Az Ember Tragédiája... Ez a dráma anno eléggé kilógott az átlagos kötelező olvasmányaim sorából, már kisgyerekként nagy hatást tett rám a nagyívű történet, a kimunkált karakterek, a történelmen átívelő mese - vagy talán több. Nagy feladatot vállalt tehát magára a The Dethroners, mely az egykori Art Of Dethronement "egyenes ági leszármazottja". Ennek a drámának drámaian, nagyívűen kell zenévé varázsolódnia. Nézzük, hogyan oldották meg ezt a feladatot!
Négy sorlemez után koncertlemezzel lepte meg közönségét a Machine Head. Igaz a hírekből lehetett tudni, hogy készül, mégis valahogy váratlanul ért maga a lemez. Talán azért, mert egy jól irányzott balegyenessel leküldött a padlóra az a nyers energia, ami árad itt a gépfej dalokból. Annak ellenére, hogy jómagam inkább az első két lemezt favorizálom,...
Az Agent Steel igazán veterán csapat. 1984 óta tolják a szekeret, akkor találta ki John Cyriis és Chuck Profus, hogy kellene egy szövegcentrikus (főleg sci-fi témában, ami dicséretes) zenekart csinálni, a zene pedig amolyan thrash-gyökerű lehetne (viszont énekelős/sikoltozós énekkel), hiszen akkor virágzott a thrash, elég csak belegondolni, milyen ...
Nagy jóindulattal akár azt is lehetne mondani, hogy zeneileg (énekileg nem, mert itt csak hörgés van) a Monastery hivatott betölteni a Fear Factory által keltett űrt, amit jó sok éve hagytak maguk után, mikor még nem akartak mindenáron pénzt keresni. De azért csak nagy jóindulattal.
Nem igazán tudtam mire vélni elsőre ezt a zenekarnevet. A kiadótól eddig elég vegyes minőségű és stílusú zenekarok érkeztek eddig, néha sikerült nagyon gyenge produkciókat kiadniuk, néha meg belenyúltak a jóba. A The Defaceddel úgy érzem, nem kakiba nyúltak.
Az év lemeze. A Dead Heart lemez után ráncos mazsolának éreztem magam egy kuglóf belsejében. Most apró szőlőmagnak érzem magam ebben a mazsolában. Ez volt a kritika. Vegye meg mindenki. Írtam vala ugye ezt kb. egy hete. Akkor most jöjjön a teljes kritika.
Csodás, verőfényes szombat reggel van. Nyár, lenge szellő, a nap fénye játékosan csillan meg a harmatcseppeken, minden szép, minden él... Én pedig alszom, mint a bunda. Ez a zene ugyanis amolyan doom-szerűség, de bizony, még a képzett lassulóknak is edzés kell, hogy bele ne bólintsanak a műbe. Ez olyan lassú, hogy az emberi evolúció ehhez képest Co...
Svéd klasszikus heavy metal. E négy szó legkedvesebb a szívemnek zenei téren. (Illetve, bocsánat, három, hiszen "egy szót mondok: heavy metal!") Olyan fantasztikusan magas színvonalú klasszikus heavy metal muzsika egyik országból sem érkezik ilyen mennyiségben, mint a svédektől; olyan dallamérzéke és dalszerzői képessége egyik más nemzet metal zené...
Svájc is itt lohol ám, nehogy kimaradjon a jóból... A Godiva elnevezés egy angol legendán alapul, de a hagymázas sztorit a pucérkodó hölgyről most hadd ne részletezzem. A zene szempontjából lényegtelen. Színtelen, ijesztőnek szánt borító: világító szemüregű koponya és rémek. Horrorra akadtam!!!
Nyers, koszos rock'n'roll, nagyjából a Ramones és a régi D.A.D. stílusának keresztezéséből, plusz Backyard Babies/Hellacopters párhuzamokkal a beindulósabb számokban. Az első nóta elején kicsit rám ijesztettek azzal a Republic-szerű langyi hangzással, de hamar kiderült, ez csak átmeneti csapás és kisvártatva már hasítottak is az addig halk gitárok....
Az előző demón (2001-es), még Gate From Darkness voltak, de az "Of" nyelvtanilag helyesebb, mint, így javították magukat. Akkor is igényesebb volt az átlagdemónál a kiállítása a cd-nek, ez most is így van. A bookletben angolul is ott figyelnek a szövegek, helyette inkább feltekerhették volna a gitárokon a potit. A demó címe Friss zuhatag törjön!, a...
A 40Grit előző lemeze meglehetősen kiforratlan zenét rejtett, a Machine Head vonalát követte leginkább a csapat, egyéni gondolatok nélkül. Tartottam tőle, hogy megmaradtak egy középszerű kópiacsapatnak. Nem tették. Mára teljesen elhagyták a MH utánzását, írtak saját dalokat.
Zongoraszó. Robbanás. Metal. Halálmetal. Grr-hrrr-brrr-wrrrr, mint dalszöveg, Chris Barnes szebb pillanatait idézve. Chicagóból származik a csapat, négyen bírnak benne metalkodni 1993 óta (több tagcserével azóta persze), tehát nem túl ifjak már hőseink. Ránézésre sem.
Dagadtra kereste magát rajtam a Ceva Szoftisz, annyit ríttam, mikor megneszeltem, hogy Mathias Blad - egyike kedvenc Hangjaimnak - hátat fordított a Falconernek és a továbbiakban inkább nyuzikelekben zengedez. A klasszikus, himnikus metalt nyomató banda addig-addig kujtorgott új dalnok után, mígnem leakasztott Mathias utódaként egy Kristoffer Göbel...
Egyetlen perc elegendő volt ahhoz, hogy rájöjjek, kiknek szól ez a muzsika. Bízvást hallgassák meg mindazok, akik az igényesen kidolgozott, kellemes, dallamközpontú zene hívei. Érdemes azok figyelmére is, akik kedvelik a finoman progresszív ízű stílust. Nem arról beszélek, amit a Dream Theater vagy a Symphony X művel, hanem az emészthetőbb, könnyeb...
Ezt a bagázst többnyire olyan arcok alkotják, akik már megjárták a hadak útját. Különösképp igaz ez az énekes-gityós Tom Gattisra, akinek nevéhez olyan bandák fűződnek, mint a Deuce, a Tension vagy a Wardog. Ebből adódóan tán nem éri a kedves hallgatót meglepetésként, ha az első zöngék felcsendültén rájön, miféle mjuzikra számíthat.
1998 óta él és virul az olasz Evil Bards, bár az egyetlen régi tag a csapatban a dobos, Rig. A kezdeti thrash/death metalról mára átnyergeltek a dallamos, svéd ízekkel megtámogatott death/black/doom metalra. Időközben kiadtak néhány kazettát, a most tárgyalt cd mondható a második rendes albumnak, legalábbis ami cd-n megjelent.
Tetszett a banda első albuma. Tetszettek élőben. Tetszett egy jót beszélgetnem Henrikkel a zenekarból, amikor nálunk jártak. Épp ezért a legkevésbé sem volt érdektelen, mit kapok-kapunk tőlük ezúttal.
A Nightrage név, mint olyan nem sok embernek mond valamit. Akkor kezdem azzal kik is játszanak itt. Tomas Lindberg vokál (At The Gates, The Crown, The Great Deceiver, Lock Up), Marios Iliopoulos gitár (Exhumation), Gus G. gitár (Dream Evil, Mystic Prophecy, Firewind) Per M. Jensen dob (The Haunted) Tom Englund vokál (Evergrey) és Brice Leclercq bgi...
Különös dolgok történnek a világban, ez a cd például úgy érkezett a kiadótól, hogy a zenekar ajánlott minket, miszerint küldjenek nekünk feltétlenül promót. Nahát. A Defiled japán csapat, örülök, hogy odáig eljutott a Shock! híre, egyébként gőzöm sincs, hogy is sikerült ez a mutatvány. Sebaj.
A Roadrunner legújabb csodája, hogy a jobb kiadványaik promóin legalább kétszer belepofáznak minden dalba, nehogy terjedjen a neten idő előtt - mondjuk ettől függetlenül is terjed valahogy, viszont a kritikus vérnyomását alaposan felemelik mindezzel, ne kávéval rontsuk a szervezetünket. Már aki azzal rontja.
Füstös gyárkémények a borítón, a helyszín lehetne akár a Soroksári út is Pesten. Pedig nem. New Jersey, Elizabeth nevű városrésze, innen az E.Town név is. Négy fiatal srác, akik nyomorognak a füstös gyárvárosban, rossz a levegő, koszosak az utcák, nyomor és kilátástalanság, ennek ellenére a gitárosnak máris van négy Les Paul gitárja. Hiába...
Amcsi banda debütáló kiadványa ez. Amolyan kortárs amerikai rockzene figyel a lemezen, az a fajta, amit a Creed vagy a Nickelback képvisel mostanában. Igaz, az ÖrökMag lemezen kissé kevesebb a rádiókat ostromló sláger. Kicsit olyan nekem ez a csapat, mintha most bukkant volna fel az első olyan zenekar, aki a Creed-féle zenéket másolja.
A német csapat előző lemezéről már írtunk régebben, akkor is nehezen sikerült behatárolni a stílust és azt is, hogy ez most néhol vicceskedő de alapvetően komoly anyag, vagy épp ellenkezőleg, egy lemeznyi vicc, amit néhol egész jól megcsináltak. No, a srácok ezúttal is ezt a jól bevált (?) ösvényt tapossák.
Na végre! Mikor már szegény AOR és hard rock rajongók kezdik megfonni a hurkot egy jó vastag kötél végén, amiért nem találnak maguknak új kedvencet, a semmiből felbukkan a Double Cross...
Öreg rókákok, és még saját maguknál is öregebb nótákat nyomnak. Ez a nem semmi. Múzeum. Pat Travers nem ma kezdte, 1976 óta tolja a bluest és a rockot, Aynsley Dunbar dobos David Bowie-tól a Whitesnake-ig a fél világgal zenélt már együtt, egyedül a fura nevű és elég randácska Gunther Nezhoda basszert nem tudtam hová tenni, de kiderítettem ügyesen, ...
Olasz zenekarokkal elég ritkán voltak jó tapasztalataim. Nem előítélet ez, egyszerűen nem fogott meg anno se a Rhapsody, se annak különböző kópiái. Egy idő után, ha a napfényes Itália metal életére gondoltam, önkéntelenül egy pallos képe jelent meg lelki szemeim előtt. Erre mostanában két ottani banda cáfolt rá, az egyik a Novembre, a másik pedig j...
Facebook
Twitter