Mark Tremonti nem az a fajta zenész, akitől az ember bármi meglepetésre számítana. A fickó gyakorlatilag a '90-es évek közepétől kezdve ugyanazt műveli, egymás után szállítja a fülnek jól eső, profi módon összerakott, de lélekkel csordultig teli amerikai típusú rocklemezeket, először Creed, majd Alter Bridge, és 2012 óta Tremonti néven is. A kulcs talán abban rejlik, hogy Mark és persze társai képesek a kiszámított profizmust keverni az őszinteséggel, és nem félnek érzelmeket is csempészni a dalaikba. Mára egyértelművé vált, hogy a fentebb említett csapatok zajos sikereiben a gitárosnak központi szerepe volt és van, most pedig, negyedik szólólemezével azt is bebizonyította, hogy bizonyos keretek között még megújulásra is képes.
