A tökéletes lemez. Gyakran kerül szóba mind baráti, mind szerkesztőségi körben, hogy egy adott produkcióra rálátni, megfelelő összefüggésbe helyezni nem lehet az adott korban, így aztán egy zenei előadás, alkotás, vagy hétköznapi megjelenési formában egy album művészeti értékét, magasztosabban kifejezve küldetését csak hónapok vagy évek múltán lehet megfelelően értékelni. Igen, felvetődik a kérdés, hogy akkor rögtön zárójelbe is tehetjük a mindenkori kritikákat, de én sokkal jobban szeretem épp emiatt az ismertető kifejezést, és még így is sokszor sántít egy-egy műsor azonnali (párnapos-hetes) jellemzése. Hogy eme íves kitérőre miért van szükség? Hát azért, hogy körbebástyázzam az első mondatomat. Megismétlem: a Burn The Sun a tökéletes lemez.






























