Shock!

december 10.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Destruction: Diabolical

destruction_cKissé elvesztettem a lelkesedésem Destruction-ügyben az utóbbi évek során, bevallom. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne hallottam volna minden lemezt, amit menet közben kihoztak, és persze időről-időre élőben is összefutottunk, hol itthon, hol valamelyik kinti turnén vagy fesztiválon. A távolságtartás részemről inkább „szimbolikus" volt, valós oka pedig az, hogy az utóbbi évek futószalagon készült albumai közt a középszerű rutinmunkából is bőven kijutott, ami kiszolgálta a die hard arcokat, de néha a minimálisan elvárható izgalmi szintet birizgálta épp csak meg. Egy ilyen hosszú karriernél ez is benne lehet persze, ugyanakkor utóbbi szakasz végül már elég hosszúra nyúlt, a friss anyagok kissé már össze is folytak. Mindemellett az élő teljesítmény is hullámzott valahogy: volt, amikor hengereltek, és volt, amikor szinte unalomba hajló rutinmelót produkáltak – és sajnos valahogy az utóbbi kezdett egyre gyakoribb lenni.

megjelenés:
2022
kiadó:
Napalm
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

2019-re aztán, akárcsak Sodomék, ők is húztak egy merészet, és egy dobosváltás mellett kvartettre bővülve mentek tovább. Mindez még a pandémia felfutása előtt történt, és emlékszem, akkor egy fesztiválon sikerült az új felállású csapatot élőben is csekkolni, ez az első „tesztbenyomás″ pedig maximálisan pozitív volt. Zeneileg érezhetően új életet pumpált a rendszerükbe a frissítés, arról nem is szólva, hogy a két gitáros adta lehetőségek meg is vastagították a megszólalást. (Mellékszál, de érdekes volt megfigyelni, hogyan hangszerelték át erre a felállásra az eredetileg trióként megszokott nótákat.) Ott tehát győztesként ünnepelhették a váltást, a kérdés csak az maradt, ez a felívelő tendencia a stúdióban is kiérleli e magát. A frissítés ott is lecsapódni látszott, a Born To Perish összeszedettebb, ötletesebb is volt az utóbbi évek legtöbbjénél.

Mindezek után Mike Sifringer tavalyi kiszállása/kikerülése a zenekarból újabb meglepő és markáns változást hozott. Ő aztán tényleg alapember volt itt, aki még akkor is tolta a szekeret, amikor Schmier ideiglenesen szögre akasztotta a karrierjét. Igaz, az akkor készült albumok nem épp a diszkográfia csúcsalkotásai, de még azokban a nehéz időkben is életben tartotta a nevet. Ősi harcostárs veszett tehát most oda, ráadásul a pótlása sem tűnt olyan egyszerűnek, hiszen Mike sajátos riffelése a Destruction egyik jellegzetességét jelentette. (Hogy vézna, akut függőket idéző alakjának hiánya mennyire lesz furcsa a színpadon, hamarosan kiderül). A négyes felállás azért így is maradt, a helyére érkezett Martin Furiával kiegészülve pedig most talán még nagyobb bizonyítási vágy dolgozik bennük.

Mit is jelent mindez? Egyfelől, olyan lendület, sebesség van a dalokban, ami szinte a korai korszakig képes visszaugrasztani. Az album elején érkező címadó például szinte a Release From Agony idejébe teleportál, Schmier vadabb éneke, sikolyai is ezeket az időket idézik vissza, az energiaszint, az intenzitás is magas fokú. A Hope Dies Last is ezen a nosztalgiavonaton utaztat, ez akár az Eternal Devastation korszakából is exhumálódhatott volna, a State Of Apathy is hasonló lelkület, ahol a sebesség már nyíltan a fókuszpontot is jelenti. Schmier teljesítményét itt is kiemelném, énekstílusa, magas sikolyai szinte ugyanolyanok, mint amikor sulis kölyökként hallgattuk az akkor friss anyagokat. További jó hír, hogy Furia is kellő alázattal állt a névhez, jól is teljesít, ráadásul akadnak olyan szinte jellegzetesnek mondható „nyakatekert" riffek is, amelyek egyértelműen Mike sítlusára hajaznak – mintha még mindig itt volna. Tény, hogy Damir Eskićcsel, mint „új arcoknak", sikerült összehangoltan megfogniuk a csapat rég kialakult jellegzetes stílusát.

Ezzel együtt nem minden dal hengerel, ha az elkötelezettség meg is van. A Tormented Soul például jóval átlagosabb, laposkás a fentiek mellett, a Lonely Wolf szinte melodikus irányba mutató ötleteivel kapcsolatban pedig még mindig vívódom, tetszetős-e vagy sem, de mindenképp elüt a régisulis pusztításoktól. A Repent Your Sins döcögős középtempójával meg pont azt a vehemenciát nyesi picit vissza, ami olyan jól esett rögtön az elején. A kiváló hangszeres munka egyébiránt ezeket is megóvja a valódi középszerűségbe süppedéstől.

Hosszú idő után a Destruction újra felfelé ívelő tendenciát mutat, a Diabloical pedig egyértelmű válasz arra, ennyi váratlan kanyar után is áll e még valódi jövő a csapat előtt.

 

Hozzászólások 

 
#7 Equinox 2022-05-18 19:54
Szerintem is váratlanul jó. Spiritual Genocide-tól errefelé egyik se hatott meg nagyon (Born to Perish sem), de nem is gondoltam azt sem, hogy Mike nélkül ez működhet. Pedig de. kalap le. Az utolsó lemezük ami nagyon tetszett a Day of Reckoning volt. 2011-ből.
Idézet
 
 
#6 Chris92 2022-05-18 18:04
Na ezen legalább tényleg sikerült felhúzni néhány jó számot és nem aludtam be rajta.
Idézet
 
 
#5 nemmondommeg 2022-05-18 12:24
Hosszú évek óta az első jó albumuk. Végre nem öreges, mint az előző pár.
Idézet
 
 
#4 Abigél 2022-05-17 13:19
Sika-mika-dara, mint a többi. Ezekből a számokból sohasem lesz klasszikus. majd a koncertek set-listájában lesz róla 2-3 szám és kész. Ez már csak hadarós ordibálás. Már régen nem nekem zenélnek.
Idézet
 
 
#3 Thrasher85 2022-05-17 11:29
Zsák fos. Láttam hogy a hammerba megint be ba...........ták rá a 10 pontokat de az nevetséges.- Mike nélkül ez nem Desti.
Idézet
 
 
#2 Csimpőcke 2022-05-17 10:48
Sifringer a riffboszorkány MAGA A DisztrakSÜN...szóval erre kíváncsi leszek...amúgy Release FROM agony lesz az...és amúgy szintén röhej a klasszikushock rovat nélkülük, szedjétek már össze magatokat!! :D
Idézet
 
 
#1 fotelrokker 2022-05-17 07:48
A lemez jó, csak a címadó dalhoz a béna klippet ne forgatták volna le
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.