Igen, igen, végre! Általában szükségszerű örömujjongás tör rám, ha a súlyosabb zenék palettájáról hosszú idő után olyan hazai produkcióval van szerencsém találkozni, amely külföldön is bármikor megállná a helyét.

Jó sokáig pihent az asztalon a Törvénytelen Feketécske, azaz Blackie Lawless legújabb megametaloperájának második része. Egyszer megpróbáltam róla kritikát írni, kezdve az első résszel, de annyira csak a "jaj de régen volt a Headless Children meg a Crimson Idol" jellegű dolgokra tudtam gondolni, hogy végülis orvul "megvártam", míg Vince kollégám rá...

Megint csak egy kiváló alkalom arra, hogy teljes gőzzel hype-oljam überkedvenc műfajomat, az amerikai power metalt. A Warrior ráadásul annyira kultikus zenekar, hogy kultikus első lemezük, a kultikus 1985-ös évben megjelent kultikus című Fighting For The Earth tudomásom szerint a mai napig kultikusan nem jelent meg CD-n, ezért kénytelen voltam pár ...

A Methanolid azon kevés cd-k egyike, amelyik folyamatosan a kezem ügyében lebzsel, mióta megkaptam. Agyonhallgattatott. Sokszor érzem magam úgy, mikor egy-egy igazán igényes cd érkezik, mintha egy rakás süket embernek kellene elmagyaráznom szavakkal a hangok szépségét.

Ez az, amire nagyon kevesen számítottak: a Megadeth feltámadt poraiból, Dave Mustaine, mint egy főnixmadár, elégett és újjászületett, majd letett az asztalra egy olyan lemezt, amire méltán lehet büszke. Meg mi is. A zenészeket erre a lemezre verbuválta össze, akkor még nem lehetett tudni, ki megy vele turnézni (bár ez még most is változik folyamato...

Tetszetős, szép színekkel és formákkal csábít a Visions of Atlantis második albuma és aki egy boltban futtában belehallgat az anyagba, alighanem tüstént el is csábul, különösképp, ha Nightwish rajongó! Azonban itt álljunk meg kicsinyég...

Akik valaha is körülnéztek az itáliai zenei palettán, bizonyára beleütköztek már ebbe a névbe. Hisz a Vision Divine erős köldökzsinórral kötődik olyan "jelenségekhez", mint a Labyrinth, vagy épp Fabio Lione. Az idők során persze kész átjáróház volt a banda, Fabio is továbbállt, hogy inkább csak a Rhapsody soraiban zengedezzen, helyére pedig egy Mic...

Az a tény, hogy Victor Smolski egy nagyon profi gitáros, és hogy mesterien tudja a metal és a klasszikus zene szépségeit ötvözni műveiben, már jó ideje bizonyítást nyert az előző, Heretic címet viselő szólóalbumán (amiből mindig meg-megcsillantott valamennyit a koncerteken játszott szólóiban), és többé-kevésbé az utolsó három Rage albumon is.

Nem éppen tejfelesszájú tagokból áll a Vicious Art, hanem kipróbált zenészekből, úgy mint Matti Mäkelä gitáros és Robert Lundin dobos a Dark Funeralból, hozzájuk csatlakozott később Jocke Widfeldt hörgős/bőgős (Dominion Caligula, Obscurity) és Tobbe Sillman gitáros (Guidance of Sin, The Dead).

Jeff Waters mellől az Annihilator működése alatt kb. huszonöt zenekarnyi tag hullott ki. Sajnáltam, mikor Joe Comeau kikerült a csapatból - ráadásul az előző kritikában azt írtam, hogy úgy látszik bevált, mint énekes, hehe - aztán igazából el is vesztettem a fonalat, hogy mi történt a csapattal. Mikor megjelent a lemez, nem találtam sehol, és csak ...

Gyakran hajlamosak vagyunk előítéletekre, például azzal kapcsolatban, hogy milyenek is a vallásos emberek. Az egyik ilyen közhely, hogy zárt kis világukban élnek, nem elég nyitottak, illetve, hogy mindent csak egy szemszögből hajlandóak nézni, és csak egyetlen mérce szerint.

Sokszor érzem azt, mintha valaki egy brutális nagy péklapáttal ontaná a nyakamba a death metal lemezeket. A Vehemence a legújabb áldozatom, akik elég fiatalok még és Phoenixből valók. A Metal Blade-nél már a második lemezük jelent meg, melyet Chandlerben (nem a Jóbarátok Chandlere, na jó, ez nem is vicces), a Porcupine Stúdióban vettek fel.

Elindul a Vast lemeze, én meg azt hittem, hogy Bono, a U2 vokalistája ide igazolt át. Hihetetlenül megtévesztő! Kicsit elektro, kicsit rock, kicsit alternatív, kicsit nemtommilyen zene ez, de kellemes, érdekes. Ez a halvány U2 hasonlóság később sem tűnik el, de inkább az énekes hangi adottságai, frazírjai miatt érezhető.