Nagyon ígéretes csapatként indult 1999-ben a német Metalium. Az akkor megjelent Millenium Metal című debüt az év egyik legjobb power anyaga volt, amit sajnos nem követett ugyanolyan szintű folytatás. A második State of Tiumph sem volt rossz lemez, de nem hozta azt a szintet, amit az első korong dalai képviseltek, a harmadik Hero Nation pedig egyértelmű csalódás volt számomra.
Ez egy válogatáslemez a hírhedt norvég bandától, ami tartalmazza a címadó dalt és a Spill The Blood Of The Lamb-et más keverésben, egy borzasztóan nyers élő felvételt (Martyr/Sacrificulum), egy nem túl emlékezetes új dalt (Humilation Chant), valamint a teljes '92-es Bloodlust and Perversion demót szintén remasterizálva. Ja, meg egy klipet.
Hosszú szünet után jelent meg újra a Vol. 10 fanzine, immáron a 15. számmal, újra cd melléklettel. A cd-n 17 dal található, nem elemezném ki mindet, mivel egyik felét a vonatkozó kritikákban meg lehet találni nálunk (pl. Varso, Polly Is Dead, Phaidon, The Dethroners), a másik fele pedig számomra túl elvont és nem túl zenei.
Annak ellenére, hogy azért nagyjából lehetett tudni mostanáig, hogy mit várhat az ember egy Blind Myself lemeztől, valahogy mindig meg tudtak lepni egy picit. Most azonban sikerült a szokásosnál jobban meglepniük, ami kezdődött azzal, hogy meghívtak a lemez ősbemutatójára a HSB-be, ahol néhány másik döbbent emberrel végighallgathattuk a frissen elk...
Gyöngéd, liliomlelkületű rockerek rá se pislantsanak a borítóra, mert hosszú hónapokig lidércálmok fogják kínozni őket. Kár ezért a delíriumos bemutatkozó képért, mert a Beholder egyébként nagyon is épkézláb banda benyomását kelti. Dizájnosak, modernesek mind a hatan. A Milánóban székelő csapat egyik említést érdemlő ismérve, hogy két frontemberrel...
Ha lusta és igénytelen lennék, egyszerűen idemásolnám a Wintersun albumhoz írott első bekezdést. De inkább tornáztatom az ujjaimat és lekörmölöm újvást: rém lelkes voltam a csapat bemutatkozó anyagát hallván, s ha jól tévedek, egy interjú folyamán magánál Jarinál érdeklődtem a további elképzeléseket illetően. Álmomban sem gondoltam, hogy épp ő lesz...
Nem hiszem, hogy túl sokat mondana a fenti név bárkinek is, talán még a black rajongóknak sem. Pedig a formáció (zenekarnak nem nevezném azért, mert csupán ketten alkotják: Mithrin gitáros, bőgős, puttyogásfelelős és narrátor, valamint Gorbag aki károg meg süvít zenei képzettség híján) 1996 óta létezik, ráadásul egy pici norvég faluban keltették él...
Fear Factory-t idéző tördelt témával indít a holland trónfosztók új lemeze, majd egy rozsdás szélkakas-féle sikoltás után beindul az irtózatos blastbeatekkel tarkított Nihilism. Ariën Van Weesenbeek dobos nem hiába hivatkozott a Morbid Angelre, mint fő hatására, abszolút veszedelmeseket üt a srác, biztos betéve tudja a sandoval-i életművet A-tól H-...
Érdekes módon az előző lemez, az A Murder Of Crows nem fészkelte be magát annyira a hallgatnivalók közé, mint az első album (igaz, ennek az oka csupán annyi lehet, hogy a koncertjükön vevődött meg a cd, addig mp3-ban birtoklódott, az meg valahogy nekem nem jelenti igazán a zene élvezetét - persze azóta sokat hallgattam, és jobban beékelődött a szer...
A Dethroners a jó régen kiadott, Without Face-szel közös split albuma után (ott még The Art Of Dethronement néven) mondhatjuk, hogy igen nagy fába vágta a fejszéjét, amikor tavaly elkészítette Madách Ember Tragédiájának feldolgozását. Bátorság és felkészültség kellett hozzá, és bár akadtak fehér foltok a megvalósításban, derék munkát végeztek - jól...
Tökismeretlen roadrunneres csapat, ez biztos megint valami metalcore - gondoltam (tévedtem). Ehhez képest úgy kezdődik a zene, mintha valami poplemez lenne: prüntyögő basszusgitár, rap-szerű szövegelés - kiült a rémület az arcomra nyomban. Jön ám később a gitár a refrénnél, meg ehhez illő trendi énekdallam.
Nem fogok kertelni: szerintem Ronnie James Dio minden idők legnagyobb rock/metal énekese. A hangja a létező legerőteljesebb és egyben legérzelmesebb, ráadásul hihetetlen módon az évek múlásával csak egyre jobb lesz (másoknak inkább megkopni szokott a kor előrehaladtával, neki meg...).
Puritán borító, bár az egyébként olvashatatlan betűtípus annak idején nagy kedvencem volt. Tizenkét éve cirka. Már ha ki tudjátok silabizálni a fenti kis borítón, hogy miről is beszélek. A besorolás alapján ezt az előzetes jelzőt kapta: modern, Faffynak való. No, lássuk.
Mikor futtában belehallgattam a cd-be, majd beírtam a listába, jelzőt biggyesztettem mellé, hogy a sok ismeretlen név között később könnyebben el tudjam navigálni magam, akkor ez a jelző a következő volt: elektro modern érdekes. No, lássuk teljes kivesézés után is fenntartom-e a kezdeti véleményem.
Igenigenigenigen! Erre vártam. No persze nem a best of lemezre, bár... de erről később. Hanem arra, hogy a zeneileg számomra nagybetűs Van Halen felállás (tehát a Hagar-féle) összeálljon újra és megrugdaljon egy-két segget. Ugyan Diamond Dave-vel lettek híresek és nagyok, számomra a Roth-féle showmankedésnél jobban bejött Sammy bácsi zeneisége és p...
Eleddig kimaradt számomra a kanadai Exciter munkássága. Hiába kutattam a lemezeik után, a Feel the Knife E.P. kivételével semmit sem sikerült begyűjtenem tőlük. Épp kapóra jött tehát ez az anyag, mely 15 újra felvett Exciter klasszikust rejt.
Úgy látszik, hogy hála az égnek a dallamos rockzene nem hajlandó kihalni. Pedig hányszor temették már szegényt... Ez a német csapat azt a fajta muzsikát űzi, mint amit a Pink Cream 69 kezdett el annak idején: alapvetően amerikai hard rock / dallamos metal zenéről van szó, amiben azért olykor felbukkannak germán elemek is, főleg a szigorúbb riffek t...
Újabb német felfedezett a Metal Blade-nél. Első lemez, svéd death metallal. 2000-ben alakult a csapat, egy kazettaalbummal a hátuk mögött belapátolta őket a Metal Blade. (Hihetetlen, hogy még mindig van ilyen, nem? Mármint kazettaalbum, nem felfedezés.) Tehát megtalálta meg őket a kiadó, és máris alájuk tolt egy szerződést.
Ez a Forsaken nem az a Forsaken, vagyis nem a The Forsaken, akikről már írtunk vala és kissé más stílusban tevékenykednek. Ez a Forsaken egy vérbeli dallamos (na jó, epikus) doom csapat, a monumentális fajtából. Aki sok éve figyeli a műfajt, ismerheti őket, hiszen 13 éve léteznek és borítanak a világra lemezeket.
Vékony boríték, benne egy cd, egy lapból álló borító, hátsó rész és info nélkül. Ilyenkor az ember kicsit elbizonytalanodik és persze nem tudja mire is számítson, legtöbbször aztán csalódás a vége. Most ez nem így történt. Elindult a zene, nekem meg szépen lassan leesett az állam.
Nem mondom, hogy túl sokat mondott volna eddig a Fleshless neve nekem, de azt sejtettem, hogy kíméletlen zenével lesz dolgom egy ideig, mondjuk bő fél óráig. Mintha valami film kezdődött volna, legalábbis a cd intrója erre utalt, aztán jön a kíméletlen death, a bugyborgósan hörgős, tikatikás fajtából.
Hetedik lemez, és még mindig csak a beavatottnak rémlik, hogy a Fleshcrawl nagyjából milyen zenét is játszik. Azért ez mond valamit. Annyit biztos, hogy eddig középszerűen teljesített a zenekar. Japán turné ide vagy oda, a zenekar most sem hoz semmi extrát, csupán 100 százalékosan tucat death metal riffeket, tempókat, témákat, a pincébe hangolva. I...
Igyekeztem eddig elkerülni a Junkiest, de utolért a végzet, egy 18 nótás váll-lógatás, ja, nem, válogatás képében, így most feladva elveimet kénytelen vagyok meghallgatni, mit is szeret ezen sok fiatal. Nos, laza rock and roll, klisés és butus szövegekkel, hasonló zenei körítéssel, a lázadni vágyó 12 évesek táborát megcélozva. Nekik valószínűleg ez...
Kibogozhatatlan logo, már jól kezdődik... 2002-ben alakult death/thrash zenekar (egyébként inkább death), a tagok számos ismertebb és ismeretlenebb zenekarban megfordultak már (pl. Edge Of Sanity, Pan-Thy-Monium, Torchbearer, Wounded Knee, Facebreaker, stb.), 2003-ban jelentették meg első lemezüket, amelyre világszerte jó kritikákat kaptak. Így nem...
Az ember élete dugig van rejtélyekkel. Eme misztikumok köre akár a zenei érdeklődésre, szívcsücsök zenekarokra is kiterjedhet. Időnként én is meglepődöm magamon, amikor rájövök, hogy masszívan szívelek egy-egy bandát, de hogy voltaképp miért, azt nem tudom megmagyarázni. Nagyjából így állok a Farmer Fiúkkal is, akiket azóta csípek, mióta az óidőkbe...
Mostanában több funeral doom lemez is érkezett hozzánk, nem túl nagy örömünkre, mivel - valljuk be - elég mazochista lélek kell ahhoz, hogy ezt a zenét az ember élvezni tudja hosszú távon. A Fallen is a szokásos egy pergőhang/tíz másodperces időintervallummal dolgozik, de javukra legyen írva, hogy a hosszan nyújtott gitártémák mégis hordoznak némi ...
Abban, azt hiszem, az összes Shock!-os kolléga egyetért, hogy egy Threshold koncertanyagra 10-esnél kevesebbet adni ennél a magazinnál főbenjáró bűn, tehát felesleges a pontszám miértjét külön fejtegetni. Ezért is szögezem le mindjárt az elején, hogy ez egy 10 pontos ismertető.
Facebook
Twitter