Legutóbb a Gamma Ray társaságában járt Pesten a Helloween, ezúttal pedig a finn Stratovariust hozták magukkal, ami szintén nem nevezhető épp gyenge párosításnak. Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy a hazai heavy metal legnagyobb reménysége, a Wisdom ezen a koncerten mutatta be új énekesét a fővárosi közönségnek, akkor már végképp elmondható, hogy a klasszikus fémzene rajongói az utóbbi hónapok legjobban várt eseményeként tekinthettek erre a bulira.
Mióta megjelent a Sithra Ahra, elég sokat hallgattam, hátha sikerül szorosabb barátságba kerülnöm vele, de sajnos ez kitartó próbálkozásaim ellenére sem sikerült. Egy Therion koncert persze mindig élmény így Sitra Ahra ide vagy oda, egyértelmű volt, hogy ezúttal is ott a helyem a Petőfi Csarnokban.
Page Hamiltonék hazai jelenései valahogy mindig rászerveződnek más koncertekre. Két éve a Queensryche, idén a Helloween / Stratovarius kettős játszott velük egy időben a város egyéb pontjain, és ugyan lehet azt mondani, hogy ezek totálisan eltérő tábort mozgató zenekarok, én azért annyira nem vagyok meggyőződve róla, hogy senki nem kényszerült kell...
Valahogy még most is, napokkal a koncert után, olyan valószerűtlennek tűnnek még a szavak is: itt járt az Orphaned Land . Valószerűtlen, mert írjunk bár 2010-et, egy izraeli metal zenekar vendégszereplése még ma is ritkaságszámba megy lombhullató erdőkkel bepettyezett hazánkban. S valószerűtlen még azért is, mert a Petah Tikva városából származó csap...
A Torn From Earth- ről most hallottam először, ami nem véletlen: az egyik gitárosi poszton egy lányt felvonultató csapat tagjai baromi fiatalok, de zenei elképzeléseik ennek ellenére igen határozottnak tűnnek. Meglehetősen elvetemült, szétcsapott doom/sludge dalaik nem éppen slágerek – még ezen a vonalon sem –, de a komoly New Orleans-i (elsősorban E...
Lehet azon keseregni, hogy kevesen voltak Lynch Mobon, de ha belegondolok, a lényegében mainstream rocksztár szinten álló (értsd: nem csak rétegeket, hanem ma is tömegeket megszólítani tudó) Joe Satriani koncertjén sem voltak olyan őrült sokan. Elég rossz a szemmértékem, saccra olyan 4-5000 ember jelenlétét állapítottam meg, ha pedig ennek levessz...
Rich Ward igazából csak egyetlen dolgot szúrt el az életében, de azt nagyon: rossz évtizedben született. Ha a Stuck Mojo főnöke pár évvel korábban látja meg a napvilágot, minden esélye meglett volna, hogy szupersztárrá váljon az 1980-as évek egyik nagy metalbandájának soraiban. Rich ugyanis gitárosként a legnagyobbak közé sorolható: nemcsak, hogy ...
Ki az a perverz, aki novemberben - még ha a kinti hőmérséklet nappal el is éri a mámorító és hihetetlen húsz fokot is - két depressziós-jellegű zenekar koncertjét szeretné megnézni egy szombat este? Nos, túl sokan nem, de aki eljött a Dürer Kert kistermébe, az az este végén bizonyára nem érezte kellemetlenül magát, és azt is kétlem, hogy a terem ...
Akármilyen megosztóra sikerült is a Pain of Salvation legutóbbi lemeze, ez nem látszott meg a nézőszámon: az emberek szépen gyülekeztek kezdés előtt, aki pedig nem talált be addig, azt a kiírt időponthoz igazodva kezdő, szintén svéd Beardfish csalogatta be a terembe. Nem is érdemtelenül: a proggie körökben a közelmúlt üdvöskéjének számító fiatal csa...
Volt valami elcseszetten szürreális a Silver Dirt műsorában, ami odaláncolt a színpad elé. A svájci kvartett afféle laza glam’n’rollt próbált játszani a Vain és társai nyomdokain – ez még oké is lett volna, a gitáros például igen tisztességesen pengetett, az énekes dallamai sem voltak gázosak – na de a ritmusszekció...
A legendákat egyszerűen látni kell. Hazafelé a villamoson azon morfondíroztam, ez is ilyen tipikus „ha ezt annak idején mondta volna valaki"-jellegű este volt.
Vélhetően elsősorban a szervezők remek húzásának köszönhetően – aktív zenészek ingyen nézhették meg a bulit –, mikor az Ego-Project műsorának kezdetére leértem a Crazy Mamába, már meglehetősen szép nézőszám fogadott. Mindent egybevéve eléggé lutri volt ez a buli, hiszen Jorn szólócsapata járt már nálunk az elmúlt években, és azt is meg kell hagyni, h...
Mindig örvendetes, ha különlegességekkel ajándékozhatjuk meg a Nyájas Olvasót. Volt itt már chicagói Joe Perry Project koncertbeszámoló, Europe tudósítás Rómából, de szerénytelenség nélkül nevezhetem különlegességnek korai Bang Your Head!!! fesztiválcikkeinket is (akkor még senki nem járt oda itthonról).
A bolgár hardcore-színtér éllovasa, a Last Hope több mint másfél évtizede aktív, de a produkciójukon nem igazán hallatszott a sok tapasztalat. Oké, én is jót vigyorogtam a Bulgar Display Of Power DVD-borítójukon a merchpultnál, de a csapat ettől még abszolút nem tűnt meggyőzőnek. Nem voltak éppen szétesőek, ám olyan atommód feszesek sem, mint amit ez...
Magam sem értem, miért, de emlékeim szerint a Dark Tranquillityt eddig valahogy elkerültem élőben. Pedig a legtöbb lemezük megvan, ha olyan hangulatom van, szoktam is hallgatni őket, szóval nem az a kategória, ami porosodik csak a polcon feleslegesen. Nem is volt kérdés, hogy elrugdosom magam a Dürerbe, ha már úgysem volt semmi más dolgom aznap est...
Fogalmam sincs, milyen isteni szerencsének köszönhette a Room Of The Mad Robots, hogy éppen ők léphettek fel bemelegítő számként ezen a koncerten, de megérdemelték a lehetőséget. Legutóbb, a Crowbar előtt sajnos lecsúsztam róluk, így aztán kíváncsian vártam, mit villant az ötös, és ugyan ez a zene alapvetően kisebb helyre való, annyi itt is bárkine...
Nyilván nem kevés marketingértéke van Robert Plant mondatának („Beléptem és magamat láttam.”), ami eredetiben a plakáton is szerepelt, valamint az se semmi, hogy maga a Zep tagság hívta meg a csapatot egy válogatáslemez-megjelenési partira játszani – ezek nyilván mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Letz Zep Anglia legnépszerűbb Led Zeppelin tribute ze...
Tavaly egészen pontosan ezzel zártam a Keith Caputo koncertbeszámolómat : „Energiafeltöltődés megvolt, köszönöm, és ha lesz legközelebb, gondolkodás nélkül megyek újra megnézni Keith Caputót", ám legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy ebből valóban lesz legközelebb, ráadásul egy év múlva.
Korábban nem szerettem a Placebót. Rendre elkapcsoltam, amikor az egyetlen fogható zenetévémen, a Viva2-n megszólalt a Pure Morning. Ki ez az androgün? Miért kellene néznem, ahogy az öngyilkosjelöltet játszik és közben lesétál a tetőről? Aztán eltelt öt év, és Metallica-előzenekarként Imolában ők játszottak. Arra lettem figyelmes, hogy előbb csak a...
Az Idoru egyfajta születésnapot ünnepelt ezen a szombaton a Dürer Kertben: egy éve vannak együtt az új énekessel, Szolga Józsival, aki – le is szögezném rögtön – kiváló választás volt erre a szerepre. Az Idoru az elmúlt 6 évben lerakott az asztalra két kiválóan (Brand New Way, Brand New Situation, 2005 és Monologue 2007), valamint egy jól sikerült ...
Örök igazság hazánkban az, hogy ha egy előadó első hazai buliján sokan vannak, korántsem jelenti azt, hogy legközelebb is borítékolható a magas nézőszám. Láttuk ezt már Jeff Scott Soto vagy épp Jorn esetében is, hogy csak néhány nevet említsek, és sajnos az idei második Ripper szólóbulival is ez volt a helyzet.
Az utóbbi években a Fezen szervezői igencsak belehúztak, így a nyár utolsó fesztiválja évről évre egyre izmosabb, színvonalasabb fellépőgárdával várta azokat, akik az ősz beállta előtt szeretnének még egy utolsó bulizni. Az idei fesztivál tényleg minden eddiginél erősebb névsorral rajtolt, hiszen a Uriah Heep, a Therapy?, a Gamma Ray és az Edguy me...
Ezt a bulit a teljes magyar rocksajtó agyonhallgatta (tehát mi sem vagyunk vétlenek!), pedig hat évvel a legutóbbi magyarországi Europe koncert után biztosan több szimpatizánst érdekelt volna, mint ahányan végül elmentek Szegedre. Pláne, hogy útiköltséggel együtt is jobban ki lehetett jönni, mintha Pesten lett volna önálló fellépés, és így még a né...
Valahogy ez a nyár annyira fájdalmasan nyugis volt, hogy fokozottan vártam a Szigetet, annak ellenére, természetesen pár általam kedvelt zenekar programja pontosan üti egymást, meg ugye ha Sziget, az már valahol a nyár végét jelzi, ami idén az időjárás miatt (is) nagyrészt elmaradt.
Az osztrák Bloodsucking Zombies From Outer Space -ről korábban még soha az életben nem hallottam, horrorplakát-dizájnos pólóik azonban állati jól néztek ki, ráadásul a merchpultos kiírások nagy show-t ígértek tőlük. A bagázs fazonra tényleg tökéletes, úgy néznek ki, mintha a magyar Mystery Gang sírból kikelt unokatestvérei lennének némi Misfits áthal...
Ha ideális koncerthelyszínt keresnénk a grunge egyetlen sértetlen túlélőjének, akkor bizonyosan a berlini Wuhlheide ott lenne a legesélyesebbek között. Erdő mélyén, a zöldben, távol a civilizáció „jótékony" termékeitől. Az idei Pearl Jam-miniturné 11 állomásának egyike nem is véletlenül került erre a helyre. Eddie Vedderék immár ötödször játszottak...
Ronnie James Dio halálával sajnos végérvényesen beköszöntött az a korszak, mikor meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy a nagy öregek, szép lassan visszavonulnak, ne adj isten távoznak az élők sorából. Emiatt aztán az ember nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ha egy nagy kedvence a közelben koncertezik, kihagyja a bulit. Ki tu...
Facebook
Twitter