A szomszédos, sógori Ausztria négy elvadult szemléletű ifjonca verbuválta magát csapattá, hogy dekadens lordokká avanzsálva kezdje meg működését a metal műfaj rögös pályáján. A kvartettet tüstént le is kaphatnám az összes körméről és egyéb kinövéseiről, ha azt akarnám számon kérni rajtuk, mi a frászért jöttek létre egyáltalán, ha az eredetiségnek még a puszta látszatát sem akarják kelteni.
Heten vannak, svédek és egy görcsös öreg fa, alatta síró kőangyallal díszíti a borítót (ami egyébként Travis Smith műve, szóval biztos szép a belső is). Továbbá gondolom, hogy a zenekar neve mindenkinek, aki nem a Nightwish miatt ment először szegecsboltba, a Paradise Lost 1995-ös alapvetését juttatja eszébe. No, fentiek ismeretében szerintem minde...
Tisztázzuk rögtön az elején: Yngwie az Isten! Úgyhogy ezek után senki ne várja azt, hogy a vele kapcsolatos szokásos fikkantásokat nyomjam ebben a cikkben: nem képes megújulni, szétszólózza a számokat, elnyomja a többi tagot, ugyanolyanok a lemezek stb. Egyrészt ezek a kritikák mind-mind igazak, de talán azért kissé jobban árnyalhatóak lehetnének.
Míves fantasy borító ékíti a germán csapat legfrissebb albumát. A nóták címeit nézegetve megállapítható: bizonnyal koncept anyag barkácsolódott össze. Az első dallamok, vokálok, gityószólók, szintikíséretek tüstént ránk is köszönnek a dinamikus A New Beginning percei alatt.
Elég zsibbasztó belegondolni, hogy a C.O.C. utolsó lemeze, az America's Volume Dealer 2000 őszén jelent meg... Pepper Keenanék felvették a Tool és a Def Leppard lemezkészítési tempóját, az azonban nem állítható, hogy semmi nem történt a banda háza táján az elmúlt fél évtizedben.
Ez a norvég, hét tagot számláló banda bizonyára sokak előtt ismert - már csupán azért is, mert kedvelhetik őket mind a dallamos/sötét északi metal hívei, mind a hörgős vonalat keresők, nem is beszélve az angyalhangú énekesnőkre vadászó fémfanokról...
Sok újat aligha lehet mondani e kedélyes sírásó csapatról. Igazán lehetett rá alkalma idősebb s fiatalabb metalosnak, hogy összefusson velük, ha kedveli a dallamos, töményen zúzós, germán műfajt. A Grave Digger egyik sajátsága Chris Boltendahl könnyen felismerhető, vaskos-ráspolyos orgánuma, a másik pedig a kiváló dallamokkal tűzdelt nóták sorozato...
Mit lehet 2005-ben kezdeni egy olyan, évtizedek óta önmagát ismétlő műfajjal, mint a hagyományos (magyarul trú) heavy metal? A válasz: abszolút modern felfogásban játszani azt, intelligens (értsd: nem fantasy) szövegekkel, és a cikis külsőségeket (pl. palloslóbálás) elhagyva kilépni a mostanában újjáalakulósdit játszó, de sokszor csak stagnáló nagy...
Szinte hihetetlen, de idén már 10 éve annak, hogy megjelent az At The Gates Slaughter Of The Soul című klasszikusa, a '90-es évek egyik legalapvetőbb brutál lemeze, amely a Carcass Heartworkjével karöltve új arculatot adott az underground death/thrash vonulatnak.
A Kamelot nem könnyű falat - ami természetesen előnyükre szolgál, mivel nagyban, mívesben gondolkodnak és alkotnak. Mérsékelten progresszív, helyenként szimfonikus, mélyenszántó, technikás, kifinomult világot képviselnek. Eme művük elkészítéséhez olyan nevek közreműködését vették igénybe, mint Shagrath (nem az orkoktól, hanem a Dimmu Borgirból), va...
Szegény spanyol vitézek! Az utóbbi években annyi gond és baj érte őket, kész népvándorlás zajlott a banda keretein belül. Midőn egyszerre hárman is kiugrottak a bandából, hogy más szemléletet képviselve inkább Dreamaker néven bazseváljanak, a jövés-menés épp csak kezdetét vette... Félek, mire ezek a sorok napvilágot látnak, már felük sem lesz igaz!...
Kissé megkésve, és emiatt meglehetősen skizofrén helyzetben kell írnom erről a tavaly év végén kiadott speciális lemezről. Már értve ezalatt, hogy hiába vettek újra Scott Ianék egy rakás régi, még Joey Belladonnával rögzített klasszikus Anthrax nótát John Bush énekessel, jelenleg csupán annyi tűnik csak bizonyosnak, hogy a nyári fesztiválok a zenek...
Sajátos világot teremtett magának az utóbbi két-három lemezzel az Evergrey, és épp ideje volt már egy koncertlemeznek is. Meg persze a DVD-nek, mely hamarosan megjelenik, ennek előzetese ez a dupla cd. A koncertet természetesen Göteborgban vették fel (és a felvétel miatt többnyire angolul konferál Tom, nem svédül), végig hallatszik is a közönség ov...
Tisztelt Nagyérdemű! Ezennel bemutatom a finn trollok unokatestvéreit! No igen, ők azok. Akik állati bőrökbe bújva, kócosan, koszosan, bolhásan és elvadultan bolyonganak a hideg észak végtelen erdőségeiben. A természet ölén tengődnek, jobbára hasonulva annak vadaihoz, madaraihoz és halaihoz. Élelmük javarészt magvakból és fakéregből áll, ami mellé ...
Szintipop lemezként indul az új Impaled, aztán csak belevágnak újabb remekművükbe, kicsit tompa hangzással, de hörögve, s nem lankadva, extradallamos gitárszólóval. A csapat világa valahova a korai Carcass köré tehető, kvázi dallamos gitártémákkal, nem túl egysíkú dalfelépítéssel, fülbemászónak ható gitárszólókkal és véres-beles szövegekkel "operál...
Neal Schon, Jeff Scott Soto, Marco Mendoza, Deen Castronovo. Lehet, hogy elég lenne ennyit mondani erről a lemezről, mert akinek jelentenek valamit ezek a nevek, azok úgyis biztos léptekkel viszik majd egyből a pénztárhoz a boltban.
Nem kell hozzá sok fantázia, hogy az ember kitalálja, hogy korai Black Sabbath riffel fog nyitni az Open Hand - elég csak rátekinteni a hippiszínű- és mintájú borítóra. A gyors kezdés (másfél perc) után le is állnak pihenni, nem bírta a tüdejük, kell a füstös lebegés már most.
Egy bizonyos: a Falconer ad arra, hogy az albumhoz megfelelő mennyiségű, igényes tájékoztatást nyújtson az érdeklődők számára. A promo korong ugyanis fotók sokaságán és a szokásos biográfián kívül tartalmaz egy FAQ (frequently asked questions) részt, amely egy rövidke interjúként is felfogható, valamint a dalszövegek is leszedhetők, így nem kell he...
Azt hittem, kinőttem már abból a korból, hogy egy album képes legyen teljesen leuralni elmémet és befolyásolni a közérzetemet. Hogy meghalljak egy zenekart, ami valami annyira újat, meglepőt és személyre szólót nyújt, hogy legszívesebben még boltba is discmannel mennék, majd hazaérve előbb nyomom be a play gombot, minthogy a kabátot levenném, és ha...
2000-ben alakult sXe hardcore zenekar, Floridából. Abszolút kompromisszummentes old-school hc-t (bár inkább metalcore ez már, a gitárok miatt) játszanak. E röpke pár év alatt már kiadtak egy EP-t, majd egy lemezt és itt az új, amelyen már más a vokalista, aki állítólag jobb, mint elődje.
No, ez már igen! Feszes, tökös riffek (kicsit modern thrashesek), dallamos gitárjáték, üvöltés (bár hosszú távon egysíkú a srác eléggé). A csapat '99-ben alakult, a kezdetekkor klasszikus dallamos death metalt játszottak, de már inkább a hardcore felé menetelnek. Nyilván az is benne van, hogy az mostanában eladhatóbb. Jaj, de gonosz vagyok. De ez í...
Nem csak simán a metalcore zenekarok árasztották el a világot - atyaég, valami invázió tán ez? az ufók biztos félrefésült Pély Barna frizurás metalcore/emo/hc harcosok titokban - hanem a kifejezetten hasonló nevű metalcore csapatok is. Majd meglátjátok.
A kétszázmilliomodik metalcore zenekart sikerült előásnia a Metal Blade-nek. Mondjuk legalább bikán szól a lemezük (Andy Classen volt a producer, naná). Bár a dobok nem tetszenek. Meg olyan húzós is a zene. Mondjuk ránézésre húsz év alattiak a tagok, pattanások, félrefésült hajzatok ésatöbbi, ahogy a műfaj megkívánja. Biztos benne van a szerződésbe...
Meglepett a Cloudscape zenéje. Progmetal, azzal a jófajta gatyaszárakat is megmozgató súly riffeléssel, ami mondjuk az Evergrey-t vagy a Vanden Plast juttatta eszembe (inkább az előbbit). Szépen hátra is dőlök és és élvezem a zenét...
Szerintem 2005 tavaszán még bőven belefér egy 2004-es album ismertetője, úgyhogy hajrá! Annál is inkább, mert ha jól láttam, eddig egy szó, nem sok, annyi sem esett a Shock! hasábjain a Stygma IV.-ről és jogelődjeiről (Stygmata, Stygmata IV. meg a jó ég tudja, még hány nevük volt a metal világában névválasztásban talán legszerencsétlenebb bandának)...
Lassan meg lehetne tenni, hogy egy frissítést csak és kizárólag a metalcore zenekaroknak szentelünk. Izgi lenne asszem, megdobná a látogatottságot nagyon... Ebből kitalálhattátok, hogy a Winter Solstice mit játszik. Azt. Ráadásul nem épp penge sounddal. Kicsit túleditálták a dobot pl. Meg nem szól szépen. Ámde csúnyán igen.
Hhhhuuuuaaaaarrrrrggghhhhhh! Kábé ez a hang szakadt ki belőlem úgy tíz másodperccel a "play" gomb megnyomása után. El is mesélem, miért. Volt egyszer egy lelkes diákzenekar. El is küldtek egy lelkesedéssel telített, ám még igen sok gyerekbetegséggel küszködő demót. Volt benne valami, érdeklődve hallgattam, és úgy éreztem, meg kell hálálnom ezt a le...
Facebook
Twitter