Mire a Korog új lemeze megjelent - ami tulajdonképpen évek óta készült vagy kész volt - , addigra a vándormadárként funkcionáló Csihar Attila már újra a Mayhemben teszi tönkre a hangszálait, a helyére pedig a Neural Booster grindcore formációból érkezett az utánpótlás. De ez még a jövő zenéje, lássuk a furcsán sötétbe burkolt Korog lemezt, melynek címe sincs.
Milyen stílusra következtet a kedves olvasó, ha megtekint egy zenekari fotót, és segítségül még azt is eláruljuk, hogy Roadrunneres csapatról van? Ugye, valami napjainkban oly divatos, nagyon mérges tömény metalcore durvulatra (imádom ezt a szókapcsolatot) itt-ott dallamos énekkel megtámogatva?
A messzi Kanadában ügyködik ez a power metalt nyomató csapat, melynek élén - az énekesi poszton - egy úrfiak számára szemrevaló hölgyemény találtatik. Némi misztikus-mesés hangulatú bevezető után a tempós Lady of the Forest, illetve All the Sinners meg is ismertet a fő csapásvonallal. Alapvetően sietős, kétlábgépes, európai (germanoid) jellegű nótá...
"Live on stage: Porcupine Tree"- így konferálta fel egy lengyel rádióadó alkalmazottja enyhén sarkos akcentussal korunk progresszív rockzenéjének egyik legtevékenyebb géniuszát, Steve Wilsont és csapatát, mikor 2001-ben egy varsói stúdióban pár szerencsés rajongó előtt színpadra léptek. És mivel nevezett koncert rögzítésre is került, így ezekkel a ...
Kinek jut eszébe olyan borítót készíteni, amin néhány felhőkarcoló előtt gigantikus darazsak repkednek? És egyáltalán, miért?... És miért kell mindenáron jelezni az olvashatatlan logóval, hogy bizony brutális zenét fog hallani a kedves érdeklődő?
Annyira vártam ezt az EP-t, és jaj. Nem tudok lelkendezni. Nem és nem. Egész egyszerűen azért, mert nem azt a zenekart tükrözi, amelyet megismertem. Hogy miért? Elsősorban a hangzás miatt. Hol vannak a gitárok???? Hogy a felvételen nincsenek, az tény. Az a halk, hátulról jövő, alulkevert zsezsegés nem nevezhető gitárhangzásnak.
Soroljatok fel ausztrál metalzenekarokat. Ugye nem sokat tudtok? Ezek közül játszik bármelyik is súlyos, irgalmatlan zenét? 2002-ben alakult a csapat (a basszusgitáros amúgy lány), meglepően gyorsan meghódították saját kontinensüket, és itt az idő, hogy Európát és Amerikát is bevegyék. Nem is alaptalanul.
Kalapács Józsi és társasága körül megállt az élet a nyolcvanas években, zeneileg, hangzásilag, videoklipileg, csak a borító modern. Az új lemez sem hoz semmi újdonságot, aki kedvelte az előzőt, az ezt is fogja, ugyanazt a "magyarmetalt" játsszák, amit már a Pokolgépben, majd az Omenben, netán a Sámánban megismerhettünk.
Az 1999-ben alakult zenekar nemrégiben, második albumához készülődve újított be magának egy énekes macát, aki az info szerint Stephanie M. néven működik, ugyanakkor a stáblistán Stephanie Luzie-ként szerepel. (Legalább a keresztnév megegyezik.) Ezek után mindenki hívja úgy, ahogy tetszik neki.
Nem mondom, hogy bizalomgerjesztő nevet választott magának ez az osztrák csapat, infót (legalábbis angol nyelvűt) találni róluk szinte képtelenség, németül meg kukkot sem értek, így csak annyit tudok elmondani róluk, hogy osztrákok.
Hogy miért jó a Shock!-nak írni? Elárulom. Mert annyit szövegelhetek, amennyit akarok. Ha egy album igazán magával ragad, akár kötetszám róhatom róla az ódákat. Senki nem szól rám a kétszázadik leütés után, hogy ne tovább! Ellenkező esetben pedig megelégszenek két mondattal. Vagy mégsem?...
Tök fura, hogy németek. El se hiszem. Szerintem csak viccelődnek velünk. Ami ugyanis ezen a lemezen van, az jófajta amerikai power metal, amibe néhol progresszív elemek, máshol meg modernebb hatások is belecsöppennek. Andy B. Franck - aki mellesleg a Brainstorm tagja is - szintén tökéletes amerikai power torok, a mellette zúzó zenészek pedig szinté...
Szinte hihetetlen, de máris itt van a legújabb Cannibal lemez 13 dallal, és egy igen béna borítóval (bár ha jól sejtem ez a koponyás a cenzúrázott verzió), valamint roppant idegesítő sípolásokkal a promón. Már pár hete megérkezett a cd, de képtelen voltam végighallgatni, annyira idegesít, hogy 15 (!!!) másodpercenként egy kurva nagyot sípolnak mind...
Háhá, még egy hardcore cd. (Ma már ez a harmadik.) Csordavokállal indító. A picit később, egyedül kibontakozó vokalista tisztára úgy hörög, mint Tauszik Viktor a Dark Clouds-ból, vagyis már a Nadirból. Jelen lemezen azért az Awoken vokalistájának sikerült jól hátrakeverni a hangját.
Koszos rockandroll, AC/DC-, illetve nagyon kicsit Motörhead-módra, a csapat vokalistája egy az egyben lenyúlta Brian Johnson ráspolyos orgánumát - illetve sokkal rosszabb nála. Az első dal még úgy-ahogy elmegy, bár négy percig húzva kicsit sok, utána annyira rokkandroll már, hogy egészen az ötvenes évekből lesték el a legalapabb alapr'n'r riffet és...
Könnyű dolgom van, mivel aránylag egyszerű és egyértelmű támpontot nyújthatok a degesz pénztárcával tétlenkedő fémbarátoknak: a Persuader nagyjából olyasmi, mint a Blind Kardigán, amikor épp nem agyamentkednek, viszont erejük teljében, teljes elánnal nyomulnak.
Elég rosszul hangzó zenekarnév és lemezcím, tipikusan "nagyobb a füstje, mint a lángja"-féle dolognak tűnik elsőre. Másodikra is. Ilyen kis nyavalygós, tingli-tangli rockzenét rejt a cd, a rockrádiókat megcélozva, hátha befutnak és majd meghívják őket valamelyik remek nagyszabású díjátadó showra bohóckodni Whoopi Goldberggel.
Nem szeretek nagy szavakat használni, de azt hiszem, megszületett a rockzene történetének legnagyszabásúbb alkotása. És itt nem mega-színpadokra, hangszerhegyek feltornyozására vagy csillagharcos sztorira kell gondolni, inkább egy olyan összefoglaló alkotásra, amely - számomra - felér a legnagyobb filozófusok műveivel.
A borító azonnal belopta magát a szívembe, a zenekarnév nem mond semmit számomra, csak reménykedtem csendben, hogy az InsideOut valami ismeretlen csemegével ajándékoz meg. Beraktam a lemezt a lejátszóba, sír-rí egy hegedű keserédesen, el nem tudtam képzelni mi lesz ebből...
A dallamos hard rock műfajjal azért kissé óvatosabb vagyok és elsősorban akkor kelti fel egy banda az érdeklődésemet, ha az énekes vagy a gitáros kiemelkedőt alakít. De persze a legjobb, ha mindkettő isten.
Hol vannak már azok az idők, amikor évente jártak nálunk és mindenki betéve tudta a nótáikat? Hol vannak már azok az idők, amikor az elvetemültebb rajongók végigkísérték őket az országon, hogy a vidéki koncerteket is láthassák? Hol vannak az egykor transzparenseket lengető hívek, akik repestek a fekete romantika mestereiért?
Portugáliából érkezett egy új progresszív reménység dupla albuma. 2000-ben jelent meg első lemezük Fiction Edge I címmel, sajnos erről még csak nem is hallottam annak idején és azóta sem... Mielőtt ez a lemez megérkezett volna, a netről tök véletlenül már sikerült levadásznom a lemez egyik dalára (Senses) készült videoklipet, melynek hangulatos, mi...
A Sonic Age kiadó még egy kiadványához van szerencsém, a borító hasonlóan csodálatos, mint a Made Of Iron-é volt, pedig egy állítólag neves olasz fantasy/képregény rajzoló ember készítette, bizonyos Giza Di. A hangzás zsérebb, a gitárokat alig hallani, a dob is fosul szól, a vokalista viszont jól az előtérben sikolt és igyekszik Bruce Dickinson han...
Oliva esetében nehéz elfogulatlannak lenni - rosszindulatúnak pedig egyenesen lehetetlenség. (Nem mintha bármikor is célom lenne ilyesmi.) Egyrészt ott van a Savatage, a maga zsenialitásával és elvitathatatlan érdemeivel. Jon nélkül a Sava sosem lett volna az, ami. Másrészt ott van az énekes, akinek egyedi, kifejező hangját mindig csíptem.
Finnország (nem is olyan) lassan rátelepszik a kontinens zenei életére. Mindenütt Jarik, Villék, Mikkók, Timók, Tuomasok és Jukkák köszönnek ránk a borítókról és szaklapokból, bármerre fordulunk. A Twilightning is egyike a fiatal(abb) vodkaföldi csapatoknak, amelyek evickélni próbálnak a hatalmas északi áradatban.
Az Incubus-szal nem új keletű az ismeretségem, de be kell valljam: egy ideje szem elől tévesztettem őket. Hogy most a tavaly kihagyott lemezeket "felülvizsgálva" mégis visszakerültek a szemeim elé az kizárólag a Dream Theater dobos Mike Portnoynak köszönhető, aki egy aktuális kedvencek-listájában emlegette őket.
Ha már a borítóval nem varázsolt el a lemez, varázsoljon el a zene! Nem is vészes, egyfajta gothic-doom metal keverék. Hollandok, elég régóta működnek (egészen pontosan 1994 óta, megjelent eddig két demókazettájuk, három stúdiólemezük és egy koncert cd is), körbejárták Európa egy részét, nagy fesztiválokon is játszottak, mindezek ellenére hozzánk v...
Facebook
Twitter