Shock!

július 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Devin Townsend: Empath

devintownsend_cNem könnyű Devin Townsend-rajongónak lenni a mai szélsőségesen felpörgött világban. Persze ha a régi motorosok közé sorolod magad, talán kicsit könnyebb dolgod van, hiszen beavatottként nagyjából tudod, hogy mire számíthatsz a kanadai multihangszeres zsenivel kapcsolatban, azonban arról például elképzelésem sincs, hogy a fiatalabb generáció miként dolgozza fel Devin nagyon sokrétű, rétegzett és komoly odafigyelést igénylő alternatív, extrém, progresszív, meg még ki tudja, milyen muzsikáit.

Bevallom, első ismerkedéskor jómagam is „csak" háttérzenének raktam be az Empath-ot, hiszen – eddigi tapasztalataimra építve – mára nagyjából letisztult bennem, miként viszonyuljak Devin lassan beérő elmebajnokságaihoz, és ez a fajta gondolatmenet természetesen a friss anyag esetében is teljesen megállta a helyét. Már elsőre is nyílvánvaló volt, hogy a zenét tekintve igazából nem sok mindenben történt változás: a félreismerhetetlen melódiák, a teátrális, vastagon zengetett kórusok és a végletekig szélsőséges ritmusok ugyanúgy jelen vannak most is, ahogy eddig, a végeredmény valahogy mégis összeszedettebbnek, kerekebbnek tűnik, mint a sokszor már-már követhetetlen, józan ésszel nehezen kiismerhető korábbi Devin-agymenéseknél. Nekem sokkal szimpatikusabb például, hogy a frontember ezúttal nem esett túlzásokba a hangszerek visszhangosításaival, és ezáltal maga a hangzáskép is lényegesen organikusabb, könnyebben hallgatható lett. Bár egykori csapata, a Strapping Young Lad anno pont, a zajos kakofóniától, a széttorzított és -zengetett gitároktól volt annyira bájos, mégis úgy érzem, hogy azt a történetet jó döntés volt lezárni. (bBár „tomorrow never knows", ugye...)

megjelenés:
2019
kiadó:
InsideOut
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 21 Szavazat )

Ráadásul az Empath szinte mindegyik elődjénél zeneibb, könnyebben értelmezhető munka lett, még monumentalitása és eklektikussága ellenére is, bár persze ahogy lenni szokott, erre az ember ismételten csak hosszan tartó ismerkedés után döbben rá. A vastagon hangszerelt, a Kijevi Szimfonikusok által feljátszott nagyzenekari motívumok és a beteg ritmusokra felfűzött, nem evilági kórusok nyilván ezúttal is uralják az anyag nagy részét. Ezek most is óriási mértékben fejlesztik a hallgató türelmét, bár megmondom őszintén, a dalszövegekbe és a főhős mentális utazásáról szóló, gondolatolvasással kapcsolatos, szövevényes sztorijába még nem volt időm mélyebben beleásni magam. Mindenesetre most is érzékelhető, hogy Devin ismét elképzelhetetlenül sok energiát fektetett bele ebbe a vállakozásba, és valószínűleg mindenből a legkomolyabban ki is vette a részét. Elég, ha csak a nehezen összegereblyézhető vendégzenészek névsorára rápillantok – itt már nem csupán egy zseniális muzsikus, hanem egy komoly üzletember is felvillan lelki szemeim előtt. A három legnagyobb húzónevet, Anneke Van Giersbergent, Chad Kroegert és a régi barátot, Steve Vait azért persze érdemes megemlíteni a tengernyi kolléga mellett.

Előbbi kettő természetesen az egyik legbetegebb tételben, a mindent elsöprő szélvihar intenzitásával gyaluló Hear Me-ben (is) megkapta tökéletesen rászabott szerepét, a dal pedig már első nekifutásra is kibillentette rendeltetéséből az addig háttérzeneként funkciónáló muzsikát. Anneke angyali melódiái és bájos jelensége istennőként ragyogja be az örvénylő, pusztító alapokat, és egyben tökéletesen ellenpontozza a kakofón hangáradatot. Ha máshol nem is, itt tuti felpattan a szeme még a kora hajnali órákban álmosan ébredező, mit sem sejtő állampolgárnak is... Legfőképpen annak, akit bőrpüfölésre „kárhoztatott" a sors, ugyanis Samus Paulicelli dobosguru itt olyat villant, hogy android, vagy inkább napjainkban kifejlesztett japán muzikális robot legyen a talpán, aki le tudja követni. Mindezt a Sprite futurisztikus űrzenéje a lehető leghangulatosabban vezeti fel, de akad azért itt hagyományosabb Devin-féle pszichedeliával nyakon öntött agyfosatás is a zajos effektekkel teleszórt Genesisnek és Evermore-nak köszönhetően, valamint közönségénekeltetős slágertéma is a Spirits Will Collide képében. A tizenegy perc fölé nyúló Borderlandsben, illetve a hat tételből álló Singularityben pedig szintén tipikus és sokszor értelmezhetetlen síluskavalkád hallható, de akit még ez sem elégít ki teljes mértékben, annak ott van a bónusz CD, ahol a lemez elkészítése közben született, hasonlóan többdimenziós és bizarr demófelvételek hallhatók.

Arányosan hangszerelt, de nagyon sűrű, nehezen rögzülő anyag lett az Empath, és éppen ezért nem is nagyon szeretném túlértékelni. Lehetséges, hogy akik csak mostanában ismerkednek meg a kanadai muzsikus munkásságával, nagyobb lelkesedéssel nyilatkoznak majd róla... Nekem kicsit hiányoznak most a fogós, megjegyezhető melódiák, amik legalább akkora mennyiségben lehetnének most is jelen, mint ahogyan azokat az Infinityn vagy a Synchestrán hallottam. És van egy olyan érzésem is, hogy ez a fajta vonulat most már talán elég is lenne Devinből, szívesebben hallanék mondjuk egy Steve Vaijal közös, más jellegű produkciót, mondjuk úgy az egykori Sex & Religion bizarr stílusában tovább gondolva.

Mindezektől függetlenül az ősszel hazánkban is fellépő HevyDevyt – ha nem is hozza magával a Royal Albert Hallban látott monumentális műsort – mindenképpen kötelező lesz élőben is viszontlátni.

 

Hozzászólások 

 
#4 JR 2019-05-05 18:39
Mi a tök az a kárpátia?
Idézet
 
 
#3 Goodbye 2019-05-02 14:55
Azt hiszem, ezzel a lemezzel bebizonyította a mester, hogy a heavy metal él és virul. Jó, hogy vannak még ilyen zenészek a műfajban. Steve Vai vendégszereplés e is örömteli.

Az új Kárpátiáról mikor lesz kritika?
Idézet
 
 
#2 kamikaze 2019-05-01 11:12
Szerintem is jó. Minimum annyit érdemes róla megjegyezni, hogy a jelenlegi mezőnyben kifejezetten érdekes színfolt, mindenképpen megéri a vele való ismerkedést. Nem könnyű muzsika, viszont egyedi és minőségi. Ügyes ez a Devin!
Idézet
 
 
#1 GTJV82 2019-05-01 10:08
Szerintem meg ez iszonyúan nagy 10-es!
Nyilván ma már nem hat olyan mértékben az újdonság erejével Devin "wall of sound" hangzása, mint pl. az Infinity idejében, de ez a lemez akkor is párját ritkítja.
Ennyire öntörvényű, sokszínű, mégis zenei stíluskavalkádo t csakis ő tud létrehozni. És működik!
Van egy olyan érzésem, hogy pár év múlva ezt a lemezt Devin egyik főművének fogjuk tekinteni.
Eszméletlen!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.