Nem mondhatom, hogy rituális öngyilkosságot fontolgattam volna a Bleeeding Through 2014-ben bejelentett feloszlásáról hallva, de a banda azon kevés metalcore-alakulatok közé tartozott, amelyeket szívesen hallgattam, így nem fogadtam teljes közömbösséggel a hírt. A csapat elég hamar a saját útját kezdte járni, önálló, markáns stílussal. Persze rögtö...

A spanyol Angelus Apatrida az európai thrash-színtér megbízható szereplője, nem különösebben népszerűek vagy ismertek, de az utóbbi években azért már nagyjából a műfajt képes párosítani a névhez a közönség, vagyis szépen, megbízhatóan törik maguknak az utat. Ezzel a hatodik albummal pedig minden esélyük megvan rá, hogy még tovább építkezzenek, mert...

A grunge egykori nagy hősei közül hozzám mindig az Alice In Chains állt a legközelebb, annak ellenére, hogy egy időben megrögzött soundgardenista voltam, az akkori társaság egyensúlyának megőrzése miatt. Aztán a 'garden elkúszott mellőlem, az AIC-től meg minden lemez favorit – bár tény, hogy ugye nincs belőlük túl sok. És ebből a kevésből is három ...

Kicsit meglepett, hogy tavaly távozott a Redemption soraiból Ray Alder, a zenekar munkássága alapján ugyanis nem tűnt problémásnak Nick Van Dyk csapata és a Fates Warning menetrendjének egyeztetése. A Redemption eleve nem turnézik sokat, a kreatív oldal pedig alapból sem nagyon szenvedhetett csorbát, hiszen Nick kábé ugyanolyan teljhatalmú agytrösz...

Ugyan két éve készült egy Clowns Lounge című gyűjteményes anyag régi dalokkal, amelyen már nem játszott főszerepet, de mégis a Diamond Boy az első tényleges Enuff Z'nuff-album, amelynek elkészítésében egyáltalán, semmiféle formában nem vett részt Donnie Vie. Mivel a banda többek között mindig is zenéjének gazdag vokálozottságáról volt híres, előzet...

Már előzetesen is eléggé felcsigázta az érdeklődésemet az Ultraphonix, hiszen a zenekarban két nagy kedvencem, George Lynch gitáros (Dokken, Lynch Mob, KXM) és Corey Glover énekes (Living Colour) egyesítette erőit a Philm kiváló basszusgitárosával, Pancho Tomasellivel, illetve a főleg sessionistaként dolgozó Chris Moore dobossal. A nevek alapján ké...

Ha úgy alakultak volna a dolgok Nils Patrik Johanssonnal, ahogy tizeniksz éve vártam a fickó tehetsége alapján, most nem nagyon kellene bemutatnom, így azonban nem vagyok biztos benne, hogy mindenki azonnal vágja a nevet. Szóval a svéd énekes az Astral Doors, a Wuthering Heights, a Lion's Share, a Civil War és egyéb formációk éléről lehet ismert, i...

Amennyire vártam a visszatérő Lizzy Borden-lemezt éveken keresztül, olyannyira nincs kedvem írni róla most. Az újbóli meghallgatásához sem fűlik a fogam, mert komoly csalódást okozott a nyár elején megjelent korong, szóval nem véletlenül nem született meg ez az iromány eddig. Nem is igazán a dalokkal vannak problémáim, bár szerintem azok sem ütik m...

Mondjon bárki bármit, a Sinsaenum nekem mindig is egy roppant ügyesen marketingelt Leclercq/Zatorsky projektnek tűnt, amelyben a Dragonforce egyik alapembere és a Dååth énekese megfuthatta tiszteletköreit a death metal vadászmezőin. A hagyományos értelemben vett zeneipar lenullázódásával sem szűnő lemezdömpingben azonban egyszerűen muszáj valamivel...

Mi is elég alaposan dokumentáltuk az utóbbi években a System Of A Down körüli huzavonát, amely 2018-ra a jelek szerint nyugvópontra jutott: nem lesz új album , mert Serj Tankian és a csapat másik három tagja nem képes egyetérteni abban, milyen feltételek mellett kellene elkészíteni, meg abban sem, hogy milyen legyen. Bizonyára az ebbéli remények fela...

Kis túlzással megint a teljes Hatchet lecserélődött Julz Ramos énekes/gitáros/főnök körül a 2015-ös Fear Beyond Lunacy óta, hiszen a legutóbbi album előtt érkezett Ben Smith dobos kivételével megint újak az arcok. Viszont a Bay Area-i thrasherek eddigi pályáját ismerve azt kell mondanom, igazából nincs nagy jelentősége ennek az egésznek, a lemezek ...

Abból a szempontból mindenképpen különleges az új Madball, hogy nem sokkal a lemezfelvételek előtt kiszállt a New York-i keménykötésűektől Brian „Mitts" Daniels, így a For The Cause-t a banda korai korszakának gitárosa, Matt Henderson játszotta fel. Ugyan session-melóról van szó, mindez azért alighanem sokakban keltett kellemes nosztalgiát. Viszont...

Mint a projekt teljes nevéből is kitalálható, a Destinia agya egy japán arc, Nozomu Wakai, aki konkrétan gitáros. Ebből kifolyólag a Frontiers elsősorban alighanem a távol-keleti piacot akarja megdolgozni ezzel a lemezzel, ennek tudom be a szerénynél is szerényebb európai promóciót. Döntésük ugyanakkor kissé érthetetlen, a Metal Souls ugyanis méltá...