Shock!

április 23.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ghost: Infestissumam

ghost_cAz első pillanattól kezdve bírtam a svéd Ghostot, azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy akkora felhajtás kerekedik körülöttük, mint amilyennek az azóta eltelt bő másfél évben tanúi lehettünk: gyorsan kialakult fanatikus rajongóbázis, köztük olyan notabilitásokkal, mint James Hetfield vagy Phil Anselmo, brit Metal Hammer címlap, sikeres turnék és fesztiválfellépések egész sora... Mindez azonban valahol érthető is, hiszen egyfelől a csapat elsősorban az imázskérdésekre mindig is fokozottan érzékeny angolszász területeken vált gyorsan fogalommá, másrészt a dalaik fogósak, ragadnak, mint a légypapír, ami valahol szöges ellentétben áll az extrém külsőségekkel. De hát alighanem éppen ez a titok nyitja. És persze a maszkok mögé rejtőzött tagok személyazonosságának homályban tartása, illetve a bőségesen adagolt zavaros, a sötét úr eljöveteléről/ittlétéről szóló „se-füle-se-farka-de-jól-hangzik" nyilatkozatok is csak ráerősítenek a fenti összetevőkre. Az Infestissumam így aztán simán az év egyik leginkább várt underground produkciója.

megjelenés:
2013
kiadó:
Loma Vista / Universal
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 38 Szavazat )

A svédek tehát lendületben vannak, és hülyék lettek volna elszúrni az albumot. A Ghost kettes lemeze így aztán minden ízében profi módon összerakott produkció, tele kerekre formált, jól megírt dalokkal, amelyek közül nem egy azonnal beoson a hallójáratokon, az ember pedig utána önkéntelenül is dúdolgatja magában a delejes sátánista üzeneteket. A zenekar útja ennek megfelelően egyértelműen felfelé vezet majd a következő hónapokban (az amerikai webes magazinok többsége eddig szabályosan elájult az albumtól), és meg is érdemlik a további sikereket. Ugyanakkor ezzel együtt is hiba lenne elmenni amellett, hogy azon tendenciák, amiket Papa Emeritus II és a sok Nameless Ghoul teátrálisabb, monumentálisabb megközelítésként jellemez, bizony némi – nem vészes mértékű, de azért határozott – további finomodást is maguk után vontak. Ami önmagában persze semmiképpen sem baj (legfeljebb nekem, én ugyanis lényegesen jobban szeretem a Mercyful Fate-et, mint a Blue Öyster Cultot vagy pláne a Covent), de nyilvánvalóan tudatos, és elég jól jelzi, mik is a Ghost céljai. Bár ők nyilván ehhez is kerekítenének valami hangzatos ideológiát...

A korábban markánsabban tetten érhető Fate azért hálistennek – vagy kinek... – nem veszett ki teljesen a zenéből, mindjárt a grandiózus intró után berobbanó Per Aspera Ad Inferiben ott figyel egy jó adag shermanndennerizmus, azonban nem ez a meghatározó. Lehetetlen nem észrevenni, hogy a csapat hangzása tényleg dúsabb és ünnepélyesebb lett, mint az Opus Eponymouson, ami annak is köszönhető, hogy a dalok többségében meghatározóbb szerepet töltenek be az ezer hangon megszólaló, kísérteties billentyűk, és professzionálisabban, hatékonyabban bánnak a vastag kórusokkal, vokálokkal is. A hangszerelésről csakis abszolút felsőfokban tudok beszélni, és a pápa is bátrabban, hatásosabban használja kevés hangját, mint az első lemezen, sokkal jobban leplezi erősen limitált adottságait. Ennek köszönhetően tényleg határozottan nehéz szabadulni a daloktól: a pattogós ütemű, állati erős dallamokkal ellátott Jigolo Har Megiddo, az ismét Fate-ízekkel ellátott, egyszerre sűrű és légies Year Zero, a negédes kórusú Body And Blood vagy az elsőként megismert Secular Haze mind állati hatásosak és erősek. (Utóbbi néhol szakasztott olyan, mintha valaki egy különösen beteg keringőt ágyazott volna okkult rockba.) Az előző lemezen is meglévő tinglitanglis részek azonban dominánsabbak lettek, és ezt eleinte bizony néha szokni kell.

Utóbbira az egyik legjobb példát pont az anyag központi tétele, a hét és fél perces Ghuleh / Zombie Queen szolgáltatja, ami úgy indul, mint valami kifacsart, torzszülött zongorás ballada, hogy aztán elég egyértelműen a The Knack ezrek által feldolgozott My Sharonájának jellegzetes dobtémájával csapjon át valami egészen másba. Teljesen sajátos, semmi máshoz nem hasonlítható hibrid ez ősrockból, surf popból, new wave-ből és metalból az album egyik legjobban megformált refrénjével. (Ha egy másikra is szavaznom kell, a záró Monstrance Clockot választom.) A new wave egyébként nem tévedés, több dalban is visszaköszönnek efféle hatások, még ha nem is mindig arcbamászóan. Rejtegetni azonban felesleges lenne őket, pláne, hogy ennyire szuggesztív – azért is leírom – popdallamokat kevesen tudnak írni manapság. Ráadásul ez az akár kommersznek is simán nevezhető dallamosság tökéletesen harmonizál a mondanivalóval és a tartalommal, pedig látszólag teljesen ellentétes azzal.

Ízlés kérdése, kinek mennyire üt majd be az Infestissumam, az azonban biztos, hogy a Ghostba a dalok erejét, ragadósságát, kidolgozottságát tekintve nem lehet belekötni. Az már a kérdés másik oldala, hogy teljesen nyilvánvalóan minden ízében kimatekozott produkcióról beszélünk a zenétől a külsőn át egészen a nyilatkozatokig, ez azonban nem kell, hogy bárkit is zavarjon az album élvezetében. Mindig jókat mosolygok magamban, amikor az underground harcosai körmük szakadtáig védenek egy Ghosthoz hasonló, zseniálisan megmarketingelt és kitalált bandát, de ez sem lényegi szempont. Fogalmam sincs, meddig tud még izgalmas maradni a csapat, és mikorra érzi majd hirtelen mindenki a börtönüknek a külsőségeket, de nem féltem őket attól, hogy ha egyszer elérkezik ez az idő, akkor nem találnak ki majd valami mást. Akárhogyan is, az Infestissumam ereje teljében mutatja a zenekart, minden tekintetben kiérleltebb, érettebb mű született a bemutatkozásnál, és ez előtt még akkor is kénytelen vagyok fejet hajtani, ha hozzám személyesen az első album szikárabb világa közelebb áll.

 

Hozzászólások 

 
-2 #2 faktor69 2013-08-21 19:37
Most hallgatom, lassan a végére érek, hál' istennek. Többet nem teszek ilyet!
Idézet
 
 
+7 #1 Necrofaust 2013-04-22 19:19
Hasonló véleményen vagyok az anyagról, bár számomra a Body and Blood illetve a Ghule/Zombie eléggé felesleges, töltelék számnak tűnik, él is tekerem leggyakrabban.

Sajnálom, hogy elhagyták a Merfyful hatásokat (szerintem teljesen) de ez a pop-osabb vonal is bejön nekem, épp a határon mozognak de szerintem jól csinálják.

Élőben mindenképp nézd meg, volt alkalmam fesztiválon és klub buliban is megtekinteni őket, na olyat még nem láttál!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.