A progresszív rock két nagy koponyája alkotta meg ezt a többszereplős konceptalbumot, amely a Sir Arthur Conan Doyle-féle detektívsztorit dolgozza fel, főszerepben természetesen a bűnüldözés két nagy koponyájával, Sherlock Holmesszal és Watson doktorral. Utóbbi figura "szinkronhangja" tölti be a narrátor szerepét.
Brühü... Bár arról áradozhatnék, hogy megérte a várakozás, mert Rokkant Rolf végre lenyűtte komikus csákóját, mentéjét és visszatért a földre! Erről sajna szó sincs. Amint megpillantottam a CD füzet fotóin Kasparek urat, először nem tudtam eldönteni, zokogjak-e vagy inkább reményvesztetten lőjem magam hátba...
Három számos beharangozó kislemez az ősszel megjelenő nagylemezről. A Music For Nations is megpróbál magának becserkészni egy majdan vélhetőleg jól tejelő slágerzenekart, és e nemes cél érdekében egy igen fiatal triót szerződtettek (két 19 éves, egy 18 éves srác alkotja a formációt), akiket vélhetően tudnak egy kicsit irányítani is.
Igazán impozáns a finn Catamenia új lemezének borítója, melyen két farkas acsarkodik egymással. Szépen komponált a kép, fantasztikus a hangulata. Reméltem, hogy a lemez is el fog bűvölni. Nos, maradéktalanul nem bűvölt el.
Uwe Lulis (ex-Grave Digger) produceri segédletével készült ez az erőteljes megszólalású, de elképesztően unalmas dalgyűjtemény, amelynek minden egyes hangját előre megírták már a 80-as években az európai heavy metal nagyjai, különös tekintettel Kai Hansenre.
Hiába járt be hatalmas utat (mérföldekben legalábbis biztosan) a Blind Myself, ha még mindig vannak itthon olyan metalrajongók, akik csodálkozva kérdezik, hogy Blind Myself? Az meg micsoda? Na igen. Azért ezzel a fajta zenével csak egy bizonyos réteg képes meghallgatni őket, szeretni meg pláne.
Hahh, három másodperc után simán be lehet azonosítani a zenekar stílusát: svéd dallamos death metal, (In Flames, Soilwork módra), halvány heavy metal hatással (Iron Maiden). Három gitárossal, akik folyamatosan párbajoznak egymással. Hoppá. Egy kezemen meg tudom számolni, hány zenekarban játszik három gitáros, az más kérdés, hogy valóban szükség van...
A svéd banda '98-ban alakult, akkor még Powerage név alatt futottak és feldolgozásokat játszottak, de csupán egyetlen daluk, a Hallowed be Thy Name (Maiden klasszikus) jelent meg egy válogatás albumon. Tavaly megváltoztatták a nevüket és leigazoltak az Arise istállójába. Ez az első albumuk, melynek összeeszkábálásába persze belenyúlt a kihagyhatatl...
Ha kiadó nem vállalta még fel, legalább szerzőiben kijött a Hangyák első nagylemeznyi anyaga - legalábbis a srácok eléggé be vannak sózva, hogy két demó után közel negyven percnyi Hangyák dalt borítsanak a hallgatókra. 1997 óta létezik a csapat, hatan vannak - két vokalista van, azért -, műfajilag amolyan modern, hardcore-os metalként lehetne jelle...
Wice kapitulált, a hagyatékából maradt rám a HALO is, értékeljem valahogy, ha már ő nem tudott vele mit kezdeni, pedig annak idején egy tucat HALO lemezt találtam a wincseszterén, gondoltam biztos ért hozzá, ha ilyen lelkesen letöltögette őket. Pár hónap tologatás után sajnálkozva hozta vissza, írjak róla amit akarok. Ennyire rossz lenne a lemez? L...
Végre itt van... Rob apu ismét alkotott. Nem is akármilyet. A nyúlfarknyi bevezető után akár meg is rémülhet, akitől távol áll az elvontabb, kevésbé fülbemászó irányzat, amit a címadó szerzemény képvisel. Így aztán berinyáltam én is, haha! Elefántfüleket növesztve, karót nyelve hallgattam, mit is áraszt felém az az ember, aki 1983 óta egyes számú i...
Demó helyett rögtön szerzőiben adta ki első anyagát a makói Athame. Na jó, ez a szerzői azért azt takarja, hogy színesnyomtatós a borító + írott a cédé. Még egy éve sincs, hogy megalakult a formáció, tehát nem kispályáztak. De mivel nem az első zenekara a tagoknak, azért nem egy elveszett próbálkozás (mielőtt rémülten becsuknátok az oldalt, Kedves ...
Clive Nolan billentyűvarázsló és csapata bekeményített. Ez volt az első gondolatom, mikor a kuszán elgondolkodtató bevezető hangok után a Witch Hunt című dal megdörrent. Persze nem death metalra kell itt gondolni, de azért hallatszik, hogy kicsit erőteljesebbre vették a figurát ezúttal a prog rockerek.
Nyolc tételes, csaknem negyven perces EP a szimfonikus hangzásokat kedvelő brazil metalosoktól. Az új számokban az Angra stílus minden alkotóeleme felfedezhető.
Dallamos heavy rockjával a német Angel Dust valahogy mindig leragadt a középmezőnyben, pedig rengeteg, náluk mérföldekkel gyengébb csapat könyvelhet el magának nagyobb sikereket. Ki tudja miért. Talán mert az Angel Dust nem elég epikus, talán mert nem ijednek meg, ha lejjebb csúszik a húrok hangolása, amit ki is használnak egy-egy jófajta egyszerű ...
Fura egy lemez ez. Már gyűröm pár hete, és még mindig nem tudom, hogy utáljam-e vagy szeressem. Egyfelől rá lehetne sütni a csapatra, hogy valamiféle fura pszichedelikus stoner csapat, a Black Sabbath és a Kyuss nyomdokain, egy egész jó hangú énekessel (aki néha kappanhanggal is megörvendeztet minket), viszont a második dalnál meg azt hallom, hogy ...
Amíg a Metal Church rendezi sorait, Kurdt Vanderhoof gitáros ismét szólóban élheti ki magát. Az 1997-ben megkezdett történet most új szereplőkkel bővült, ám a muzsikára ez nem volt jelentős befolyással. Ami lényeges változást jelent az első albumhoz képest, az a határozottabban kijelölt irányvonal.
Lassú, akusztikus gitáros, merengős, érzelmes nótával indít a lengyel Dominium. Érdekes kezdés, ebből akár konceptalbum is lehet, ám az biztos, hogy olyan zenével akadt dolgunk, amire oda kell figyelni. Bár ehhez elég a lemez címére pillantanunk, ez elég sokat elárul.
Ismét egy zenekar, ezúttal Finnországból, amelyről ugyanúgy lehetetlen bármi újat írni, ahogy maga a csapat sem újszerű vagy egyéni. Ettől persze önmagában véve nem annyira köpnivaló, amit a Thunderstone kínál bemutatkozó lemezén, de az ilyen mértékű zenei önállótlanság érzésem szerint már ellenük dolgozik.
A 13 éve létező német formáció - ki gondolta volna ebből a névből? - a Das Ich, mely 13. albumát jelentette meg idén Anti'Christ címmel. Eredeti cím, biztosan sosem hallottak még Marilyn Mansonról. Zeneileg tipikus germán elektro-darkerek, sátánisták méghozzá. Remek.
Mit lehet elmondani a következő Cannibal Corpse sorlemezről, ami újdonságként hatna, amit ne tudnának a death rajongók előre (és a nem death rajongók is)? Semmit.
Újabb retro-rock csapat Svédországból. Mentségükre legyen mondva, hogy jók. Hülye nevük van, a cd borítója sem mindennapi - egy Malleus nevű olasz művész készítette, ami nekem nem mond semmit, de biztos neves ember, ha így külön megemlítették -, olyan, mintha valami jófajta képregény illusztráció lenne, mindenesetre sok habzó szájú majom vicsorog r...
A heavy metal reneszánszaként emlegetett folyamat továbbra is százával termeli ki az olyan bandákat, amelyek csak felmelegíteni tudják a főzeléket, tartalmat azonban semmilyen tekintetben nem hordoznak, így az egész műfajt és a hozzá tartozó életérzést (amennyi még maradt belőle...) szimpla gyorsfogyasztási árucikké silányítják.
A borítón Jean Pascal Fournier igen míves festménye tárul elénk - bár akadnak rajta zavaró tényezők is: rémséges, Drakula-fejű, Sméagol-szerű kobold a sarokban kucorogva, arctalan, köpönyeges páterek, kiálló bordázatú, félmeztelen szoborpasi, meg egy illető, akinek valami hatalmas szőrbogár nőtt a hátára. No de sebaj. Ez a svéd harcosok második alb...
A Gamma Ray dobos Dan Zimmermann továbbra is hótt komolyan gondolja ezt a közönséges projectként indult csapatot, jóllehet egyetlen olyan momentuma sincs - ahogy az eddigi két albumon sem volt -, amellyel ne találkoztunk volna a Helloween, a Gamma Ray, a Blind Guardian (velük turnézott a Freedom Call a tavasz folyamán), az Angra vagy a Rhapsody kor...
Az amerikai underground legenda Steel Prophet is egy olyan zenekar, ami soha nem bírt közel kerülni hozzám. Annak idején, amikor a Nuclear Blasthoz kerültek, eleve távol tartottam magam tőlük, már csak a nevük miatt is, mert akkor már olyan tömegtermelés volt a heavy metal zenekarokból, hogy az valami fertelem.
Több okból kifolyólag is fájdalmas emlékeket idéz számomra a The Forsaken név: egyrészt előző Manifest Of Hate lemezüket máig nem vettem meg, pedig mindenki az At The Gates (legkedvencebb bandám) reinkarnációját látta benne, és én az ilyesmit azonnal be szoktam szerezni, még ha legtöbbször nem is vélekednek jól a kritikaírók.
Facebook
Twitter