Hhhhuuuuaaaaarrrrrggghhhhhh! Kábé ez a hang szakadt ki belőlem úgy tíz másodperccel a "play" gomb megnyomása után. El is mesélem, miért. Volt egyszer egy lelkes diákzenekar. El is küldtek egy lelkesedéssel telített, ám még igen sok gyerekbetegséggel küszködő demót. Volt benne valami, érdeklődve hallgattam, és úgy éreztem, meg kell hálálnom ezt a lelkesedést azzal, hogy a hiányosságokra javító szándékkal, hozzám képest türelmesen hívtam fel a figyelmet.
Ez nem egy francia divatlap címe, hanem lelőhetetlen Rolf Kasparek cimboránk legfrissebb alkotása. Rolf, miután az egója kellőképp messzire üldözött mellőle minden élő és mozgó muzsikust, jobb híján saját maga tákolja össze az albumait mostanság. Erényére legyen megjegyezve: a dobolással egyelőre még nem próbálkozik önkezűleg... Nos, az eredmény ma...
Kis vartyogós-effektezős bevezető után zakatolva nyit a Soilwork új lemeze, azonnal a címadó dallal. Szempillantás alatt kibontakozik a dallamos vezértéma, ami alá azonnal visszajön a stacatto riff is. Aztán érkezik az erőszakos versszak, majd a szárnyaló refrén, ami már másodikra dúdoltatja magát. És hiába sejtettem mindezt előre, tetszik a dolog....
Tavaly már volt szerencsém a szolnoki zenekarhoz, az előző korong kifejezetten üdítő színfolt volt a tavalyi magyar termésből. Kicsit No Doubt volt, kicsit laza Cult, máskor óvatosan pimasz fősulis zene, de a lényeg az igényes kivitelezésen, a feelinges dalokon volt, és ez a lényeg.
Basszus, a Mars Volta tényleg nagyon jó. Egy ideig kevertem az At The Drive-int, a Queens of the Stone Age-et meg a többi indie és méjnsztrím sajtó által egyaránt istenített csapatot az amerikai délről, hiába mondták oly sokan, hogy azért ne hagyjam ki őket. Ostoba voltam és tudatlan. Hamut szórok a fejemre.
Metalcore az érthetetlenül artikuláló fajtából. Dallamos refrénekkel. Floridából. Kicsit nyálasak a refrénnél, de hát MTV-n nevelkedtek, mit lehet tenni. De pont ettől hiába kidolgozottak a dallamos részek, túlságosan klisések. Bár a zene is az. Talán ha nem lenne több metalcore zenekar a világon, mint mekdonácc, akkor több izgalmat okozna ez a lem...
Az Akela zenekar fő-ordasa nehezen elvéthető művészi alterego mögé rejtőzve adta ki első saját lemezét, és ezzel szinte egy időben megítélték neki az Év Szövegírójának járó Emerton-díjat is. Kicsit rácsodálkoztam e tényre, így elhatároztam, hogy beleásom magam a Rovott a múlt szövegvilágába, hisz az általam eddig ismert, Katona László fémjelezte le...
Gene Simmons - akad vajon olyan az idetévedők közül, aki ezt a nevet nem ismeri? Aligha. Ha mégis: Simmons a KISS alapító basszusgitáros/énekese, eredeti nevén Chaim Weitz, aki 1973 óta több, mint 85 millió lemezt adott el, és saját bevallása szerint mintegy 4600 nővel volt kapcsolata élete során. Egyébiránt magyar felmenőkkel büszkélkedhet, akik a...
A Ramesseshez már volt szerencsém egy elég terjedelmes demó formájában és nem mondom, hogy belopta volna magát a szívembe. Az új anyagukon csupán négy dal szerepel, bár nem vészesen hosszúak, harminc perc az egész, illetve két video is megnézhető.
Mennyi esélye van egy féllábúnak egy focimeccsen? Kb. annyi, mint a tini-pop Liquido-nak egy rockzenére szakosodott magazinnál. Először ugye elcsodálkozunk azon, hogy egyáltalán mit keres itt, aztán kicsit sajnáljuk, mert azért láthatólag próbálkozik, de valahol végig ott kísért a gondolat, hogy miért nem kérdi meg végre valaki, hogy mi a francot a...
Nesze nekem. Kikaptam a cupákos multimilkós kérdést, mely imigyen szól: mi az ördög púpos-göcsörtös háta ez??? Előfigyelmeztetés: senkihez és semmihez sem tudom hasonlítani őket! Aki támpontot vár tőlem arra nézvést, mit érdemes beszereznie és mit nem, most épp úgy vakarhatja a búbját, miként én teszem.
Nagyon kifejező borítót kapott az ír "szabadságharcos" csapat új lemeze! A baljósan szürke égen elhúzó sötét madárraj tökéletes képi megjelenítése a 60 percnyi hömpölygő dalfolyamnak, ami a korongon vár ránk. A Primordial a kezdetek óta csak rájuk jellemző módon játssza nyomasztó hangulatú, blackes gyökerekkel rendelkező muzsikáját, és remélem, hog...
A korongon található fotók alapján bizonyosak lehetünk benne: a taljánokat ezúttal a Fashion TV szponzorálja, az új trend pedig: bőrnaci és kényszerzubi. De ez nem is meglepő, ha belegondolunk, hogy ők már valószínűleg szembesültek saját, nem túl bizalomgerjesztő CD-borítójukkal...
E finn csapattal kapcsolatban az alábbi megállapításokat teszem: 1. tökös nótákat bírnak írni, 2. tökös a megszólalásuk, 3. tökös az énekesük. Na, viszlát! Aki ennyivel nem elégedne meg, annak természetesen verselek tovább, de a lényeget a fenti pontok pöpecül tartalmazzák.
Itt egy bagázs (vagy ahogy King nevezné: ka-tet), amely egymás után köpi ki magából a megbízhatóan jó színvonalú albumokat. A Damage Done különösképp bejött nálam és nincs ez másként most, a Character esetében sem. A svéd arcok hatásos környezetvédelmi tevékenységet folytatnak, mivel igencsak tudják, mitől döglik a légy.
Észak-Karolinából érkezett a Glass Casket cd-je, most tárgyalt lemezüket 2003-ban vették fel, európai terjesztőt meg mostanában találtak. Öt tagja van a zenekarnak Kicsit tartottam tőle, hogy ismét egy kliséktől hemzsegő tucatzenekart kell végighallgatnom, de nem így történt.
Előkutattam, mit vetettem papírra (monitorra) annak idején, az előző Firewind album kapcsán és örömmel tapasztaltam: jelenlegi véleményem csaknem szóról-szóra azonos az akkorival. Ami a vaddisznóságot illeti, az a Forged By Fire anyag egészére színúgy igaz, mint a David T. Chastain által istápolt banda előző munkájára.
Elvileg mostanában jön ki az angol prog-rock csoda új lemeze, így most vagy soha, de írnom kell a 2002-es előző lemezről. Főleg, hogy majd két éve próbáltam beszerezni, és múlt héten végre sikerült hozzájutnom a limitált dupla verzióhoz. Örök hálám érte a CD Pincének!
Miután meghallgattam az új Kreatort, első gondolatom az volt, hogy kimegyek a fürdőszobába a borotvapengéért. A szövegkönyv olvasása közben hallgatni a zenét ugyanis olyan hatást vált ki, hogy még Disneyland fölött is garantáltan elsötétül az ég, ha az ember épp ott nyomatja discmanben a korongot. Terror, halál, szenvedés, azaz a szokásos Kreator-t...
Kedves képernyőnéző gyerekek! Ez az a borító, amit érdemes közelebbről megszemlélni, elnézően kuncogni egy jót, majd örökre elfelejteni. (Esetleg gonosz mód mutogatni azoknak, akiknek hosszú távú rémálmokat kívántok.) Utoljára a szomszéd kisfiú, Lajcsika irkafirkás füzetében láttam ehhez hasonlót. (Lajcsika alsó tagozatos, de már kétszer megbukott ...
Tán már a csapat neve is elegendő ahhoz, hogy ösztöneinknek engedelmeskedve északi irányba forduljunk és ráhangoljuk lelkünket bizonyos skandináv frekvenciákra - melyek ezúttal dallamos, komor/szép árnyalatokkal átszőtt, gótikus muzsikaként érkeznek hozzánk.
Black/death válogatás, mindenféle ismeretlen csapattal, változó minőségben.
Az előző RPWL lemez a kellemes hallgatnivalók közé sorolódott nálam, de annyira nem ragadott meg, hogy folyton ott legyen a kezem ügyében a cd. A mostani valahogy jobban belopta magát a szívembe, bár még mindig olyan a zenekar, mintha a Pink Floyd valamiféle modernizált hibridje lenne néha.
Ismerek valakit, aki ezt az albumot csípőből porig alázná és szanaszét fikkantaná - de most én írok róla. Én pedig mérsékeltebb és jóindulatúbb leszek a talján bandához, mert születési rendellenességből kifolyólag vajszívem van... Persze nem kizárólag az omladékonyságomról van szó: belőlem közel sem vált ki olyan erős ellenszenvet vagy fanyalgást e...
Egy dolog bizonyos: ezek az egykoron úttörő svédek ma is nagyon tudják, mit akarnak. És időről-időre gondoskodnak róla, nehogy bárkinek eszébe jusson leírni őket... A tíz nótát rejtő korong a váltakozó sebességgel zúzó-száguldó, atomikus töltetű Secrets dallal indít, amely egyben az első fülbemászó, himnikus melódiákat is meghozza a rajongók számár...
A Mago De Oz Gaia című lemezének ismertetőjében már leírtam, mennyire megtetszett ez a spanyol nyelvű, dúsan hangszerelt, folkos felhangokat sem nélkülöző, kicsit hard rockos, kicsit progos, de ízig-vérig metal zene. Valahogy azonban mégsem szereztem be ész nélkül minden felvételüket, nem kizárt azonban, hogy erre azért sor kerül a jövőben.
Egyszer volt, hol nem volt, Ohio kies vidékén éldegélt ez a Chris Matyus nevű gyerek, aki addig-addig mocorgott, mígnem felfigyelt rá a dán Intromental Management, akiknek a nevével a Manticora esetében találkoztam első ízben. A fickó összeállt egy Greg Wagner nevű dalnokkal és 2001-ben összebütykölték a Dawning című anyagot. Hogy most, 2005 elején...
Facebook
Twitter