A Nitzer Ebb nél tökéletesebb nyitószámot aligha lehetett volna találni ide: az EBM – azaz electronic body music – egyik ’80-as évek-beli úttörője hozta az elvárható külvárosi melós-formát, bár nyilván idegzet kérdése is, hogy hosszabb távon mennyire tudnak élőben szórakoztatóak lenni ezek a kopogó-csattogó, enyhén perverz beütésű dalok.

Igazság szerint, ahogy visszagondolok az elmúlt tíz év zenekari feloszlásaira itthon és külföldön, azt látom, hogy egyiknek sem volt igazából semmi értelme. Amennyiben ugyanis nem gyűlölik egymást a tagok, általában egy idő után úgysem tudnak meglenni egymás és a közös zene nélkül – ha pedig mégis herótjuk van egymástól, az is elmúlik, néhány évvel...

A kétgitáros felállásúra hízott The Joystix láttán igazából megint ugyanaz jutott eszembe, ami legutóbbi találkozásunkkor, a Backyard Babies előtt: tökre rendben van ez a fésületlen, laza punk’n’roll zene, csak éppen az a szikra hiányzik belőle még, ami igazán ütőssé tehetné.

Az olasz Markonee műsorából viszonylag keveset láttam, mivel Kippel interjúztunk hátul, így nem lenne korrekt őket két-három dal alapján véleményezni, de annyi bizonyos, hogy a fazonilag is meglehetősen amatőrnek tűnő csapat helyett sokkal jobban járt volna a közönség valamely másik, a Frontiersnél púposkodó ’80-as évekbeli hajbandával. Nem voltak ...

Még nem lehetett tudni a pesti Winger buliról, amikor mi már azt tervezgettük, hogy kimegyünk Bécsbe. Semmiképpen nem akartuk ugyanis elmulasztani a turnét – azt hiszem, akkor még nem hallottuk az új lemezt, de a három évvel ezelőtti müncheni buli akkora élmény volt, hogy minden követ meg akartunk mozgatni annak érdekében, hogy ismét elcsíphessük K...

Régóta terveztem már, hogy beszámolok egy önálló Whitesnake Tribute buliról, nemcsak a Lőrincz Karihoz fűződő személyes ismeretség miatt, hanem mert objektíven nézve is értékesnek tartom a produkciójukat – és ha már egyszer ilyen keveset játszanak Pesten (meg úgy általában is), legalább lehessen róluk olvasni az ún. szaksajtóban.

Valahol döbbenetes azért, hogy egy világsztár, aki konkrétan poszterarc volt annak idején (illetve a világ egyes tájain még mindig) egy évben már másodszor jár nálunk – februárban ugye már megfordult a hajón Richie Kotzen, noha akkor éppen Jack Sparrownak álcázta magát (hála az égnek azóta megszabadult a borzalmas szakálltól).

Kétlem, hogy panaszkodniuk kellene a Living Colour rajongóinak, amilyen sűrűn az utóbbi években megfordulnak nálunk, gyakorlatilag már megszokott arcoknak számítanak, még akkor is, ha az aktuális nézőszámot lehetetlen előre megsaccolni. Most is kb. ez történt, noha azt vártuk, hogy nem tudjuk, mit várhatunk, de azt semmiképpen, hogy saccra kétszáza...

Amennyiben hinni lehet a híreknek, 2006 nyarán elővételben alig több mint 50 jegy fogyott el a Petőfi Csarnokba meghirdetett Alice In Chains koncertre, ami aztán ennek köszönhetően jól el is maradt. Az évszázad egyik legnagyobb rejtélye marad, hol volt három és fél évvel ezelőtt az a bő kétezer ember, akik most dugig megtöltötték a helyet, de a lén...

Egy Joe Perry koncert nem éppen mindennapi esemény, ráadásul az Aerosmith drámát is figyelembe véve, mindenképp ott akartam lenni a House of Bluesban tartott koncerten. Szinte követelmény hogy a beszámoló írója lekésse az előzenekart, úgyhogy ennek eleget tudok tenni, csak annyit tudok, hogy a Steepwater Bandet egy éppoly ismeretlen zenekar helyett...

Az utóbbi tíz év legjobb W.A.S.P. lemezével rukkolt elő Blackie Lawless idén Babylon címmel. Bár az előző Dominator sem volt rossz anyag, egy-két töltelék azért került rá, ellenben a Babylon valódi W.A.S.P. himnuszok gyűjteménye, gyenge pillanatok nélkül.

A SYMA Csarnokban összeverődött közönség körében is megoszlottak a vélemények azt illetően, mennyire illett ebbe a közegbe Jamie Winchester és csapata, de annyi bizonyos, hogy jól játszottak. Nehéz lenne megfogalmazni, műfaji szempontból mi is pontosan ez a zene, nem is biztos, hogy állandóan mindent be kell skatulyázni, a lényeg, hogy működött, és e...

Simán ráfogható a zenekar kvázi kultstátusza és szinte fű alatt terjedő népszerűsége miatt, hogy egy hazai Porcupine Tree koncert valóban eseményszámba megy, noha elképzelésem sem volt, hogy mire is számítsak, de még csak azt sem tudtam volna megtippelni, hogy mennyien lesznek a Petőfi Csarnokban. Nem kellett panaszkodnunk...