Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Therion, Leprous, Loch Vostok - Budapest, 2010. november 27.

Mióta megjelent a Sithra Ahra, elég sokat hallgattam, hátha sikerül szorosabb barátságba kerülnöm vele, de sajnos ez kitartó próbálkozásaim ellenére sem sikerült. Egy Therion koncert persze mindig élmény így Sitra Ahra ide vagy oda, egyértelmű volt, hogy ezúttal is ott a helyem a Petőfi Csarnokban.

időpont:
2010. november 27.
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok
Neked hogy tetszett?
( 7 Szavazat )

A koncertet nyitó Loch Vostok egy jobb híján progresszív metalnak titulálható svéd ötös, akik a nyakatekert, tördelt riffeket felvonultató nótáikba itt-ott melodikus témákat is kevernek. Az énekesük Teddy Möller valahol a rekesztés és a károgás között félúton található vokalizálása mellett sokszor vetemedett dallamosabb megoldásokra is, utóbbit olykor kevés sikerrel oldotta meg. Nem volt rossz, amit nyújtott a csapat, épp csak semmi kiemelkedőt sem találtam bennük.

A második előbanda, a norvég Leprous fogalmam sincs, hogy keveredett ide, hiszen sokkal jobban illettek volna a Killswitch, a Dillinger Escape Plan vagy a Faith No More elé, semmint ide. Már kiállásában is elég furcsa volt a brigád, gondolok itt elsősorban a piros hosszúujjúban doboló, meglehetősen Cure-os fazonú dobosra, de a leginkább matek-metalnak – a banda szerint avantgarde metal – titulálható, agybeteg muzsikájuknak sem volt köze a Therion táborhoz. therion_k2010Ettől függetlenül meg kell hagyni, halál pontosan és feszesen játszottak, épp csak a közönség nem tudott mit kezdeni velük. Ráadásul Einar Solberg önmegvalósító, Daniel Gildenlöw-wannabe vokalizálásával még az én sokat próbált idegeimet is megviselte.

Mikor alig két órával a buli kezdete előtt Christofer Johnssonnal interjúztam, a szoprán énekesnő Lori Lewis szó szerint alig tudott beszélni. Nagy rakás torokfertőtlenítővel is mindösszesen annyira tudta felhozni magát, hogy rekedten suttogva pár szót ki tudott nyögni, finoman szólva sem indult túl jó előjelekkel a buli.

Szerencsére Lorinak sikerült összekapnia magát, így részéről túl sok jele nem volt a koncerten bármiféle problémának, sőt, ha gond volt valamelyik vokalistával, az sokkal inkább a másik énekesnő Katarina Lilja volt, de erről majd később.
Míg legutóbb egy igencsak grandiózus Therion shownak lehettünk tanúi a Petőfi Csarnokban, ezúttal korántsem volt annyi látványelem, mindössze egy gigantikus háttérvászon, illetve a dobemelvény elé, valamint két oldalára felállított, elfüggönyözött kordon volt hivatott kiegészíteni az audio-élményt.

A megszokott kosztümök természetesen ezúttal sem hiányoztak, leginkább mégis Snowy Shaw vonzotta ezúttal is a tekinteteket, igencsak extravagáns megjelenésével. Abban is biztos vagyok azonban, hogy a sörényétől megfosztatott Christofer Johnssont is eléggé megbámulták páran, hiszen a korábbi fazonjából nem sok maradt mostanra. Engem egyfolytában egy heavy metalba oltott Kovács Ákosra emlékeztetett, ami semmiképp sem tekinthető dicséretnek.

A bulit az új lemez kezdő-, és egyben címadó nótájával indították, ami sajnos élőben sem jött be. Hál’istennek nem erőltették túl az új cuccokat, másodikként rögtön feljebb is kapcsoltunk egy fokozattal, hiszen jött a Wine of Aluqah, majd a Lemuria nyitónótája, a Typhon pusztított. Meg is kellett állapítanom, hogy az a Dimmu Borgirban eltöltött pár nap jót tett Snowynak; mélyről jövő, bugyborékoló hörgésével aratott ebben a nótában.

A színpadkép totál ugyanaz volt, mint ami a Theriontól már megszokott. Snowy volt a showman: kommunikált a közönséggel, teátrális mozdulatokkal osztotta az igét, melyben a többi vokalista szépen aládolgozott, közben pedig néha megdöbbentően jól hozták a lemezeken hallható, többszólamú kórustémákat. Sajnos akadtak gyengébb pillanatok is, elsősorban Liljától, de az is gyakran előfordult, hogy a sűrű vokáltémák és a magas hangerő miatt néha csak egy összegerjedt masszát lehetett hallani a hangfalakból.

Setlist:

Sitra Ahra
Wine of Aluqah
Typhon
Perennial Sophia
Hellequin
Niefelheim
Voyage of Gurdjieff
Ljusalfheim
Ginnungagap
Kali Yuga III
Call of Dagon
Clavicula Nox
Enter Vril-Ya
Blood of Kingu
drumsolo
Lemuria
Unguentum Sabbati
---
The Rise of Sodoma & Gomorrah
To Mega Therion
The Wand of Abaris

Azért továbbra sem változott az a véleményem, hogy Thomas Vikström és Snowy mellől nagyon hiányzik egy Mats Levén kaliberű figura. Ez főképp a Blood of Kingunál volt nyilvánvaló, amit bár Thomas sokkal jobban énekelt, mint legutóbb, mégsem volt az igazi.

Alapvetően egy Therion best of-ot hallhattunk ezúttal, épp csak a Theli utáni időkből, hiszen a Lepaca lemezről semmi, a Theliről pedig csak a kötelező zárás To Mega Therion hangzott el. Ettől függetlenül cseppet sem volt hiányérzetem a kétórás buli végén, hiszen az új lemezt is a legjobb nóták képviselték. A Hellequin élőben százszor jobban ütött, a ráadás előtti utolsó Unguentum Sabbatiról pedig már a koncert előtt is egyértelmű volt, hogy magasan a Sitra Ahra legjobbja.

Nem ez volt a legjobb Therion buli, amit valaha láttam, ettől függetlenül azonban meg kellett állapítanom, ha az új lemez nem is ütött be nálam, élőben kizárt, hogy valaha is csalódást okozzanak.

Az új Therion lemezről szóló kritikánkat itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
#3 Guest 2010-12-20 15:32
Nekem nagyon tetszett a koncert, akár naponta szívesen elmennék! Remek számok + kitűnő egyéni teljesítmények, respect! A cikk jó és pontos, gratula.
Idézet
 
 
#2 Guest 2010-12-08 17:25
amúgy volt mégegy ráadás szám
Idézet
 
 
#1 Guest 2010-12-07 12:02
elég sok ponton összecseng a véleményünk, pl. Lilja apró hibái, Levén hiánya, stb. speciel a hangzással nekem nem volt bajom, csak a ráadásban lett kásás, legalább is ott, ahol én álltam
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.