Shock!

június 04.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Accept: Eat The Heat

Amikor ez a rovat beindult, eldöntöttem, hogy nem fogok nyilvánvaló és kötelező lemezekről írni, és ahhoz sem fogok ragaszkodni, hogy mindenáron rá lehessen erőltetni valami aktualitást a cikk tárgyára. Mégis, ez a mostanában dúló nagy Accept-láz megihletett – de hogy hű maradjak fogadalmamhoz, az életmű egy különleges színfoltjáról fogok megemlékezni, ami annyiban rokon az aktuális anyaggal, hogy szintén nem Udo énekel rajta. A másik, ennél is fontosabb difi, hogy míg a Blood Of The Nationst össznépi ováció fogadta (melyik régi nagy banda mer 5-6 új dalt előkapni comeback lemezéről?! ugye, hogy nem sok...), az Eat The Heat csúfosan megbukott a maga idejében. Az akkori zenei klímát és rajongói hozzáállást ismerve ez érthető is. De 22 évvel később sokan revideálják nézeteiket, és a lemez egyre jobban rehabilitálódik. Nem véletlen, hiszen önmagában és Accept lemezként sincs rajta mit szégyellni, sőt, kimondottan büszke lehet rá a brigád.

A lemez keletkezésének története is igen pikáns, Udo ugyanis még a banda tagjaként akart szólólemezt készíteni, zenésztársai pedig nem átallottak megírni neki az Animal House-t. Feljátszani viszont már az első U.D.O. felállás játszotta fel, tehát az elválás lényegében magától megtörtént, de hogy az emberi kapcsolatok hogyan alakultak, arról csak maguk az érintettek tudnának beszélni.

megjelenés:
1989. május 11.

kiadó:
RCA
producer: Dieter Dierks

zenészek:
David Reece - ének
Wolf Hoffmann - gitár
Peter Baltes - basszusgitár
Stefan Kaufmann - dobok
Jim Stacey - gitár (a lemezen nem játszott)

játékidő: 62:22

1. X-T-C
2. Generation Clash
3. Chain Reaction
4. Love Sensation
5. Turn The Wheel
6. Hellhammer
7. Prisoner
8. I Can't Believe In You
9. Mistreated
10. Stand 4 What U R
11. Break The Ice
12. D-Train

Szerinted hány pont?
( 40 Szavazat )

Tény mindenesetre, hogy Udo vokálozik az Eat The Heat Turn The Wheel című számában; tény, hogy a Generation Clash dalt újra felvették a Death Row lemezre, és tény az is, hogy az egyik ezredfordulós Accept tribute lemezen nem más, mint az U.D.O. zenekar nyomta a '89-es nyitódalt, az X-T-C-t. Szó sincs tehát arról, hogy a banda valaha is megtagadta volna ezt a korszakot. Mindössze az lehetett a bibi, hogy az amerikai, szőke, „szépfiús" új énekes, David Reece miatt a rajongói „kemény mag" arra következtetett (feltételezem, hogy a lemez meghallgatása előtt, illetve anélkül), hogy a csapat „eladta magát", és átment „hajbandába", amely „bűn" a germán (és a bármilyen egyéb nációjú „igaz") metalosok szemében akkoriban körülbelül az anyagyilkossággal volt egyenrangú. Manapság ez már nevetségesnek tűnik (az is), de a '80-as években – ha meg nem is vertek volna egy glemsztert a tresserek – verbálisan valószínűleg komoly atrocitásoknak tette ki magát egy White Lion vagy Poison pólós, ha szegecses metalosok közé keveredett. Így egy amerikanizált hangzású Accept csakis kudarcra lehetett ítélve.

Pedig a zeneanyag nem nevezhető puhánynak, sőt. Persze nem olyan horzsolóak a gitárok, mint a Restless And Wildon, de szerintem semmivel sem keményebb ennél a Balls To The Wall vagy a Metal Heart megszólalása. Az ugyan hallatszik, hogy itt csak Wolf Hoffmann gitározott, nincs meg a harapós ritmusgitár-alap, ami korábban védjegy volt, és némileg egyszerűsödtek a tempók is, de azért húznak. A korábban a Lillian Axe-szel is flörtölő Reece rekesztős-reszelős-kieresztős, nagy terjedelmű, amcsi rockénekes hangja pedig teljesen új dimenzióba helyezi az Accept zenéjét, ráadásul teljesen jellegzetes, egyedi. Zseniális dallamokkal tölti meg a dalokat, a rocktörténelem egyik nagy igazságtalansága, hogy sok jót ezért akkoriban nem kapott. Igaz, maga a zenekar sem.

A már említett X-T-C cseppet sem szokványos módon indul a priestes ikerharmóniából kibonatkozván, de elég hamar bejön a kellemes zakatolás, és a refrénben a klasszikus Accept-kórust is halljuk – először és utoljára. A szintén idézett, döngölős Generation Clash szintén nem sejteti még a „sokkot", amit aztán az olyan tételek okoznak majd, mint a Chain Reaction vagy a Love Sensation ezerszázalékosan tengerentúli feelingje. Dögösek ezek is, de nem úgy, mint a korábban megismert szikár fémzene. Lazábbak, vidámabbak és valóban nem igazán acceptesek – megértem, ha valakinek ez gondot jelent(ett), de marha jó dalok így is. A már-már glames refrénű Stand 4 What U R, a szintikkel megtámogatott Prisoner és a riffjében dokkenes, amúgy pedig totál KISS-es Break The Ice is okkal csaphatta ki a biztosítékot az intoleránsabb hallgatóknál. A 9 perces, monumentális, némileg a hasoncímű Blackmore-klasszikust is megidéző Mistreateddel meg aztán valószínűleg tényleg nem lehetett mit kezdeni, pedig ez az epikus tétel a lemez csúcspontja Reece érzelmes dallamaival. Itt aztán mindent belead... Formátumtól függően pedig (más a dalsorrend az eredeti és a remaster verzión) a legkeményebb tétel, a klasszikus Acceptet vagy épp a már említett Dokken gyorsabb nótáit idéző D-Train mesterien zárja a műsort, illetve pörgeti fel a hangulatot. A Hellhammer is a karcosabb vonalat erősíti, vérbeli Accept, de úgy gondolom, hogy a névnek 22 év távlatából egyáltalán nincs jelentősége.

Ha valaki még 2011-ben is ott tart, hogy görcsösen, dafke nem élvezi a zenét, csak azért, mert más, mint amit azon név alatt megszokott, annak nem is érdemes a régi nagy bandák első két-három lemezén túl bármit is hallgatnia. Léteznek olyan dolgok, mint változás, fejlődés, sőt rossz lépések is akadnak az életben, de általában ezek vezetnek el oda, ahova végülis jutni szeretnénk. Az Eat The Heatnek – sőt, a valóban gyenge, bár Udóval készült Predatornak is – pedig nagyon fontos szerepe van abban, hogy az Accept ma jobb, mint valaha. Emellett egy kiváló album is, amit azok is értékelhetnek, akik amúgy kiszaladnak a világból a germán metaltól vagy Udo nevének puszta említésekor.

 

Hozzászólások 

 
+3 #12 notreadam 2017-11-10 19:48
Mivel imádtam a dallamos amcsi rock zenét, nekem azonnal bejött Reece-el ez a lemez,bármekkor a váltás is volt.És a csávó hangja...óriási!!!A Van Halenba is el tudtam volna képzelni!
Idézet
 
 
#11 mamsiplény 2015-09-18 10:48
Régen nem jött szembe, most meghallgattam. Eleinte nem értettem miért született róla írás, aztán valahol a 25. perc környékén elkezdett működni. Nem raktam az azonnal beszerzendő listára, de további ismerkedésre érdemes.
A KDAHR alapból nem az én világom, tehát Equinoxnak akár igaza is lehet.
Idézet
 
 
+4 #10 DRAZSEN 2013-07-29 00:33
Én nagyon szeretem ezt a lemezt,pontosab ban néhány nóta iszonyatosan kiemelkedő,és óriási nosztalgia érzés hallgatnom a Generation Clasht,vagy a Hellhammert. Szerettem akkor is,ma is.Rohadtul nem zavart,hogy bukta volt
Idézet
 
 
+5 #9 saszi 2013-03-24 21:43
Nekem tetszik ez a lemez, kifejezetten szeretem egyes zenekarok kísérletezősebb lemezeit, nem Acceptet kell várni, csak tisztán, minden előítélet nélkül hallgatni a dalokat. De az hogy valakinek nem tetszik, még nem jelenti, hogy rossz.
Idézet
 
 
+2 #8 Equinox 2011-06-28 21:24
Idézet - Magasházi Gábor:
Hehe igen! ezen gondolkodtam, hogy melyik zenekar járt pont ugyanígy de nem akart eszembe jutni. Köszi szépen valóban a sírásónak volt hasonló ötlete annak idején ami ugyanilyen eredménnyel zárult sajnos!

Az Acceptet bizonyos rajongók védték h nem is olyan rossz az, sőt jó, csak más füllel kell hallgatni. Épp ez a baj. '89-ben mikor ez a vonulat a csúcskorszakát élte, gombamód jelentek meg a JÓ KDAHR lemezek. Ezt h KDAHR egy haverommal találtuk ki: "kellemes dallamos amcsi hard rock". Ilyenből annyi volt ami rettentő jó, h az Accept közhelyhalmaza nem rúg labdába szerintem. Ha csak úgy nézném h hát igen nem metal, de elmegy, még szeretném is. De a lemez pechjére ismerem a színteret ahova terepszínű pofát próbál vágni, így nálam nem játszik a lemez. Szóval szerintem az Accept fél seggel lovagolta a trendet, mert csak a kliséket tudta kölcsönvenni, ihlet nem sok van ezen a lemezen. Én nagyon nagy ballépésnek találom
Idézet
 
 
#7 Magasházi Gábor 2011-06-28 20:01
Idézet - Equinox:
Idézet - Magasházi Gábor:
Ez a lemez nem mellényúlás volt, hanem egy kísérlet az amerikai piac meghódítására egy amerikai rocksztár kinézetű énekessel. Az Accept eddigi története és David Reece csatlakozása és az amerikai piac meghódítása, valahogy nem állt akkor össze senkinek. (szakma, rajongók) Talán azért is ítélik el ezt az albumot. Ma már azt mondanák erre, hogy a marketing/kommunikáció nem volt helyén :-)

Ihletről nem is beszélve :) Ilyen az mikor tervezetten meg akarsz hódítani egy gyökeresen más piacot és istenesen belebuksz, mert nem ehhez értesz (lásd még Grave Digger és a Stronger than Ever című rémálom)


Hehe igen! ezen gondolkodtam, hogy melyik zenekar járt pont ugyanígy de nem akart eszembe jutni. Köszi szépen valóban a sírásónak volt hasonló ötlete annak idején ami ugyanilyen eredménnyel zárult sajnos!
Idézet
 
 
#6 Equinox 2011-06-27 15:24
Idézet - Magasházi Gábor:
Ez a lemez nem mellényúlás volt, hanem egy kísérlet az amerikai piac meghódítására egy amerikai rocksztár kinézetű énekessel. Az Accept eddigi története és David Reece csatlakozása és az amerikai piac meghódítása, valahogy nem állt akkor össze senkinek. (szakma, rajongók) Talán azért is ítélik el ezt az albumot. Ma már azt mondanák erre, hogy a marketing/kommunikáció nem volt helyén :-)

Ihletről nem is beszélve :) Ilyen az mikor tervezetten meg akarsz hódítani egy gyökeresen más piacot és istenesen belebuksz, mert nem ehhez értesz (lásd még Grave Digger és a Stronger than Ever című rémálom)
Idézet
 
 
+2 #5 Magasházi Gábor 2011-06-27 13:09
Ez a lemez nem mellényúlás volt, hanem egy kísérlet az amerikai piac meghódítására egy amerikai rocksztár kinézetű énekessel. Az Accept eddigi története és David Reece csatlakozása és az amerikai piac meghódítása, valahogy nem állt akkor össze senkinek. (szakma, rajongók) Talán azért is ítélik el ezt az albumot. Ma már azt mondanák erre, hogy a marketing/kommunikáció nem volt helyén :-)
Idézet
 
 
+2 #4 Guest 2011-03-16 18:37
Általában nagyon szeretem a rajongótábor által megvetett lemezeket, mivel jó dalokkal vannak tele, csak totál más stílusban születtek (Jugulator, Chaos AD/Roots, Bayley-s Maiden, Metallica Fekete, In Flames kései).. De ez a lemez egy borzalom szerintem. Ha dallamos amcsi hard rock kell, akkor Wingert, Bon Jovit, Great White-ot, Liont, White Liont teszek fel, ez a kliséhalmaz eszembe sem jut. Óriási pofáraesés szerintem. Felejtsék el gyorsan Accepték is:)
Idézet
 
 
+2 #3 Guest 2011-03-08 17:51
Ez a kedvenc Accept albumom a Breaker mellett.

Az a fure, hogy pl. a Metal heart album ennél sokkal nyálasabbnak, puhányabbnak tűnik, mégis ezt húzták le...Kár, pedig állati jó lemez!
Idézet
 
 
#2 Draveczki-Ury Ádám 2011-03-02 15:42
Idézet - porch monkey:
Micsoda kuriózum lett volna a mostani turnén, ha előkaptak volna egy nótát innen.


Wolf azt mondta, később simán előfordulhat.
Idézet
 
 
+3 #1 Guest 2011-03-02 15:26
Emlékszem, annak idején nagyon lehúzták ezt a lemezt a magyar MHH-ban, és nem ez volt az egyetlen "mellényúlásuk" a korai években. Bár az igaz, hogy anno nekem is jobban bejött az Animal House, de idővel nálam is beérett az Eat The Heat.

Kíváncsi lettem volna még további lemezekre ezzel a felállással, de nem húzták sokáig, személyes ellentétek is bomlasztották a bandát, Stefan Kaufmann még össze is verekedett Reece-el. Egészségügyi okokra hivatkozva a turnét már Ken Mary-vel fejezték be.

Micsoda kuriózum lett volna a mostani turnén, ha előkaptak volna egy nótát innen.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.