Szerencsére csupán elvétve fordul elő, hogy elém kerül valami, amiről sajnos eleve tudom, hogy jó eséllyel nem fog tetszeni. Nem azért, mert a bandával bármi bajom van, nem szimpi a fejük, vagy efféle. Épp ellenkezőleg: egykoron nagyon is kedveltem őket. Az idő - az albumok - múltával azonban sikerrel kiöltek belőlem minden bizakodást és lelkesedést.
Ennek a cikknek már nem sokkal Tony Martin tavaly novemberi koncertje után meg kellett volna születnie, hiszen akkor jutott el hozzám a cd. Rögtön ezután rengeteget forgott a lejátszóban a cucc, de az év végi zűrös időszak miatt nem jutottam el oda, hogy megemlékezzem a műről. Most került elő újra lemez és megint csak beszorult a lakás összes zenel...
Egyre-másra rajzanak a csapatok Göröghon irányából. Épp az imént vettem ki a lejátszóból a Wolfcry korongját s máris itt tülekednek a földijeik. A Battleroar zenekar aránylag ifjú még, az öt fiú mindössze a második album kiadásánál tart. A vitézek Itáliába ruccantak át, hogy a számukra legmegfelelőbb stúdióba vackolják be magukat a felvételek idejé...
Kimondottan jó érzés, hogy az utóbbi években ismét akadnak olyan fiatal brit rock/metal bandák, akiket nemcsak a szigetország szánalmas zenei sajtója magasztal az égig bő nyállal, hogy aztán pár hónap elteltével örökre el is feledkezzen róluk, hanem tényleg jók. A sort a Lostprophets kezdte pár évvel ezelőtt, de most úgy látszik, a hozzájuk hasonló...
Amit néhány hónapja leírtam a Mezmerize kapcsán, azt most tulajdonképpen megismételhetném a testvérről írva, hiszen két azonos időben született, csak éppen fél éves különbséggel kihozott lemezről van szó.
Újabb pénzcsinálási akció a nagyméltóságú Sharon asszonytól, ugyanakkor a jobbik fajtából. Már úgy értem, a karácsonyi piacra kihozott Under Cover nagy része hallható volt a Prince Of Darkness című tavalyi Ozzy box set anyagában, tehát külön megjelentetése inkább kasza, mintsem rajongóbarát vállalkozás, ellenben aki szereti a megtépázott egészségi ...
Mi az ördögöt kezdjek ezzel a lemezzel? Igényessége előtt fejet kell, hogy hajtsak, ugyanakkor hónapok óta tili-tologatom a lemezt, képtelen voltam rávenni magam, hogy írjak róla. Bármennyire is igényes, jól összerakott meg minden, hallgatására nehezen veszem rá magam.
Mint azt a beszédes cím nyomban elárulja, bemutatkozó anyaggal van dolgunk. A Felony elnevezés egy svájci ötösfogatot rejt, akik a szomszédos Németországba rándultak át, hogy felvegyék első albumukat, méghozzá nem kisebb szakfelügyelő bábáskodásával, mint Sascha Paeth (Rhapsody, Edguy, Kamelot, stb.)
Bevallom, bajban voltam, és most is bajban vagyok, mert itt van egy album, amiről nagyon nehéz írni. Nagyon nehéz szavakba önteni azt, amit ez az izlandi együttes művel. Nyilvánvaló, hogy egy izlandi "viking metal"-ként aposztrofált zenekar nem a tömegeket akarja meghódítani, de a korábbi lemezekhez képest eléggé el is távolodtak ettől a vonaltól, ...
Nnna kérem... a Lordi elég lagymatag horror-metalja helyett végre itt van egy olyan síri hangulatú zene, amitől garantáltan a hideg fog futkározni a hátadon! Az már jót ígért, hogy a The Bronx Casket soraiban olyan zenészek találhatóak, mint pl. DD Verni és Tim Mallare az Overkillből, vagy az ex-Misfits tag Myke Hideous. Ezek után nem lehet csodálk...
Nagyon jó gyerek lehettem az idén, ha ilyen ajándékokat kapok az év vége felé Szilvitől! (Maradjunk annyiban, hogy tán nem voltam égetnivalóan rossz...) Nos, a Falkenbach voltaképp azonos a lehetetlenül elnevezett Vratyas Vakyas úrral.
A Face Down még 1993-ban alakult - Machine God néven nyomták eleinte - és arról híres, hogy itt kezdte pályafutását a későbbi The Haunted torok, Marco Aro. Eleddig két lemezük jelent meg, az első, Mindfield címmel még 1996 januárjában, amit az 1997-es The Twisted Rule The Wicked követett. Nem sokkal később Peter Stjärnvind dobos lelécelt az Entombe...
Megint egy olyan koncertlemez, aminek lehetne értelme, de a megvalósítása nem sikerült igazán. Mert ugye egy, a Doug Aldrich-ot felvonultató Killing The Dragon turnét megörökíteni hivatott felvételre biztosan ráharapnak a Dio rajongók, főleg, ha abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy látták is ezt a felállást élőben (ha nem, annál inkább).
Neal Morse nem kis zenei tudással rendelkezik. A fejében van az egész hetvenes évek progresszív zenéje, a klasszikus művek és még a popzene készítésének mikéntje is, és ezt a tudást kiválóan tudja arra használni, hogy hagyományos alapokon nyugvó, mégis mai zenét írjon. Már szinte nem is progresszív rocknak, hanem inkább prog popnak nevezném, amit c...
Kissé fenntartásokkal kezeltem azt a tényt, hogy a harminc feletti rockarcok mind odáig voltak a Sámán lemezért. Egyrészt ugye koromnál fogva még nem voltam képben a csapat fénykorában, és ugye a messziről jött emberek (esetünkben: az "idősebb" arcok) azt mondanak, amit akarnak, és ki tudja, nem a könnyes nosztalgia szépíti-e meg az emlékeket.
Hirtelen sehova nem tudtam tenni azt a nevet, hogy Chain Collector, majd némi kutakodás után kiderült, hogy ez egy norvég projekt, ahol igencsak illusztris nevek játszanak együtt. Goran Bomann gitározik (Carpathian Forest), Anders Kobro dobol (Carpathian Forest, Green Carnation, Last Call Inc.), Kjell Jacobsen szintén gitározik (Neon God) és Kjetil...
A denveri Cephalic Carnage nem tartozik a bolygó épeszű zenekarai közé, de a maguk nemében közel tökéletes, amit csinálnak. Zenéjük valahol a grindcore-ban gyökeredzik, mindegyik dalban felbukkannak a jellegzetes blastbeatek, ám az arcoknak kiváló érzékük van ahhoz, hogy miként lehet izgalmassá, változatossá varázsolni ezt a hihetetlenül durva muzs...
Iiiiigeeeeen, visszatért kis kedvencem, gumi-Adolf és olasz vibrátóbrigádja! Még mindig kedvenc kritikám az előző lemezé (Non Plvs Vltra), mely megírása közben sikítva röhögtem a másfél hangos vibrátós Halford-imitátoron, aki a promófotókon úgy néz ki, mint egy Hitlermániás vágósertés miniatürizálva...
Anno azt mondták a Ramonesről, hogy "Ramones saved Rock'n'Roll". Most a pop-rock sajtóban azt olvastam, hogy "Allister saved pop-punk".
Ilyesmi is elvétve adódik. Ugyanis még gőzerővel kagylózgattam a Divinefire előző, bemutatkozó albumát, amikor kezembe röppent ez a vadonat darab! Nagyon úgy tűnik, hogy a Jani Stefanovic-Christian Rivel párosnak igencsak beindult mind a szövegírói fantáziája, mind a zeneszerzői vénája, hisz a Divinefire első, Glory Thy Name, illetve ezen második a...
Annak ellenére, hogy sokan ajánlották már, és igen jókat olvastam erről a Brooklynból származó csapatról, a Most Precious Blood valamiért mégis kimaradt eddig nálam a szórásból. Talán azt nem is kell leírnom, hogy egy metalcore/hc bandáról van szó. A riffelés inkább metal, de a düh, agresszió, és az üvöltés az még bőven hc.
Általában a csapatok a saját nevükről elnevezett albumokkal debütálnak, ez a Mörk Gryning esetében fordítva történt; az együttes hattyúdala a Mörk Gryning elnevezésű album. Történt ugyanis, hogy a négy nagylemezt (Tusen Ar Har Gatt, Return Fire, Maelström Chaos, Pieces Of Primal Expressionism) maguk mögött tudó black metal horda vezetője és alapító...
Reggel 10-kor is rendkívül ütős bulit nyomott idén nyáron a Morgana Lefay a Bang Your Head!!!-en, ami azért nem kis dolog. Tűző napsütésben, kevés ember előtt is helytálltak, ráadásul egyáltalán nem kommersz a zenéjük, még metal mércével mérve sem.
A Soul Sirkus után itt az év másik nagy hard rock szupergroupja - ironikus módon Európában ismét a Frontiersnél találtak otthonra, Amerikában meg isten tudja csak, kijön-e egyáltalán ez a lemez. Hiába, az a zene, amire másfél-két évtizede még megteltek a világ arénái, ma az undergroundon belül is a legelszigeteltebb rétegműfajok közé tartozik, így ...
Még emlékszem, pár éve egy Bruce Dickinson, Rob Halford és Geoff Tate részvételével készülő lemez tartotta lázban a metal színteret. A nagy garral beharangozott projectből végül nem lett semmi, a résztvevők bevallása szerint azért, mert nem volt annyira különleges, mint lehetett volna, nem találta meg a maga szerepét minden hang a megfelelő mértékb...
Nagyon megrettentem a zenekarnév láttán, lelki szemeim előtt ugyanis a legszörnyűségesebb oldalranyalt hülyegyerekfrizurás indie banda képe jelent meg, de végül pozitív csalódás ért: a borzalmas elnevezés ugyanis egy teljesen korrekt modern rock'n'roll csapatot takar.
A borító alapján vérbősz black metalt sejtettem volna, ellenben a hirdetésekben George "Corpsegrinder" Fisher nevével hirdették az albumot, ismerős név, ugye? Igen, igen, a Cannibal Corpse torkáról van szó. Aki azonban egy második CC-t vár az csalódni fog; ez az album inkább egyfajta keresztmetszete a svéd jellegű death metalnak és a régi, klasszik...
Facebook
Twitter