Shock!

október 25.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Loits: Vere Kotse Kohustab

Pogány black metalt játszik a Loits, ráadásul Észtországból származnak. Előre leszögezem, hogy most nem fogok poénkodni és a cinikus hozzáfűzéseimet is mellőzöm (legalábbis igyekszem). Naszóval. Szögezzük le előre - ahogy a csapat is leszögezi mellékelt biográfiájában -, hogy nem a nácizmust képviselik, sőt, inkább azt igyekeznek megértetni a hallgatókkal, hogy miért és hogyan került Észtország a II. világháború idején Németország szárnyai alá, és ők mennyire nem örültek ennek, illetve saját függetlenségükért akartak küzdeni. Dióhéjban elég ennyi, aki akar, utánanézhet, ez meg nem történelemóra.

megjelenés:
2004
kiadó:
Ledo Takas
pontszám:
6,5 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

A szövegek észtül íródtak, de a honlapon fent van minden angolul is, át lehet böngészni. A zene nem éppen a korai nekro black metalt követi, inkább a későbbi Satyricon vonalán halad, amit jómagam is eléggé kedvelek. Néha egyszerűbb, de alapvetően dallamos témákra hörög kíméletlenül a vokalista, ez most furcsa párosítás, de ha nem ilyen buta torokhangon csinálná, hanem tényleg Hanggal, akkor a Rammsteinre emlékeztetne a stílusa. Bár néha Csihar Attila akar lenni, azt észrevettem. Nem a kevés éneklős résznél. Azok rémesen hamisak. Fájón.

Végig ezt a lazább, lendületesebb vonalat viszik végig, a végefelé hiányoltam a változatosságot, valahogy túl egyformának tűnt minden gitársikálás. Égető szükségem támadt utána, hogy olyan zenét hallgassak, amiben van valami refrén is, nem csak egysíkú gitársikamika. Ami az elején lelkesítő volt, a végére fárasztóvá vált, mintha egy hosszú dalt kellene végighallgatni. Dalszerzésileg még ráférne a csapatra pár óra a rocksuliban. A kilencedik dalban picit gyorsítanak a ritmuson, jót is tesz a zenének, viszont sajnos ez az egyik éneklős nóta, aminek hallatán visszafelé kezdett nőni a hajam, bele a fejembe.

Kicsit puritának, szinte rockandrollosak, illetve punkosak a dalok, fene tudja már mitől black metal ez, talán a gitártémák miatt, vagy a vokáltémáktól. A dobos elég egyszerű témákat üt, jobban is színesíthette volna a zenét. A végén persze van egy rejtett track, gajdolós tábortüzes, harmonikaszós nemtommi. Észt exkluzivitás, ki tudja. Vagy csak simán egy autentikus háborús nóta. A hangzás nem szakította le a fejemet, de a zenéhez illik. Bár ha jobban belegondolok, ezt a black'n rollos vonalat meg lehetett volna erősíteni dögösebb gitársounddal.

A cd kétféle verzióban jelent meg, egy húsz oldalas bookletes normál tokos, és egy exkluzív digipackos változatban, melyhez mindenféle extrát mellékeltek, szóval nem lehet panaszkodni a puritán tálalásra sem. Még a cd korong is jól néz ki: mintha bakelit lenne. Oké, nem ők az elsők, akik ezt kitalálták, de akkor is tetszik. A zenekari fotóktól viszont eldobtam az agyam. Mármint az a néhány, amit direkt ehhez a lemezhez készítettek, mintha világháborúban fotóztak volna. Korabeli ruhák, beállítások, ügyes, na. Azt már szinte csak mellékesen említem meg, hogy bár minden kiadó ilyen részletességgel, és lényegre törőn mellékelné az információt a kiadványairól, mint ahogy ezt a Ledo Takas Records tette.

A végére felemás érzéseim lettek, amilyen szimpatikus volt az elején a kiadvány, a zenei, zenészi hiányosságok mindig le-levontak pontokat a produkcióból. Ha a jövőben rágyúrnak a zeneszerzésre, talán több lehet belőlük, mint egy egzotikus csapat, valahonnan nagyon messziről.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.