki már évek óta mocorog, de csupán mostanra tudott összebarkácsolni egy épkézláb csapatot maga köré. A fickó szoros összefonódásban áll a Labyrinth zenekarral - olyannyira, hogy el is szegődött hozzájuk peng...
Nem, ez nem stúdióalbum, hanem "csak" feldolgozáslemez. Nem éppen a kímélős, tinglitangli fajtából. 19 ultrabrutál istencsapása került a cd-re, jórészt olyan nevekkel, amelyekről a gyanútlan metalrajongónak lövése sincs, így fene tudja, mennyire gyúrták át az eredeti dalokat.
Death/grind válogatás, 34 nótával, a műfaj(ok) kíméletlenebb zenekaraitól. Jókkal, rosszakkal, röhejesekkel, változó hangzással, ami érthető. A cd bookletje jó vastag, bár elég nehéz kibogozni melyik zenekarról mi a fontos, mondjuk nagyjából nulla infót tartalmaz, inkább lemezborítót meg dalcímet, elérhetőséget mellékeltek. Az is igaz, hogy dupla i...
Elég minimalista borítót bírtak készíteni a The Haunted új lemezéhez, bár ez a harapni készülő imitáló öltönyös figura elég kifejező. Most már nem középen van a nagy The Haunted logo sem. A csapat előző lemeze, a One Kill Wonder valahogy nem lopta úgy be magát a szívembe, mint az első két sorlemez - noha lehet, csupán azért, mert nincs meg audio cd...
Jaj, mit vétettem már megint?... Rövid intro után belecsapnak a zajba Notre Dame-ék, a zenét kivenni vajmi nehéz, ugyanis mintha tíz öblös papírdobozon keresztül szólna az egész, sub-basszus módban. Szóval valami mélyen zörög. Meg van valamiféle énekszerű "izé" is, amit kevéssé hallani, de nem is baj. Aztán hirtelen a szám közepén leállnak andalogn...
Hosszú szünet után új lemezzel jelentkezett az olasz Eldritch, akiket annak idején az El Nino albumukkal sikerült a szívembe zárnom. Az utána következő Reverse lemezükkel kissé eltértek az addigi zenei dolgaiktól, nehéz is volt megszokni, mai füllel már nem is annyira tetszik, meg úgy tűnik rájöttek ők is, hogy nem az ő világuk volt teljesen, amibe...
Jó néhány hóember tócsává löttyedt már a finn lankákon, mióta a Norther alapító tagjai lepengették az első akkordokat a nagymami padlásán. (Nem vicc, így tartja a mende...) Pillanatnyilag a banda egyike az északi nép azon büszkeségeinek, akik a szigorúbb, vérmesebb csapáson haladnak.
Ne tévesszen meg senkit a lemezcím, angolul danolnak a lemezen. Olaszok méghozzá. Hosszú utat járt be a csapat a '94-es megalakulása óta (természetesen milliónyi tagcsere lezajlott azóta, nem is részletezem, elvesznék a nevek között azonnal), míg a kezdeti death/grind keverékből eljutottak a mostani technikás death/thrash metalig. A Das Kapital cím...
Megint egy felettébb projekt-ízű dolog, és papíron nem is rossz az ötlet: dán muzsikusok, akiket olyan bandákból lehet ismerni, mint a Wuthering Heights, a Manticora és a Royal Hunt (hogy csak a jól ismert neveket említsük), összehoznak egy neoklasszikus Malmsteen-metal lemezt. Mivel nekem ez a stílus alapból isten, nem sokat tétováztam a beszerzés...
Számomra az Evergrey mindig csoda-számba ment, hiszen úgy volt egyszerre power és prog, hogy egyik jelző sem ment soha a másik rovására. Érzelmek, erő és agyasság egyesült náluk befogadható egésszé, és nincs ez másként a Belső Kör esetében sem.
A fene se igazodik ki az embereken. Itt van ez a Neal Morse, aki kilépett a Spock's Beard kötelékéből, mondván, ő megtért, és így már nem egyeztethető össze a zenekar munkássága a lelki csipkéivel. Ezek után sikeresen készített egy totálisan szpokkszos lemezt... Persze ez egyáltalán nem baj, sőt. Így legalább kétfelől élvezhetjük ugyanazt a minőség...
Ciki, nem ciki, de a Nasty Savage kimaradt az életemből, habár floridai thrasht játszanak immáron 20 éve. Mondjuk túl termékenyek sosem voltak, 1984-ben kiadtak egy demókazettát, amit kibővítettek 2002-ben, hogy újra hozzáférhető legyen. Az első stúdiólemez 1985-ben jelent meg, amit követett két évvel később egy újabb korong, majd '88-ban egy EP, a...
Nem új lemez, hanem a csapat első albumának (2000-ben jelent meg) újrakiadása. A 2002-ben megjelent Celestial Entrance volt a zenekar utolsó kiadványa, azóta nem sok hír érkezett a csapatról. A kiadó meg úgy gondolta, érdemes megismertetni az első kiadványt is a rajongókkal. Tényleg érdemes, bár sok újat nem lehet elmondani róla, mint a nálunk már ...
Undergroundképző Egyetemen kötelező, megkerülhetetlen és szigorúan számonkért alaptantárgy a brit Cradle Of Filth, valamint a norvég Dimmu Borgir együttesek gyalázása, alázása, rühellése és köcsögözése. Olyan ez, mint énekszakon a zongora.
Az első hangokból kiderült, hogy az Amoral nem lesz éppen egyszerű zene, nem a legújabb AC/DC kópia csapott le ránk: agyontekert riffek, ütemek sorjáznak elő szépen, majd valami komplex képződmény bontakozik ki mindebből. Később (legalábbis ebben a tételben) egyszerűsödik a riff, ahogy nekilátnak kibontani a gordiuszi csomót. Vagyis az introt. A má...
Sorban szipkázzák el a nagyobb kiadók a metalcore zenekarokat, a tavalyi lemez után bármibe lefogadtam volna, hogy a svájci Cataract is erre a sorsra jut. Az előző korong elég szépen beletalált az ízlésvilágomba, így fokozott kíváncsisággal vártam, mire képesek most.
Fura módon black metalos vérhányással indít az új (nyolcadik) My Dying Bride korong, meg is lepődtem. Fene tudja mi történt Aaronnal (aki egyébként még mindig azt gyűlöli a világon a legjobban, ha színpadra kell mennie), persze aztán hozza a kis pszichós énekstílusát. A zene körülötte sejtelmes egy ideig, két és fél perc múlva érezzük azt, hogy ez ...
Ma thrash napot tartok, jöjjenek az ismeretlen thrash csapatok. Gondoltam ezt addig, míg a My Darkest Hate vokalistája bele nem bugyborékolt a mikrofonba, szóval ez inkább death metal lesz. Amúgy a riffelés enyhén szólva slayeres (érdekes módon később már nem jellemző ez, ami kár, mert felébresztett volna némelyest), ami nem feltétlenül baj, de nem...
Nos, többek között azért vállaltam eme kritika megírását, mert az általam olvasott Neurosis kritikák vagy artisztikus hőzöngések ("Ez a Zenekar nem azért van a Földön, hogy...") vagy pár soros fikkantások voltak. Valahogy úgy éreztem, itt lenne az idő úgy írni az albumaikról, mintha egy normális zenekar albumai lennének (nahát!). És itt van, olvass...
Négy év telt el az előző FW album, a Disconnected megjelenése óta. Már az a lemez is vegyes reakciókat váltott ki a közönségből, hiszen a rideg, szomorkás világ ott egészült ki először teljes értékűen felhasznált samplerekkel és egyéb kütyükkel. Persze igazából a hangulat nem változott a gépek megjelenésével, sőt, csak erősödött az a furcsa, borult...
Nem értem, miért jó az, ha valaki szemenköpi a saját közönségét. Nem vagyok ugyan híve annak, hogy egy előadó ész nélkül mindig csak ugyanolyan produktummal szolgálja ki a rajongókat, amolyan "hozhatom a szokásosat?" módon, de azért a ló túloldalára sem jó átesni. Márpedig a főként a konzervatív japán piacból élő Impellitteri mester ezt tette már e...
Thrash Angliából. Az első hangok alapján azt hittem, Anthrax kalózfelvétel szól, az énekhang totál Bush (persze John és nem az a majomfejű), és a nyitó tikatika sem áll messze Scott Ianék világától. Aztán persze kivillannak a különbségek, néhol nyugisabb, és dallamosabb részek is vegyülnek a zakatba, fura dallamokkal, amik inkább a modernebb metal ...
No, mégiscsak elkészült az első Morass lemez. Be kell valljam, a demójuk után sokkal rosszabbra számítottam. A zenei vonal maradt ugyanaz persze, mint eddig, az első dal kezdő riffje metallicás, amikor bejön az ének, az tankcsapdás, a gitárszóló maidenes (amúgy pont ebben Cserfalvi Töfi is elereszt egy feelinges szólót). Amúgy a demón szerepelt ez ...
Óriási élményt jelentett az Avalon nevű német progpower csapat Eurasia című lemeze, amikor megkésve bár, de eljutott hozzám; egyúttal a mai napig nagyon irigylem azt a kevés szerencsést, aki látta őket 2000-ben a Metalium előtt (akkor még Henne Basse-ék zenéje sem volt teljességgel izgalommentes és jellegtelen, mint most).
Egy ígéretes, tavaly megjelent EP után teljes albummal jelentkezett a Monastery. Hosszú, két perces futurisztikus intróval kezd a lemez, aztán belecsapnak jól. Itt már egy kicsit megütköztem, mert nem azt a hangzást vártam volna, ami itt hallatszik. Van ugye egy feelinges dobosuk, akinek a játékára érdemes (lenne) odafigyelni, erre szegény olyan bo...
A Mindead nevű zenekar sem tisztelt meg azzal, hogy infókkal kényeztessen el minket: boríték feladó nélkül (!), másolt cd, a fehér papírtasakon kézzel ráfirkálták a számcímeket meg a zenekarnevet (!!), meg azt, hogy ez egy EP és rough-mix. Mellékeltek még egy cd-t, amin egy, azaz egy darab, egy megás zenekarfotó látható. Éljen. A többit meg találja...
Facebook
Twitter