Nem meglepő módon egy metalcore lemezről írok épp. Ordítós-éneklős, dallamos gitározós. Bostoniak, saját bevallásuk szerint egy adag Slayerből, egy rész Hatebreedből és egy adag őszinteségből állnak. Hát nemtom. Egyszer volt olyan ordítozás, amilyen Araya bácsi szokott volt megejteni, meg riffileg is érezni a nagy duó hatását, de hát azért...

Az új Crowbar megint egy olyan hihetetlenül aljas, tonnasúlyú riffszörnyeteggel indul, hogy az ember még hosszú-hosszú évek rockrajongása után is hajlamos rajta eltátani a száját. A New Dawn gitártémája tipikusan olyan, amilyet csak Kirk Windstein képes előcsalogatni a hangszerből: már amikor megszólal, egyből sokkolja az embert, de ezt még az utol...

Egészen friss, újdonsült társulat a Scar Symmetry, melynek tagjai a tavalyi év folyamán kezdtek közösen bazseválni, jelen alkotásuk pedig a bemutatkozó album. Az öt srác szándéka az volt, hogy alapvetően death alapokra rámoljanak többé-kevésbé dallamos harmóniákat.

Nem tehetek róla, akkor is az After Cryingra hajaz az Octane legelső tétele. Szimfonikusabb mint a Szpokksz valaha is volt, valahogy jobban közelít ahhoz a szimfo-prog meghatározáshoz, melyet a fent említett zenekarra szoktak használni. Most jön a megkövezés. Peeersze, minden szent keze maga felé hajlik. Hát, szent épp nem vagyok, de nem túl kényel...

Tehachapiból származik a zenekar, ami nevével ellentétben nem Dél-Amerikában van, hanem Kaliforniában és a zenekarban öt tinédzser zenél. Nem, nem táncoló fiúcsapatról van szó, hanem hc zenekarról, a keményebb fajtából, tehát a Sick Of It All, Cro-Mags ösvényen próbálnak helyezkedni.

Az a tapasztalatom, hogy az Overkill azon csapatok közé tartozik, melyeknek nincs olyan mindenki által alfa-omegaként elfogadott albumuk, mint például a Megadeth-nek a Rust In Peace vagy a Queensryche-nak az Operation: Mindcrime volt, sokkal változatosabbak az álláspontok a táboron belül.

A Born From Pain nem ma kezdte, hanem '97-ben, bár még más néven, hc zenekarként. Alapvetően ez meg is maradt, inkább a gitárok súlyossága miatt lehet a metalcore-t ráfogni a zenéjükre, de attitűdben, összhatásban azért ez inkább hc, a New York-i fajtából, sok csordavokállal. Mondjuk furcsa módon hollandok, onnan meg hasonló csapatot nem nagyon ism...

Tulajdonképpen avégett, hogy Jorn Lande énekelte fel a Beyond Twilight első lemezét, és ez pont 2001 vége felé jelent meg, amikor a norvég hangszálisten éppen kezdett igazán ismertté válni, valamint abból a tényből kifolyólag, hogy Finn Zierler billentyűs személyében egyszemélyes vezetése van a bandának, eléggé adta magát az a megállapítás, hogy a ...

A Masterplan lemeze az elmúlt időszak legjobb metalverzéjével nyit, semmi cécó, csak monumentális énektémák és monumentális gitárkiállások, aztán még kicsit kételkednénk a színvonal fenntarthatóságában, de már jön és lever az egekbe szárnyaló szóló. A vége felé van azért egy butácska szintiátkötés és szinte már mosolygok is, végre találtam a Crimso...

Adott Németország egyik legjobb metal dobosa, aki a germán ütősök többségével ellentétben nemcsak metronómként hozza a tempókat és gépként tapossa a lábdobokat, hanem azonnal felismerhető, egyedi stílussal rendelkezik, és mellékesen még a dalszerzésről is akad némi fogalma.

Zuhanórepülés. Nagyjából ezzel lehetne jellemezni a SFU teljesítményét. Még a megveszekedett rajongók is csalódottan fujjolnak az új lemezre, mit tehetek akkor én? A hangzás egyre nekróbb - bár van, akit ez izgat fel -, a zene egyre primkóbb, Chris Barnes színtelenül bugyborékol.

"Hogy is van ez, hogy brit létére a Balance Of Power saját hazájában szinte teljesen ismeretlen?" - teszi fel a költői kérdést a booklet írója. Hát, tényleg nehéz túllépni azon, hogy zenei ízlés tekintetében milyen mélyre süllyedt az az ország, ahonnan minden idők legnagyobb rockbandái származnak.

Vinnie Paulnak volt egyszer valami olyan nyilatkozata, hogy néha a rossz thrash is jó, de csak ritkán. Ugyanez persze akkor is megáll, ha a műfaj nevét extrém metalra vagy amint most menő, metalcore-ra cseréljük, és nem véletlen, hogy pont a görög Negative Creeps kapcsán jutott eszembe a dobosisten mondata.