Mindig is kedveltem a Living Colour funky metal zenéjét, főleg az 1993-as Stain című albumuk tetszik mind a mai napig (korábban két lemezük jelent meg: Vivid, 1988; Time’s Up, 1990). A visszatérő, 2003-as Collideoscope sem csorbította a zenekar iránti tiszteletem.

Csak Daniel meg ne hallja, de mégis ki kell mondanom: áldja meg az ég a POS frontembert 2002-es budapesti botlásáért, hiszen nem csupán egy kiváló lemezt köszönhetünk az afférnak a Remedy Lane képében, de azóta rendszeresen vissza is jár hozzánk Gildenlöw úrfi – igaz, azóta „csak” zenélni, de ez nekünk a lehető legjobb megoldás.

Utólag el kell ismernem: piszok mázlim volt ezen a vasárnap estén. Mit tagadjam, a banda, amelyre a legjobban fentem az agyaramat, az aznap elsőként fellépő Sabaton volt. S hogy miért tartom szerencsésnek magam? Tüstént elárulom. A svéd srácok háromnegyed hétkor, alig valamivel kapunyitás után masíroztak a színpadra teljes menetfelszerelésben, tereps...

Nem igazán leszek objektív. Már hogy is lennék, mikor már az év legelején sikerült elcsípni 2007 egyik legjobb koncertjét? Mert ugye rajongói elfogultság ide vagy oda, ha egy régi kedvenc még ma is annyira ki tud akasztani lehengerlő élő teljesítményével, hogy a buli kb. háromnegyedét libabőrös állapotban töltöm, akkor nincs miért eljátszani a tárg...

Immáron hagyományosnak nevezhető a január végi Wigwamos monstre Deep Purple-őrület a Cry Free szervezésében. Mint az már régóta ismeretes, ők hazánk legismertebb (talán mert az egyetlen?) Purple cover bandje, és mint ilyen, minden év elején valami igazán különlegessel igyekeznek előrukkolni.

Jó sok évig távol tartottam magam a Gire fellépéseitől, korántsem valami személyes iszony miatt, inkább az egykori Marco Polo klubbal nem volt szívélyes a viszonyom (szimplán valahogy helyileg nem éreztem ott jól magam, mielőtt túldimenzionálom az egészet), Zsírék pedig ott léptek fel a legtöbbet. Az A38 éppen megfelelő hely bármi jóféle zen...

Egy lyukas garast nem adtam volna azért, hogy a Szigetes koncert (meg előtte a korábbi Wigwamos nem túl nagy nézőszámot felvonultató buli) után valaki elhozza hozzánk az Evergreyt. De csodák még vannak. Vagy valaki csak turkál a gondolataimban. Mindegy, a lényeg, hogy újra itt voltak a svéd dark-prog-power-akármi metal srácok. Helyszín ...

Nagyon régen jártam a Rocktongban, mert katasztrofális hely volt. Akármilyen erősen próbálom, nem tudok felidézni egyetlen pozitívumot sem. De egy ideje mindenféle jót hallok róla, és egyre több olyan zenekar megy a közelébe, aki eddig nem nagyon tudott koncertezni, mert habár szebb, nagyobb helyet érdemelne, nem engedheti meg magának a Süss Fel Na...

Az Ady Művelődési Központ első ránézésre nem tűnt túl bíztatónak, de sok kétségem eloszlott az aránylag tágas előtér és a két ruhatár, illetve a büfék(!) láttán. A későbbiekben pedig a nem túl nagy, de dohányzásmentes (!!!) belső terem is pont elegendőnek bizonyult a jeles eseményre összegyűlt fekete sereg befogadására. Legalábbis a fő attrak...

Mivel kizárólag Észak-Amerikában koncertezik a zenekar, az embernek nem mindennap van alkalma megnézni élőben a Trans-Siberian Orchestra-t, úgyhogy nagy izgalommal készültem a jeles eseményre. Az első meglepetés jegyvásárláskor ért, amikor kiderült, hogy a Toronto Maple Leafs jéghokicsapatnak is otthont adó húszezres arénában lesz a koncert. A máso...

Noha a Remorse lassan két évtizedes zenekar, eddig valahogy mindig elkerültem őket élőben, sőt, még az egyébként mindenki által csak dicsért tavalyi lemezüket sem hallottam a koncertig. Ennek fényében aztán rendesen fogtam is a fejemet, ahogy néztem őket, az ekkor még igen szűk létszámú közönség soraiból, és beláttam, hogy ezentúl kénytelen leszek Re...

Az osztrák indíttatású tehetségkutató metal döntőjére tulajdonképpen egyetlen zenekar miatt indultam el, de időközben feltűnt pár olyan név is az "étlapon", amikre szintén kíváncsi voltam. Az A38 hajó a kábé 1000 nézős kategóriában szerintem városkánk legkulturáltabb helye, és már a délután 2 órai kezdésre is egész szép számú emberke lézengett bent...

Akárki akármit mond, nekem Tony Martin volt „A” Black Sabbath énekes. Az Ozzys korszak számomra inkább kult, Dio pedig jó énekes, de valahogy nem fogott meg sosem igazán. Tony viszont amellett, hogy leénekelte összes elődjét (na jó, talán Glenn Hughes-t nem, de az egy másik történet), kiváló albumokon játszott együtt Iommi mesterrel. A Headless...