Portugáliából eddig nem túl sok zenekart ismerhetünk, azonban megint itt van egy zenekar, akire érdemes lesz odafigyelni. A rémes borító miatt persze ezt a cd-t is tologattam, majd kellemes csalódásban lett részem. Nem mondanám, hogy ezek a zenészek valami hihetetlen friss, vagy korszakalkotó dolgot tettek volna le az asztalra (a szomszédos ország miatt nem használtam a spanyolviasz kifejezést), azonban amit csinálnak, azt elég jól teszik.
Már az elején le kell szögeznem: a Fall Of Serenity egy dallamos, ámde elég gyors tempót diktáló death banda, bár óvatosan beleírták a biográfiájukba, hogy nyomokban hardcore elemeket is tartalmaz a zenéjük. Valószínűleg ezt inkább az eladhatóság miatt tették, ámbátor tényleg helyenként rájuk húzható némely más skatulya is. Na jó, ahogy haladunk a ...
Izmosan indít az If Hope Dies új cd-je, amolyan lehengerlő metal ez, amiben van metalcore, némi thrash, hardcore, és ha a gitártémák eredetét nézzük, akkor bizony heavy metal is. A második nótával már kicsit visszafognak a kezdeti aprításból, ez már inkább göteborgi metal, a refrén dallamoskás - ilyen aztán túl sok nem is fog előfordulni a korongon...
1996-ban alakult a Northern Discipline a Machine Head hatására, ami olyan remekül sikerült nekik, hogy szépen egy tökéletes finn MH kópiabandává váltak. Még a bio elolvasása előtt kezdtem el hallgatni a cd-t és a második számnál hűltem el nagyon: "Hmm" - mondom - "ez kiköpött Machine Head". Akár még a dalt is meg lehetne mondani, amiről nyúltak: Fl...
Egyenesen a Föld másik feléről, Ausztráliából érkezett a Creech cd-je, annak ellenére, hogy a csapat Angliában alakult, méghozzá Northamptonshire-ben. Hiába jelentettek meg egy EP-t, és hiába kaptak jó kritikákat, a sznob angol zenei élet nem akarta befogadni és magasra emelni a csapatot, ezért tették át székhelyüket az óperenciás tengeren is túlra...
1993-ban alakult a stuttgarti Sacrificium, még thrash bandaként. Két demójuk jelent meg a kilencvenes évek közepén-végén, amit az első teljes anyag követett 2002-ben, Cold Black Piece of Flesh címmel. Az Escaping the Stupor a második lemezük, még tavaly novemberben látott napvilágot.
Nem tudom, kinek ismerős Eoin Callery neve, ő egy Ego Sum Papa nevű zenekarban zenél. Nyilván csak szűk rétegek hallgatják, de a Caveman című lemez sem lesz egy chartlistás alkotás. Nem azért, mert nem jó a zene, mert azzal nincs baj.
A Neaera előző lemeze túl sok nyomot nem hagyott bennem, rémlett, hogy gyors, tikatikás metalcore-t játszanak, nagyjából feledhető formában. Ezen most sem változtattak, gyakorlatilag bemásolhatnám ide az előző kritikát. Ilyenkor fő a feje a kritikusnak: mi a tököt lehet írni olyan zenéről, ami csupa önismétlésből áll?
Mivel a birminghami kvintett harmadik albumának (In Disgust We Trust) megjelentetésével egy időben az Earache újra piacra dobta a korábban egy kis kiadónál kihozott első két albumot, úgy illik, hogy ezekről is megemlékezzünk. Szerintem azonban méltánytalan lenne a csapattal szemben, ha a három lemezt egy füst alatt tudnánk le, úgyhogy inkább összeh...
Kicsit meglepett, hogy alig egy évvel a Section X után máris itt az új Beyond Twilight lemez, de mivel korunk elmebeteg zongoristája, a dán Finn Zierler kétszer már meggyőzött zsenialitásáról, nem nagyon aggódtam amiatt, hogy esetleg rossz lemezt készít. Később kiderült: nemhogy nem rossz a lemez, de ez lett a Beyond Twilight zenekar (mert Finn biz...
Nos, eljött ez is: Magyarország legnépszerűbb rockzenekara (és talán az egyetlen média által megtűrt metal bandája), a Tankcsapda elkészítette a Magyar Fekete Lemezt. A borító ugyanis az újjáfaragott logótól eltekintve olyan szinten fekete, hogy maga a műanyag borítás is ebben a "színben" pompázik, a korong elejével, sőt hátuljával együtt. Ügyes és...
A Totenmonddal való megismerkedésem óta félek a németül danoló bandáktól, és az Eisblut sem fogja pozitív irányba mozdítani az előítéleteimet, az tuti.
Nem köntörfalazok: nem számítottam én már semmire a Sepulturától. Akármennyire szerettem őket tinédzserkoromban, akármennyire szimpatikusak a tagok - beleértve a Max Cavalerát váltó Derrick Greent is -, egyszerűen képtelen voltam megkedvelni az utolsó három lemezt.
A Verbo Nero egy olasz black metal csapat, 1998-ban alakultak, majd sok tagcsere után a remek Chaoswave gitárosa, Henrik Rangstrup is kikötött náluk egy időre, majd ő rájött, hogy nem ez az ő zenéje. 2005-ben stabilizálódott a felállás, bár ezen EP feljátszása után otthagyta őket Sandro, a dobos. De már megtalálták az utódját.
A Lights Go Out bár nevében új, tagságát tekintve nem kezdő srácokból áll. Egyrészt a Skizoidigitalos Szabó Máté (dob) és Nagy Attila (gitár) zenél itt, majd hozzájuk csapódott Árvai Péter (ex-Dying Wish, ex-Skizoidigital) basszusgitáros és Molnár Bálint énekes. A Szeg Home stúdiójában rögzítettek hat dalt, melyből hármat egy promóciós EP-n meg is ...
Igaz, ami igaz, ennek a lemeznek a meghallgatását már elég régóta húzom-halasztom. Most azonban úgy döntöttem, hogy ha már úgyis a cseheknek szurkolok a vb-n (mire ezt olvassátok, talán már azt is tudjuk, hogy ki a világbajnok), gyűjtök egy kis erőt, és végighallgatom egyszer-kétszer ennek a cseh bandának az első CD-jét. Tudom, hogy nem szép dolog ...
A Ledo Takas kiadó a múltkor már meglepett egy elég korrekt zenét játszó pogány metal zenekarral a litván Obtest személyében, most pedig a térség egyik black metal reménységét a Dissimulationt szabadították ránk. A szintén litván zenekar 1993-ban alakult, black és thrash bandák hatására, azonban eddig túl sokat nem publikáltak: egy demón kívül csak...
A görög Ramhorn belepottyantott egy cd-t a borítékba, elküldte jól, aztán úgy gondolta, elég lesz ez információnak, nyomozzon a kritikus kedvére. Hosszadalmasan hömpölygő bevezető után indul el a zene, kicsit pattogósabbra vált az addigi funeral doomos hangulat, így már csak simán doomos lesz. Az ének meg hamis. Nagyon. Bár szerencsénkre jól a hátt...
Spanyol ötösfogatról van szó, akik második albumukkal rukkoltak elő a boldogításunk érdekében. A borítón morc ábrázatú, csuklyás rémlidércek örvendeznek egy máglya körül, melyen kellő átéléssel sikoltozó alak fetreng. Hm.
Lance King nagy kedvencem, mióta csak meghallottam a Balance Of Power Book Of Secrets című lemezét. Igaz ugyan, hogy a BOP munkásságában csak a John K énekessel készült 2003-as Heathen Machine után ástam vissza, de nagyon megszerettem Lance hangját a korábbi anyagokon. Nem csoda hát, hogy bármilyen poszt-BOP munkáját élénk érdeklődésem kíséri.
Ugyan Svédország nem a punkzenéről híresült el, mégis itt van egy stockholmi csapat, akire a dallamos, punk rock'n'roll híveinek érdemes odafigyelni.
Nos, ez az a lemez, amiről nem tudom, hogy komolyan vegyem, vagy sem. Nem tudom ugyanis elképzelni azt, hogy manapság egy zenekar úgy akarjon ismertté válni, hogy közben anyanyelvükön brekegnek a számok közben. Mielőtt valaki nacionalizmussal vádolna, hallgassa meg az albumot, ahol csekély angol szöveg mellett csehül szól az ének, és bizony az egyi...
Épp a legutóbbi Dio ismertetőmben (Holy Diver Live, talán pont ebben a frissítésben) emlegettem Craig Goldy kapcsán a Giuffria zenekart. Nos, sokan tudják, sokan nem, hogy a House Of Lords nem volt más, mint a Giuffria tulajdonképpeni folytatása, hiszen a névadó billentyűs-császár Greg Giuffria és basszere, Chuck Wright alapították a bandát Ken Mar...
Még 2004-ben jött ki a finn Kill The Romance bemutatkozó mini cd-je, ami két demo, a 2001-es For Me to Live for és a 2003-as So Goddamn Beautiful megjelentetése után látott napvilágot.
Adott egy banda Csizmaországból, amely azt találta ki, hogy játszásiból a metal műfaj, valamint a techno/elektronika áldatlan keresztezésével fog kísérletezni. Én csípem az eredeti ötleteket, azt is megértem, hogy egyes zenészek elszántan igyekeznek újítani, hátha valami poénos sül ki a dologból - de ennek a társításnak szerintem nem sok jövője van...
Félrefésült hajú tejfelesszájú kölykök hada: ki lehet találni, metal(emo)core a stílus neve. Sokan rögtön máris lapoznak tovább - de lássuk, mit rejt a lemez. Fél másodperc után éneket. Fura. Utána jön a tikatikás rész az ordítással. Tegyünk egy próbát: ha nem unom meg három dal után a cd-t, akkor még akármi is lehet belőlük. Egyelőre csak a tipiku...
"Sógoréktól" érkezett a Perishing Mankind lemeze, mely elég nehezen körülhatárolható zenét tartalmaz. Alapvetően egyfajta death/thrash alapú témákra hörögve ordít egy vokalista, mellette azonban dallamos, éneklős refrének is találhatók, melyek inkább metalcore-hatásúak. Illetve ha a mostani divatos metalcore alapját nézzük, akkor a svédmetal vonala...
Facebook
Twitter