Rég letűnt legendákkal, istenségekkel és vallásokkal foglalkozik a csapat, akik nevüket ugyancsak egy isten kegyelméből választották maguknak. Egyes ismertetők szerint Týr a háború, míg más források szerint az igazság istene volt. (Én az előbbire hajlok, már csupán egy God of War című nóta okán is...)
Egy Strapping Young Lad lemez mellett (vagy bármilyen Devin Towsend alkotás mellett) nem lehet csak úgy elmenni. Hiába terjengenek olyan pletykák - tulajdonképpen egy félreérthető interjú miatt - hogy ez az utolsó SYL lemez, Devin inkább pelenkázni szeretne otthon, távol a színpadi ordibálástól, ez persze nem igaz, nem az a típus, aki csak úgy abba...
Már a borító és a zenekarnév is azonnal arról árulkodik, hogy a német csapat olyasfajta modern metalt játszik, amit egyszer nagykiadóhoz szeretnének eljuttatni. És majd a csapból szeretnének folyni. A riffelés itt még egyelőre metalos, az énektémák és az énekes hangja már nem annyira, inkább hasonlít a popvilághoz, mint a rockéhoz. Olykor Dave Gaha...
Némely banda esetén akadnak olyan hagymázasra fabrikált történetek, amelyek mellett egyszerűen nem sétálhat el az emberfia. Így van ez a Bloodbound esetében is. Az egymással vérszerződéses rítus során egybekelt muzsikusok – név szerint Fredrik Bergh és Tomas Olsson – addig-addig nézgelődtek odafönn, Svédhonban, mígnem ráleltek a hozzájuk tökéletese...
Az új Slayer lemez megjelenésének időpontja rétestésztaként nyúlt hónapokon át, mindenesetre egy beharangozó EP-t megjelentettek korábban, ami nem túl szokványos ebben a műfajban jó ideje. Egy darab dalt hallhatunk rajta, amit nyilván minden jóérzésű Slayer rajongó ismer már, ez a Cult, ami milyen is? Olyan... szléjeres.
2001 őszét koptattuk, amikor először kortyoltam bele a Dühteába. Egy Hangya becenévre hallgató barátomnak köszönhettem a dolgot, aki volt olyan rendes, és átpasszolta nekem a Vol.10 névre hallgató fanzine-t, valamint annak CD mellékletét, rajta 3 csészényi dallal (Halálba hív / Az élettelen ág / Tekints a fénybe).
Jószerivel semmi infóm sincs a SDoS-ről leszámítva azt, hogy csehek és az Élysion még tavaly dobta piacra ezt a lemezüket, ami a második a sorban. Az Élysion kiadó egyébként jó ajánlólevél, hiszen az eddig általam hallott és általuk pátyolgatott zenekarok rendre színvonalas anyagokat szállítottak le, melyek minőségét csak a menetrendszerinti 2-3 cs...
Az olasz Novembre elindult anno az Opeth/Katatonia útvonalon és nem is tért le róla. Zenéjük ugyan kicsit könnyebben emészthető (mondhatni populárisabb), mint az említett két csapaté, új lemezük pedig ebből ad ízelítőt több, mint egy órán keresztül.
Meggyőződésem, hogy az újhullámos amerikai metalbandák közül a Mastodon és a Trivium mellett leginkább a Lamb Of Godra várnak még nagyon komoly dolgok az elkövetkezendő években. A virginiai ötöst sokan a metalcore vonalhoz sorolják, de aki így tesz, az nagy valószínűséggel soha az életben nem hallgatta meg odafigyelve Mark Mortonékat. Ne kerülgessü...
A Csehországból származó Negative Face kellemesen zöldes árnyalatban pompázó CD-borítóját nézegetve több dolog feltűnt, ami miatt egyrészt érdeklődve, másrészt viszont kicsit aggódva nyomtam be a muzsikát. Először is: tizenegy közreműködő muzsikus (köztük egy versmondó nagypapa) fényképe díszíti a booklet közepét, és a pár állandó szereplő mellett ...
E germán csapat azon ritka esetek közé tartozik nálam, akiknek a muzsikájába első hallatra belezúgtam és azóta is kitartóan, hűségesen ragaszkodom hozzájuk, várva-várom minden albumuk megjelenését. Továbbá, a Crematory egyike ama kevés bandának, amelyeknél fenntartás nélkül elfogadom, hogy többnyire az anyanyelvükön szólnak a rajongóikhoz. Feloszlá...
Jobbára gyanakvással állok az olyan történetek előtt, amikor azt olvasom, hogy egy zenekar megalakult 1996-ban, majd az elkövetkező hat-nyolc évben legfeljebb annyi történt velük, hogy négyszázhét tagcsere mellett rögzítettek egy-két demófelvételt. (E tagcseréknek egyébként nem kevés közük volt a Nostradameus létrejöttéhez, hisz Freddy Persson, a f...
Idestova másfél évtizede működik ez a banda, amelyet a legtöbben bizonyára azért ismernek, mert annak idején itt énekelt Ripper Owens (ex-Priest, Iced Earth, Beyond Fear). Ripper tündöklése, majd távozása után az énekesi feladatokat az egyébként gitárosi poszton ténykedő Lou St. Paul vette át, majd sok-sok évvel később végre ráakadtak a számukra id...
Eme albumon németül szerepel minden egyes szó, a dalszövegektől egészen a vonatkozó mesetörténet leírásáig. A dolog azért szomorú kissé, mert az ismertető szerint olyan műről van szó, melyben a zenekar saját, misztikus világot, kultúrát s részint még nyelvezetet is kialakított magának.
Tény, hogy a Satyricon egyfajta ikon-csapattá vált a black metalon belül, illetve mára inkább "etalon a metalon belül" - a trve blackerek úgyis sorozatban hányják magukra a fordított keresztet, ha a zenekar neve szóba kerül. Új kiadóhoz szerződtek, ami talán azt is eredményezi hosszú távon, hogy szélesebb látókörrel bíró emberek is meghallgatják ők...
Tán akadnak páran, akiknek rémlik a szomorkás történet, amelyről e svéd csapat előző albuma kapcsán írtam. A srácok leszerződtek egy talján kiadóhoz, amely aztán soha nem adta ki a bemutatkozó anyagukat, így néhány évnyi ideges körömrágás és téblábolás után hátat fordítottak nekik: s lőn csoda. A Sabaton azóta már második anyagát dobta piacra.
2004 nyarán alakult, tehát igencsak fiatal bandáról van szó, akik nem közelebb, mint Nebraska kies vidékén ténykednek. A fiúk – tiszteletreméltó módon – azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy európai jellegű speed/power metalt fognak nyomatni. Soha rosszabb választást! A népek közti jó barátság jegyében köreikbe fogadták az orosz származású Valentin ...
Nem sokat tudok a londoni Cavalarról azt leszámítva, hogy ez az első albumuk, és hogy van valami homályos brazíliai kötődésük is. Vérbeli hobbizenekarnak tűnnek egyébként, akik alighanem nem is mozognak túl sokat, erre utal legalábbis az az igen komoly információszegénység, ami a neten uralkodik velük kapcsolatban. A zenekar mindenesetre egész jópo...
A belga In-Quest tipikusan az a zenekar, amire legyint egyet az ember, amint megszólalnak az első hangok, aztán valahogy mégis benthagyja a lejátszóban, és bár egy pillanatra nem merül fel, hogy különleges vagy különlegesen jó lenne, amit hall, azért kimondottan kedvező az összkép.
Most, hogy már a csapat harmadik korongja is jó párszor végigpörgött a lejátszómban, teljes bizonyossággal elmondhatom: a Mistress nem tartozik azon zenekarok közé, akik a nagy megfejtést keresik, ők nem akarnak minduntalan ismeretlen területeket feltérképezni, újra meg újra kísérletezgetni.
Az olasz Methedras még 1996-ban alakult, majd számos tagcsere után született meg a mostani, évek óta stabil felállás. Egy EP, valamint két promo cd megjelentetése után megnyerték az olasz Battle of the Metal Bands versenyt, minek köszönhetően felléphettek a Wacken fesztiválon, valamint megjelenhetett első lemezük Recursive címmel, még 2004 végén.
A Vérvirágok egy germán kvartett, kicsit darkos, helyenként inkább rockos, mintsem metalos zenei világgal. A Dark Love Poems immáron a harmadik albumuk, létrehozásában pedig ismert név, Alex Krull is közreműködött.
Ím, egy újabb vaksi csoportosulás – ezúttal nem kardigánban. Hat finn ifjonc alkotja a legénységet, akik a tavalyi évben jelentették meg bemutatkozó albumukat. Némi késéssel ugyan, de az anyag végül lecsurgott ide, kis hazánkba, azon belül a Shock! berkeibe is.
A Dimmu Borgirt sokan szeretik lesajnáló jelzőkkel illetni bizonyos kvlt körökben, annak ellenére, hogy sokat letettek az asztalra, és a black metal bizonyos ágát olyanokkal is megkedveltették, akik a büdös életben nem fognak meghallgatni egy Bathory lemezt sem. Bár ezt valahol meg is értem.
Több helyen fanyalgás fogadta a csaknem 5 év szünet után megjelent új Rob Zombie lemezt, mondván, nem olyan súlyos, mint amilyennek lennie kellene, nekem azonban elsőre bejött a csavargókinézetű cirkuszos friss produkciója. White Zombie nyilván nem lesz még egy, ahogyan Astro-Creep: 2000 sem, ez viszont semmit sem von le az Educated Horses értékébő...
Noha van egy trendi félrefésült frizurájú kölyök a csapatban, a The Arcane Order nem a bűvös „m" betűs műfajt játssza. Hála az égnek. Még a borító is bizalmat ébresztett (nagyban teljesen pofás). A csapat pár éve még Scavengerként kezdte pályafutását, de hát ez a név már többszörösen túltelített, így a lemezre újrakeresztelték magukat.
A Madder Mortem olyasfajta zenét alkot, amit képtelenség belehelyezni bármiféle skatulyába – és ez jó. Súlyos, kicsit progba hajló (mármint előremutató, nem matekos) dalok, pszichedelikusan idegesítő hangszínekkel gitárilag, és szintén hajmeresztő énektémákkal, valahogy összességében mégis működik, sőt. Minden furcsasága ellenére a zene megjegyezhe...
Facebook
Twitter