Kétlem, hogy panaszkodniuk kellene a Living Colour rajongóinak, amilyen sűrűn az utóbbi években megfordulnak nálunk, gyakorlatilag már megszokott arcoknak számítanak, még akkor is, ha az aktuális nézőszámot lehetetlen előre megsaccolni. Most is kb. ez történt, noha azt vártuk, hogy nem tudjuk, mit várhatunk, de azt semmiképpen, hogy saccra kétszázan nézzék meg őket a Dieselben.
Amennyiben hinni lehet a híreknek, 2006 nyarán elővételben alig több mint 50 jegy fogyott el a Petőfi Csarnokba meghirdetett Alice In Chains koncertre, ami aztán ennek köszönhetően jól el is maradt. Az évszázad egyik legnagyobb rejtélye marad, hol volt három és fél évvel ezelőtt az a bő kétezer ember, akik most dugig megtöltötték a helyet, de a lén...
Egy Joe Perry koncert nem éppen mindennapi esemény, ráadásul az Aerosmith drámát is figyelembe véve, mindenképp ott akartam lenni a House of Bluesban tartott koncerten. Szinte követelmény hogy a beszámoló írója lekésse az előzenekart, úgyhogy ennek eleget tudok tenni, csak annyit tudok, hogy a Steepwater Bandet egy éppoly ismeretlen zenekar helyett...
A SYMA Csarnokban összeverődött közönség körében is megoszlottak a vélemények azt illetően, mennyire illett ebbe a közegbe Jamie Winchester és csapata, de annyi bizonyos, hogy jól játszottak. Nehéz lenne megfogalmazni, műfaji szempontból mi is pontosan ez a zene, nem is biztos, hogy állandóan mindent be kell skatulyázni, a lényeg, hogy működött, és e...
Simán ráfogható a zenekar kvázi kultstátusza és szinte fű alatt terjedő népszerűsége miatt, hogy egy hazai Porcupine Tree koncert valóban eseményszámba megy, noha elképzelésem sem volt, hogy mire is számítsak, de még csak azt sem tudtam volna megtippelni, hogy mennyien lesznek a Petőfi Csarnokban. Nem kellett panaszkodnunk...
Bő két évvel az A38-as koncertjük után és egy újabb kiváló lemezzel a hátuk mögött újra nálunk járt az Amorphis, minden finn zenék egyik legmeghatározóbbja a fájdalmasan-szép-depressziós - még azért nagyon metal vonalról -, csak most a hajó helyett a Dieselben léptek fel. A szoros turnémenetrend miatt totálisan matiné-időpontban kezdett az első zen...
Ez az Avatar nem az az Avatar volt, a magyar banda helyett egy meglehetősen furcsa svéd alakulat kapta a bevezető szerepet a szombat esti street rock orgián, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy illettek ide… Annak idején hallhatóan valami death / black alapú nordikus súlyossággal kezdhették a zenélést, de mára sokkal melodikusabb, rock’n’rollosabb le...
A Mystery Gang évek óta fehér folt volt nálam, mindig érdekelt, hogy milyenek lehetnek élőben, a neten fellelhető dalaik kifejezetten tetszettek, meg persze totálisan szimpatikus volt mindig is a zene mellé a körítés és az a milliő, ahogy totálisan autentikus módon képesek idevarázsolni nekünk a kétezres években a klasszikus ötvenes évekbeli amerikai...
A hálistennek Budapestet is útba ejtő ősmetal-orgia underground jellegét mi sem bizonyítja ékesebben, minthogy a két társult headliner nyitóbandája, a Syrach azért nem jutott el Magyarországra, mert lerobbant a kocsijuk… Eleinte úgy tűnt, nagyon kevesen lesznek a koncerten, de a korai, valamivel este fél 9 előtti kezdésre valahonnan varázsütésre el...
A Daath zenéje lemezen nálam hébe-hóba működik, de valahogy az előző napi Miyavi koncert után riasztóan soknak éreztem négy súlyosan metalkodó zenekart egy este végignézni, ezért (meg a saját remek időzítésemnek köszönhetően) már a Throwdown melegítette be a nem túl népes, de azért lelkes közönséget a Dieselben.
Nyár óta nézegettem, hogy mi az isten csapása lehet az a Miyavi, és persze elsőre én is lánynak néztem a flyeren szereplő japán srácot (illetve félig japán, félig koreai, de ez nagyjából mindegy is), majd miután kb. két YouTube videót megnéztem, úgy döntöttem, ez annyira bizarr és távol áll mindentől, amit eddig valaha láttam, hogy meg kell nézni. ...
Magyarországon fehér hollónál is ritkább az olyan koncert, amire az összes jegy elfogy, de a több éves szünet után visszatérő Mr. Biget ez a megtiszteltetés érte. Igaz, hogy Billy Sheehanék – Japánnal ellentétben – errefelé nem brutális méretű stadionokban zsebelik be a sokéves szünet során kiéheztetett rajongók elismeréseit, de egy agyig telt klub...
Az Evergrey is gyakorlatilag hazatérő vendégnek számít nálunk. Speciel én harmadszorra láttam őket, ráadásul mindegyik alkalommal más-más basszusgitárossal, most éppen az egykori Stratovariusos Jari Kainulainen játszik náluk - beláthatatlan ideig. Mivel értékelhető minőségű klub nincs arra a nézőmennyiségre, amennyit az Evergrey vonz(ana), így a D...
Ha arra gondol az ember, mekkora sikert arattak Peavyék az elmúlt évi Szigeten, és milyen komoly eladásokat produkál a "német Judas Priest" metal viszonylatban, akkor az elsődleges félelem a mostani bulival kapcsolatban az lehetett, vajon elfér-e minden érdeklődő a Wigwamban... Ehhez képest fölöttébb lehangoló, már-már dühítő látványt nyújtott a k...
Az ördög a részletekben lakozik! Gondolom, hozzám hasonlóan sokan elméláznak néha arról, egyik vagy másik kedvencük mitől futott be szép karriert, míg mások mitől maradtak meg mindvégig néhányak kedvencének, annak ellenére, hogy lemezeik minősége alapján bőven megérdemeltek volna némi sikert. Az Artillery ezen az estén kimerítő magyarázatot adott a...
Álmomban sem gondoltam volna, hogy akad olyan fesztiválszervező, aki rétegzenének inkább nevezhető zenekart (zenekarokat) választ meg headlinernek egy több színpados, többnapos buli utolsó napjára, de láss csodát: Székesfehérvárott így történt. Minden egyébben hozták a szokásos fesztiválstandardot: Tankcsapda, Kispál, Depresszió, mutatóban egy Hel...
A Szigetes Life Of Agony buli után szinte takra egy hónappal később újra láthattuk a világ legkisebb legnagyobb hangúját a saját zenekarával, egy sokkal intimebb (olykor már megdöbbentően bensőséges) hangulatú koncerten, az A38 tetőteraszán. Elképzelésem sem volt, milyen a fenti helyszín, így meglepetésként ért a teljesen kulturált módon felül és ...
2. nap – augusztus 13., csütörtök
Lehetne megint hosszú sorokat írni arról bevezetésképpen, hogy a Sziget már nem az igazi, a program szar, kevesebb a színpad, hol vannak a magyarok, eltűnt a metalszínpad és persze a tavalyi mindig jobb volt. Ettől függetlenül az összes fanyalgó mégis kint tesped újra és újra, és a végén valamiért mégis jól érzi mag...
Búcsúturné – legalábbis ebben a felállásban jó ideig nem fogjuk látni a zenekart, Trent Reznor határozatlan időre pihenőre küldi a társait és magát is. Nyilván lehetne erről vitatkozni, hogy jó ötlet-e jegelni a koncertezést, mikor láthatóan kirobbanó formában vannak mindannyian. Pihenőre azonban mindenkinek szüksége van, főleg ha azt nézzük, hogy ...
A Cynic muzsikusainak zsenialitását ostobaság lenne vitatni. Az 1993-as Focus megfellebbezhetetlen alapmű – elég sokan tanultak belőle a mai nagyok közül… –, és a tavalyi Traced In Air is csillogtat néhány ritka erényt, de Paul Masvidalék ennek ellenére is elvesztek a Papp László Sportaréna színpadán. Nem arról van szó, hogy hiba csúszott volna a pro...
A miskolci Slytract tel ez volt a legelső találkozásom, és határozottan jól sült el. A négyesfogat inkább középtempós, mintsem gyors, death metalos alapokon nyugvó zenét vezetett elő néhol dallamos gitárokkal – Melegh Gábor énekes/gitáros Hypocrisy pólója például aligha véletlen –, és noha a többi közül kiugró nótát nem igazán véltem felfedezni, össz...
A Sunday Fury alighanem igencsak örült ennek a lehetőségnek, és habár műsoruk alatt még elég szellősen álldogáltak az emberek a teremben, az intenzitásba nem csúszott hiba.
A Nightwish egy igazi sikertörténet, hisz a finnek olyan karriert futottak be, kezdve mondjuk az Oceanbornnal, amely csak kevés zenekarnak adatott meg Európában. A zenekar pályája töretlenül ívelt fölfelé, mígnem 2005-ben derült égből villámcsapásként érte a rajongókat a hír: Tarját bizony kirakták. Ráadásul elég csúnyán is zajlott a szakítás, ...
Facebook
Twitter