Szép lassan mindenki megírja a maga kis eszmefuttatását a modern világ elgépiesedéséről, a hálózat csapdájában vergődő emberekről. Bizony, mikor még 1977-ben megalakult a zenekar, nem volt se net, se mp3, de még a 48K-s ZX Spectrumtól is öt év választotta el őket.
Úgy látszik, ezek a skandináv énekesek munkamániások. Jorn Lande, Göran Edman, az új titán, Patrik Johansson (Space Odyssey, Astral Doors, Wuthering Heights), illetve akiről most lesz szó, Mats Leven, sok helyen szeretik hallatni a hangjukat.
A Rückwärts zenekart hívhatnánk akár a magyar Rammsteinnek, kis túlzással. Magukat digit-rockzenekarként aposztrofálják, ami így is van: feszes, abszolút minimalista riffek, a lehető legegyszerűbb dobprogramok (izé, elvileg van élő dobosember a zenekarban, de papucs orrán pamutbojt legyek, ha ez élő dob, ami a cd-n hallható), némi szintis puttyogás...
Legyen ma a kakukktojások napja, a Limbo után rávettem magam A Runes Order cd-jére, hogy ezt is meghallgassam végre, ne csak belefüleljek, aztán rémülten kikapjam a lejátszóból. Az olaszok sok idegesítő álművész elektronikus zenét bírnak kreálni, a Runes Order is ilyen, ők 1988 óta rémisztgetik (vagyis jórészt egyszemélyes formáció volt ez) a világ...
A svéd Runemagick tavaly megjelent lemeze után rendezte sorait, második gitárosnak beszállt hozzájuk Tomas Eriksson (ex-Grotesque, Hym To The Ancients, ha ezek mondanak bárkinek valamit), aki néhány koncerten vastagította a hangzást, a lemezen még nem tüntették fel, mivel néhány hónap után személyes okok miatt tovább is állt.
Old school death metalt játszik a finn Chaosbreed. Vastag riffekkel. De hogy ne húzza el a száját senki, hogy "már megint egy új death zenekar", annyit elárulok, hogy a tagok azért ismertek már innen-onnan.
Itt a hetvenhatodik talján bagázs. Kellett nekünk, mint halnak az esernyő. A 2001-ben létrejött ötösfogat a dallamos, gyors alapritmusú, csengő-bongó szintivel aláfestett vonalat képviseli. De ez cseppet sem meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy a bandát az a Ross Lukather dobos alapította, aki megjárta már a Labyrinth és az Athena színeit is...
A The Idoru a megboldogult Newborn másik fele, ha valaki nem követte volna esetleg a hardcore történelmet. 2003-ban alakultak, találtak egy énekest és vele jóval lightosabb zenét kezdtek játszani, mint az anyazenekarban. Kicsit punkos, kicsit furcsán alternatív meg emo is talán, picit hc, de ezekkel a kategóriákkal mindig bajban vagyok.
A Meshuggah érdekes egy képződmény a világ rock/metal masszájában. Lehet őket szeretni, nem szeretni, gyűlölni nem igazán, mert azok is elismerik érdemeiket, akiktől távol áll ez a fajta, nagyon kiszámított zene. Az "I" címet viselő EP egy darab 20 perces dalt tartalmaz, amit a srácok két lemez között rántottak fel, ki tudja milyen indíttatásból, t...
Ez az a tribute lemez, amit képtelen lettem volna elsőre végighallgatni. Számos ismeretlen csapat mellett az új amerikai metalszíntér számomra meghatározó zenekarai közül ugyanis többen itt vannak, hogy a világ egykoron leghatalmasabb rockbandája előtt tisztelegjenek. A kíváncsiság tehát győzedelmeskedett a megszokott lineáris befogadási elven, és ...
"Ma mazochista leszek!" - döntöttem emígy. A kritikára váró kupacból előbányásztam a fenti címet viselő cd-t, ami nem egy zenekart takar, hanem válogatást. Már a borító elandalított, nem is kommentálnám, pillogjatok ide. Szép, mi?... A kis segítség számomra, amit első belehallgatás után odabiggyesztettem a cím mellé egy szó volt, de az háromszor és...
Ismeretlenebbnél ismeretlenebb zenekarok cd-i árasztottak el minket, ilyenkor az ember picit dermedten nézegeti, hogy melyik név vajon mennyire rémületes zenét rejthet, aztán néha érik meglepetések az embert. A cím és a német nyelv miatt valami Rammstein kópiára gondoltam, aztán tévedtem jól.
A Borknagar zenéje számomra valahogy mindig megfoghatatlan volt, sok dolgukat kifejezetten kedveltem, ennek ellenére az élő teljesítményük alapján nem zártam a szívembe őket, valahogy nem tudtak lekötni. Az is igaz, hogy Simen távozása után kevéssé tudott érdekelni igazán a zenéjük, Vintersorg hangja első nekifutásra hosszú távon hidegen hagy, pedi...
Ijesztően kezdődik az új Rotting cd, egy üvöltéssel, bele az arcunkba, jól. Aztán riffek, majd valami effektezett vokál, hm, ez azért szokatlan a csapattól. Na jó, az utána következő gótikus hatás már a megszokott irányba ránt vissza, a dal végén még egy feelinges gitárszóló is helyet kapott. Ebben a stílusban ez a fajta gitárvarázslás meglepő. Aho...
Új kedvencet avattam. Pont, mikor kezdett akut zúzós-mégis-dallamos-zene hiányom lenni, megérkezett a viszonylagos ismeretlenség homályából a dán Mercenary. Pedig kapcsolatunk nem indult felhőtlenül, hiszen a gótikus-monumentális intro utáni első szám (a találó című World Hate Center), bármennyire is király alapokkal kezdte megdolgozni kiéhezett fü...
Az Entwine előző lemeze is tetszett, bár igazából egy dal volt az, ami eléggé közel férkőzött hozzám onnan. Ez a gótikus/romantikus/finnes metal vonulat annyira nem áll közel hozzám (egy-két kivételtől eltekintve, a Lacuna Coil legutolsó lemeze például kiváló album, na jó: a Poisonblack is tetszik), a HIM-től bárányhimlős leszek, de az Entwine egés...
Valahogy a Shadows Fall zenéje sosem működött nálam, meghallgattam, néha még tetszett is egyik-másik számuk, de nem állították el a lélegzetemet egy picit sem. Túlságosan kiszámíthatóak a dalszerkezeteik, a vokalista még mindig nem egy pacsirta - és még mindig hamiskás néha, ami így, a sokadik lemezen már elég ciki - a riffeket ezerszer eljátszottá...
Aki esetleg nem látna hátrébb az időben a Limp Bizkitnél, annak elárulom, hogy Bill Wyman egy The Rolling Stones nevezetű picikét meghatározó együttesben volt basszusgitáros anno. Oké, nem ma volt. Nem is tegnap. Éppen ezért senki se várja, hogy ezen a lemezen is iszonyatos tekerésekkel telepakolt zúzdametal szaggatja le az útjába akadó arcokat.
Tavaly már írtam a Ritual ötödik lemezéről, melyet bizony meg is szerettem. A svédes ízekkel eljátszott Flower Kings-szerű, ötletes, játékos zene egyértelműen megfogott, mint ahogy megfoghat szerintem minden igényes zenét szerető egyedet.
CD megérkezik, zenekarnevet megnéz, lejátszóba berak, elindít, tíz másodperc múlva zenekarnevet megnéz még egyszer, cd-t kivesz, tényleg ugyanarról a zenekarról van szó, amit pár éve már volt szerencsém megismerni? Elvileg igen. Nem hiszek a fülemnek.
Lengyelországból származik a Behemoth, akik leginkább szélvészként támadó zenéjükkel lettek nevesek. A Demigod a csapat nyolcadik lemeze. Számomra az első, valahogy elkerültük egymást az évek alatt. Black/death metalt játszanak, bár régen inkább black volt, ahogy látom. Ma már inkább death-es a zene, helyenként meglepően dallamos gitárszólókkal.
Tudva tudván, hogy Vitalij Kuprij sokáig a Ring Of Fire oszlopos tagja is volt, kimondottan érdekes pont az új Artension lemezzel együtt értékelni a Lapse Of Reality lemezt. Hallatszik-e, hogy kivált Mark Boals bandájából a billentyűk császára? Hiányzik-e játéka a zenéből és ha igen, mennyire? Más lett-e a muzsika és mennyire tudta belevinni saját ...
Próbálom vadászebként követni az eseményeket, de a fent említett banda valahol az 1200-as sorszámúak között mozoghat abban a végtelenbe nyúló sorban, ahol azok kígyóznak, akik Tolkien mester gyűrűs alkotásai nyomán kaptak szárnyra. Ezen svéd ifjak ráadásul nem elégedtek meg annyival, hogy bemutatkozó albumukat a Szövetségnek ajánlják: ők nevükben i...
A Rhetorica is Romániából származik, mint ahogy a demók között elemzett Dirty Shirt is, ráadásul hárman ebből a formációból érkeztek (a másik fele a Legion nevű csapatból). '97-ben alakultak, aztán '99-ben néhány tag külföldre távozott, így szünetet tartottak. 2004-ben álltak össze újra és meg is jelentették első lemezüket. Azt mondom: jól tették!
Némi késéssel ugyan, de eljutott hozzám a rapszodisták legújabb opusza. Előre fentem az összes érzékszervemet, elvégre ritkán juthat a halandó lélek mesterműhöz... Bizony, igen ritkán. Egyelőre nekem is tovább kell várnom. Bizton hittem, hogy előadhatom a soros ömlengést és áradozást, ami már megszokottnak számíthat tőlem, ha e talján ifjakról van ...
Nem túlzottan ismerős az Enforsaken neve, noha '98-ban már megalakultak. Igaz Chicago a szülővárosa a zenekarnak, ráadásul dallamos death metalt játszanak, erősen svéd ízekkel, ami a tengerentúli csapatoknál nem mindennapos, ugye.
Ha felbukkan egy-egy, kijárt ösvényt taposó prog metal banda, gyakran vita van arról, hogy tényleg "progresszív"-e, amit csinálnak. Szerintem ennek semmi értelme, itt lenne végre az ideje, hogy mindenki megértse és elfogadja: a "progresszív metal" elnevezés ma már nem több, mint egyszerű műfaji megjelölés - legalábbis az esetek nagy többségében.
Facebook
Twitter