Talán nem szép dolog ilyesmit bevallani, de eléggé felszaladt a szemöldököm, amikor megtudtam, hogy egy román frontember vezette német bandával állok szemben. A klisés név és a borzalmas borító szintén nem erősítik a bizalmat a Powerwolf legénységének irányában, mint az sem, hogy a zenekarban két Greywolf művésznevű arc is muzsikál - az ilyesmi már 1985-ben is ciki volt.
Miután ezt így jól elmondtam, muszáj leszögezni, hogy a lemez messze nem olyan rossz, mint amilyenre a fentiekből következtetni lehet. Már az is pozitívum, hogy az arcok nem azt a fajta fémzenét művelik, amivel a Hammerfall áttörése óta Dunát lehet rekeszteni, vagyis nem kétlábdobtaposó, műbőrdzsekis, sikoltós germán metalt nyomnak: itt sokkal erősebb a '80-as évek US power vonalának befolyása, és az okkult, misztikus hangulat miatt helyből adja magát a Mercyful Fate, King Diamond, sőt, néhol '80-as évekbeli Black Sabbath párhuzam is, bár természetesen távolról sem közelítik meg ezen mentoraikat.
A román énekes, Attila Dorn a zenekari biográfia szerint opera tanszakon végzett Bukarestben, és tény, hogy a srác tud bánni a hangjával, még ha az nem is túl karakteres, és ezáltal néhol fel tudják turbózni a kliségyűjteményeket. Nekem valami miatt egyébként nem egyszer a Bonfire-es Claus Lessmann orgánuma ugrott be Attila barátunkról, pedig technikai értelemben véve jobb énekes nála és nem hasonlít rá annyira.
Egyébként meg vastag és teátrális billentyűs aláfestéssel megtámogatott középtempós riffek, baljós dallamok folynak ki a hangfalakból. Nincs itt semmi olyasmi, amit korábban ne hallottunk volna százszor és sokkal érdekesebb formába öntve, de a háttérben végső soron jól elszól a lemez, ha éppen olyanja van az embernek. A Powerwolf szövegeivel sem állítja túl nagy intellektuális kihívás elé a hallgatót: We Came To Take Your Souls, Kiss Of The Cobra King, Demons & Diamonds, Lucifer In Starlight és hasonló dalcímek sorjáznak egymás után.
Igazából ez nem is baj, kellenek ilyen zenekarok is, Németországban legalábbis egészen biztosan. A román metal piac viszonyaival sajnos nem vagyok tisztában, így nem tudom, Attila hazájában ezrével vásárolják-e majd a Powerwolf lemezét, de végülis millió ennél rosszabb album jelent meg az elmúlt években. Igaz, millió jobb is kapható. Szóval aki fanatikusan szereti az okkult hangulatú, sötét, abszolút hagyományőrző old school metalt, és nem kizárólag a csúcskategóriás anyagokra utazik, az bátran próbálkozhat a csapattal, aki meg nem bírja az ilyesmit, azt aligha a Powerwolf fogja meggyőzni a stílus szépségeiről.
Hozzászólások
Ennek pont az ellenkezője igaz. A Return in Bloodred óta a banda minden téren *rengeteget* fejlődött. Gyakorlatilag alig lehet rájuk ismerni, annyival profibbak ma mint 2005-ben. Értem én, hogy nem mindenki csípi ezt a nagyon hollywoodi ízű vérfarkasos-vámpíros stílust, amit felépítettek maguknak -- én magam sem állíthatom feltétlenül, hogy ennek kiemelt rajongója lennék -- de azt mondani, hogy most is pont ugyanott tartanak bármilyen téren is mint 20 ével ezelőtt, az több mint nevetséges.
Egyébként a kritika teljesen megalapozott, szerintem még sok is a 7 pont, ez a banda pontosan olyan és annyit ér ma is, mint ami itt szerepel.
A kritikáknak éppen az lenne az egyik lényege, hogy ne ess hanyatt egy produkció láttán, pusztán mert népszerű...
Írtam róluk később is, amikor egyébként vissza is utaltam erre a kritikára: https://www.shockmagazin.hu/cd-kritika/powerwolf-preachers-of-the-night
Mai fejjel a román/német illetőségre vonatkozó részt biztosan másképp fogalmaznám meg (akkor még nem lehetett tudni egyébként, ami később kiderült, de ettől függetlenül sem öregedett jól a cikknek az a része), viszont a zenéről nem változott a véleményem. De természetesen maximális főhajtást érdemelnek a céltudatosságuk ért, a víziójukért meg a belefektetett munkáért, mert utóbbit nagyon kevesen pakolják bele ennyire. Meg is látszik az eredményeken. (A Sabaton dettó ugyanez, a zenét ott sem kedvelem különösebben, de csakis tisztelet jár nekik, abszolút megérdemelten tartanak ott, ahol.)