Elég rosszul hangzó zenekarnév és lemezcím, tipikusan "nagyobb a füstje, mint a lángja"-féle dolognak tűnik elsőre. Másodikra is. Ilyen kis nyavalygós, tingli-tangli rockzenét rejt a cd, a rockrádiókat megcélozva, hátha befutnak és majd meghívják őket valamelyik remek nagyszabású díjátadó showra bohóckodni Whoopi Goldberggel.
Nem szeretek nagy szavakat használni, de azt hiszem, megszületett a rockzene történetének legnagyszabásúbb alkotása. És itt nem mega-színpadokra, hangszerhegyek feltornyozására vagy csillagharcos sztorira kell gondolni, inkább egy olyan összefoglaló alkotásra, amely - számomra - felér a legnagyobb filozófusok műveivel.
A borító azonnal belopta magát a szívembe, a zenekarnév nem mond semmit számomra, csak reménykedtem csendben, hogy az InsideOut valami ismeretlen csemegével ajándékoz meg. Beraktam a lemezt a lejátszóba, sír-rí egy hegedű keserédesen, el nem tudtam képzelni mi lesz ebből...
A dallamos hard rock műfajjal azért kissé óvatosabb vagyok és elsősorban akkor kelti fel egy banda az érdeklődésemet, ha az énekes vagy a gitáros kiemelkedőt alakít. De persze a legjobb, ha mindkettő isten.
Hol vannak már azok az idők, amikor évente jártak nálunk és mindenki betéve tudta a nótáikat? Hol vannak már azok az idők, amikor az elvetemültebb rajongók végigkísérték őket az országon, hogy a vidéki koncerteket is láthassák? Hol vannak az egykor transzparenseket lengető hívek, akik repestek a fekete romantika mestereiért?
Portugáliából érkezett egy új progresszív reménység dupla albuma. 2000-ben jelent meg első lemezük Fiction Edge I címmel, sajnos erről még csak nem is hallottam annak idején és azóta sem... Mielőtt ez a lemez megérkezett volna, a netről tök véletlenül már sikerült levadásznom a lemez egyik dalára (Senses) készült videoklipet, melynek hangulatos, mi...
A Sonic Age kiadó még egy kiadványához van szerencsém, a borító hasonlóan csodálatos, mint a Made Of Iron-é volt, pedig egy állítólag neves olasz fantasy/képregény rajzoló ember készítette, bizonyos Giza Di. A hangzás zsérebb, a gitárokat alig hallani, a dob is fosul szól, a vokalista viszont jól az előtérben sikolt és igyekszik Bruce Dickinson han...
Oliva esetében nehéz elfogulatlannak lenni - rosszindulatúnak pedig egyenesen lehetetlenség. (Nem mintha bármikor is célom lenne ilyesmi.) Egyrészt ott van a Savatage, a maga zsenialitásával és elvitathatatlan érdemeivel. Jon nélkül a Sava sosem lett volna az, ami. Másrészt ott van az énekes, akinek egyedi, kifejező hangját mindig csíptem.
Finnország (nem is olyan) lassan rátelepszik a kontinens zenei életére. Mindenütt Jarik, Villék, Mikkók, Timók, Tuomasok és Jukkák köszönnek ránk a borítókról és szaklapokból, bármerre fordulunk. A Twilightning is egyike a fiatal(abb) vodkaföldi csapatoknak, amelyek evickélni próbálnak a hatalmas északi áradatban.
Az Incubus-szal nem új keletű az ismeretségem, de be kell valljam: egy ideje szem elől tévesztettem őket. Hogy most a tavaly kihagyott lemezeket "felülvizsgálva" mégis visszakerültek a szemeim elé az kizárólag a Dream Theater dobos Mike Portnoynak köszönhető, aki egy aktuális kedvencek-listájában emlegette őket.
Ha már a borítóval nem varázsolt el a lemez, varázsoljon el a zene! Nem is vészes, egyfajta gothic-doom metal keverék. Hollandok, elég régóta működnek (egészen pontosan 1994 óta, megjelent eddig két demókazettájuk, három stúdiólemezük és egy koncert cd is), körbejárták Európa egy részét, nagy fesztiválokon is játszottak, mindezek ellenére hozzánk v...
Elég nehéz úgy koncertlemezről írni, hogy az ember nem ismeri a zenekart és az eredeti, stúdióverziós dalokat. Ahogy elkezdődött a cd, a Woodstock fesztivál tripla bakelitlemeze ugrott be, a bátyám anno jó sokat hallgatta - így én is. A zenekar amúgy 13 éve alakult Dániában és inkább a helyi undergroundban értek el sikereket az első nyolc évben.
Elég eklektikus zenét játszik az amerikai (Buffaloból származó) Herod, mely csapat mintha nem tudná eldönteni, hogy most melyik stílushoz is vonzódjon jobban. Alapvetően ugye ez egy metalcore zenekar, tehát van benne hardcore, dallamos ének és dallamos gitárszólók, üvöltés, nyolcvanas évekbeli metalriffelés, kicsi thrash, és kissé egyforma dalok.
Adott egy fantasy borítós album, melyen kardos, páncélos hős piszkálgat egy földön vonagló, tőrt szorongató, ledér öltözetű, szilikon keblű hölgyeményt. A 2002-ben létrejött finn csapat a Mars vulkánjának nevét kölcsönözte el magának. Egy villámkezű gitáros, nevezett Jari Sundström, valamint egy tenor hangszálbűvész, nevezett Ian E. Highhill (jó né...
Aki az elmúlt két és fél órában nem lelt volna új talján bandára, annak itt van egy. A bazseválás ötlete a gitáros Pier Gonellától származik, aki már évek óta mocorog, de csupán mostanra tudott összebarkácsolni egy épkézláb csapatot maga köré. A fickó szoros összefonódásban áll a Labyrinth zenekarral - olyannyira, hogy el is szegődött hozzájuk peng...
Nem, ez nem stúdióalbum, hanem "csak" feldolgozáslemez. Nem éppen a kímélős, tinglitangli fajtából. 19 ultrabrutál istencsapása került a cd-re, jórészt olyan nevekkel, amelyekről a gyanútlan metalrajongónak lövése sincs, így fene tudja, mennyire gyúrták át az eredeti dalokat.
Death/grind válogatás, 34 nótával, a műfaj(ok) kíméletlenebb zenekaraitól. Jókkal, rosszakkal, röhejesekkel, változó hangzással, ami érthető. A cd bookletje jó vastag, bár elég nehéz kibogozni melyik zenekarról mi a fontos, mondjuk nagyjából nulla infót tartalmaz, inkább lemezborítót meg dalcímet, elérhetőséget mellékeltek. Az is igaz, hogy dupla i...
Elég minimalista borítót bírtak készíteni a The Haunted új lemezéhez, bár ez a harapni készülő imitáló öltönyös figura elég kifejező. Most már nem középen van a nagy The Haunted logo sem. A csapat előző lemeze, a One Kill Wonder valahogy nem lopta úgy be magát a szívembe, mint az első két sorlemez - noha lehet, csupán azért, mert nincs meg audio cd...
Jaj, mit vétettem már megint?... Rövid intro után belecsapnak a zajba Notre Dame-ék, a zenét kivenni vajmi nehéz, ugyanis mintha tíz öblös papírdobozon keresztül szólna az egész, sub-basszus módban. Szóval valami mélyen zörög. Meg van valamiféle énekszerű "izé" is, amit kevéssé hallani, de nem is baj. Aztán hirtelen a szám közepén leállnak andalogn...
Hosszú szünet után új lemezzel jelentkezett az olasz Eldritch, akiket annak idején az El Nino albumukkal sikerült a szívembe zárnom. Az utána következő Reverse lemezükkel kissé eltértek az addigi zenei dolgaiktól, nehéz is volt megszokni, mai füllel már nem is annyira tetszik, meg úgy tűnik rájöttek ők is, hogy nem az ő világuk volt teljesen, amibe...
Jó néhány hóember tócsává löttyedt már a finn lankákon, mióta a Norther alapító tagjai lepengették az első akkordokat a nagymami padlásán. (Nem vicc, így tartja a mende...) Pillanatnyilag a banda egyike az északi nép azon büszkeségeinek, akik a szigorúbb, vérmesebb csapáson haladnak.
Ne tévesszen meg senkit a lemezcím, angolul danolnak a lemezen. Olaszok méghozzá. Hosszú utat járt be a csapat a '94-es megalakulása óta (természetesen milliónyi tagcsere lezajlott azóta, nem is részletezem, elvesznék a nevek között azonnal), míg a kezdeti death/grind keverékből eljutottak a mostani technikás death/thrash metalig. A Das Kapital cím...
Megint egy felettébb projekt-ízű dolog, és papíron nem is rossz az ötlet: dán muzsikusok, akiket olyan bandákból lehet ismerni, mint a Wuthering Heights, a Manticora és a Royal Hunt (hogy csak a jól ismert neveket említsük), összehoznak egy neoklasszikus Malmsteen-metal lemezt. Mivel nekem ez a stílus alapból isten, nem sokat tétováztam a beszerzés...
Számomra az Evergrey mindig csoda-számba ment, hiszen úgy volt egyszerre power és prog, hogy egyik jelző sem ment soha a másik rovására. Érzelmek, erő és agyasság egyesült náluk befogadható egésszé, és nincs ez másként a Belső Kör esetében sem.
A fene se igazodik ki az embereken. Itt van ez a Neal Morse, aki kilépett a Spock's Beard kötelékéből, mondván, ő megtért, és így már nem egyeztethető össze a zenekar munkássága a lelki csipkéivel. Ezek után sikeresen készített egy totálisan szpokkszos lemezt... Persze ez egyáltalán nem baj, sőt. Így legalább kétfelől élvezhetjük ugyanazt a minőség...
Ciki, nem ciki, de a Nasty Savage kimaradt az életemből, habár floridai thrasht játszanak immáron 20 éve. Mondjuk túl termékenyek sosem voltak, 1984-ben kiadtak egy demókazettát, amit kibővítettek 2002-ben, hogy újra hozzáférhető legyen. Az első stúdiólemez 1985-ben jelent meg, amit követett két évvel később egy újabb korong, majd '88-ban egy EP, a...
Nem új lemez, hanem a csapat első albumának (2000-ben jelent meg) újrakiadása. A 2002-ben megjelent Celestial Entrance volt a zenekar utolsó kiadványa, azóta nem sok hír érkezett a csapatról. A kiadó meg úgy gondolta, érdemes megismertetni az első kiadványt is a rajongókkal. Tényleg érdemes, bár sok újat nem lehet elmondani róla, mint a nálunk már ...
Facebook
Twitter