Shock!

június 24.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Pearl Jam - Berlin, 2010. június 30.

Ha ideális koncerthelyszínt keresnénk a grunge egyetlen sértetlen túlélőjének, akkor bizonyosan a berlini Wuhlheide ott lenne a legesélyesebbek között. Erdő mélyén, a zöldben, távol a civilizáció „jótékony" termékeitől. Az idei Pearl Jam-miniturné 11 állomásának egyike nem is véletlenül került erre a helyre.

időpont:
2010. június 30.
helyszín:
Berlin, Wuhlheide
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )
Eddie Vedderék immár ötödször játszottak az erdei színpadon. Itteni táboruk állandó, a „zöld" aréna mára zarándokhely.

Sajátos évforduló volt ez a június végi nap. Tíz évvel ezelőtt a Roskilde-fesztiválon pontosan június 30-án haltak meg kilencen a Pearl Jam koncertjén a rossz szervezési keretek eredményeképp. Talán ennek is köszönhető, hogy egy édesbús Long Roaddal, (a „Ments meg, Uram!" filmzenéjeként is ismert dallal) lépett színpadra a zenekar több mint két óra és vele együtt 28 nóta idejére.

Külső szemlélő ezért feketébe öltözött koncertnek is leírhatná a látottakat, hiszen az este folyamán nem ez volt az egyetlen utalás a tragédiára. Azonban a cipőbámulósnak csúfolt grunge esetében a csendes nóták nem feltétlenül szomorúak. Eddie Vedder hangja minden esetben katarzissal ér fel. Így a koncert végén, a Come Back előtt húszezer ember néma emlékezése az értelmetlen áldozatokra inkább felszabadító volt, mint a „befordulás" pillanata.

De a Pearl Jam ereje mindig is az intimitás megőrzésében/megragadásában rejlett. Trend az első két albumra hivatkozni, mint etalonra, az úgymond „régi" Pearl Jamre, de akik ezt állítják, valószínűleg sosem azt szerették a zenekarban, amit a mai zarándokok, akik akár „hosszú utat" is képesek megtenni a Pearl Jamért. Persze, Eddie Vedder sírt, de ez a többség számára értelmetlen nyavalygás. Pedig a Pearl Jam épp ezért számít túlélőnek. Nem az önpusztítás, hanem az életerő hajtja. Hihetetlen, hogy mekkora erő rejlik abban, amikor egy frontember nem pusztán a zene révén kovácsol közösséggé húszezer embert, hanem tudatosan is. Amikor megkérdezi, hogy „épségben vagytok-e?", vagy felhívja a figyelmet arra, hogy „mindenki figyeljen a mellette állóra", hogy figyeljünk egymásra – ilyesmire kevesen vetemednek. Talán ennek is betudható, hogy a fő attrakció is fényes nappal lépett fel, hiszen Berlinben ilyenkor este 10 után megy le a nap, így nem kellett mesterséges világítás sem ahhoz, hogy mindig láthassuk egymás arcát. Egy család lehettünk.

Erről a hangulatról szólt elsősorban az este. A zenekar és a közönség közötti kommunikációról, azaz egymás látványáról, az együttlét öröméről. Nincsen színház, nincsen különleges színpadi világítás, vagy különleges színek. Csak egy régi táskaírógép billentyűzete a háttérben, és egy (körfűrészt formázó) bakelitlemez vagy épp egy vízcsepp a turnépólón, amely nem erőltetetten jelzi, hogy a grunge sosem szólt a bombasztikusságról. A rockzene eredetileg a színház nélkül adta el önmagát. Ez voltaképp semmi más, mint egy estényi visszatérés a gyökerekhez. Csak úgy. Emlékeztetőül.

Bár hivatalosan a legutóbbi albummal, a Backspacerrel turnézik a zenekar, azonban az este inkább két album lemezbemutatójának tekinthető. A tavalyi korong mellett ugyanis a Yield is középpontban állt. Köztük a mindössze hetedik alkalommal eljátszott Push Me, Pull Me-vel, vagy a setlistekben ritkán felbukkanó In Hidinggal. Vedderéknél hagyomány a setlist estéről estére való radikális megváltoztatása, mára egyedül a Yellow Ledbetter mint zárónóta felbukkanása biztos, e helyen azonban láthatóan a különlegességekre utaztak. Fennállásuk óta először játszottak közönség előtt Public Image Limited feldolgozást (Johnny Rotten zenekara), de az is kuriózum, hogy Peter Buckkal, az R.E.M. gitárosával adták elő az MC5 klasszikusát, a Kick Out The Jams-et.

Az első ráadásblokkban hangzott el az új korong két gyönyörű akusztikus darabja, a The End és a szerelemről nem klisékben szóló Just Breathe. A Backspacer nyitódala, a Gonna See My Friend is két kézen megszámolható, hogy hányszor hallgatta korábban Pearl Jam közönség. Nem lehetett tehát panasz a felhozatalra. (És akkor még nem említettük az előzenekari blokkban fellépő Ben Harperrel közösen előadott Queen-feldolgozást, az Under Pressure-t, amelynek egy újabb Freddie Mercury Tribute-on mindenképp ott lenne a helye!)

Wuhlheide nem reprezentálja a világot. Valószínűleg a Pearl Jam már sosem lesz az a zenekar, amely fénykorában teltházas stadionok előtt játszott. Valójában azonban a Seattle-fundamentum lényegétől épp távol áll a tömegigény kielégítése. Nyitott, de nem hivalkodóan. A berlini helyszín épp ezért ideális. Egy elszigetelt rezervátum, ahol a 21. századi „zöldek" összegyűlhetnek, hogy néha együtt kiáltsanak úgy, ahogy talán Woodstockban tehették.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.