Öreg progger nem vén progger. John Wetton, a King Crimsonból, Asia-ból és még egy rahedli más ős-prog legendából ismerős bőgős-énekes (-ésatöbbi) jó sok évig csak mindenféle válogatásokat, koncerteket és feldolgozáslemezeket bírt szülni, de most valahogy kifigyelt belőle egy teljesen új lemez 11 új dallal.
Ölég nagy bajban vagyok, ugyanis a STS egy veterán csapat, ám én még egyetlen albumukat sem hallottam ezt megelőzően, így nincs rálátásom a múltjukra, korábbi munkáikra. Így pedig elég nehéz, lássuk be. Hét Potzdamban székelő fickó hetedik albumáról van szó.
Hű... 1974-ben alakult amerikai hard rock / heavy metal csapat küldte el nekünk legújabb munkáját, és akkora promólevél-köteget mellékeltek hozzá, hogy ehhez képest a Lenin összes szimpla bevásárlócédula. Olyan old-school rockerekről van szó, akik a hetvenes éveket kis klubokban zúzták végig az USA keleti partján, majd 1981-ben elfáradtak és felosz...
Erről a bizonyos armadáról azt érdemes tudni, hogy nem spanyol, de még csak nem is hajóhad. Mond még valakinek bármit is az a név, hogy Peter Langer? Vagy finomítsak rajta és legyen inkább Pete Lancer? Na?... Bezony, ez Stormwitch-gyanús, nem igaz?
Finom prog rock kiadvány ez, mégpedig amolyan IQ-szerűség (most nem az agyfunkciókra céloztam, hanem a hasonnevű zenekarra). Nem is véletlenül. A 80-as évek közepe óta muzsikáló angol csapatban ugyanis két olyan arc is játszik, mely a kult prog rock IQ-ban is tevékenykedik (Martin Orford billentyűs és John Jowitt bőgős). Az elmúlt évtizedben a zene...
Megjöttek a trappmesterek s velük egy nyájra való sárkány, kardos-vértes csaták, daliás hősök, kétlábdobok, vegyeskórusok és szpídes nyargalások. Vagyis ez egy afféle klasszikus, himnikus, epikus power album. Hammerfall rajongók, előre!
Olyasmi ez a zene, amihez nagyon hangulat kell. Ha épp depressziós vagyok, tuti kivágom az ilyet, neki a betonfalnak, wazz, idióták, broáf. De közben meg tudom, hogy sokszor vagyok idióta én is, amikor Hollószínházra, Uhrin Benedekre vagy hasonló őrületekre vágyom: na, ilyenkor tökéletesen beleillik a fent említett sorba a FRL.
Szintén Chiléből érkezett cd, a csapat amerikai, és már az első hangoknál sejtettem, hogy ez tetszeni fog. Az a fajta New Orleans-i sludge/doom metal (vagy mi a tök a rendes neve ennek a stílusnak), amit mondjuk a Brand New Sin képvisel (legalábbis őket kedvelem perpill a legjobban a Down mellett). Igaz, a zenekari infólapon US heavy-power metal ál...
A jól csengő Dream Evil név mögött nem más bújik meg, mint maga Fredrik Nordström, minden svéd albumok varázslója és atyja, a maga kis Fredman stúdiójával. A csapatban Fredrik maga pengeti a húrokat, mi több, a billentyűkön is az ő ujjai pilinckáznak. A dobos az a Snowy Shaw, akinek neve ismerős lehet mindazok számára, akik kedvelik King Diamond, i...
Az előző The Forsaken anyag nagyon bejött Tóth "Björn" Balázs szakíró kartársnak, neki való zene ez, jó svéd dallamos death metal. Sajnos mostanában kevés időt tud szakítani az írogatásra, így rám hárult a feladat, hogy ismertessem az új lemezt. Nem is lesz annyira alapos és részletes, mintha Balázs írta volna, valahogy az én fejemben nincs benne a...
Na, ezek aztán jól kiszúrtak velem! Elérték, hogy habzó szájjal kelljen végighallgatnom egy alapvetően nagyszerű albumot. Ehhez pedig nem kellett több, mint a kiadónak az a bájos, előrelátó, másolásvédő gesztusa, hogy az album teljes egészét telepakolja kb. egy percenként ismétlődő, elektronikusan kluttyogó zörejjel, ami teljesen élvezhetetlenné te...
Egyenesen Chicagóból érkezett az I Decline cd-je, a dobos, John Doyle küldte el idei lemezüket recenzióra. A legjobb az lesz, ha idézek a levelükből, melyben ennyit írnak magukról: "Az I Decline négy szenvedélyes, tesztoszteronnal teli, kínai negyedbeli lakos, akik keverik a szónikus riffelést és a megkapóan trükkös ritmusokat az old-school rock ere...
Kaptam egy csinos, lilás-kékes árnyú borítót, óceánnal, csillagos égbolttal és villámokkal. Miután kinyitottam ezt a szépséget, meglepetésemre egy másolt korong mosolygott rám. Ez még nem lenne nagy baj - ám sajnos a kis füzetecske hiányzik belőle. A szövegekben így nem tudok elmélyedni, de annyi baj legyen.
Nem mondanám, hogy a demójukkal levett a lábamról a Hopika. Erre most már teljes lemezanyaggal leptek meg. Nos, jöjjön, aminek jönnie kell. A zene... nos, így lehet "magyar metalosan" Linkin Parkot játszani. Két demós dal itt is megtalálható, a cd gyengébb pillanatai közé tartoznak...
Ahogy a Gantz korongja is, ez a kiadvány szintén különleges csomagolást kapott, kihajthatós keménypapír tok, kék, fekete és fehér színkombinációval, külön papírdarabkákon a szövegek, infók, melyeken inkább gyerekrajzokra emlékeztető fura grafikákat helyeztek. Kimondom, bénák a rajzok nagyon. Összességében inkább érdekes, mint szép. Viszont a dalszö...
Hülye egy helyzet. Mikor a cd megérkezett, még híre sem volt annak, hogy ez lesz a Da Capo búcsúja. Aztán eltelt egy-két hét, és megtudtam, hogy a Da Capo, mint olyan, befejezte ebben a formában a ténykedését, viszont Kozó Tamás (gitár), Csörnyi Róbert (basszusgitár) és Göllicz László (dob) a Stonehenge-ből korábban kivált Bátky "BZ" Zoltán énekess...
A Haste emlékeimben ezidáig egy középszerű hardcore csapatként létezett. Valamelyik előző lemezük meg is van, de nem hallgattam agyon, ha ennyire nem ugrik be a zenéjük. Mikor megérkezett a cd, már az gyanús volt, hogy egy fehér alapú, az átlagtól (hardcore és metal egyaránt) nagyon eltérő, egyszerű, de ízléses borító takarja a lemezt.
Az Eidolon nem kispályás a maga területén: immáron hatodik anyagukat szórják szerte a világon, terjesztvén komplexnek nevezhető, rettentő szigorú és érzelmeket nem tűrő speed/heavy támadásaikat.
Enyhén szólva kiolvashatatlan logó (de legalább nem cirkalmas), na jó, ez még tetszik is, már a borítón látszik, hogy valami művészkedni akaró zenekarról van szó. Az infólapjuk úgy indul, hogy öt év után végre itt a második lemez. Jaj, de minek?.. És milyen lehetett az első?
Eléggé meg bírt tetszeni a Chimaira első lemeze, reméltem nagyon, hogy nem mennek trendi irányba, hanem. Mázlim van. Mert beletaposnak a földbe a második cd-vel, így egyszerűen. Azzal az extrém/death/kicsit nu metal keverék riffekkel osztják a népet, amit odaát Amerikában sikerült kifejleszteni némely zenekaroknak. A vokalista ordít, az élete függ ...
Hihetetlenül randa színeket bírtak találni az Insane-es srácok - vagy aki a borítót csinálta - új lemezükhöz: bugyikék (!!!!) az egész booklet, no meg piros a cd korong maga. Nem mondom, hogy egy grafikai csoda a füzetke, sőt, elég hányaveti az egész. Ráadásul a kék és piros szín általában üti egymást, színtévesztőknek főleg bántja a szemét.
Atyaég! Ez aztán hibrid egy társaság! A zenekari fotó után ítélve lehetnének akár nyolcvanas évekbeli szintipop zenekar, netán gót istenek vagy akár modern Cure rajongók. A zene ehhez a külsőhöz nem illően valami hardcore/göteborgi metal/black metal keverék. Amerikai a csapat, odaát meg bármi megtörténhet mostanában.
Én annyira, de annyira reménykedtem... Az Operation:Mindcrime nagy hatással bírt anno a zenei ízlésemre, a korai QR lemezeket beszerezve értettem meg a Crimson Glory és a Lethal zenéjének gyökereit, az Empire volt maga a Zene, a Promised Land pedig egy szomorkás, de szép művészlemez. Aztán valami nagyon elromlott.
Az új nagylemezt megelőző 3 számos maxi, rajta van a hipnotikus erejű refrénnel bíró Ghost Of The Sun, telitalálat a köbön az egész dal, fájjatok hallgatók, ne csak az énekes szenvedjen mélységesen. A Criminals kevésbé dühös, viszont annál zokogósabb, persze a refrénnél.
Ha akadna tévelygő lélek, aki a Gótikus Lovagok elnevezésből netán arra tippelne, hogy a banda olyan muzsikát játszik, melynek legalább tíz százalék köze van a gótikához, hát nagyot téved! Ez az amcsi - egész pontosan Brooklyn-béli - társaság oly vénségesnek számít a töméntelen újdonsült titán közt, hogy gyökerei egészen a kilencvenes évek legelejé...
Jesszasz, de rég láttam ilyen buta borítót! Mondjuk Anglia legtrágárabb és legextrémebb zenekarától mit várjon az ember. A zenekari fotókon hol fröcsög a vér, hol néhány játékos kedvű fiatalt láthatunk, na most melyik az igazi énjük?
Titkos argentin-finn fémszövetség. Az biz a'. Mert itt van ez az Adrián Barilari nevű énekmondó, aki a távoli Argentínában tengeti napjait, mígnem egyszer csak gondol egyet és letelefonál az ideát, Finnországban láblógató Nightwish-fiúknak: Ti, öcsik, mi lenne, ha közösen bazseválnánk végre valamit?
Facebook
Twitter