Shock!

október 02.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hammerfall: Hammer Of Dawn

hammerfall_cLehet élcelődni azon, hogy huszonöt év elteltével a Hammerfall még mindig ugyanazt a veretes tradicionális heavy metalt variálja újra és újra, különösebb innováció vagy fejlődés nélkül, de be kell látni, a náluk ez a stílus attribútum, ezzel robbantak be anno, ezt szeretik, és tetszik vagy sem, minden bizonnyal a közönségük is ezt is várják el tőlük. Volt idő, amikor próbáltak igazodni, modernizálni, valamelyest kitörni ebből, amikor talán maguk is érezték, hogy kreatív szempontból kissé megfeneklettek (a Crimson Thunder album után valahol), ennek kicsúcsosodásként az Infected messze a valaha kiadott leggyengébb lemezük is lett. Persze, ott is akadtak jó pillanatok (számunkra a különösen simogató Pokolgép-feldolgozás például), de az összkép zavarosra sikeredett, nem látszott a cél, nem is jutottak vele sokra.

megjelenés:
2022
kiadó:
Napalm
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 31 Szavazat )

Az akkori „pofon" után megrázták magukat, és mint aki álomból ébredt, visszatértek a gyökerekhez, amiből a Glory To The Brave-et, a Legacy Of Kingset merítették. E sallangmentes hozzáállás, a tagságot ért óvatos vérfrissítéssel karöltve újra egy régi idők erejét tükröző albumot eredményezett. A r(Evolution) kétségkívül újjászületés volt, az azt követő lemezek pedig a magasra visszahelyezett lécet igyekeznek tartani. Aki persze röhejesnek tartja azt a fajta heroikus ősmetál-hozzáállást, a borítókat, meg úgy általában az egész körítést, annak úgyis hiába mondok bármit. A csapatnak viszont világszerte van egy olyan erős és lojális bázisa, aki fixen a keblére fog ölelni egy új albumot. Való igaz, hogy az a bátorság, amivel a világnak mentek szembe 1997-ben, még ha az esélytelenek nyugalmával is, ma már inkább kiszámítható munkának mondható, de ne felejtsük el, ők olyasmit tettek már az asztalra, ami sok zenekarnak soha nem adatik meg karrierje során: visszahozták és újra a fősodorba állítottak egy komplett műfajt, a klasszikus, himikus heavy metalt. Számomra akkor sem lehet negatív, hogy állhatatosan kitartanak amellett, amit szeretnek, még ha nyilvánvalóan tizenkettedik nekifutásra még viccből sem hivatkozhatnék a meglepetés erejére.

Mit lehet akkor mégis elmondani egy albumról, amely a fentiek nyomdokán ezúttal is a sztereotípiák nyomdokán íródott? Nos, míg a legutóbb a Dominion a heavy metalosabb élt erősítette, a Hammer Of Dawn valamivel visszább tekint, a középkorszak jobb pillanatai felé. Több gyorsabb dallal operálnak, a riffek picit bonyolultabbak, amihez egy árnyalattal vidámabb dallamok társulnak, míg a refrének ezúttal gyakorlatilag egytől-egyig fülbemászóak és ragadósak. Joacim Cans persze nem dob be sok újítást az énekdallamai terén, ahogy a dobtémák sem a leszek a 21. századi heavy metal innovációjának vezérpéldái. A szövegvilágot meg sem említem, de hát könyörgöm, csak magam tudom ismételni: akit mindez zavar, az nem tudom, mit keres egyáltalán egy új Hammerfall-album közelében ennyi év után.

A Venerate Me-ben egyébként King Diamond vendégszerepel, amivel ügyesen promózták is az albumot megjelenés előtt, de sokat nem kell ettől várni: a refrén táján belevokálozik némi ááá-ááá-t, és annyi, szóval inkább csak kis színesítés ez, mint emblematikus pillanat. Bár tény, hogy ő még ennyiből is képes inspirálóvá válni, rögtön újra elkezdtem azon pörögni, mikor jön már az a rohadt King-album végre. A Not Today képében a kötelező líra is megvan, kellemes, de sajnos viszonylag izgalommentes is. A No Son Of Odin akár a Renegade idején is születhetett volna (talán nem véletlen, az album munkálataival párhuzamosan készültek a Renegade remasterelt jubileumi kiadására is), az erős potok közé sorolnám a Too Old To Die Youngot, ami az album egyik legemlékezetesebb refrénjét hozza. A címadó pedig mintha a klasszik Hammerfall és a Sabaton szerelemgyermeke lenne. Ezek talán a legmarkánsabb kiemelhető pillanatok.

Olyan jól tökéletesítették a képletet, hogy 2022-ben a Hammerfall még mindig tényező és szinonima is a régisulis tradicionális heavy metal kapcsán.

A Hammerfall június 28-án a Helloweennel koncertezik a Papp László Budapest Sportarénában. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#4 Bazsi 2022-04-02 20:54
Azt nem értem, hogy miért kellett volna feloszlaniuk? Szeretnek zenélni, szeretik ezt a zenét. És nagyon sok emberkének szereznek örömet. Élőben meg bitang nagyot ütnek máig. A lemez pedig jó. A kritikával egyetértek.
Idézet
 
 
#3 Scarecrow 2022-04-01 19:08
Belehallgattam pár számba, de ez tényleg unalmas sajnos. Kb mint az újabb UDO, Accept, Sabaton, Powerwolf lemezek...

Mondjuk az is igaz hogy régóta a us power-t favorizálom, lehet ezért se fog meg az ilyesmi már. :)

Új Michael Romeo albumot tudom ajánlani, ha valaki minőségi és érdekes power-t szeretne.(filmzenés hatásokkal persze)
Idézet
 
 
#2 Abigél 2022-04-01 17:45
Ennek a bandának is már régen fel kellett volna oszlani. Semmi új ötlet nincs. Köszönjük nekik hogy visszahozták a 1997-es évektől ismét a true metal-t, annak becsületét a sok szar helyett, ami akkor nagyon ment. Ez már nem hat olyan mértékben, mint annak idején. Nem lenne ez rossz, csak már sokadjára ötlettelenné válik, tovább is lép az ember a következő számra.
Idézet
 
 
#1 Árpi84 2022-04-01 17:10
Tettem egy utolsó próbát velük, mivel kb 20 éve kedveltem őket! A második nóta felénél éreztem hogy ebből nem lesz hosszú kapcsolat. Inkább pörgetem a Needless, Venom prison, Comeback kid, Mhorai, Archaic, Thy catafalque lemezeket! Számomra nagyon elmúlt a Hammerfall varázsa, de ugyanígy állok a Rammstein - nel, In flames - szel is, régen amennyire szerettem, gyakorlatilag egyáltalán nem tud érdekelni, hogy most mit csinálnak!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.