Nos, 2005-ben is nagyjából úgy ugrálhat mindenki a Chimaira új lemezére, ahogy azt eddig tette. A srácok nem nagyon változtattak a jól bevált recepten: izomriffek, izomptempók, dühös üvöltés, oszt annyi. Mindemellett jófajta dallamos gitárszólókat is hallhatunk, ami ebben a műfajban annyira nem mindennapos, és legalább feldobja az amúgy elég hosszú...

A brit doom-zászlóvivő Cathedral (és benne Lee Dorrian) mára ikonná vált. Valami olyat csinálnak a doom metalon belül immáron 15 év és 7 stúdióalbum óta, amit mások nemigen tudnak. Nem tágítanak a jobbára belassult (bár náluk nem feltétlenül), jellemzően Sabbath-alapú muzsikától egy centire sem, de az ő értelmezésükben ebbe szinte minden belefér.

Ritkán ugrom, ha interjúlehetőségről van szó, de úgy látszik, e téren nem tartozom a szerencsés csillagzat alatt születettek közé. Tavaly a Europe-ot az utolsó pillanatban lemondta (na nem a zenekar, hanem) a szervező, az idei év nagy csalódása pedig az, hogy a Purple kiadója akkorra adott időpontot, amikor éppen nyaralni mentünk. Ráadásul, mint ut...

Különféle okok miatt lehet szeretni ezeket a derék svédeket. Ők ugyebár a nagy átalakuló-művészek. A kezdeti idők true heavy, kardlengetős, lovagos históriái után olyan profi váltást - vagy fejlődést - mutattak be, amilyenre kevesen lennének képesek a szakmában. Muzsikájuk ereje nőttön-nőtt, albumról albumra képesek voltak bivaly nóták tömkelegét o...

Bevallom - lehet, hogy előítéletekkel bírok -, már nehezen szánom rá magamat egy gusztustalan borítójú lemez meghallgatására, mert nagyjából érzem, hogy mire számíthatok (ez alól talán az egyetlen kivétel a Slayer klasszikus Reign in Bloodja). Csehország egyik undergound black metal bandája, a Carpatia pedig igazán beteges borítóval rukkolt elő.

Rendben, fogadjuk el a tényt: amikor Finnföld vodkavedelő ifjai hordákba tömörülnek, hogy haverilag összebarkácsoljanak valamit, az általában élvezetdús véget szokott érni. Nincs ez másként most sem.

Igen, szeretem a Hypocrisyt. Még akkor is, ha pontosan tudom, mennyire kiszámíthatóvá vált mára a zenekar. (Igaz a Catch 22 lemezen hallható nyilvánvaló Slipknot hatástól sok rajongó sértődötten fricskázta arrébb a cd-t, ebből visszavettek azóta.) Igen, a sci-fit is imádom.

Itt a név és a lemezcím mindent elmond helyettem: ez a kiadvány tulajdonképpen nem más, mint egy szuvenír a fergeteges februári Cornerstone koncertről. Aki ott volt, annak örök emlék marad a buli, tehát automatikusan be fogja gyűjteni - ha ismerte a bandát korábban, ha nem, olyan véleménnyel ugyanis nem találkoztam, amely szerint ne lett volna kirá...

A történet Finnhonból indul, ahol egy zeneszerző-multiinstrumentalista fószer, nevezett Jani Stefanovic (Am I Blood) addig-addig zizegett nagy magányában, míg végül rábogozta magát Christian Rivelre, aki nem más, mint a Narnia dalnoka. Együtt ültek neki, hogy közös ötleteken agyaljanak. Végül a szintén oroszlánmesés basszistával kiegészülve stúdiób...

Sok olyan zenekar működik boldogan, amelyik nem az eredetiségről híres, mégis van bennük valami, ami megfogja a hallgatót (deja vu érzésem van, mintha mostanában egyre többször kellene ilyen mentegetőzve kezdenem a cikkeket). A legtöbbre persze az ember csupán annyit mond, hogy "kellemes", ami sokat elárul: tartósan nem lesz örök kedvenc, de háttér...

Ahogy a cím is jelzi: nagy harc volt, amíg végre megjelenhetett a Remorse új lemeze. Sokszor van értelme a küzdelmeknek, kínlódásnak - nevezhetjük sorozatos szívásnak is olykor - de úgy érzem, jelen esetben megérte: olyan albumot sikerült letenniük az asztalra, ami abszolút időtálló lesz, és a hazai thrash csapatokra remélhetőleg inspirálólag hat. ...

Kissé bajban vagyok az Enchanttel. Két lemezüket ismerem, a 98-as Breaket meg a 2000-es Juggling 9 or Dropping 10-t. Kedvelem is ezeket, viszont van egy nagy bajom is velük: iszonyatosan igényes, kimunkált, remekül felépített nóták szerepelnek mindkét anyagon, de valahogy hiányzik róluk a tűz, az izgalom. Kevés a kiemelkedő pillanat, így bár hiába ...

Manapság egy borító vagy olyféleképp figyelemfelkeltő, hogy állat jó a grafikája (vagy a fotó rajta), vagy úgy, hogy a lehető legsemmilyenebb. A The Machete ez utóbbiak közé tartozik: sárga semmi, rajta a zenekarnév és a cím. Elég puritán. A srácok tikatikás svéd death/thrasht játszanak, a hozzá illő vastag gitárhangzással. Ennek ellenére finn a ze...