Törökország újra támad! Csodálatos kiadványt kaptunk a pasák földjéről, illetve egészen pontosan kettőt. A Y.O.C. név egy fiatalembert takar, aki elmondása szerint híres tenor énekes. Egyik "lemeze" az MP3 PROJECT címet viseli, ezen pár saját dal és jó néhány feldolgozás található... mp3 formában. Tyű.

Ez a görög banda állítólag nem kisebb bravúrral rukkol elő, mint egy vadiúj zenei irányzat létrehozásával!... A különös nevű formációnak négy rockzenész alkotja a talapzatát, akik egy tizenkét tagú, profi kórust működtetnek, kellő klasszikus, operás alapot biztosítandó a muzsikához. További említést érdemlő adat: a dobokat egy Alex Holzwarth nevű l...

Viccesnek szánom, de valójában komolyan gondolom a következő mondatot: aki nem ismeri a Twisted Sistert, az azonnali hatállyal örökre hagyja abba a Shock! olvasását és készítését, illetve a rockzenével való bármilyen foglalkozást.

Próbáltam megtudni ezt-azt az öt fiatalemberről, akik jöttek... na? na? vajon honnét? Persze, hogy Finnföldről. Meglátogattam a honlapjukat, de ott emberszabású orcák helyett mindössze korommal-sárral bekent fejű, üvöltő dervisek köszöntek rám, szóval sietve távoztam köreikből... 1996-ban alakultak, ez a második albumuk, de az elsőhöz nem volt szer...

A cím mindent elárul. Ez itten, kérem, harci metal. S hogy az elnevezés mit takar voltaképp? Hm... Könnyebb számbavenni, mi minden található e finn bagázs muzsikájában, mint azon filózni, vajon mi maradt ki... Folkos-pogányos elemekre alapozott, dallamdús nóták sorjáznak elénk.

Némely zenekart beoltottak jó hangzás ellen? Úgy tűnik, hogy az A Traitor Like Judast is. Kissé tompa, erőtlen, csörgős (dobilag) a hangzás, amit fájlalok, mert a zene az elég tetszetős. Azt a fajta metalcore-t játsszák, ami eléggé meg bírt tetszeni az utóbbi úgy két évben, mondjuk először a Stampin' Ground varázsolt el, később Jakab Zoli adott tip...

Az Escape Music borzalmasan büszke volt, hogy első francia bandáját sikerült leszerződtetnie a Toyz képében. Én kevésbé örülök a ténynek... Először is, a banda ugyanannak az "amerikai, nyolcvanas évekbeli rádiórockot másolunk Európában, igen kevés feelinggel" vonulatnak a tagja, mint sok más Escape-es pályatárs, ráadásul sok tekintetben jóval több ...

A borító alapján inkább egy klasszikus metalt játszó csapatra számítottam, aztán az infókból hamarosan kiderült, hogy Franciaország első AOR bandájáról van szó, akik ugyan 1997-ben alakultak, de tavaly még csak a második anyagukat adták ki House Of Cards címmel.

Szép, hangulatos, hömpölygős kezdés, lassan súlyosodnak a gitárok, a szépség viszont nem múlik nyomtalan. Még a gyomros hörgés érkeztekor sem. Masszív sound, szépen elkülöníthető hangszerekkel (kicsit kopog a pergő, a lábdob halk, a cinek annál hangosabbak, de ez már csomó a kákán). A dal gyorsul tovább, és itt az idő, hogy eláruljam: death/thrash ...

Jaj, be csodás ez a borító! Három fickó látható rajta (felteszem a zenekartagok), felsőtestük csövekkel összekötve néhány helyen, fejükön fekete maszk, talán jobb is, hogy elbújtak... Az ugyan a borítóról nem derült ki pontosan, hogy melyik a zenekar neve (először arra tippeltem, hogy Utopia Sadistica, aztán mégsem).

Fáklyamacizó. Hm... Mit lehet várni egy ilyen névvel rendelkező csapattól? (Na jó, Fáklyavivő, de akkor is a maci jut szerintem mindenkinek az eszébe elsőre.) Mindehhez még a borítófestmény is enyhén szólva bugyuta azzal a kaszással ott a közepén.

Tim Donahue, a fretless gitár nagymestere úgy gondolta, itt az idő, hogy egy lemez erejéig elhalássza James LaBrie-t a Dream Theatertől, valamint a dobok mögé pottyantotta Mike Mangini-t (Extreme, Vai), aztán összehozták ezt a lemezt.

Kiváló, húzós lemezt készített idén a Threshold, szerintem a Subsurface a legjobbak között van, közvetlenül kedvencem, az Extinct Instinct után. A pesti koncert is remekül sikerült, ez a gyűjteményes anyag pedig egy kis szuvenír az A38 hajóról, amely egyúttal már a negyedik a saját kiadású fan club lemezek sorában (köszönet Gergőnek a "promo" példá...