Őszintén bevallom, a Raksha Bandhan név (és a logó betűtípusa) első blikkre nem igazán segítette elő, hogy közel kerüljek a bandához. Tudom, hogy sokaknak szívügye a hinduizmus, a Krisna-tudat, meg az egész indiai kultúra, tőlem viszont igencsak távol áll minden ilyesmi, márpedig a Raksha Bandhan egy tradicionális hindu ünnep elnevezése, amelynek lényegét leginkább abban tudjuk megragadni, hogy törődünk egymással, gondoskodunk egymásról, és egyfajta fivéri és nővéri szeretettel viseltetünk egymás iránt. Ellenérzésem viszont több mint alaptalan volt, a budapesti négyes szövegei ugyanis a legkevésbé sem a keleti vallásokkal foglalkoznak, hanem pont mintha a világban előforduló legundorítóbb, legaljasabb szarságokat kívánták volna csokorba gyűjteni, hogy aztán az összeset a gyanútlan hallgató nyakába zúdítsák. Mindezt pedig egy igencsak energikus, a sludge mocskát hácés csordavokálokkal, néhol pedig grunge-os dallamokkal, vagy épp thrashes reszeléssel vegyítve.
