Margitka néni azt tanította nekem általánosban, hogy az a jó műalkotás, ami gondolatokat ébreszt az emberben, még jobb, ha érzelmeket is. Meg kell hagyni, kevés dologban értettünk egyet, de ebben mondjuk pont igaza volt. Az első 40 év – olvasom a címet a nem túl kreatív borítón, és bizony sok mindenre gondolok. Leginkább arra, hogy már annak is van jó huszonöt éve, hogy jómagam rákapcsolódtam a Beatrice történetére. Hozzájuk kapcsolódik a legelső koncert-élményem, ahova már szülői kíséret nélkül jutottam el, tizennégy évesen, egy katonai reptérre, MiG-29-ek, részeg kiskatonák és még részegebb civilek közé. Itt szívtam el az első cigit életemben, itt láttam zenészeket térdelni a színpadon (a közönség néhány tagját meg a porban), és itt figyelhettem meg egy komolyabb bunyót is, ami olyan vehemensre sikeredett, hogy Feró még a koncertet is megszakította miatta.
