Shock!

szeptember 19.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Strapping Young Lad: Alien

Elég sokáig ismerkedtem, emésztettem az új Strapping Young Lad lemezt, nem adta meg könnyen magát, pedig egy ideje eléggé rááll a fülem a Devin Townsend-féle őrületekre. Az is igaz, hogy az előző album, a SYL olyannyira az überzseniális kategória nálam, hogy kicsit már szkeptikusan álltam hozzá, miszerint azt korongot úgysem tudja felülmúlni a kanadai Predator.

megjelenés:
2005
kiadó:
Century Media / HMP
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

Jó pár hét elmúltával még mindig úgy érzem, hogy az SYL az Igazi, az Alien épphogy ott liheg a nyomában. Lehet csak idő kell neki, több hallgatás (amiből relatíve kevéssel rendelkezem sajnos), és majd egy év múlva esik le, hogy miért is ugyanolyan zseniális ez a cd is. Egyelőre "jól elvagyok" a lemezzel, barátkozunk, halkan meg hangosan, bár inkább hangosan érdemes hallgatni, úgy jön ki igazán az ereje.

Egy riffből már meg lehet állapítani, hogy ez bizony SYL, ez a szikár, okosan feszes riffelés kevesek sajátja. Meg ugye a vokáltémák. Itt is mindent megmutat Devin, ordít, hörög, énekel (ahogy csak a legjobbak), de ami a legjobban elképeszt: olyan szintű lazasággal bír egy karcos ordításból átmenni a finom dallamokba, amit kevesen tudnak. Élőben meg pláne. És ez a lazaság az, ami talán a legjobban jellemzi a zenét, annak ellenére, hogy irgalmatlan súlyos is mellette. A koronát meg az teszi fel az egészre, hogy ha hallgatod, 100 százalék, hogy képtelen ellenállni a testszőrzeted és meredezik felfelé folyamatosan, komolyan egy fél perces dalrészlet annyi adrenalint pumpál, mint más zenekar az egész életművével. Na, ettől is zseniális, amit művelnek.

Az sem utolsó ötlet, mikor egy-egy acsarkodós ordítás hátterében olyan kórusos vokáltémákat hallani, amiket mondjuk inkább a Type O Negative-nál szokhattunk meg. No meg a gyerekkórusos részletek sem utolsók, ugye. Ilyen zenei környezetben gyerekkórus... megáll az eszem. A Shitstorm volt az előzetes dal, amit le lehetett tölteni megjelenés előtt, és remekül jellemzi a lemezt: nagyjából ezt kapod a nyakadba: szarvihart. Néha a gitárriffek a Panterát juttatták eszembe, főleg a Vulgar lemezt (már csak azért is, mert a We Ride elég egyértelműen Fucking Hostile riffileg, felépítésileg, és mind a két dal ugyanúgy széttrancsíroz secperc alatt), nem mellékesen itt is és ott is van egy-egy Love címet viselő dal, ami fenekestől fel bírja forgatni az ember romantikára hajlamos érzelmeit. Roppant súlyos, ijesztő riffelésre olyan vokáltémát bírt illeszteni Devin, amitől egy pillanatra azt hiszed mindjárt jön a rózsaszín álomfelhő (megint csak a Type O-t kell említenem, teljesen Peter Steele-féle dallamokat hoz Townsend), aztán egy másodperc alatt két tonnás kalapácsot zúdít a fejedre. A szerelem már csak ilyen.

A Possessions is egészen elmebeteg ötletekből épül fel, egy slap-basszus ütemen alapszik, és ezen tornyosulnak a monumentális riffek, megfejthetetlen háttérzajok (bár lehet csak valami óvodába raktak be egy mikrofont), a végén szinte táncolni lehetne rá... ha ez nem SYL lenne. Ez után meg képesek egy akusztikus gitáros dalt rakni a lemezre, Pink Floydra emlékeztető vokáltémával. Beteg... A Mega Bulldozer elejéről a Primus ugrott be, de csak amíg nem jönnek a gitárok jól az arcunkba. Az egyik legelborultabb dal a cd-n, szinte kínzó már. És Devin az egyik, akinek meg tudom bocsájtani, ha h-val töri a sorokat egy nagyobb ívű dallamban (a másik Ian Astbury). Ha káoszt akarsz, hallgasd meg a Zen címet viselő fertelmet. Pont. Az utolsó tétel a maga majd 12 percével felejthető, zaj, recsegés, elmebaj. Nem is ők lennének, ha nem tornáztatnák a tűrőképességünket.

A dalok meg csak jönnek-jönnek, a Meshuggah lehengerlő energiájával vetekszik az egész, sőt. Arra azért vigyázni kell, hogy fáradtan ne hallgassa az ember, mert hajlamos energiát kiszippantani is, nem csak adni. Gene Hoglan meg egészen biztos ufo, ember így nem tud dobolni, az hétszentség. Ha eljő a világvége, hallgass SYL-et, tökéletes aláfestés lesz a pusztuláshoz. Félelmetes és egyben könnyed arculcsapása ez mindennek, ami metal. Nem tudok maximumot adni rá, az előző album még mindig egy picit jobban bejön, így egyelőre ez kilences nálam, aztán ki tudja, év végén hol landol.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.