Minden évben pirosbetűs ünnepnap számomra, amikor kézbe vehetem Tilo Wolff legújabb csodáját. Idén sincs ez másképp... A koncepció mit sem változott. Megmaradt a kezdetek óta kidolgozott fekete-fehér világ a külcsínben. Ami ellenben a belsőt illeti...
Barátságtalan Nuclear Blastes, papírtokos promó cd tok, rajta egy randa gép-koponyával. A hátlapon négy marcona cyber-rocker úgy néz rám, mintha digitális hentesbárddal akarnák kinyírni a nem létező kutyámat. Tyühej.
Digipack kiadvány, a Souvenirs lemezt előzte meg. Multimédiás, audio dal viszont csak három van rajta, noha az első rögtön 16 perces. A "sárga" lemez óta nem lepődök meg semmin, ezen sem.
Milyen dolog már egy Moldova könyv után címet adni a lemeznek, kitalálni hozzá egy szöges dizájnt, a cd tokba egy igazi szöget is belerakni, összehozni egy utrabrutál hangzás, meg persze olyan 11 dalt írni, amitől az embernek először és sokadszorra is koppan az álla a padlón. Milyen dolog? Ilyen.
Michael (aki nem Májkel!) Kiske ugye sokak szemében egy igazi félisten, hiszen a Helloween pacsirtájaként egy stílusteremtő folyamat szerves részét képezte a csapat (és a hagyományos metal) fénykorában. Sok-sok tízezer rocker szerette meg jellegzetes, kissé dickinsonos orgánumát, és nekik köszönhetően a Keeper albumok ma már klasszikusnak számítana...
Az utóbbi évek kicsit metalosabb Biohazardja tetszett. Reméltem, a Kill Or Be Killed sem vándorol a keveset hallgatott cd-k közé. Nos, az intro utáni első dal után még nem tudtam, hogy mégis oda fog, kaotikus a dal, bár van benne húzás, a másodiknál kicsit csodálkoztam a mélyre hangolt lassú riffen, jaj, átmentek doomba, vagy mi van?
Anno a Helloween volt az egyik első olyan zenekar, amelyik metalosembert faragott belőlem. A Keeper lemezek alatt pattogzott le rólam a gyereklemezek cukros máza, együtt visítoztam Michael Kiskével (pontosabban ő énekelt, én meg akkoriban még csak visítoztam), hogy I Want Out!
Wow! Ez aztán vehemens indítás. Hm... szimpatikus első néhány másodperc. Aztán még szimpatikusabb folytatás. Atyaég, mintha egy Morbid Angelbe oltott hardcore zenekart hallanék. Ami azért nem rossz teljesítmény. A Cataract '98 óta létezik, és valamiért kimaradt eddig az életemből, pedig rémlik, mintha ajánlgatta volna valaki korábban. Súlyos hiba v...
Nem kicsit vártam az eddigi demók, és az idén látott két koncert után, hogy vajon hogy fognak lemezen megszólalni az új dalok, meg néhány régebbi együtt, normális hangzással. Nos, remekül.
Annak idején, mikor ezt a lemezt először meghallgattam, annyit tudtam elsőre kinyögni, hogy "atyaég, ezt legalább egy évig érlelni kellene, hogy írni lehessen róla". Aztán úgy gondoltam, elég lesz fél év, de végül így alakult, ahogy. Kell idő a Nothinghoz, no.
Ahhoz kétség nem férhet, hogy az egyes Matrix film zseniális volt és a hozzá tartozó filmzenealbum sem volt gyenge eresztés. A kettes mozifilm monumentálisabb, ezért nyilván dupla cd-t kell hozzá kiadni, amit egy instrumentális bevezető indít (a Linkin Park által kreált szösszenet), majd Marilyn Manson borzolja az idegeinket, egy kissé unalmas dall...
Mindjárt a címadóval nyit a holland God Dethroned, mely meglepetésemre túlmutat eddigi, azért inkább közepesnek mondható dalain. Fogós, dallamos - természetesen - ráadásul még nagyjából megjegyezhető is, nahát. A második nótában már azért elkezdenek tekerni valamelyest, de azért ott figyel olykor egy-egy húzósabb középtempós barázdabillegetésre ing...
Szeretitek a progresszív zenét? Hogy álltok az instrumentális lemezekkel? Nyitottak vagytok a jazz felé? És kíváncsiak vagytok egy tehetséges magyar zenekarra? Ha igennel válaszoltatok a fentiekre, akkor ne is olvassatok tovább, titeket nem kell győzködni, irány a boltba és szerezzétek meg ezt a felvételt.
Ez már a The Crown nevű félisten zenekar negyedik albuma, amelyet ezen a néven adtak ki, tudniillik korábban a Crown Of Thorns nevű nem éppen egyedileg viselt név volt az övüké. Hell Is Here, Deathrace King, Crowned In Terror... szerintem, mindegyik vérbeli death 'n' roll alapmű!
Waaaaaaaaaaahhhhhhhhh!!!!!!!! Így indul a lemez, és amennyire kivettem az iszonyatos hörgésből és zúzásból, németül nyomják az angol lemezcím ellenére. Megint csak skatulyázhatatlan zenét találtam, mert a death-es gyilkolással induló anyag két percen belül átváltott zongorás himnuszba, aztán vissza speed-thrash őrületbe! Én meg potyogtam egyik ámul...
Észak-Írország ködös partjairól jött ez a jó kis EP, amit először demónak néztünk, de nem. Ahogy indul az első dal, kegyetlen death metal skatulyába kezdtem beletuszkolni a csapatot, aztán egyszercsak elkezdett énekelni az ember, meg jöttek mindenféle lassulós, akusztikusabb jellegű részek. Nocsak.
Német csapat a kissé gettós nevű Busta Hoota, és a név, valamint a trendy ruhákba és baseballsatyikba burkolózott srácok a frontborítón valami hiphopmetal fogatot engedtek sejtetni. Ennek ellenére amolyan amerikai jellegű dallamos modern rock-metal szólal meg a CD-n, mintha a Linkin Park énekes részeit összekevernék a mai neo-grunge zenekarok hangz...
A metal zene megújulásának, a zene iparággá válásának tipikus példája az amerikai Linkin Park (Lincoln Park eredetileg, de így azért feelingesebb biztos). Végy egy adag zenészt akik otthonosan mozognak a metal és a modern rap berkein belül, ültess rájuk egy producert és egy brutál csillagharcos stúdiótechnikát, hogy azok a feljátszott dalokat elősz...
Öööö... öööö.... hol is kezdjem... Nyitott elmék számára ajánlott zene, ahogy azt a lemezcím sugallja, kár, hogy csupáncsak a zenét hagyták le a cd-ről. A harminc perces zajhalmaz 27 tökéletesen egyformán zsizsegő tételt tartalmaz, kalimpál a dobos - pontatlanul - a gitárosok valamit reszelnek, meg van egy hörgős, aki hörög, nyilván.
Nos, még egy tipikus amerikai death metal zenekar. Tampából. Ott már az anyatejjel ezeket a horzsoló riffeket szívják magukba a fiatalok. Nyilván.
A Los Angeles-i Tourniquet idén lépett létezésének tizenharmadik esztendejébe (hat teljes albumot, két EP-t, egy akusztikus lemezt és egy best of anyagot sikerült eddig letenniük az asztalra), de túlzás lenne azt állítani, hogy ez idő alatt az egész világ megtanulta volna a nevüket.
Mióta van szerencsém tudni a Lacrimosa létezéséről, elvakult, elkötelezett hívük, rajongójuk, istenítőjük, alattvalójuk vagyok. Előre kell bocsátanom, mert előfordulhat, hogy elragadtatom magam... Ez a vadiúj, Echos album mellé kiadott (első) single. Öt dalt tartalmaz, melyek közül kettő maga a kislemez címadója (single, illetve album változatok), ...
Keverd össze a How To... lemezt és az if_then_else elektronikus részeit, adj hozzá egy csipet fantáziát és lőn Souvenirs. Nagyon merengős, nagyon felkavaró, nagyon The Gathering. A nyitó dal These Good People már olyan szinten szétzilálja az érzelmeket, főleg mikor az egyes énekrészeket valahogy úgy keverték, mintha Anneke ott énekelne a szobában a...
A visszatérő zenekarok véget nem érő sora most az amerikai Lillian Axe-szel folytatódik. Ha létezett valaha igazi kultikus, méltatlanul elfelejtett csapat a dallamos hard rock színtéren, akkor az Axe pontosan ilyen. Fazon tekintetében egyáltalán nem lógtak ki a 80-as/90-es évek fordulójának ún. "hajbandái" közül, ám zenéjük minden volt, csak nem sz...
Ha egy banda az Örök Gyűlölet nevet viseli, ahhoz nehéz is volna mást elképzelni, mint ultratechnikás és pokoli intenzív death metal muzsikát. Eric Rutan. Ugye ismerős a név? A Ripping Corpse, majd a Morbid Angel sorait erősítette barátunk a múltban.
Elmebeteg death metal - áll a címkén. Nos, a riffek nem mondom, hogy halálmetalosak lennének az elején. Később sem. Aztán jön a vokalista és lefordultam a székről a röhögéstől. Túltesz az összes "ájgájwájrádráj didáj"-t károgó black metalistán, borzalmasan alulkeverve, tompán hallani, hogy valakinek kurvára ráejtettek valamit a lábára, és ez fáj ne...
Meg kell hagyni, ez az amerikai ötösfogat is speciális a maga módján. Amit produkálnak, lényegében retro thrash/death, klasszikus gore-, illetve grindcore hatásokkal is kiegészítve. Ha gondolatban egybegyúrod mondjuk a Slayer, az Anthrax, az S.O.D., a Carcass és a Terrorizer zenéjét, alighanem el is tudod képzelni, honnan jött és hová tart az Engor...
Facebook
Twitter