Az ismeretlenség teljes homályából bukkant elém a német Contradiction. Totál objektíven közelíthettem hozzájuk, ugyanis a lemez címén kívül abszolút semmi infóm sincs a bandáról. Kicsit meg is lepett a mjúzik, ugyanis ha tippelnem kellett volna, tuti tengerentúliaknak mondom őket, a zene ugyanis thrash, annak is leginkább a Bay Areára emlékeztető vonulata, még ha tagadhatatlanul vannak másfajta hatások is.
Germán csapat bemutatkozó anyagával van dolgunk. Az ötösfogat igencsak melodikus nótákat pakolt a korongra. Az intro után felcsendülő Burn down the Night tüstént bepillantást enged mindabba, ami a balszerencsés hallgatóra vár. Nulla eredetiség, klisé hegyek mind zeneileg, mind szövegileg.
Mivel nem vagyok igazán képben az európai HC-színteret illetően, a dán Barcode-ról most hallottam először, pedig ez már a negyedik lemezük - igaz, az első, amit a Nuclear Blast gondoz. Szerződtetésük alighanem a hardcore-alapú muzsikák újonnani előtérbe kerülésének köszönhető, azon belül is elsősorban a Hatebreed világméretű sikerének.
Nem kis meglepetést okozott, hogy a CD kritikák között visszakeresve egyetlen cikket nem találtam a Shadow Galleryről (lehet, hogy csak elvesztek azok az írások a magazin hálóra költözésekor?). [Egy pedig van - a szerk.] Igaz, jómagam is csak nemrég ismerkedtem meg a banda munkásságával, de abban a pillanatban meg is bántam, hogy nem tettem ezt meg...
A Such A Surge-ről még úgy 1995 környékén, a nagy magyarországi MTV-stop előtt hallottam először, amikor a zenecsatorna vad rotációban nyomta Under Pressure című bemutatkozó albumuk reklámjspotját. Akkortájt egyszer-kétszer lehetett velük találkozni a jobb sorsra érdemes Headbanger's Ballban is.
A Delta nevű formáció nem közelebbről, mint Chiléből küldi zenés üdvözletét mindazoknak, akik érdeklődnek változatos, de leginkább neoklasszikus skatulyába gyömöszölhető metaljuk iránt. A fiatal csapat bemutatkozó, hetven percnyi muzsikát tartalmazó albuma rögvest egy hosszú, több címmel ellátott bevezetővel indul.
A May Result Szerbia egyik vezető black metal csapata, nem is fiatal együttes, immár 10 éve zenélnek (2001-es Tmina című albumukról már olvashattatok ismertetőt). A fényképek alapján a feloszlott Immortal összes szegecsét és vasszögét felhasználták a srácok a megfelelő öltözködéshez (plusz még Kerry King anno levetett sündisznó csuklóvédőjéből is j...
Élcelődésre okot adó címet visel az Enthroned hatodik albuma (bár azt, hogy mi a zenekar neve, csak a Media Player jóvoltából sikerült megtudnom, a közepesnél kicsit nehezebben olvasható logo jóvoltából.). Nos, sebesen indul neki igencsak. Kalapálás, kissé alulkevert riffek, filcdanit is megszégyenítő rikács, néha kicsit emlékezetesebb témák, melye...
Gyűrűk Ura rajongók figyelem! Az entek - a tolkieni mű jóindulatú, de végtelenül lelassult, körülményes és egymás közt dörmögve-kántálva kommunikáló fa-pásztorai - igenis léteznek! Finnországban laknak és zenekaruk is van, Reverend Bizarre néven!
Uramisten. Mit várjak egy ilyen bandától? A hülye név és albumcím (kb. pottyanó vasmacska) mellé még olyan idióta dalcímek is jönnek, mint pl. JaJunk I-II, In The Kitchen, Robot World, Wife Soup. Sokáig meg sem mertem hallgatni. Aztán mégis, mert el nem tudtam képzelni, hogy mi lehet ez az egész.
Ha azt mondanám, hogy Rich Ward az utóbbi tíz év egyik legzseniálisabb metal riffmestere, bizonyára sokan egyetértenének velem, de gyaníthatóan még ennél is sokkal többen kérdeznének vissza értetlen arccal, hogy ki az a Rich Ward.
Ilyen névvel jó esetben progresszív muzsikára számítana az ember, kevésbé jó esetben "modern" grunge rockra, legrosszabb esetben alternatív álművészi rettenetre, de még véletlenül sem keresztény power metalra. Pedig ez a lemez az utóbbiból kínál egy csokorra valót és nem is akármilyen minőségben.
A Tisztítótűz lemezt követően villámgyorsan befáradt a soproni Moby Dick, hogy aztán néhány év kihagyás után egy méregerős lemezzel térjenek vissza. Megjelenése után rögtön nagy favoritommá vált a Golgota, így nem csoda, hogy igencsak kíváncsi voltam, 2005-ben mit tesz le az asztalra a nagy fehér bálna. Örök igazság, hogy nincs két egyforma Moby Di...
Kellemes súlyossággal indít az Arise cd-je (a zenekar neve nem túl figyelemfelkeltő), az első dal első fele igaz, hogy At The Gates, a refrén meg újkori Soilwork, de sebaj. Már sejthetitek, kedves Olvasók, hogy nem az egyéniség csimborasszói zenélnek mostan. Tény, hogy érzik ezt a zenei világot, tudják, mitől indul be a hallgató keze-lába, de egyér...
Dajcs nyelven szónokol valaki rögtön a korong elején (meg a végén is, tök fantáziadús intro és outro) - megnyerő indítás... A német Eisregen bizalomgerjesztő borítóval rendelkező 2004-es cd-je mintha némelyest Rammstein hatású lenne - valahogy nem ilyen zenére emlékeztem.
Ha egy "Minden Megpusztul" nevű banda "Gyűlölet, rosszindulat, bosszú" lemezét kéne hallatlanban körülírnom, biztos nem tippelnék akusztikus prelűdökre, így a gyomorrontást idéző hörgés és légkalapácsszerű zúzás nem ért nagy meglepetésként.
Megint csak egyértelmű kinyilatkoztatással kell kezdenem: Tony Iommi maga a Black Sabbath, a Sabbath pedig maga A Heavy Metal! 10 pont, szevasztok, viszlát! Kábé ennyi a lényeg ezúttal is, de afféle botcsinálta újságíróként ismét osztanom kell az észt.
Igaz, tavalyi megjelenés, de érdemes írni róla így 2005 nyarán is. Egyre ritkábban fordul elő, hogy olyan friss zenekarra sikerül bukkanni, amelyik elsőre megtetszik. Az Altered Aeon pont ilyen, noha közel sem tökéletes. A borítón ugyan az áll, hogy a svéd srácok technikás / power death metalt játszanak, no, a death metalt felejtsétek el gyorsan, h...
Manapság egyre többeknek van ideje. Sok ideje. Hosszú, felesleges órák, amikor az ember csak ül otthon, és mikor már minden sorozatot megnézett a tévében és megette az összes chipset, előbb-utóbb felbukkan a fejében a zenélés gondolata.
Tomas Bodint leginkább a The Flower Kings billentyűseként ismeri a világ - így mi is. Az előző korongja, a billentyű-orientált Pinup Guru nem igazán nyerte el a tetszésemet, annyira sosem voltam híve a fekete-fehér lapocskáknak, hogy egy teljes lemeznyit képes legyek meghallgatni ilyesmiből.
Split lemezen két metalcore csapat. Egykoron volt már egy ugyanilyen felállású split cd, ami igencsak nagy sikert aratott 2000-ben. Állítólag. Itt az ideje a folytatásnak, így 2005-ben újra e két csapat osztozkodott egy korongon. Természetesen néhány dal csak itt hallható, sehol máshol.
Egy csapat, amelyik olyan jól lenyúlta a Nevermore riffjeit, világát, Warrel jellegzetes dallamait, frazírjait, vokálmegoldásait, hogy jó sokan beszopták ezt szerte a világban és rajonganak értük. Igen, annyi az értékük, hogy kiváló mestereik voltak.
Húha, ez a cd is jó régóta hever nálam, már vagy tizenötször nekifogtam, hogy írjak róla, aztán mégsem lett belőle semmi. Pedig nem vészes, ráadásul nem is hosszú: 27 perc az egész. Viszont annál töményebb. Mielőtt bárki azt gondolná, rosszul írtam volna le a zenekar nevét, ki kell, hogy ábrándítsam, tényleg ez a cím, amit minden újságíró elátkoz, ...
A banda legfőbb különlegességét az adja, hogy Argentínából szalajtották őket. (Bár írhatnám, hogy a muzsikájuk teszi őket spécivé, de ez sajna lódításnak minősülne...) A gyerekcipőben járó angolsággal megírt, rém precíz ismertető olyasmikkel dicsekszik, hogy a fiatalok előbandaként játszottak egy "Nightwith" koncerten. Nos, váljék jobbulásukra.
Német gótikus darkos szemkifestős metal zenekar, állítólag stílusukban a legjobbak, akik 1996 óta léteznek és ha jól sejtem ez a harmadik lemezük. Az első dal nem annyira rémületes, mint vártam, súlyosnak tűnő gitárokkal megspékelt elektronikus puttyogások, a vokál olyan tipikus szenvedős gót ordítás, érdekes módon a második nóta máris egy feldolgo...
Jaj, Black Lotus a kiadó - már behúzott nyakkal, aggódva lesek a hangfalak felé. A műfaji meghatározás ez: Swan Christy zenei orgiája. Ó. Puttyogva indul a zene, a címet ismételgeti hősünk kétszázszor (Rehearsal Recording), aztán dalra is fakad, már más szöveggel szerencsére.
Tájfutó térkép és iránytű helyett álljon itt jelzésértékűen néhány vezetéknév: Olsson, Svensson, Andersson... Aki ennyiből nem talál el becsukott szemmel, harántfekvésben Svédországig, az magára vessen! A hat fővel működő Supreme Majesty immáron harmadik komplett munkáját dobta piacra.
Facebook
Twitter