Az Inferno zenekar kislemezként jelölte meg a cd-jét, bár először a demók közé soroltam, de akkor legyen itt. 2000-ben alakultak, első demójuk két évvel később készült, ami után tagcseréltek, ahogy az egy rendes zenekarhoz illik.



A magyar TNT hálistennek mostanára már beszüntette ténykedését, hamarosan mindenki elfelejti őket, így nem kell majd kellemetlenül éreznünk magunkat, ha ismerőseink kedvenc kérdésünkkel traktálnak majd minket ("Mit hallgatsz?"), ha az Intuition vagy a Realized Fantasies bömböl autónkból, discmanünkből.
Az olasz metal élet igazából csak a Rhapsody áttörésével kezdett igazán feléledni (94-95-ös olasz Metal Hammereimben nemigen olvastam helyi bandákról, komoly kiadókról), azóta viszont - és ennek immár 7-8 éve - a félsziget a dallamos metal igazi fellegvárává vált, a Frontiers pedig ennek vezérkarában foglal helyet. A kulcsszó náluk a dallamosság - ...
A sokak által csak svéd isteneknek hívott Meshuggah mindig képes meglepni a rajongóit. A 2002-es, pincénél is mélyebbre hangolt, nagyon komor, beteges Nothing után sejtelmem sem volt mivel rukkolnak elő legközelebb. Két évvel később az egyszerűen "I"-nak elnevezett EP -n egyetlen dal volt hallható, de az húsz percen keresztül. Akinek nem jött be a Noth...
Előfordul, hogy egy énekes nagy csinnadratta közepette beharangozza, hogy innentől kezdve csakis a családjának él, majd kilép a zenekarából. Az már ritkább, hogy valaki távozása után másfél évvel egy komplett nagylemezt írasson meg korábbi főnökével, majd világkörüli turnéra induljon annak anyagával. Az meg aztán még ennél is ritkább, hogy a régi f...
Most azt kellene mondanom, hogy Rob Rock akkora torok, hogy már csak az ének miatt is 10 pontos az összes olyan produkció, amin ő előfordul. Az igazság azonban az, hogy nem minden általa felénekelt album győzött meg maradéktalanul - érdekes módon ezek pont a dallamosabb produkciók közül kerültek ki.
Mi sem volt számomra természetesebb a kiváló koncert után, mint hogy begyűjtsem Hughes mester legújabb munkáját. Rendkívül kellemes perceket okozott és okoz most is a két Hughes-Turner lemez, Glenn bármilyen Deep Purple-ös tevékenysége, általam ismert vendégszereplései (John Norum, George Lynch lemezeken; Queen és egyéb tribute albumokon - ő viszi ...
Miután Symphony X-es kollégái, Michael Romeo gitáros és Michael Pinnela szintis alaposan lekörözték, sőt, a bőgős srác is megcsinálta félig-meddig saját bandáját James Rivera-val (Distant Thunder, yeah!); Sir Russell Allen is úgy látta, az anyabanda pihenőidejében ő maga sem elégedhet meg vendégszereplésekkel, legyenek azok bármennyire illusztris i...
Könnyen lehet, hogy ez lesz sokker pályafutásom (na nem hattyúdala, hehe, de) legrövidebb cikke. Egyfelől ugyanis tiszta szívemből gyűlölöm a válogatásokat, amelyek az esetek 99 százalékában semmire nem jók, max. arra, hogy a kiadók jól lenyúlják a közönséget, amelyből jó esetben csordogál egy kis lóvé a bandáknak. Rossz esetben pedig még nekik sem...
Jó régóta csücsül nálam a Megazetor 4 dalt tartalmazó EP-je - elnézést, hogy csak most került rá sor - akiknek szerencsétlen hangzású nevével csak az Agregator vetekedhet kicsiny hazánkban. A Megazetor és az Ad Astra között akad némi átfedés tagságilag, zeneileg nem túlzottan, hiszen itt inkább a Death későbbi, komplexebb világát követik a szemtele...
Képtelen vagyok megfejteni ezt a zenekart. Szemtelen fiatal koruk ellenére olyan ügyes nu metal (igen, a Linkin Park-féle) lemezt hoztak össze, hogy nem értem. Nem értem miért nem ismertebbek. A hangzás korrekt, teljesen szépen megdörren, sőt. Hangosan nagyon súly, ahogy megszólal. Pedig nincs is basszusgitáros, az elektronikus bigyók mindent pótol...
Még tavaly ősszel érkezett a Matrix nevű zenekar csomagja Angliából (ebből is látszik, hogy olykor elég lassan őrölnek a kerekeink, hogy csak 2005 tavaszán sikerült róla írni róla valamit, persze ha földhöz vágott volna a dolog, talán hamarabb került volna ki róla pár sor), melyhez olyan fura infókat mellékeltek, amiről egy mese jutott eszembe. Az,...
Érdekes dolgokat bírtak a Belphegor új lemezének borítójára rápakolni. Láthatunk itt valami bizarr fémszerkezet mögé csatolt bomló belű hullát, melyből kardok állnak ki, balra lent egy női korpuszt kötöztek sonkának, jobbra pedig egy férfiú vicsorog, legalábbis a negyven centis meredező fallosz miatt gondolom, hogy az. Említett testrész végéből kiá...
Őszintén szólva nemigen hozott lázba, amikor jó két éve megjelent az első Space Odyssey lemez és az volt hozzá a reklámszöveg, hogy "az az album, amit Malmsteennek és Dio-nak már rég el kellett volna készítenie". Azt lehetett tudni, hogy amolyan szimfonikus prog-powert nyom a banda, és hogy az egész projekt Richard Andersson billentyűs agyszülemény...
Talán nem szép dolog ilyesmit bevallani, de eléggé felszaladt a szemöldököm, amikor megtudtam, hogy egy román frontember vezette német bandával állok szemben. A klisés név és a borzalmas borító szintén nem erősítik a bizalmat a Powerwolf legénységének irányában, mint az sem, hogy a zenekarban két Greywolf művésznevű arc is muzsikál - az ilyesmi már...
Elég sokáig ismerkedtem, emésztettem az új Strapping Young Lad lemezt, nem adta meg könnyen magát, pedig egy ideje eléggé rááll a fülem a Devin Townsend-féle őrületekre. Az is igaz, hogy az előző album, a SYL olyannyira az überzseniális kategória nálam, hogy kicsit már szkeptikusan álltam hozzá, miszerint azt korongot úgysem tudja felülmúlni a kana...
Észtországból származik a Recycle Bin, akik enyhén szólva megleptek lemezükkel. Egyrészt maga az igényes digipackos csomagolás bizalomgerjesztő, másrészt a zene sem épp egyszerű fajta. 1999-ben alakultak, akkor még feldolgozásokat játszottak, aztán mikor a basszusgitárosuk is hozzájuk csapódott, saját dalokat is kezdtek írogatni.
Pogány black metalt játszik a Loits, ráadásul Észtországból származnak. Előre leszögezem, hogy most nem fogok poénkodni és a cinikus hozzáfűzéseimet is mellőzöm (legalábbis igyekszem). Naszóval. Szögezzük le előre - ahogy a csapat is leszögezi mellékelt biográfiájában -, hogy nem a nácizmust képviselik, sőt, inkább azt igyekeznek megértetni a hallg...