Shock!

szeptember 15.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

In The Woods…: Cease The Day

inthewoods_cNagyon szeretem az In The Woods... zenekart. Külön kisregényt érdemelne, hogy zenei ízlésem alakulásában mennyi mindent köszönhetek a kristiansandi srácok életművének, különösen az abszolút csúcs Omniónak és az évek során elhintett 7"-es kislemezeket egy kalap alá rendező Three Times Seven On A Pilgrimage válogatásnak. Az a történet azonban az ezredforduló környékén lezárult, és meglepő lehet ezt mondani, de az utolsó szeget talán éppen a Cease The Day veri majd be az ItW... koporsójába. Nem kellett ehhez meghallgatnom a lemezt, pusztán a résztvevők névsorából is kiderül mindez, és ha így állunk hozzá, legalább nem járunk tévúton. Ez egy roppant kellemes, különösebb átütő erő nélküli dalcsokor, amit nem szabad abban a dimenzióban kezelni, mintha egy ItW...-album lenne, mert valójában nem az. Ha pedig így teszünk, hamar kiderül, hogy amúgy nincs vele semmi különösebb gond.

A fura vargabetű ellenére is egyértelmű, tiszta helyzet volt, ahogy a zenekar pár éve újjáalakult, hiszen az alapító hármas (Anders Kobro ás a Botteri-ikrek) jelenléte biztosította a folytatás hitelességét, az pedig az interjúnkban is feketén-fehéren elhangzott, hogy aki nem szállt vissza a hajóra, milyen okkal (nem) tette ezt. Nem volt miért szabadkozni. Bár az évek során az említettek mellett rengetegen megfordultak a bandában, a hiányoltak közül egyértelműen Jan Transeth énekes áll a lista első helyén, akinek hajdani érdemei igazán az újjáalakulás kapcsán tisztázódhattak le. A visszatérő Pure zeneileg nagyjából azokra az alapokra építkezett, amit a Botterik még az előző évezredben megálmodtak, az énekdallamokat pedig egy brightoni úriember, bizonyos James Fogarty (lásd még Ewigkeit, The Meads Of Asphodel) írta meg hozzájuk. Elődeivel ellentétben a Pure-nak nem sikerült végül átütnie a plafont, de legalább megvolt az a több mint komfortos érzésünk, hogy újra van ItW...

megjelenés:
2018
kiadó:
Debemur Morti Productions
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 22 Szavazat )

E felállás első és egyben utolsó komolyabb turnéján láthattam is a csapatot 2016-ban, az ikrek azonban még abban az évben kiszálltak. Eleinte úgy hírlett, hogy csak a koncertezésből lett elegük, de mostanra világossá vált, hogy semmilyen értelemben nem részei már az ItW-sztorinak. Christian és Christopher Botteri távozása messze többet jelentett némi tagságbeli átrendeződésnél. Tökéletesen megállja a helyét, ha azt mondom, hogy a banda lelkét adta ez a két roppant furcsa zenész, hiányuk csaknem helyrehozhatatlannak tetszett. Az idén azonban többek között az is kiderült, hogy Abbath nélkül is van Immortal, miért ne lehetne ItW is a Botterik nélkül? Talán szerencsésebb lett volna, ha Kobro és Fogarty más néven folytatja, és ebben az esetben nekem sem kellett volna ezzel a terjengős felvezetéssel kezdenem, hiszen ez alapvetően egy friss történet, és mint ilyen, az új csapat bemutatkozása egyáltalán nem sikerült rosszul.

A Cease The Dayt lényegében Fogarty és egy kvázi-ismeretlen kristiansandi arc, Bernt Sørensen gitáros hozta tető alá, így teljesen természetes, hogy a Pure-t kivéve nem igazán hasonlít semmi olyasmire, amit korábban e név alatt hallhattunk. A károgós vokál alkalmankénti visszatérése és néhány direkt visszautalás miatt illő volna a kultikus debüt, a Heart Of The Ages felemlegetése, de ez szerintem csak indokolatlan nosztalgia. Az utóbbi lemezt nyitó Yearning the Seeds Of A New Dimension és az új lemez Still Yearningjének gondolati összekapcsolása nyilván roppant kellemes emlékeket ébresztő gesztus, de nem érdemes ennél többet beleképzelni. A további zavarkeltés érdekében hadd jegyezzem meg: az ItW 1997-hez hasonlóan számomra idén is az év doom metal lemezével állt elő, fenntartva, hogy nemhogy szakértője, de még különösebben jó ismerője sem vagyok ennek a stílusnak. Egy biztos: avantgárdnak vagy progresszívnek egészen biztosan nem nevezném az új irányt, maradjunk tehát a doomnál, ha már muszáj skatulyáznunk.

A billentyűsként érkezett, majd villámgyorsan gitáros/énekes/dalszerzővé vált Fogartynek ezúttal nem kellett senkivel kompromisszumot kötnie, és valószínűleg ezért van az, hogy a Cease The Dayen hallható „örömzene" lényegesen több maradandó pillanatot hoz, mint a sok tekintetben meghasonlott Pure. Mr. Foggal a bakon határozottan haladni látszik az ItW szekere, ami a megbízható muzsikusok ismérve – és ami viszont a legritkább esetekben találkozik a zsenik ligájával. De tényleg legyen elég a korábbi időkkel való összehasonlításból, mert ahogy említettem, saját jogán kimondottan élvezetes tud lenni ez az album. Hallatszik, hogy a szerzők a '70-es/'80-as évek rock/metalján szocializálódtak, inspirációért is ide nyúlnak vissza. Bejárják a teljes palettát a finom akusztikus megoldásoktól a fröcsögős proto-black száguldásokig, és a jó ízléssel válogatott apró elemekből összeállított nagy egész szépen be is húzza a hallgatót.

Egy hatalmas korty északi fény, gondűző melankólia, új pincérek egy kedves étteremben. Ez tehát az In The Woods... 2018-ban, ennél többet kár is dumálnom. A pontszám magáért beszél.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.