Az ötödik lemez után ki merem mondani: akármilyen remek zenekar a Halestorm, és akármilyen zseniális énekesnő Lzzy Hale, alighanem sosem fogják leszállítani a maguk mesterművét. Mindenki kezelje a helyén ezt a kijelentést, ugyanis szó sincs róla, hogy ne tetszene a Back From The Dead, mint ahogy tetszettek az eddigi lemezeik is. Viszont ha ott rejl...

Még én is felvontam a szemöldököm, amikor kicsivel egy év elteltével újabb Evergrey-lemez készült. Nyilván dögunalmas lehetett évekig otthon ülni és nem turnézni, nem is folytatom. Más kérdés, hogy ilyen sűrűn, feltehetően jóval ingerszegényebb élet mellett mennyire izgalmas egy újabb lemeznyi mondanivaló. Ráadásul a dalokkal sem spóroltak: tízet k...

A címmel ellentétben éppen bonyolultságokkal nem kell szembesülnünk Jeff Scott Soto új – szám szerint nyolcadik – teljes szólóalbumán: ha nagyon le akarnám sarkítani a helyzetet, annyit írnék, tipikus Frontiers-rockot kapunk, és kész. Annyival azért persze árnyalható a kép, hogy JSS klasszikusan a „ha a bevásárlólistáját énekelné el, akkor is..."-k...

Kemény évek állnak a Decapitated mögött, méghozzá nem először, és azt hiszem, a lemezcímre ebben az esetben senkinek sem szükségeltetik külön magyarázat. Más már rég feladta volna a helyükben ennyi sorscsapás után, de a lengyelek most is rendezték soraikat, bár a ritmusszekció lecserélődött a legutóbbi, 2017-es Anticulthoz képest: a dobok mögött Ja...

Sokáig emésztettem, majd sokáig pihentettem a Star One új giganteposztát, hogy aztán újra sokáig emésszem, majd sokáig pihentessem, de sajnos nem tudok sokkal jobbakat írni Arjen Lucassen új művéről, mint a kezdeti fázisban. Már a Transitus t sem találtam túl meggyőzőnek, és a Revel In Time hallatán kénytelen vagyok levonni a következtetést: a hollan...

Repül az idő, de tényleg. Régen mindig azzal élcelődtünk, hogy a Def Leppard jó, ha szökőévenként kijön egy új lemezzel, és alig győztük kivárni, hogy valami történjen Joe Elliotték háza táján, addig a felgyorsult 21. században fel sem tűnik, hogy a leopárdok immár másfél évtizede ráálltak a hétévenkénti albumciklusra. Amikor év elején híre ment, h...

Idő. Amiből végtelen mennyiség áll rendelkezésre a világegyetemben, nekünk, humanoidoknak mégis túl kevés jut belőle. Ezzel a kevéssel gazdálkodva próbálunk valamit kezdeni, és jól-rosszul, a magunk suta módján mindenki igyekszünk kihozni valamit, ami értelmet ad az életnek. A Rammstein tagjai a nekik kiszabott idő egy újabb szeletét arra fordított...

A minap szembejött velem egy aránylag frissen alakult glam/hard rock csapat videója, a szokásos képi megjelenítésben: kifestett körmök és szemek, púder, tupír haj, negyed kiló testékszer, színes ruhának csúfolt hálóingek... szóval el tudjátok képzelni. Mindez a manapság reneszánszát élő retróőrületben még nem is lenne olyan vérlázító, ám amikor az ...

Említettem már, hogy nagyon szeretem az In The Woods... zenekart? Ja igen, legutóbb a Cease The Day lemez kapcsán! Na, hát arról az ItW...-ról itt nem lesz szó, ellentétben azzal az ItW...-szal, amely 1991 környékén levált a Green Carnationről, és elkezdte felépíteni a saját stílusát. A Nattehimmel direktben, szándékoltan ehhez a korszakhoz nyúl viss...

A belga Evil Invaderst eddig leginkább az aranyos zenekarok táborába soroltam: messze nem volt rossz, amit csináltak, de igazából kiemelkedő sem, viszont lelkesen, fiatalos lendülettel nyomták a manapság hiánycikknek számító speed metalt. Ráadásul Joe bajusza is vicces, meg amúgy is belgák, onnan meg azért ritkán jön számottevő zenekar. Szóval szer...

Kevés lemezt hallgattam annyit az utóbbi években, mint (a) Carpenter Brut Leather Teeth jét. A művésznév mögött rejtőző Franck Hueso olyan tökéletes mesterművet tett le az asztalra négy évvel ezelőtt, amiről már akkor is tudni lehetett, hogy nehéz lesz rá gombot varrnia. Nagyon okosan nem is akarta megpróbálni: a tematikailag is az előző album folyta...

Kissé elvesztettem a lelkesedésem Destruction-ügyben az utóbbi évek során, bevallom. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne hallottam volna minden lemezt, amit menet közben kihoztak, és persze időről-időre élőben is összefutottunk, hol itthon, hol valamelyik kinti turnén vagy fesztiválon. A távolságtartás részemről inkább „szimbolikus" volt, valós oka...

Talán sportszerűtlennek tűnik, ha egy zenész friss albuma kapcsán rögtön a zenekara felől érdeklődünk, és azt találgatjuk, miért jelent meg éppen most a szólólemeze, mi lehet a háttérben. Michael Romeo esetében sincs ez másként, ugyanakkor megvan minden okunk rá. A New York-i gitáros a Symphony X origója, leke és motorja. Akkor van Symphony X, amik...