Zsíregyszerű punkzene, producer Gus Chambers (Grip Inc., aki mint ismeretes, punkzenekarokban ténykedett korábban, amit le sem tagadhatna - még mindig tarajos, azt hiszem), na de itt nem csak producer, hanem vokalista is. Meg mintha a kiadó honlapján valami olyasmi állna virágnyelven, hogy otthagyta a Gripet, de erre azért nem vennék mérget.

Nem mondom, hogy imádom vadászkopónak érezni magam, amikor érkezik egy boríték, benne egy másolt cd, bármiféle felirat nélkül, na kivételesen a cd borítót mellékelték (ezt két példányban, nem értem, miért, de esetleg akit majd érdekel a zene és először emilez, lemásolom a cd-t és elküldöm).

Sosem hittem volna, hogy a Dragonheart kiadó mást is kiad, mint galoppmetalt. A név alapján még behúzott nyakkal ücsörögtem a székben, hogy megint valami frissen felfedezett olasz borzalom jön, aztán nem úgy történt. Doom ez (igaz, olasz), méghozzá az a fajta - mert doomból is van legalább négyféle - ami inkább a Candlemasst jellemzi.

Sok jó zenész van, de zseni nagyon kevés. Ráadásul a zsenik sorsa a lehető legkevesebbszer a hírnév és a siker. De talán nem is azt hajtják, talán fontosabb nekik a szakmai siker, a hozzáértők kis számú, de annál értékesebb elismerése.

1819-ben az egyesült államokbeli Nantucket kikötőjéből kifutott a 238 tonnás Essex bálnavadászhajó, melyet tizenöt hónappal később a Csendes-óceán déli övezetében megtámadott és elsüllyesztett egy feldühödött bálna. Herman Melville klasszikus regényét, az Ahab kapitány által vezetett Essex tragédiája ihlette meg. A Moby Dick a hajó pusztulásával ér...

Névváltozás, kicsit más a zene ismét, bár a lazaság megmaradt ugyanúgy, mármint ami Vicky Sundayt jellemezte mindig (ha valaki esetleg nem jött volna rá, kiről is van szó). Az intro alapján nagyon nem lehetett még sejteni, hogy milyen lesz maga a zene.

Már jól kezdődik... és még csak a borítóra pillantottam. Ilyenkor az ember ujja görcsbe rándul és vadul vésné a sorokat, hogy mit okozott eme vizuális gyönyör, de nem, csak azért sem, inkább csodáljátok Ti is. A cd-t elindítva még furcsább érzések kerítettek hatalmukba, mert úgy kezdődik a lemez, mintha végződne. Lehet jobb is lenne...

Először "vakon" hallgattam meg, ahogy a sorban következett a többi újdonság mellett. Azt hittem, egy kezdő banda bemutatkozó anyagáról van szó. Másodjára már olvastam is mellé... és hüledezve szembesültem a valósággal: de hisz ezek veteránok!

Nem mondom, hogy a borítóról bogarásztam ki a zenekar nevét, mert onnan bogarászhattam volna még egy ideig. Azt sem mondom, hogy onnan lestem le, hogy mikor adták ki a lemezt, mert az meg nincs feltüntetve az amúgy elég infószegény borítón. Ma a Butchery Music harmadik kiadványához van szerencsém, annyit tudok erről a csapatról, hogy bolgárok, a tö...

A Hopesfall is az ismeretlenség homályából bukkant elő - legalábbis számomra - a kiadó alapján sejtettem, hogy valami hardcore-szerű zenét játszanak. Ahogy megszólalt az első nóta, az járt a fejemben, hogy kicsit karcosabbra számítottam, elég langyos ez a zene, bár az tény, hogy igényes. Mint ahogy a booklet is, az valami szépséges.

Mai rockandroll termésünk másik résztvevője a Skeletor. Már elsőre szimpatikusabb, mint a Dustsucker, valahogy több a tűz, élet az első dalban. De várjuk ki a végét azért... Nem annyira karcos ebben a csapatban torok, mint az előzőleg említett Dustsuckerben, sokkal jobbak is a vokáltémák. A gitárszólók feelingesek, valahogy jobban összerakódott a z...

A spanyol nyelvű lemezcím ellenére a zenekar német, és 2001 telén alakultak. Tavaly július és augusztus között vették fel ezt a lemezt, melyen black, death és metalcore hatásokat gyúrtak össze. Mondjuk blacket nem igazán véltem felfedezni. Meglepően dallamos gitárszólókat azonban igen.

Ahogy egyre kevesebb izgalmat találok az extrém metal zenékben - tisztelet a kivételnek - úgy tetszenek egyre jobban a metalcore csapatok. Sokkal frissebbek, üdítőbbek, érdekesebbek, energikusabbak, mint sok megfáradt metalos pályatársuk. A Heaven Shall Burnről sem hallottam eddig, legalábbis a zenéjüket nem. Állítólag jók, lássuk.