Viszonylag rég tette tiszteletét nálunk Peter Tägtgren és szabadcsapata és annak ellenére, hogy az új lemezüktől nem jártam örömtáncot, nem volt kérdés, hogy meg kell nézni, hogy élőben mit művelnek mostanság. Teljesen jó érzékkel kb. 3 perccel a kezdés előtt sikerült odaérni, így a ruhatár irány a terem, ahol a kékes fényekbe burkolt színpadon má...

Vajon milyen lehet az a koncert, melyet a groovy/komplex thrasher Machine Head ad a slayeresített kőbunkó hardcore-t toló Hatebreeddel, megtámogatva a masszív dallamos death metalban utazó Bleeding Through-val? Mindenképp végzetes, de legalábbis fájdalmas, épp ennek okán, s mivel látni akartam, miként pusztulnak rommá Bécs jellegzetes tripla tornya...

Érdekes módon a Europe hosszú évekig kimaradt számomra. Annak ellenére, hogy a nyolcvanas évek hard rockját kifejezetten szeretem, Joey Tempesttel és bandájával sokáig elkerültük egymás. Szépen lassan azonban csak utat talált hozzám a zenekar, először a nagy slágerek, illetve klasszikus lemezek (főleg a Wings of Tomorrow és Final Countdown kettős...

A harmincasok - és a még idősebbek is - nyilván emlékeznek arra, hogy 1994-95 körül már-már trendinek számított a Dream Theaterre mint etalonra hivatkozni hangszeres játék, megszólalás stb. tekintetében, és persze nem kevés, ma már legendaszámba menő történetet hallottunk azon kevesektől, akik elcsípték az Awake turné valamelyik állomását. Nos, 201...

Az Atlantico egy hangárszerű csarnok Róma külvárosában, összhatásában kissé olyan, mint a budapesti SYMA, csak kisebb és sokkal jobb az akusztikája, a nézőtér két oldalán húzódó emelt lelátónak köszönhetően pedig jóval modernebbnek is tűnik annál.

Először tényleg nem tudtam mire vélni, mit keres a Stryper a 25 éves jubileumi turnéjával Prágában, hiszen ha a reunion óta egyáltalán az öreg kontinensre eszi őket a fene, akkor elsősorban az erősen katolicizált dél-európai országokban szoktak csak felbukkanni (meg esetleg Angliában).

A Nitzer Ebb nél tökéletesebb nyitószámot aligha lehetett volna találni ide: az EBM – azaz electronic body music – egyik ’80-as évek-beli úttörője hozta az elvárható külvárosi melós-formát, bár nyilván idegzet kérdése is, hogy hosszabb távon mennyire tudnak élőben szórakoztatóak lenni ezek a kopogó-csattogó, enyhén perverz beütésű dalok.

Igazság szerint, ahogy visszagondolok az elmúlt tíz év zenekari feloszlásaira itthon és külföldön, azt látom, hogy egyiknek sem volt igazából semmi értelme. Amennyiben ugyanis nem gyűlölik egymást a tagok, általában egy idő után úgysem tudnak meglenni egymás és a közös zene nélkül – ha pedig mégis herótjuk van egymástól, az is elmúlik, néhány évvel...

A kétgitáros felállásúra hízott The Joystix láttán igazából megint ugyanaz jutott eszembe, ami legutóbbi találkozásunkkor, a Backyard Babies előtt: tökre rendben van ez a fésületlen, laza punk’n’roll zene, csak éppen az a szikra hiányzik belőle még, ami igazán ütőssé tehetné.

Az olasz Markonee műsorából viszonylag keveset láttam, mivel Kippel interjúztunk hátul, így nem lenne korrekt őket két-három dal alapján véleményezni, de annyi bizonyos, hogy a fazonilag is meglehetősen amatőrnek tűnő csapat helyett sokkal jobban járt volna a közönség valamely másik, a Frontiersnél púposkodó ’80-as évekbeli hajbandával. Nem voltak ...

Még nem lehetett tudni a pesti Winger buliról, amikor mi már azt tervezgettük, hogy kimegyünk Bécsbe. Semmiképpen nem akartuk ugyanis elmulasztani a turnét – azt hiszem, akkor még nem hallottuk az új lemezt, de a három évvel ezelőtti müncheni buli akkora élmény volt, hogy minden követ meg akartunk mozgatni annak érdekében, hogy ismét elcsíphessük K...

Régóta terveztem már, hogy beszámolok egy önálló Whitesnake Tribute buliról, nemcsak a Lőrincz Karihoz fűződő személyes ismeretség miatt, hanem mert objektíven nézve is értékesnek tartom a produkciójukat – és ha már egyszer ilyen keveset játszanak Pesten (meg úgy általában is), legalább lehessen róluk olvasni az ún. szaksajtóban.

Valahol döbbenetes azért, hogy egy világsztár, aki konkrétan poszterarc volt annak idején (illetve a világ egyes tájain még mindig) egy évben már másodszor jár nálunk – februárban ugye már megfordult a hajón Richie Kotzen, noha akkor éppen Jack Sparrownak álcázta magát (hála az égnek azóta megszabadult a borzalmas szakálltól).