Shock!

augusztus 20.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ghost: Prequelle

ghostp_cIgen, tudom: a demók még ígéretesek voltak, ám a Ghost, azaz Tobias Forge/Papa Emeritus/Cardinal Copia a 2012-es Infestissumam lemezzel eladta a lelkét az ördögnek, hogy cserébe bebocsátást nyerjen a poklok poklába, a mainstream zenék világába. Együtt tudok érezni azokkal, akik úgy gondolják, a Pápa, vagy most már inkább Bíboros elárulta az „ügyet", bármi is legyen az, pálfordulása és behódolása pedig vállalhatatlan a magára valamit is adó, igazán gerinces és elvhű, a Ghostot eleve gyanakodva szemlélő rockhívő számára. Manapság már olyanok is viselnek Ghost-pólót és hallgatják a lemezeiket, akik olyan messze állnak a valódi okkult rocktól és metaltól, mint Makó Jeruzsálemtől, ez pedig különösen fájó. Ha másért nem, hát ezért biztosan falusi plébánossá, vagy nem is, inkább ministránsfiúvá kellene lefokozni a Pápát, hogy aztán kukoricán térdepelve gyónja meg bűneit napjában háromszor.

Persze mindez hazugság, remélem, átjött az irónia. A Ghost ugyanis olyan eszelősen szuggesztív imázzsal, olyan végletekig kimunkált koncepcióval robbant be a köztudatba anno, ami eleve rocksztárságra predesztinálta. Egy olyan karaktert, mint Papa Emeritus, az Isten – akarom mondani, az ördög – sem tudna megmenteni attól, hogy az egyetemes popkultúra integráns részévé váljon, szóval tényleg menthetetlenül korlátolt, aki nem látja, hogy eredendően erre ment ki a játék. A főideológus Forge kezdettől fogva azon munkálkodott, hogy olyan jelentőségű (anti)ikont kreáljon, mint Marilyn Manson óta senki, és ezáltal annyi embert érjen el, amennyit csak lehetséges, szóval az underground hősként való nyűglődés eleve nem volt opció.

megjelenés:
2018
kiadó:
Loma Vista / Universal
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 51 Szavazat )

Ehhez nyilvánvalóan szükség volt arra, hogy a bigott amerikai kereszténységre frászt hozó, egyébiránt teljesen ártalmatlan és önironikusan kikacsintó okkult imázs a lehető legmesszebbre vigye a Ghost hírét, illetve az amúgy sem túl nehezen emészthető zenei oldal konzekvensen finomodjon és váljon egyre könnyebben befogadhatóvá azok számára, akik nem feltétlenül hasító riffekkel kelnek és fekszenek. Nincs ezzel semmi baj, hiszen ilyesforma korszakos egyéniségekre, mondhatni rocksztárokra a 2010-es években is szükség van, a Ghost esetében pedig ez a folyamat egyáltalán nem vált a muzsika kárára. A pápából bíborossá transzformálódott, jelenleg elvitathatatlanul King Diamondos fazonú vezér okosan lépked felfelé azon létra fokain, amit ő maga támasztott a falhoz. A kezdeti, némi doomos ízzel fűszerezett hard rocktól eljutott a retro pop/rock-témákig, ám mindezt úgy tette, hogy mindvégig a saját, jól körülhatárolt világán belül maradt, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a jellegzetes Ghost-íz ugyanúgy megmutatkozik az új album legkommerszebb témáiban is, mint például az első lemez Ritualjában.

Ugye, az nem volt kérdés senki számára, hogy a slágergyűjtemény Meliora sikere, a Grammy-díj és a Popestar EP Square Hammer dala vegytiszta poplemezt fog eredményezni negyedik nekifutásra? Ezt gondoltam az első kislemez, az engem minduntalan Ozzy Bark At The Moon-korszakára emlékeztető Rats hallatán, az ABBA örökségét retro-rockba oltó, vokálgazdag Dance Macabre pedig a maradék kétséget is eloszlatta volna, ha egyáltalán lett volna ilyesmi bennem. Ehhez képest a teljes anyag kissé más képet fest a Bíboros elképzeléseiről. Egy biztos: Forge kiváló dalszerző, aki baromira érzi a fogósság mibenlétét, de ezúttal úgy tűnik, hogy teljesen beleszerelmesedett önmagába, ami elhomályosította a józan ítélőképességét. Gondolom, Tom Dalgety producer feladata lett volna, hogy kordában tartsa a svéd kreativitását és egóját, aki egyszerre akart popzenét írni és experimentalista vizekre evezni. Nos, a brit szakember valószínűleg nem nőtt fel eléggé a feladat eme részéhez, minek következtében a Bíboros két szék közé esett. Nem nagyon, de annyira igen, hogy egy-két év múlva azért fájlalja majd kicsit öreg csontjait.

Akad ugyanis néhány őrületes túlzás a Prequelle albumon, amit nem tudok megérteni: először is, egy nettó 42 perces játékidejű Ghost-korongra hogy a pokolba kerülhetett három instrumentális darab, összesen 13 percben? Értem én, hogy inspiráló a Queen meg a Pink Floyd, azt is elismerem, hogy az analóg hangzású szintikre építő, progrockos Miasma elsőrangú hangszeres tétel, amit óriási szaxofonszóló koronáz meg, de kérdem én: biztos, hogy erre kíváncsi a Ghost hallgatósága? A másik két téma közül a lemezt felvezető Ashes még csak-csak elmegy, mert rövid, de a Helvetesfönster hat percére semmilyen magyarázatot nem lehet találni (pedig itt állítólag az Opeth-főnök Mikael Åkerfeldt az egyik Névtelen Kísértet). Nem ez a megfelelő platform filmzenét komponálni, Forge úr, ha a Billboard-listán is szeretne csücsülni! Mert ugye a a friss dalcsokor nagyobbik fele azért abba az irányba mutat. A hét vokális darab közül bármelyik lehetne sláger egy normális világban, amennyiben eltekintünk az elmúlás és a halál tematikáját boncolgató, lazán koncepciózus jellegtől. A Rats mellett a masszívabb hangzású Faith képviseli a viszonylag keményebb oldalt, de a himnikusan refréncentrikus Witch Image is rockos. A See The Light lassan hömpölygő, epikus megfogalmazású darab, amiben a billentyűs hangszerek dominálnak. Ez egyébként jellemző az egész Prequelle-re, a fekete-fehér klaviatúra a legtöbb dalban hangsúlyosabb szerephez jut, mint a gitárok. Teátrális elemekért sem kell a szomszédba menni, ami nem meglepő, lévén a Meliora Deus In Absentia tétele elég jól körvonalazta, mi várható ezen a téren: a grandiózus Pro Memoria vonósokkal és zongorával ellátott percei olyanok, mintha a Queent összeeresztették volna a korai Alice Cooperrel és a Savatage leginkább musicales pillanataival. Az albumot záró, orgonás Life Eternal is hasonló hangulatú, bár a színpadiasság itt azért nem annyira erős.

Természetesen van a korongnak deluxe változata is, ezen két dallal több található, és persze a hagyományokhoz hűen mindkettő feldolgozás: a Pet Shop Boys It's A Sin dala ugye valódi szintipop-klasszikus, amihez nem sikerült ezúttal sokat hozzátenni, Leonard Cohentől a kevésbé nyilvánvaló Avalanche viszont érdekes lett így, ghostosítva, szóval ezek is inkább erősítik, semmint oldják a lemez ellentmondásosságát.

Bár zenei szempontból a Prequelle kifogástalan munka, hangszerelését és letisztultságát tekintve pedig egyenesen az eddigi legkomolyabb, legérettebb Ghost-anyag, mégis hagy némi hiányérzetet maga után. Kellett volna még két jó dal ellensúlynak, és akkor nem az előző három anyagnál minden esetben fellelhető koherencia látta volna kárát a Bíboros túltolt önmegvalósítási ambícióinak. Viszont így is nonstop forgatom, de ez már csak ilyen...

 

Hozzászólások 

 
#20 Scud 2018-06-14 15:40
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - Scud:
Biztos konteós leszek és szarrá leszek minuszolva, de ezen csak röhögni tudok:

"Ehhez nyilvánvalóan szükség volt arra, hogy a bigott amerikai kereszténységre frászt hozó, egyébiránt teljesen ártalmatlan és önironikusan kikacsintó okkult imázs a lehető legmesszebbre vigye a Ghost hírét"

Önironikus.... nem. Ez a recept a hírnévhez a fejlett nyugati országokban.


És a fejlett keleti országokban mi a recept a hírnévhez?



A koakin.
Idézet
 
 
+1 #19 bogar 2018-06-13 22:31
A 3 és fél hónapos kisfiam itt tombolt az ölemben a Rats klipjét nézve.Ebből egyenesen következik, hogy ez egy jó lemez. :-)
Idézet
 
 
#18 III. Rambó János 2018-06-13 17:33
Idézet - Scud:
Biztos konteós leszek és szarrá leszek minuszolva, de ezen csak röhögni tudok:

"Ehhez nyilvánvalóan szükség volt arra, hogy a bigott amerikai kereszténységre frászt hozó, egyébiránt teljesen ártalmatlan és önironikusan kikacsintó okkult imázs a lehető legmesszebbre vigye a Ghost hírét"

Önironikus.... nem. Ez a recept a hírnévhez a fejlett nyugati országokban.


És a fejlett keleti országokban mi a recept a hírnévhez?
Idézet
 
 
#17 Scud 2018-06-13 16:45
Biztos konteós leszek és szarrá leszek minuszolva, de ezen csak röhögni tudok:

"Ehhez nyilvánvalóan szükség volt arra, hogy a bigott amerikai kereszténységre frászt hozó, egyébiránt teljesen ártalmatlan és önironikusan kikacsintó okkult imázs a lehető legmesszebbre vigye a Ghost hírét"

Önironikus.... nem. Ez a recept a hírnévhez a fejlett nyugati országokban.
Idézet
 
 
-2 #16 ihsahn 2018-06-12 16:02
Jól sikerült ez az album, és azt hiszem örülnünk kell, hogy kedvenc zenénk - ráadásul ironikus módon ebben a "sátánista" pop/rock formában - ismét beveszi a mainstreamet! És jó hallani, hogy a 80-as évek szinti-pop hangzását ilyen sokrétűen, mégis saját stílusba beépítve lehet használni (ld. még Ámr)
Idézet
 
 
+5 #15 Bakk-Dávid László 2018-06-11 12:15
Egyébként az megvan, hogy az Ashes/Rats közös témája az előző, Meliora albumon is rajta volt?
Spöksonatról van szó, ami a Cirice és a He Is dalok közti hangulati ellentétet hivatott áthidalni.

Első hallásra egyébként nekem sem jött át annyira, mint anno a Meliora, de mostanra már biztos vagyok benne,
hogy számomra ez a legjobb, legkigondoltabb Ghost-lemez, amit eddig kiadtak.

Az album szerintem kettő darab nagy fejezetből áll:
1) Ashes(intro)/Rats + Faith mintha egy külön EP lenne, mert ezek után teljesen más hangvétellel folytatódik a lemez.

2)A Faith dal után, de még egyazon trackben található a második intro, amely egyébként az utolsó, Life Eternal prerefrénjét
idézi meg, és ezzel ad egy keretes szerkezetet a második résznek. A See The Light után, ha tovább elemezzük a felépítést,
további szimmetriákra bukkanunk: a két instrumentális tétel elhelyezkedése (Miasma a második a See The Light után, a
Helvetesfönster pedig hátulról a második); középen pedig három sláger, itt 2 energikusabb dal (Dance Macabre és Witch Image)
fog közre egy valamelyest nyugodtabb hangvételűt (Pro Memoria).

Mindkét fejezet pedig a sötét középkor vége és a modern kor közötti analógiákról szól, természetesen ha az ember jól
beleássa magát a szövegekbe. Ugyanakkor, ha valaki erre nem hajlandó (mint a jövendőbeli Ghost-"rajongók" egy jelentős
része), akkor az is simán elszórakozgatha t a patikamérlegen kimért slágerekkel, hiszen azokból is van 6(7) darab az albumon.

Kedvenc dalok: Ashes/Rats, See The Light (ennek szövegével személyesen is nagyon tudok azonosulni), Helvetesfönster /Life Eternal. Igen, ez utóbbi kettőt szerintem egyben érdemes hallgatni. Helvetesfönster egy igazi
"rollercoster", a vége-témát meg nem hiába segíti ki Akkerfeldt, hiszen őrületesen szép ez a sokszor ismételt, minimálisváltoz ásokkal tarkított Opeth-szerű középkori téma.
Az instrumentális tétel mondhatni tökéletesen szolgálja a nagy egészet is, nem csak albumszerkezeti leg, hanem hangulatilag is, nélküle sosem tudna libabőrös reakciót kiváltani belőlem a záró, himnikus Life Eternal.
Idézet
 
 
+5 #14 Charlie Firpo 2018-06-11 10:33
Személy szerint annyiban mindenképp egyetértek a cikk írójával, hogy Tóbiás pápa most kicsit "túl komolyan vette magát", de ettől eltekintve nagyon jó kis lemez ez. Abban meg a kommentelőkkel értek egyet, hogy marhára nem számít hány instrumentális szám van egy lemezen, ha azok jók - bár pont a Helvetesfönster nem egy nagy durranás... :) Néha az az érzésem a lemez bizonyos tételeivel kapcsolatban, hogy túl nagyívűt, túl grandiózust akartak alkotni, de nem sikerült feltétlenül görcsmentesen megvalósítani mindezt. Ettől függetlenül jó kis anyag, soha rosszabbat.
Idézet
 
 
+1 #13 Valravn 2018-06-10 13:43
Idézet - cifrakdaniel:
Idézet - asvader:
Nem tudom van-e összefüggés az album címe és aközött, hogy lefokozta magát bíborossá.


Szerintem biztosan. :D
De az egész bíborossá válása szerintem teljes mértékben a lelepleződésnek köszönhető. Hiszen ahogy a felvezető videókban is mondták ez egy teljesen új vérvonal. Még sokat kell tanulnia.
Jelenleg Papa Emeritus Zero a főnök. De idővel ő is eltávozik majd és addig át kell adnia minden tudását a bíborosnak, hogy egy nap ő is pápává válhasson.
Ezt Tobias nyilatkozta nem is olyan rég.
Lehet mondani bármit, szidni, hogy nem tud dobolni stb de azért ahogy ez a körítés milyen királyul meg lett csinálva az tagadhatatlan. Szerintem ezzel még valamennyire sikerült egy másfajta misztikumot varázsolnia az egész köré azok után hogy kiderült kibújt meg a maszk alatt.


Ha már itt tartunk, valaki találkozott már a youtube-on unmasked Tobias interjúval? :)
Idézet
 
 
+3 #12 cifrakdaniel 2018-06-10 13:04
Idézet - asvader:
Nem tudom van-e összefüggés az album címe és aközött, hogy lefokozta magát bíborossá.


Szerintem biztosan. :D
De az egész bíborossá válása szerintem teljes mértékben a lelepleződésnek köszönhető. Hiszen ahogy a felvezető videókban is mondták ez egy teljesen új vérvonal. Még sokat kell tanulnia.
Jelenleg Papa Emeritus Zero a főnök. De idővel ő is eltávozik majd és addig át kell adnia minden tudását a bíborosnak, hogy egy nap ő is pápává válhasson.
Ezt Tobias nyilatkozta nem is olyan rég.
Lehet mondani bármit, szidni, hogy nem tud dobolni stb de azért ahogy ez a körítés milyen királyul meg lett csinálva az tagadhatatlan. Szerintem ezzel még valamennyire sikerült egy másfajta misztikumot varázsolnia az egész köré azok után hogy kiderült kibújt meg a maszk alatt.
Idézet
 
 
-6 #11 Starlight Express 2018-06-10 12:57
Ezt hogy csinálják? Az indulásuk òta tartják a hihetetlenül magas színvonalat. Hirtelen csak a Green Day jut eszembe, akik hasonlòra képesek. Az It's a Sín a kedvencem. Az instrumentális dalok is nagyon tetszenek.
Idézet
 
 
+2 #10 asvader 2018-06-10 12:35
"de kérdem én: biztos, hogy erre kíváncsi a Ghost hallgatósága? " - IGEN
Zseniális album, remélem hallani fogom élőben is.

Nem tudom van-e összefüggés az album címe és aközött, hogy lefokozta magát bíborossá.
Idézet
 
 
+9 #9 III. Rambó János 2018-06-10 11:50
Nagyon rendben van ez, hogy vannak instrumentális dalok, ugyanis kiválóak. Sokat emel a színvonalon és ellensúlyoz, nem igazán értem a cikkíró problémáját ezzel kapcsolatban, pont ez mutatja a kreativitást és bátorságot, ami egy jó lemezhez minden esetben szükséges.
Idézet
 
 
+1 #8 Somogyvári Ákos 2018-06-10 11:43
Idézet - Kpkg:
Most őszintén... ez engem, mint zenehallgatót, miért is kéne, hogy érdekeljen? Tudom, nem csak a metálos közösségnek szól ez a lemez, és más körökben lehet, hogy másképp mennek az ilyen dolgok, de miért foglalkozna bárki is azzal, hogy vajon ezzel majd feljut-e a zenekar bármilyen slágerlista élére, vagy hány díjat fog nyerni vele, stb.?

Az legyen a zenekar gondja, a közönségből akinek nem tetszik, mert nem az ő világa, majd elmondja a véleményét. De ez kicsit úgy jött le, hogy "nem a legjobb az album, mert nem lesz slágerlistás", vagy "mert nem fog mindenkinek tetszeni". (Persze lehet, hogy rosszul értelmeztem valamit.)


Bizony, hogy félreértelmezte d (amennyiben én jól értelmezem). Szerintem ugyanis a szerző egyáltalán nem akarja megmondani, hogy neked, vagy nekem miért tetsszen/ne tetsszen az album. Egyszerűen csak látja azt, hogy Forgénak mik az ambíciói, és hogy néha azoknak a szöges ellentétét műveli. Szerintem is jobban járt volna brandépítés szempontjából, ha ez most egy egységesen poposabb lemez lenne, aztán mondjuk jövőre, vagy ez év végén kijött volna egy teljes egészében kísérletezgetős , progosabb anyaggal.
Idézet
 
 
+5 #7 cifrakdaniel 2018-06-10 11:30
Én kifejezetten örülök a két instrumentális dalnak. Inkább legyen 2 jó instrumentális darab mint 2 töltelék semmilyen. Az Ashes fullos hátborzongató hangulatú. És az összes szám magával ragad. Eddig nagy kedvenc a Pro Memoria. De az egész album kb 0-24-ben pörög újra és újra.
Nekem összességében 10/10.

apropó..Tremonti kritikátok is lesz majd?:) kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Idézet
 
 
-1 #6 geplovagx 2018-06-10 11:21
Nekem nagyon tetszik ez a lemez, kivéve ugye a H betűs instrumentális tételt. A Miasma nagyon betalált nálam is. A bandát korábban nem nagyon követtem, most a Rats hatására elkezdtem hallgatni, de a korábbi albumok annyira nem ragadtak meg egy-két itt is leírt dalt kivéve. Amióta megjelent szerintem minden nap egyszer végig megy a lemez.
Idézet
 
 
+4 #5 GTJV82 2018-06-10 11:14
Felesleges a kákán is csomót keresni, ez megint egy nagyon jó lemez lett és pont. Nálam simán 9-10!
Idézet
 
 
+3 #4 Edward_Richtofen 2018-06-10 11:06
Első néhány hallgatás után azt mondtam, hogy a Meliora jóval erősebb, meg nekem talán egy kicsit hiányzott a Faithhez hasonló húzósabb dalok túlsúlya. Mostanra persze beérett, elképesztő fogós az egész cucc. Engem mindig megmosolyogtat ahogyan egy rakás atipikusnak ható cucc jelenik meg a dalokban, ezért is nagy plusz pont pl. a Miasma. Jelenleg minden nap változik melyik dal az aktuális kedvenc, a Dance Macabre egészen pofátlanul catchy (a családban most mindenki hallgatja), de a Witch Image, See the Light is 10/10 slágertéma. Ami miatt szerintem nem lehet utálni őket, az egyrészt a hangszerelés vitathatatlanul magas színvonala, illetve, hogy ezt az egész okkult-sátánista imázst el tudták vinni olyan irányba, hogy megjegyezhetőek maradjanak, ugyanakkor sokkal inkább viccesek, mint erőltettek. Következő koncert abszolút kötelező.

A cikk ironikus bevezetőjéhez annyit, hogy amúgy nekem már csak azért sem fájt soha pl. az Infestissumam rockoperás vonala, vagy bármi, ami ezen a lemezen megjelent, mert már az Opus is egy nettó slágergyár volt, minden - akkor még jóval erőteljesebb - Blue Öyster Cult, meg Mercyful Fate hatás ellenére.:D
Idézet
 
 
+9 #3 Kpkg 2018-06-10 09:54
Én pont hogy örülök az instrumentális daloknak. Szerintem amúgy sem lóg ki a sorból nagyon, pont egészséges ellensúlyt ad a tömény retro pop mellé, ami néhány helyen jellemző (és az is nagyon el lett találva amúgy), "őrületes túlzás"-nak meg pláne messze nem nevezném, hiába 6 perces az egyikük.

"Nem ez a megfelelő platform filmzenét komponálni, Forge úr, ha a Billboard-listán is szeretne csücsülni!"
Most őszintén... ez engem, mint zenehallgatót, miért is kéne, hogy érdekeljen? Tudom, nem csak a metálos közösségnek szól ez a lemez, és más körökben lehet, hogy másképp mennek az ilyen dolgok, de miért foglalkozna bárki is azzal, hogy vajon ezzel majd feljut-e a zenekar bármilyen slágerlista élére, vagy hány díjat fog nyerni vele, stb.?

Az legyen a zenekar gondja, a közönségből akinek nem tetszik, mert nem az ő világa, majd elmondja a véleményét. De ez kicsit úgy jött le, hogy "nem a legjobb az album, mert nem lesz slágerlistás", vagy "mert nem fog mindenkinek tetszeni". (Persze lehet, hogy rosszul értelmeztem valamit.)

Nekem egyébként jobban bejön, mint az előző lemez.
Idézet
 
 
+25 #2 saszi 2018-06-10 09:14
azokért az instru témákért inkább plusz pont jár, Van aki örül annak, ha zenélnek a zenészek
Idézet
 
 
-1 #1 Valravn 2018-06-10 08:55
Egyetértek, a két instrumentális tétel kurvára felesleges volt. A lemez amúgy nagyon jó, egyenes folytatása a Meliora által megkezdett popos iránynak. Ilyen populárisan még senki nem imádta a Sátánt Mansonon kívül. Viszont nekem az új image nem tetszik, hiányzik a Pápa, ami erősen emelkedett atmoszférát adott az egész Ghost jelenségnek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.