Ha csupán rockzenei szempontokat veszek alapul, a Dallasban élő King Diamondot leszámítva három előadó jut eszembe először az Egyesült Államok délvidéki államairól: a Pantera, a ZZ Top és az eredetileg Missouriban alakult King's X. A csapat megosztott zenei agyaként funkcionáló Ty Tabor friss szólólemeze pedig már csak azért is lett érdekes, mert m...

Gyakran mondogatjuk mi is a Shock!-nál, hogy nem ötvenes arcoktól kell várni az igazán újító zenéket, vagy sok évtizedes múltra visszatekintő zenekaroktól, hogy pályafutásuk aranykorához mérhető lemezekkel lepjenek meg minket. Szabályt erősítő, üdítő kivételt persze mindig lehet találni, és talán nem lövök nagyon mellé, ha a Voivodot ezek közé soro...

Lemezkritikailag eddig elment a radarunk alatt a Once Human, a viszonylag hosszadalmas, a világjárvány miatt ötévesre nyúlt szünet után kiadott harmadik soralbum kapcsán azonban határozottan érdemes visszaásni az előző kettőig. Nem véletlenül fogalmazok így: rendben volt a The Life I Remember és az Evolution is, ám a Scar Weaverre kristályosodott k...

Furcsán érzékeli az ember az időt, ahogy öregszik, ennek megfelelően számomra egészen zsibbasztó volt most belegondolni a ténybe: mostanra egy év híján ugyanannyi idő telt el a legutóbbi Guns N' Roses-album megjelenése óta, mint amennyi a Chinese Democracy t elválasztotta a „The Spaghetti Incident?"-től. Nem így tűnt, ugye? Persze azóta azért történt...

Amikor visszakerestem, szinte el sem akartam hinni, hogy már hat teljes év telt el a Crowbar utolsó nagylemeze, a The Serpent Only Lies óta, pedig de. Kirk Windstein persze azóta sem ült tétlenül a babérjain, megjelent például egy szólóalbuma is. Ugyanakkor bírom a köpcösben, hogy nem akar mindenáron megszólalni, és csak akkor hallatja a hangját, ha té...

Vannak, akiknek tetszett az első Ashes Of Ares-lemez , de nem tetszett a második, a Well Of Souls. Vannak olyanok is, akiknek a második tetszett, de nem tetszett az első. Aztán vannak olyanok, akiknek sem az első, sem pedig a második lemez nem tetszett, ám akadnak olyanok is, akiknek mindkettő tetszett. Én egyik kategóriába se tartozom, mivel a maga ...

A Bathory számos alműfaj alapját rakta le, és bár Quorthon 2004-ben elment, hatása és befolyása a mai napig érezhető. A legjobb példa erre a svéd Ereb Altor nagyjából teljes pályafutása, akik mindig is előszeretettel merítettek világából, és szelleme összességében sem állt soha távol a dalaiktól. A csapat alapításakor is ez volt a kijelölt cél: a d...

Ha a Prequelle és a rajta szereplő Dance Macabre után még bárkinek is lettek volna kétségei afelől, hogy Tobias Forge mit is akar kihozni a Ghostból, annak legkésőbb a 7 Inches Of Satanic Panic retrós slágerzenéje hallatán le kellett hogy essen a tantusz. De ha akkor sem történt meg, most egészen biztosan igen: az Impera zeneileg ugyanis nettó arénar...

A Magnus Karlsson gitáros/billentyűs/dalszerző/producer mellett Ronnie Romero énekest és Mike Terrana dobost soraiban tudó The Ferrymen első két lemeze a Frontiers jobban sikerült projektalbumainak sorát gyarapította az utolsó években. A trió a jelek szerint üzletileg is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen bő két és fél évvel a legutóbbi A ...

A Night Cobra tipikusan az a fajta zenekar, amit még a tradicionális fémzenékre gerjedők egy része is totális értetlenséggel fogad majd, egy jól körülhatárolt réteg viszont már a zenekarnév hallatán és a borító láttán is legszívesebben keblére ölelné a houstoni csapat tagjait. Ha pedig meghallja a zenét, csak tovább fokozódik majd a rokonszenv. A b...

Szóval az úgy volt, hogy én ezt a lemezt már akkor elkönyveltem egy sziklaszilárd hetesnek, hogy akár egy hangot is hallottam volna belőle. Gondoltam, ezt a lemezt az isten is egy hetesnek teremtette. Vagy ha nem is az isten, de Corpsegrinder mindenképp. Mert mit is mond a shockos tízparancsolat? 7: becsületes iparosmunka. Tömör, direkt, már-már ep...

Mégis, mi vidíthatná fel igazán az embert ebben az amúgy is kellemes légkörben telő időszakban, ha nem egy hetvennégyperces doom metal lemez, a maga vérről és végről szóló témáival? Na, ugye. Márpedig a svéd Holló Gróf igazán erős ebben, pedigréje egészen 1987-be vezet vissza, igaz, akkor még Stormwarning néven működtek, és úgy látszik, hogy ez kom...

Emlékszem, két évvel ezelőtt azt írtam a debreceni Ghost Toast negyedik, Shape Without Form lemezéről: a szerzemények már-már annyira hangulatzenébe fordultak át, hogy kapaszkodókat szinte nem is érdemes keresgélni bennük. Rózsavölgyi Bencéék legfrissebb dalgyűjteményéről pedig még inkább ezt tudom mondani: ha visszatérő, fülekbe ragadó momentumokra ...