Mivel a legnépszerűbb, legalapvetőbb Maiden-klasszikushock többségét már kiveséztük, az új anyag kapcsán érdemes lehet szót ejteni a páratlan életmű egy olyan darabjáról, amit kissé mindig is mostohagyerekként kezelt a tábor. Durván megosztónak nem mondanám ugyan (ehhez a kaliberhez lásd tegnapi írásunkat), de azért sok kontra és kevés pro véleményt olvastam már a napokban huszonöt éve megjelent No Prayer For The Dyingról, és ezek csak az én felületes észrevételeim, szóval képzelem, micsoda polémia folyhatott róla, ha a megjelenése óta eltelt időt vesszük alapul. Pedig még ha nem is szereti mindenki, amiatt mindenképp különleges ez az album, hogy ezidáig ez a Maiden egyetlen lemeze, amelyen egyik szám sem éri el a hatperces hosszúságot – tömör, velős, lényegretörő, és pont ez az egyik nagy előnye. Nekem pedig az egyik kedvencem tőlük.






























