Egyszerre reménykedve és félve hallgattam bele a Disturbed harmadik albumába. Reménykedve, mert a csapat eddigi két lemeze iszonyatosan betalált nálam, így hamar új kedvencet avattam személyükben. Félve pedig azért, mert a harmadik lemezt tartják mindenhol vízválasztónak, sokan jó indulás után itt rontják el, vagy lassú építkezés után épp ezzel robbannak be.
Csúcskategóriás muzsikusok által megbízhatóan hozott, vitathatatlanul kiugró minőség vagy izgalommentes stagnálás? Nehezen tudnám eldönteni, melyik foglalja össze legjobban az új, sorrendben hatodik Arch Enemy album lényegét, de tény: a két évvel ezelőtti, egyébként kitűnő Anthems Of Rebellion lemezen mutatottakhoz a Doomsday Machine zenei értelemb...
Eyehategod, késői Entombed, Superjoint Ritual - nagyjából ezekkel a nevekkel tudnám belőni a Raging Speedhorn irányvonalát. Vagyis az angol csapat amolyan igazi garázsmélyi gyűlölet-tirádákat vezet elő harmadik nagylemezén. Nem annyira mocskosak, mint az Eyehategod, nem olyan szélsőségesek, mint Phil Anselmo bandája, és nem is írnak olyan kerek dal...
Vannak zenekarok, amikben az égvilágon semmi új vagy igazán különleges nincsen, mégis egyből rokonszenvet ébresztenek az emberben, mert valami olyan nehezen megfogható pluszt nyújtanak, ami miatt az ő lemezüket megeszem, 10-ből 9 hasonszőrű zenekarét meg nem. A New Jersey-i Agents Of Man pont ilyen. Tipikusnak hangzik a név, tipikus a borító, mégis...
Nem tudom, mi volt az apropója ennek az EP-nek hat nagylemez után, de azt viszont sajnálom, hogy egyébként jó zenét játszó zenekarok hogy tudnak leragadni egy, a minimalitás határát súroló szövegvilágnál (a magyar punk r'n'r zenekarok többsége átvette a "pisi-kaki punkot" ?). A Brigád kapcsán zenében is a "nagy előd" Prosectura hatásait vélem felfe...
Újra itt van Andersen, a nagy meseíró, aki mintegy 10 évvel ezelőtt kezdte újra áldásos tevékenységét. Igaz, kimeríthetetlen fantáziája akkoriban kissé más jelleget öltött a korábban megszokottól, de a szimfonikus alapú prog metalra (is) fogékony mesebarátok hamarosan ráéreztek az újdonság ízére és keblükre ölelték a nagy meseírót.
Nyilván nem véletlen döntöttek úgy Evan Seinfeldék, hogy Means To An Endre keresztelik friss, sorrendben nyolcadik stúdióalbumukat, hiszen ők már tudták, amit pár hete mi is tudunk: ez itt az utolsó Biohazard opusz. Sajnálom a brooklyni keménykötésűek döntését, mert nemcsak az előző évtized egyik emblematikus zenekaráról van szó, hanem tinédzserkor...
Annak idején, kölyökkoromban az egyik első kimondottan metal csapat volt számomra a Helloween (az Iron Maiden után rögtön). A két "klasszikus" Keeper lemezt nagyon szerettem, volt rajta jó pár olyan dal, amik azonnal beleragadtak az ember fülébe, elég csupán az I Want Outra gondolni.
Talán emlékszik rá az Olvasó, mennyire beütött nálam a mennykő az idei Space Odyssey lemezzel. És alig telik bele pár hónap, a Fürge Ujjak svéd munkatársa, Richard Andersson billentyűvarázsló megint hallat magáról: műhelyében ezúttal egy retrospektív anyag készült, régebbi dalainak új változatait nem kisebb kaliberű arc, mint Göran Edman énekelte f...
Negyed évszázad nem semmi idő, főleg akkor nem, ha egy underground metal kiadó ünnepli 25. születésnapját. A Roadrunner számos óriási zenekarnak adott lehetőséget, hogy megmutassa magát a világnak, akik most a kiadóvezető Monte Conner ötletére összehoztak egy olyan gyűjteményes lemezt, ami mindezidáig példa nélkül áll.
Kee az az ember, aki a második korszakos Europe gitárosaként lett ismert a nagyközönség számára. Ugyan egy ideig divat volt hiányolni John Norumot, de szerintem Kee legalább annyira invenciózus és technikás gitáros, mint elődje volt. Már az Out Of This World lemez megjelenésekor megdöbbentett például a Superstitious zseniális szólója, pedig akkor m...
A Lindemann & Co. nem gatyázik. A srácok úgy döntöttek, nem kotlanak tovább azokon a dalokon, amelyek a nem is oly rég megjelent Reise, Reise album után raktáron maradtak. Ugyan minek várjanak? Csupán azért, hogy a rajongók golyvás szemmel, nyálcsorgatva kaparjanak valami újdonság után?
A finn zenekar régebbi korongjait hallgatva némi Satyricon, sőt, Samael párhuzamok merültek fel bennem, bár mások egy bizonyos Old Man's Child nevű formációt emlegettek... Mégsem kezdeném azzal, hogy egy másodrangú kópiacsapattal van dolgunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Milyen zenét játszik egy olyan csapat, akinek 4 számos lemeze 50 perc feletti hosszal bír? Szinte már hallom is a lelki füleimmel (váá, milyen jó kis képzavar...), ahogy rázendít a kórus: progresszív rock/metalt, esetleg valami ultra-bizarr, kísérletezős cuccot. Hát nem! Kérem alássan, a helyes megfejtés: doom metalt! Az...
A német csapat harmadik lemezének címét már a nyitó vonós hangminták alapján is ki lehetne találni. Bár a zene alapvetően a Nightwish, sőt, leginkább a Within Temptation által már laposra taposott ösvényt követi, egész üdítő az egzotikus nagyzenekari betétekkel és harmóniamenetekkel különlegessé tett zene.
Még valamikor a múlt század utolsó negyedében, némi hard popos kicsapongás (Pet Shop Boys) után a magyar alternatív zene felől érkeztem meg a rock és a metal kikötőjébe (de szép kép...). Néhány ilyen magyar alternatív előadó, ha mond valakinek valamit: URH, Kontroll Csoport, Balaton, Kampec Dolores, és a mostani példa szerint a legfontosabb: az AE ...
Fáradhatatlanul dolgozik a brazil gépsor. Épphogy csak megszáradt a tinta a Shaaman lemezismertetőmön, már javában dübörög az új hallgatnivaló, amely, hasonlóan Matos mesterék legfrissebb anyagához, tökéletes aláfestő zene a Copacabanán történő napozáshoz.
Tán nem túlzás azt állítani: meglepő húzással kezd a germán csapat legújabb korongján: a Stille Nacht hallatán biz' csak néztem ki a fejemből! E röpke bevezető után azonnali hangulatváltás következik. A Schneekönigin tonnás súllyal szakad, omlik ránk.
Nem tudom, hány embernek ismerős ez a furcsa zenekarnév. Nos, azoknak, akik a nyolcvanas években a felfutó ágban lévő metalbandák mellett nyitottak voltak a dallamos punk-rock bandák világára (vagy esetleg eleve punkos beállítottságúak voltak), azoknak biztosan, és máris nosztalgiázva szedhetik elő a Plasmatics, UK Subs, Angelic Upstarts bakelitlem...
Itt egy díszes társulat, akikkel mindeddig sikerült elkerülnöm a találkozást - ám ezúttal cserbenhagyott a jószerencsém. A holland banda neve jelzésértékű: női jelenlétre utal, valamint némi erotikus vonatkozásra. A címet már nem kell ennyire komolyan venni, mert vajmi kevés pogány elem található a zenében, viszont annál több klasszikus heavy, ille...
Nos, Olaszország ha nem is ontja magából a jobbnál-jobb csapatokat, mint pl. északi rokonaink (Finnországra gondolok), de nem egy klasszis csapat tört már ki Taljánföldről (Rhapsody, Lacuna Coil, Novembre, stb.). Attól tartok, a Juglans Regianak még van mit tanulnia ahhoz, hogy egy kicsit is felnőjenek az említett csapatok mellé.
Az Unearth tavalyi The Oncoming Storm lemeze simán ott volt 2004 legjobb és legkerekebb metal anyagai között. Tipikusan abba a kategóriába tartozott, ami nem tartalmaz nagy megfejtéseket, egyszerűen csak kíméletlenül kipréseli a szuszt a hallgatóból.
Sok kisebb-nagyobb zenekar próbálkozik kis hazánkban is, hogy valami újat, egyedit alkosson. Természetesen nem mindegy, hogy valaki a kommerszebb utat választja, vagy pedig az underground műfajban próbál meg értékeket teremteni. Az Ahriman ez utóbbit választotta. Talán ezért nem sikerült még szélesebb rétegekhez eljutni a zenéjüknek, pedig érdemes ...
Frontiers kiadványok esetében már megszokhattuk, hogy az ismeretlen nevek nem minden esetben takarnak új zenekart: elég gyakran van ugyanis arról szó, hogy nagy öregek dugják össze a fejüket és projektjüknek új nevet adnak.
Az Ill Nino kezd elszakadni a nu metaltól, az utóbbi időben mintha a Soulfly-t hallgatták volna sokat, legalábbis Maxék utolsó lemezeit. Legalábbis erre enged következtetni az első súlyosnak ígérkező dalban a latinos leállós prüntyi, amit nem lehet mire vélni, és igencsak elüt az egésztől.
Hihetetlenül jó érzés, ha a sok unalmas / rémségesen béna / közepes lemez között az ember rábukkan valami olyanra, ami rabul ejti. Az utóbbi idők egyik legfurcsább zenéjét rejti a Smaxone albuma, ami nem is fenemód nagy bizarrságával, extremitásával tűnik ki a többi közül, hanem egész egyszerűen úgy újszerű és érdekes, hogy mindig néhány egymástól ...
Mi lehetne az akusztikus Damnation album után következő logikus lépés? Egy gonosz hangulatú 66,6 perces album a sátánról - legalábbis Mikael Akerfeldt (Opeth gitáros-énekes-dalíró-mindenes) így határozott. Mellesleg ez az egyre szélesebb körben jól csengő nevű svéd csapat első nagykiadós lemeze, és nagyon remélem, hogy csak előnyük származik a vált...
Facebook
Twitter