Jaj nékem. Az előbb fejeztem be Michael Schenker új lemezének kritikáját, és hiányoltam belőle a germánságot (mármint képletesen ugyebár). Na, megkaptam, egy literrel ide az arcom közepébe. A Toxic Virgin ugyanis egy olyan német csapat, akik azt a fajta tipikus zenét csinálják, amit anno a Scorpions vagy a Bonfire próbált elkövetni, azaz angol-amerikai hard rockot majmoló, de mindemellett nagyonis germán mixet.
Nagy jóság ez az internet. Ha nem lenne, a következőt sikerült volna csak megtudnom a bandáról: olvashatatlan a nevük, szeretik a sátáncsillagot, és nagyon bután tudnak grimaszolni a hátsó borítón. Na de itt a Háló, és máris megtudom, hogy Mexikó szülöttei ezek a kis tréfás sátánfattyak.
Egy 1998-ban alakult olasz csapat kislemezét van szerencsém hallgatni. Az akkor még más néven zenélő csapat az azóta eltelt évek alatt átesett a szokványos korai és késői nehézségeken, majd tavaly felvették ezt a bemutatkozó 5 dalt. Most szemem az égre emelve sóhajthatnám, hogy: "már megint egy death metal lemez" (igaz, a dallamosabb fajtából), de ...
A MIBMusic válogatás cd-jét van szerencsém hallgatni, amelyen 18 különböző csapatot hallhatunk.
Az alábbi mottó olvasható a zenekar cd-jének borítóján: "Ha van élet a halál után, akkor nincs halál és ha a halál nem létezik, akkor nincs élet." Majd szimfonikus nyitánnyal kezd a lemez, de az intro utáni dalban jön a gitár meg a többi hangszer és a károgás is. Tehát black metal.
Na lássuk csak, hogy mit is művelt az utóbbi időben (kb. 3-4 éve) önmaga paródiájává, illetve a TV2 hivatásos nevettetőjévé vált csapat. A válasz egyszerű: nagy rakás szart produkáltak. Én nem várok tőlük rockparódiákat, hisz abból már mindent ellőttek és sajnos a mai magyar rockzene nincs olyan helyzetben, hogy nagy slágereket termeljen ki, a mind...
CC helyett DD. Mármint Coal Chamber helyett DevilDriver, melyben Dez Fafara új zenekarát üdvözölhetjük. Miután megunta a CC-vel való bohóckodást, marakodást, úgy döntött, itt az ideje, hogy valami jó kis kompromisszumokat nem ismerő metalt játsszon végre. Mondjuk jó régóta lehetett tudni, hogy lesz új banda, még ha egy ideig nem is ez volt a csapat...
Néhány érdekes tudnivaló:
- a svéd srácok igazán fiatalok, 16 és 21 év közöttiek,
- a banda hét tagot számlál.
Csúnyán beleszerettem anno a Natural Born Chaos lemezbe. Itt találkozott nálam a lehető legjobban a zúzós zene a dallamokkal, a nyers energia az igényességgel, a hörgős üvöltés a fogós énekdallamokkal. Megint felnőtt egy zenekar (hüpp).
Nottinghami csapat, mondanak rájuk mindent, poszt-punk, emo, és végül is van benne minden, a punk szemtelensége, az emo pimaszságával vegyítve, plusz némi karcosság is, hogy ne csak a puhány alterosok hallgassák őket.
A banda muzsikájára egyfajta kettősség jellemző. Zakatolón, szigorúan dörgő gitárok nyomulnak elő a hangszórókból, futurisztikus effektekkel átszőve. Ugyanakkor a nóták vokális részei - főként a refrének - igen dallamosak, olykor határozottan fülbekúszók.
Újabb artikulációmentes hardcore csapat, ezúttal Dániából. Zeneileg a metalosabbak közül valók, mondhatni teljesen tipikus metalcore-t játszanak. Svédzenekaros alapriffekkel, hc-s üvöltéssel, kapkodással, dühvel. 2001-ben alakultak, 2002-ben készült ez felvétel, tavaly sikerült kiadniuk magánban. Két vokalistával dolgoznak; egy szokványos magasabb ...
Valami ismét megmozdult a felszín alatt. Lehetséges, hogy a Chargerből lesz hamarosan az undergorund egyik következő vezércsapata egy új mozgalom élén, mert a brit ötös képében a Peaceville a néhány évvel ezelőtt feloszlott Iron Monkey, az Eyehategod és a Today Is The Day-/Neurosis-vonal hagyományainak ápolóit karolta most fel.
Oké, oké, kedvelem a fehér alapú borítókat, de ami sok az shock! Ez a lepedőbe csavart, barna ragasztószalaggal áttekert csonkolt hullás kép inkább szánalmasan béna, mint ijesztő, netán shockoló. A Denata három taggal bír, svédek, old-school thrash zenét játszanak (inkább a német vonalat), amiért nekem már elvből illene lelkesednem.
Gyászolt az összes magyar hc-kedvelő, mikor a Newborn feloszlott, és szerintem senki nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan itt lesz az új csapat, lemezzel, ráadásul korrekt külföldi kiadóval, turnéval, meg ami szem- s szájnak ingere. Vagyis aki ismeri a csapat motorját, Jakab Zolit, az sejthette, hogy nem fog toporogni és egy szoba sarkában sajnál...
Retro lemez ez a javából sok jó és pár rossz értelemben. A jó egyértelműen a zene maga: A Lethal, Crimson Glory, korai Queensryche és némi Judas Priest egyveleg a nyolcvanas évek végére repít vissza, amikor a legendás Transcendence vagy Programmed lemez csendben megteremtett egy új stílust. Akkoriban még ugyan techno-metalnak vagy techno-thrashnek ...
Változnak az idők. Manapság már egy otthoni nyomtató, valamint cd író segítségével is lehet albumot kiadni, aminek színes a borítója, és van rajta tizenakármennyi dal. De ettől mindez még nem lesz ALBUM.
Mit ne mondjak, egyáltalán nem ilyen zenére számítottam a borítókép alapján. Hősies true metal helyett dallamos deathet játszik a feltehetően német nemzetiségű csapat. Az infólap német sorokat tartalmaz, amiből nem sokat értek, de nincs is túl sok infó rajta, szóval nem vesztettem semmit, annyit azért ki tudtam bogozni, hogy '99-ben alakultak, tagc...
Lebabáztam. De nem csak úgy egyszerűen ám, hogy fájások, kitolási szakasz, miegymás. Rögtön ikreket szültem! Sőt, trikreket! Ehhez csupán annyi kellett, hogy meghallgassam az új B.O.P. albumot. Színtiszta, tömény, kőkemény, komplex power az első hangtól az utolsóig. Ezzel voltaképp mindent el is mondtam róla.
A sok vitát kiváltó, 97-98 óta tartó, ún. metal revival egyaránt hozott pozitív és negatív változásokat a rockzene belső világában. Az azonban mindenképpen örvendetes tény, hogy a számtalan középszerű Helloween/Gamma Ray (sőt, ma már Hammerfall- és Rhapsody-) klón és "kínosan true" viccbanda mellett jó néhány, értékes dolgokat produkáló csapat is f...
Magyar Iced Earth-ként emlegették páran a Morpheust, így vártam már, hogy belehallgathassak a debütáló korongjukba. Egyszer még egy régebbi Szigeten láttam egy fellépésük pár percét, akkor még Nachladal István énekelt a csapatban, nem is rosszul. A lemezen már Könnyű Tamás a vokalista, kicsit féltem a váltástól, de annyira nem kellett, jó hangú, ma...
Kissé megrémültem, mikor a kezembe kaparintottam az új Sepultura cd-t, a borítója enyhén szólva gyenge, buta hevenyészett rajzokat pingált egy Derek Hess nevű illusztrátor, aki több neves rock/metal zenésznek dolgozott már.
Legelébb is a tények: eme ötösfogat finomságát az adja, hogy tagjai közt olyan arcok bújnak meg, mint Emppu a Nightwishből és Jani a Sonata Arcticából. Rémlik valami?... Ám álljunk meg itt egy figyelmeztetően magasba lendülő ujj erejéig.
Hála az égnek, a Deftones sosem adott ki eddig két egyforma lemezt. Most sem ismételték önmagukat. Be kell vallanom, a kissé elszállósra sikerült White Pony után nem ilyen lemezre számítottam. Mármint azt hittem maradnak a szelídebb ösvényeken. De nem egészen. Ami nem baj.
A Defecation, mint olyan, eddig sikeresen elment mellettem, pedig 1987-ben alakultak és olyan legendás nevek alkották, mint Mitch és Mick Harris, akik nevük egyezősége ellenére nem egy apától lettek fogantatva. Mondjuk annyira nem csodálkozom, hogy nem véstem be a zenekar nevét a memóriámba (a Meathook Seedét ellenben igen), mivel egy darab album é...
Minden évben pirosbetűs ünnepnap számomra, amikor kézbe vehetem Tilo Wolff legújabb csodáját. Idén sincs ez másképp... A koncepció mit sem változott. Megmaradt a kezdetek óta kidolgozott fekete-fehér világ a külcsínben. Ami ellenben a belsőt illeti...
Barátságtalan Nuclear Blastes, papírtokos promó cd tok, rajta egy randa gép-koponyával. A hátlapon négy marcona cyber-rocker úgy néz rám, mintha digitális hentesbárddal akarnák kinyírni a nem létező kutyámat. Tyühej.
Facebook
Twitter