Talán sokan nem is tudják, hogy kit rejt a szerénytelen "The Duke" (a herceg) név, azaz hogy ki az a Kid Rockra hajazó cowboykalapos ürge az év leghülyébb címét kiérdemlő lemez borítóján. Rich Ward a Stuck Mojo zenekar gitárosaként vált ismertté, becenevét pedig a rocksajtóból kapta, hiszen ha Zakk Wylde a "king", akkor hősünk a második a húzós riff-facsarók rangsorában.
A talján Linea 77 már a negyedik albumánál tart, és úgy néz ki, hogy most kerültek igazán a tűz közelébe. Az Earache megcsípett nekik egy jó kis Európa-turnét a Soulfly társaságában, amely során hazánkat is útba ejtették, aki időben érkezett a PeCsába, az hallhatta is őket. Draveczki kollega is így tett, legutóbbi élménybeszámolójában pedig elég re...
Jókora késéssel ugyan, de mégis írunk a doomster legenda csaknem egy éve kijött visszatérő lemezéről. Mert kell, muszáj, nem lehet kihagyni! A Candlemass igazi legenda, a Chapter VI lemezükig bezárólag minden anyaguk zseniális, és szerencsére a visszatérés is méltó a korábbi életműhöz. Dicsérni, magasztalni, ömlengeni meg ki nem szeret?!
A G3 rockgitár-triumvirátus oszlopos tagja 2005-ben végre újra saját stúdióalbummal jelentkezett. Ideje volt már, hisz a legutóbbi ilyen kiadvány az 1999-es Ultra Zone volt. Utána jött a turnéállomások által ihletett, beállások alatt írt és bulikon felvett dalokat tartalmazó dupla koncertlemez, ami élő hangzásával és spontaneitásával lopta magát a ...
A Sony akkorát fog szívni reményeim szerint, mint nagymamám boldogult Raketa porszívója ipari áramra kötve. Simán elengedték ezt a zenekart, szevasztok, öregek is vagytok már, meg most már a kutya se kíváncsi az ilyen igényes, rockos, dallamos nemistudommire. Kifelé, (öreg)fiúk!
Öntörvényű zene ez. Kicsit Coheed And Cambria, esetleg Tool - az előbbiekre mosolygásra késztető hangvételével, az utóbbiakra zenei megoldásaikkal emlékeztetnek. Coheedékra az ének is hasonlít valamelyest, ugyanaz a Geddy Lee-t Miki egérrel keverő mézesmázos, mégis hajlékony és érdekes orgánum röpköd összevissza a trükkös alapok fölött. 2004-ben má...
Mit lehetne írni egy olyan válogatáslemezről, amely egyébként is tökéletes lemezek legjobbjait hivatott összegyűjteni? Mondjuk, hogy tökéletes. Persze sok mindenbe bele lehet ilyenkor kötni, hol ez a nóta és miért inkább az van rajta, és ez ugyan nagyobb videós sláger volt, annak viszont szebb a szövege. Meg miért nincs kis könyvecske Alanis lábnyo...
Nem hiszem, hogy lett volna olyan album, amit jobban vártam volna, mint a részben új felállású Arcturus cd-jét - persze az új Nevermore kivétel, de ők valahogy minden körülmény mellett kivételek. Utóbbi csapat albumában nem csalódtam, sőt, így érdeklődve vettem kezembe a most már Simen Hestnaessel felálló Arcturus friss lemezét.
Német metalcore csapat - talán nem is kellene folytatnom, mindenki tudja milyen klisékből, témákból áll a Six Reasons To Kill zenéje. Ez éppen az üvöltözős fajta, amiben vajmi kevés másfajta vokálrészt hallhatunk. Rendes éneklés nincs is.
Nem mondom, hogy elárasztott volna információval a Nuke, gyakorlatilag elirányítottak a weboldalukra, ahol informálódhattam róluk. Így is tettem. 2000-ben alakultak, de csak 2003-ban kezdtek komolyabban zenélgetni. Koncerteztek mindenfelé, új dobos is került a zenekarba, aztán a Parkplatzban rögzítették ezt a négy dalt tartalmazó EP-t 2005 év elejé...
Érdekes, de engem valahogy mindig a páros számú In Flames lemezek kapnak telibe. Nincs persze probléma a páratlanokkal sem, de ha Jesper Strömbladékat támad kedvem hallgatni, akkor ösztönösen a 90-es évek egyik alap európai metal albuma, a Jester Race, a személyes favorit Colony vagy a merészsége miatt is fokozottan rokonszenves Reroute To Remain u...
Az a ritka élmény ért, hogy a csomagomban leltem egy Earache-kiadványt. Ami azért meglepő, mert a fent említett kiadó jobbára elborult bandákat gyűjt az istállójába. (Elborult alatt értem például a Deicide-Morbid Angel vonalvezetésű csapatokat.)
Kellemes meglepetésként ért az Evildoer bemutatkozó lemeze. A csapat svéd és 2004-ben alakultak, még abban az évben feldemóztak néhány dalt, hogy kiadót keressenek, ami sikerrel is járt, hiszen a Scarlet Records thrash zenékre éhes részlege le is csapott rájuk jól.
Nem meglepő módon metalcore-t játszik a Ruhr-vidékről származó Machinemade God, akik stílszerűen jómunkásembereknek is tűnnek a fotók alapján. Többnyire. A csapat 2003-ban alakult és olyan nevek mellett volt lehetőségük koncertezni, mint a Born From Pain, Caliban, As I Lay Dying, a God Forbid, tehát nem az szürke eminenciások tábora nézhette őket v...
A Neuraxis története egészen 1994-ig nyúlik vissza, akkoriban alakultak meg Kanadában, már akkor dallamos, technikás, de igen brutális death / grind zenét szabadítottak a hallgatóságra. A most tárgyalt cd dupla, illetve tripla, mert újrakiadás, hogy ne csak a tengerentúlon ismerjék őket. Mondjuk ember legyen a talpán, aki kiismeri magát az ömleszte...
Az Earache nem csak a régi lemezeit dobta piacra a kanadai Neuraxisnak, hanem természetesen az új lemezt is ők gondozzák. A 10 dalt (ebben benne van már egy intro) tartalmazó korong csupán 35 percig tart, ám ez tökéletesen elegendő, ha ismerjük, milyen töménységű, sebességű zenével riasztják el a galamblelkeket.
Ha nem lett volna Nightwish, talán senki sem próbálkozott volna két annyira eltérő műfaji sajátosság összeboronálásával, mint az operaáriák és a true / power metal. Akkor még újdonságnak, meghökkentő erejű ötletnek tűnt ez a párosítás, de egyre több az epigon, és bizony a sokadik kópia már nemhogy az eredetiség csíráját sem hordozza, de kifejezette...
Na, úgy látom, ma jókedvű kritikák jutnak nekem - influenza közepette nem is baj. Bevallom néktek töredelmesen, 16 éves korom körül én is átestem a true metal fertőzésen. Volt, ami ebből meg is maradt, és bár sokan szégyellik, én attól még szívesen emlegetem az Iron Maident, a Helloweent. Azonban van pár olyan banda, amikért tinédzserkoromban majd'...
Gótikus metal Finnországból, még a nyáltengeren innen. Búgó (darkos) énekhang, tökösen egyszerű riffek, hatásvadász, szívfacsaró dallamok, a háttérben női vokál. Már az első számmal (Colder) széttépik azok lelkét, akik érzékenyek az ilyen hangulatokra. Telesírt papírzsebkendők veszik körül a kedves hallgatót, amit nem is hagynak annyiban, mivel a m...
Lemezmegjelenés előtti single, rajta a My Twin című nóta kétszer, zseniálisan borongós borítóval (a nagylemezé még jobb). Naszóval a My Twin először ugye normál verzióban került fel, aztán jön az " opium dub" mix, ami belassultabb, kütyüsebb, még fájóbb, mint az előző, metalgitározós. Nekem az utóbbi jobban tetszett. Amúgy meg az A Perfect Circle n...
Manapság igazán nem szenvedünk hiányt a hardcore alapú zenékből. Sajnos, vagy szerencsére, ezt ki-ki döntse el saját szájíze szerint. Ezt a stílust műveli a Since The Flood kvintettje is, ám ők azért egy kis fórral indulnak a siker felé (?) vezető úton.
A belga Angel Crew nem egy nyeretlen kétévesekből álló banda, hiszen az európai hardcore-színtér olyan ismertebb zenekarainak egykori tagjait tömöríti, mint a Backfire! vagy a Length Of Time. A One Life One Sentence a második lemezük, az első Another Day Living In Hatred címmel jelent meg 2001-ben.
Nem mondom, hogy óriási bizalmat gerjesztett bennem a zenekar neve, csakhogy aztán rápillantottam a pár szavas jegyzetemre, amit a lemezcímek mellé szoktam biggyeszteni első belefülelés után, és azt láttam, hogy: "komplex death, marha jó". Így picit nyugodtabban kezdtem végighallgatni a lemezt.
A kiadó már év elején kihozott egy black/death válogatást, amelyről írtunk is, ám úgy gondolták, hogy maradt még elég puskapor, azaz méltatlanul ismeretlen banda, akikből bizony még egy válogatást érdemes kihozni – így még tavaly év végén kiadták a második részt is. Nem kellett volna annyira elkapkodni. És már készül a következő válogatáslemez...
Elég csak egyetlen pillantást vetni a norvég hármasfogat lemezének borítójára, és máris tudjuk, milyen zenét játszanak. Bizony, ez valóban jófajta, északi fekete fém, "kompromisszum-mentes" black metal, és itt ez most nem egy elcsépelt frázis. Sokan hirdették már lemezeiket ezzel a felkiáltással, azonban jogosan csak kevesek - a Tsjuder ez utóbbi k...
Nemrég Izraelből érkezett egy nagy boríték, benne két cd-vel. Már kezdtem örülni, hogy valami helyi csapatot ismerhetünk meg, tán némi egzotikumot, de csalatkoznom kellett. Európai zenéket rejtett a pack, ráadásul doom (a laaaassssúúúúú típusból) zenéket.
Az Earache kiadó sosem a könnyen emészthető zenék barátainak szánta kiadványait, a náluk létező csapatok nagy részéről a legtöbb metalrajongó is csak halvány nyomokban sejti, hogy mifélék lehetnek. Bevallom, az Alarumról én sem hallottam eddig sosem, bár nem csak azért, mert a messzi Ausztráliából származnak.
Facebook
Twitter